Népsport, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-15 / 12. szám

XI. 12. ♦ 1984. január 15 A­ JÓL MEGNÉZZÜK... A­ kilences már hibának számít Az olimpia közeledtével mindig eljön a pillanat, amikor az ember lázas izgalommal leltározáshoz lát. Az előző évek emlékeiben keresi a holnap hőseit, s velük a reményt, hogy ünnepelhessen. Számolgat és mérlegel. Esélylatolgatás közben aztán törvényszerűen kerülnek elő a bizakodás örök szavai: „Ha jól megnézzük .. Nos, ha jól megnézzük, a Prado Park lő­­terén egy magyar fiú is olimpiai bajnoki cí­me megvédéséért feküdhet lőpadra. Varga Károly nyerte ugyanis Moszkvában a kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő számát, ő a cím­védő. Ezt a címet kellene megvédenie - ha egyáltalán eljut Los Angelesbe . .. Minden sportágnak meg­van a maga klasszikus szá­ma. Az atlétikában ez a 100 méteres síkfutás, az úszásban a 100 méteres gyors. A sportlövészetben — ki tudja, hogyan alakult így —, a klasszikus szám a kisöbű sportpuska 60 lövé­ses fekvő testhelyzete. Minden világverseny leg­nagyobb eseménye ez a százöt perces idegcsata. Biztosra tulajdonképpen még az sem mehet, aki hi­bátlant lőtt... Egy kilen­cessel már az aranyéremről le lehet mondani, két „hi­bával” , mert a kilences itt hibának számít — a dobogóról is le lehet csúsz­ni. Példa erre az 1981. évi, titográdi Európa-bajnokság, ahol az aranyérmet a brit Alan Alistair szerezte meg, hibátlan, 600 körös telje­sítménnyel, a második-har­madik helyhez 599 körre volt szükség, s az 598-at lőtt balszerencsések már csak a dobogótól távol gra­tulálhattak. Talán azért is klasszikus ez a szám, mert ezernyi, kiszámíthatatlan apróság játszik szerepet a végered­mény kialakulásában. Ezt bizonyítja a tavalyi, buka­resti EB, ahol 598-cal is nyerni lehetett, 597 is elég volt a bronzéremhez. Oka is van ennek: kedvezőtlen volt az időjárás. Vagy em­líthetnénk a két olimpia közötti egyetlen világbaj­nokságot, az 1982. évi ca­­racasit, ahol Danyilcsenko ugyan 599-et lőtt, s ezzel nyert, de a szintén szovjet Vlaszov 596-tal is hazavi­hette a bronzérmet. Az eddigiekből minden bizonnyal kitetszett, hogy kiszámíthatatlan verseny­számról van szó. Bizonyít­ja ezt még az is, hogy az utolsó négy világversenyt más és más sportoló nyer­te. A moszkvai olimpiát például Varga Károly, az 1981-es EB-t Alistair, a VB-t Danyilcsenko, a bu­karesti EB-t Mitrofanov. Ebben a számban bárkinek „elsülhet” a keze, legalább húsz (!) olyan versenyző van, aki bármikor nyerhet, s akármikor elérheti az abszolút legjobb eredményt, a 600 kört. Sajnos, a mi Varga Károlyunk is az ilyen „elsülés” kezű ver­senyzők közé soroltatott, miután immár három esz­tendeje nem képes olimpiai bajnokhoz méltó ered­ményt elérni. A világver­senyeken bizalmat kapott, de nem élt vele. Még egy érdekesség: egyetlen olyan versenyző sincs, aki az említett négy világversenyen kétszer a legjobb három közé tudott volna kerülni. Pedig olyan szenzációs lövők szerepel­nek a névsorban, mint Da­nyilcsenko, Lvov, Mitrofa­nov, Vlaszov, Alistair, Heilfort, Beard és sorol­hatnánk tovább. Így aztán akár leírhat­nánk azt is, hogy nincs olimpiai esélyes ebben a számban. Pontosabban: tu­catnyi esélyes is van. Azért csökkent a számuk húszról tizenkettőre, mert az olim­pián országonként csak két versenyző indulhat. Így jó néhány kitűnő képességű szovjet sportlövő például nem kaphat lehetőséget. Ne is neveket emlegessünk esélyesként, sokkal inkább országokat. Milyen ország­beli győztest köszönthetnek Los Angelesben? A papír­forma szerint szovjetet, egyesült államokbelit, bri­tet vagy­­ vagy valami­lyen más országbelit. Eset­leg egy teljesen outsidert, egy „sötét lovat”, egy esélytelent. Ez már ilyen sportág ... A másik kisöbű számban, a 3x40 lövéses összetettben már esélyest is megnevez­hetünk. Miért? Mert ebben a számban a szerencsének, a külső körülményeknek kisebb a szerepük. Itt há­rom testhelyzetben — fek­vőben, térdelőben és álló­ban — kell jó, kiegyensú­lyozott teljesítményt nyúj­tani. És ezért van ebben a számban egy kiemelkedő egyéniség, a szovjet Lvov személyében. Ez a nagy­szerű versenyző nyerte az 1982. évi világbajnokságot és a tavalyi, bukaresti EB-t. Egyeduralkodó. A legveszélyesebb ellen­fele egyébként honfitársa, Vlaszov. Ő sem akárki, hi­szen 1980-ban olimpiát nyert Moszkvában, aztán világbajnoki bronzot, majd Európa-bajnoki ezüstérmet, ők ketten Los Angelesben is tarolhatnak, feltéve, ha bekerülnek a szovjet válo­gatottba !... Ez nem rossz vicc, ez csupán a szovjet sportlövé­szet erejét érzékelteti. Még ilyen nagy egyéniségek sem érezhetik magukat bizton­ságban ... A fekvő Euró­­pa-bajnok Mitrofanov pél­dául nagyszerűen lő az összetettben is, nyilván le­hetőséget szeretne kapni. A mieink ebben a szám­ban — sajnálatos módon — a sereghajtók közé tartoz­nak. Amikor 1170 körüli eredmény szükséges egy vi­lágverseny megnyeréséhez, akkor idehaza az 1160 kö­rös eredmény már jónak tűnik, de gyakran előfor­dul 1150 körüli, csapnivaló teljesítmény is. Az össze­tettbeli gyenge szereplés évek óta központi gondja a szakvezetésnek és úgy tűnik, a megoldás még hosszú ideig várat magára. Hiába kezdenek jól a mieink a fekvőben, térde­lőben és állóban annyira gyengék, hogy esélyük sincs a legjobbak között. És eb­ben a számban a kéz sem „sülhet” el, csodák itt nin­csenek! Moszkvában egy magyar és egy szovjet fiú nyert a kisöbű sportpuska két szá­mában. Az egyik teljesen váratlanul, a másik ugyan­ilyen megérdemelten. A Prado Parkban is elképzel­hető, hogy egészen várat­lan eredmény születik. Mondjuk, hogy az össze­tettben nem az esélyesek valamelyike győz, vagy a fekvőben valakinek ismét „elsül” a keze. Ez már ilyen sportág ... Jakab József Varga Károly olimpiai bajnok Moszkva óta adós a kiugró eredménnyel Moszkva óta KISÖBŰ SPORTPUSKA, 60, FEKVŐ 1981., EB, Titográd: 1. Alistair (brit) 600, 2. Lei­­bold (NSZK-beli) 599, 3. Bevtuckij (szovjet) 599. 1982., VB, Caracas:­­1. Danyilcsenko (szovjet) 599, 2. Beard (egyesült ál­lamokbeli) 597, 3. Vlaszov (szovjet) 596. 1983., EB, Bukarest: 1. Mitrofanov (szovjet) 598, 2. Kurka (csehszlovák) 598, 3. Rop­­panen (finn) 597. KISÖBŰ SPORTPUSKA, 3x40, ÖSSZETETT 1981., EB, Titográd: 1. Nipkow (svájci) 1168, 2. Retkowski (NDK-beli) 1166, 3. Schlipf (NSZK- beli) 1165, 1932., VB, Ca­­racas: 1. Lvov (szovjet) 1165, 2. Heinz (NSZK-beli) 1162, 3. Vlaszov (szovjet) 1162. 1983.,­EB, Bukarest: 1. Lvov (szov­jet) 1173, 2. Vlaszov (szov­jet) 1171, 3. Mitrofanov (szovjet) 1170. NÉPSPORT 5 Egy nap Tatán , a sútyúmetakkel Borg Józsi és a többiek az „önálló estre” készülnek Reggel hat óra. A bepá­rásodott ablakokon szinte lehetetlen kilátni, csak azt érezni, hogy odakint kutya­hideg van. De tétlenkedés­re, ácsorgásra ilyenkor nincs idő, sőt, az olimpia befejeztéig nem is lesz, mert legjobb súlyemelőin­ket már várja a nagy Mu­mus, a mérleg, „ő” az, „akit” nem lehet becsapni, megmutatja, ki nassolt fö­löslegesen, ki evett többet a kelleténél. Egyelőre azonban nincs gond, Ambrus László, a vá­logatott egyik edzője szor­galmasan írja az edzés­­naplóba a fiúk súlyét. — Borg Józsi, te nyugod­tan ehetsz, nagyon alacsony a súlyod, akárcsak a szkan­­derkirálynak... — mondja. Borg Józsi, azaz az el­múlt év legjobb magyar súlyemelője, a moszkvai VB ezüstérmese, Jacsó Jó­zsef elégedetten nyugtázza az edző szavait. Dús szőke hajában magiglazítja a Borg-pántot, és pihés, sző­ke szakállját simogatva tá­vozik. Valóban hasonlít a teniszcsillagra, csupán any­­nyi a különbség, hogy nem­ tud teniszezni. Igaz, Borg sem tudja felemelni a 225 kilót... A szkanderkirály,­­ a moszkvai VB másik érme­se, Barsi László. — Honnan a név? — Állítólag szkanderben, azaz a kézleszorításban ver­hetetlen vagyok. Legalábbis eddig még nem nagyon ta­láltam legyőzőre. A legna­gyobb skalpom a világbaj­nok és világcsúcstartó Ju­­rij Zaharevicsé ... Persze, az lenne az igazi, ha egy­szer egy súlycsoportban lennénk, és legyőzném ... — Rendbe jöttek a sérü­lések? — Még nem teljesen, a derekam ugyan már nem fáj, de most a térdemmel bajlódom, éppen injekcióra indulok az orvosi szobá­ba... Az előjelek nem a legjobbak, de júliusig pó­tolom a mulasztásokat. Los Angelesben is szeretnék fel­állni a dobogóra! A mérlegelés után aztán a fiúk közelebbről is szem­ügyre vehetik, milyen az idő odakinn. Ambrus László alaposan megfuttat­ja őket a mínusz tíz fok­ban. De ki érzi a hideget? Senki, hiszen mindenkiről csöpög a veríték ... Leve­zetésként fél óra gimnasz­­tikázás következik, majd a reggeli. A tatai tábor kony­hai dolgozói szerint utoljá­ra Varjú Vilinek volt olyan étvágya, mint most a súly­emelőknek. Sonkahegyek, disznósajttornyok, kakaó­­tengerek tűnnek el pilla­natok alatt a feneketlen gyomrokban. Egy, csak egy legény óvatoskodik: Oláh Béla, akinek Los Angelesben az 52 kilósok között kell majd bizonyítania. „ Most nagyon jó a testsúlyom, csak 56 kiló va­gyok, s nem is nagyon aka­rok több lenni, hiszen ép­pen elégszer éltem át már a fogiyasztás poklát. No, meg nem szeretnék kudar­cot vallani az olimpián, a kisfiamnak megígértem, hogy érmet hozok neki. Nem akarok a közvetlen utánpótlásnak rossz példát mutatni... — mondja ne­vetve a szobájában, ahol már gyülekeznek a házi sakkbajnokság esélyesei. Oláh—Csiszár mérkőzés, két fordulóban. A szom­bathelyi Csiszár Lajos, az ifjúsági VB bonzérmese ve­szít, de magyarázattal szol­gál: — Én vagyok az egyet­len beteg a táborban, meg­fáztam, kicsit lázas is va­gyok, így nem tudtam kel­lőképpen odafigyelni. No, de csak gyógyuljak meg, kap majd tőlem Béla... Végeláthatatlan , heccelő­­dés kezdődik, amelyből még a két szófukar „gye­rek”, Jacsó és az ifjúsági világbajnok Szanyi Andor is kiveszi a részét. De Oláh Béla „szövegben” verhetet­len, pillanatok alatt min­denkit meggyőz arról, hogy ő sakkozik a legjobban. Csupán a VB-bronzérmes Mandzák Bercit nem sike­rül jobb belátásra bírnia, Mandzák ugyanis az előző napon „két vállra” fektette Oláh bábuit... A traccspartinak az idő vet véget. Tíz óra, kezdő­dik az edzés. Orvos And­rás, a válogatott vezető­ed­zője árgus szemmel figyeli a bemelegítést, közben el­­mélyülten magyaráz az ép­pen itt vendégeskedő két edzőnek, Balogh Istvánnak, a Csepel és Horváth Jó­zsefnek, a Bp. Honvéd mesterének, akik egyesületi tanítványaikra kíváncsiak. — Jólesik a fiúknak, ha néha-néha meglátogatjuk őket, legalább érzik, hogy az anyaegyesületük is tö­rődik velük — magyarázza Horváth J­ózsef mestered­ző, akinek szavaira koráb­bi ifjúsági világbajnokunk, Hlavati András rábólint. Szólni nem tud, mert a nyakán éppen vagy 180 kiló nyugszik. Beszélgetésre most sen­kinek sincs ideje, a sok­­sok mázsa szótlanná teszi a fiúkat. Csak nyögések, nagy-nagy sóhajok hallat­szanak mindenfelől. Sza­kítógyakorlatok egyszer, kétszer, háromszor. Majd ugyanez — nagyobb súly­­lyal. A lökésnél sincs par­don, csak a kilók száma gyarapodik. Egy pillanatra mindenki elcsendesedik, mert az „öreg”, a csepeli Gere Géza készülődik a 200 kilós lökéshez. Minden szem őt figyeli. A csend csak másodpercekig tart, mert már hallatszik is a bravózás... — Jól van, öreg! — gra­tulál Ambrus László. — Lehet, hogy ma hagyom magam megverni... A harminckét éves Gera kicsit mérgesen jegyzi meg: — Tegnap fekvenyomás­­ban versenyeztünk Lacival. A 100 kilót ő tizennyolc­szor nyomta ki egymás után, én csak tizenhét­­szer ... Szanyii is a 200 kilóhoz készül, de neki „csak” gug­golnia kell vele. A súly alá bújik, fülig érő szájjal guggol hármat — persze, súly nélkül, a súly átett. Orvos András, alá mindent lát, nem szól semmit, csak szúrósan Szanyira néz, aki egy szemvillanás alatt a súly alá bújik, nyakába ve­szi és most már igazán le­guggol vele... Másik ifjúsági világbaj­nokunk, Bökfi János 160-at szakít, aztán 190 kilós lö­késsel próbálkozik. Hiá­ba .. Bökfi hirtelen kosár­labdázó mozdulatot tesz, a pattogó súlyzót képzeletben a gyűrű felé dobja, majd mérgesen toppant egyet. — A fene vinné el, pe­dig tegnap könnyedén ment... Tíz perc múlva megint könnyedén megy... Úgy látszik, a harag most jó ta­nácsadó. A nehéz fiúktól távol vé­konyka srác gyakorol. — Nemessányi Árpi ta­nítványa, Tősér József —­­mutatja be a fiút Ambrus László. — Tizennyolc éves és mindössze negyvenhét kiló. Mondtam is neki: a szőke, hosszú hajad miatt összetévesztenek a tornász­­lányokkal. Menj el fodrász­hoz ... Délután összefu­tunk, ugyanolyan hosszú a haja. Kérdem tőle: Józsi* miért nem mentél el fod­rászhoz? „Hiszen ötven fo­rintot fizettem, Laci bá­csi ..Miért, mit csinál­tattál vele? „Hát megmo­sattam ...” A történet közben lassan kiürül a terem. Gyors für­dés, aztán ebéd ... Ragu­leves, paprikáscsirke, töl­töttcsirke, kompot, Süte­mény, tej ... Egy laktanyá­ban valószínűleg kevesebb fogyna belőlük, mint a hu­­szonegynéhány súlyemelő között. De a fiúk között nem is az étel minősége a téma — az különben is ki­fogástalan —, hanem az esti program. Hernádi Ju­dit és Szombathy Gyula önálló estje. No, és még va­lami, bár erről csak halkan beszélnek. Súlyemelőink „önálló estje”. Július 29-től. Cser Kovács Gábor Ismét visszakerült a válogatott keretbe Stefanovics Imre, a Bp. Honvéd válogatottja. Hogy eljut-e az olimpiára, az még a jövő kérdése...

Next