Nemzeti Sport, 1993. október (4. évfolyam, 268-296. szám)
1993-10-01 / 268. szám
4 NEMZETI SPORT BEK, MMO UEFA KUPA IV. 268. • 1993. október 1. Komótos futballal Angliában A Kispest szépen búcsúzott „Búcsúzni csak nagyon szépen szabad..." A régi sláger úgy folytatódik, hogy felesleges minden szóbeszéd. Nos, a kispestiek szépen búcsúztak Manchesterben a BEK-től, és érdemes néhány mondatot szentelni ennek a találkozónak. Sokan megsértődnek majd Kispesten, hogy nem lelkesedem a 2-1-es vereség után, hiszen kint tartózkodásunk alatt többször is nekem szegezték a kérdést: miért kritizál az újságíró, pontosabban milyen jogon kritizálunk, hiszen ha nem lenne futball, akkor nekünk nem lenne miről írnunk. Ott is azt válaszoltam és most is csak azt tudom mondani: ha nem lenne fuball, akkor a legnagyobb örömünkre nem lennének olyan futballisták, meg edzők, meg sportvezetők, akik a nagy semmit is szeretnék mindig feldicsérve viszontlátni. Ezúttal persze nem a „nagy semmiről" kell írnom, de azért a csodától még messze álltunk. Bár az első félidő tényleg csodálatos volt, csakhogy azután bebizonyosodott, a futballban sincsenek csodák. Kiderült: nekünk, magyaroknak egészen más elképzelésünk van a futballról, mint például a szigetországiaknak. Mi komótosan, egy helyben, mindent meg tudunk csinálni a labdával, időnként még járatjuk is, ám amikor olyan ellenfélre akadunk, amely a mi technikai tudásunkkal szemben erőt, gyorsaságot, lendületet vonultat fel, akkor oda a magyaros „báj" és csak nézzük a vetélytárs hátát. Valahogy így volt ez Manchesterben is a második félidőben, mert bizony, ha Brockhauser nem véd olyan nagyszerűen, akkor most nem írhattam volna, hogy a Kispest szépen búcsúzott, tán még kétszámjegyű is lehetett volna veresége. Elnézést kell kérnem Brockhausertől, mert a lelátóról úgy látszott, hogy az első gólnál hibázott. Aztán a mérkőzés utáni sajtótájékoztató előtt a sajtóközpontban többször is visszajátszották a gólokat, s egyértelműen kiderült, hogy Brockhausert elindult a beívelt labdára, de az egyik angol játékos elélökte Csábit, így egyszerűen képtelen volt odaérni, ahova akart. Talán a világ minden pályáján lefütyülték volna ezt az esetet, az egyébként kitűnően bíráskodó spanyol játékvezető azonban megadta a gólt. A második manchesteri gól után kicsit szorongva ültem a lelátón, mert szemmel láthatóan megroggyant a Kispest-Honvéd, de szerencséjére Brockhausert nem sokkolták a gólok, továbbra is parádésan védett, így tényleg tisztes eredménnyel jöhettek le a pirosfeketék a pályáról. Tanulságos volt ez a mérkőzés, mert újfent megmutatta a magyar játékosoknak, hogy milyen messze ,vannak Európától, gondolkodásban, erőben, gyorsaságban. Itthon azt mondjuk, hogy a Kispest-Honvéd a legjobb magyar csapat, a legnevesebb magyar játékosokból áll, sztárok szinte valamennyien. Legalább is azt hiszik magukról és környezetük is ezt hiteti el velük. Aztán a nemzetközi megmérettetésen kiderül, hogy a mi magyar sztárjaink mennyit érnek. Manchesterben igazán európai színvonalon mindössze két játékos szerepelt, a kapus Brockhauser és a söprögető Bánfi. Lehet, hogy rövidesen eljön az az idő, amikor felül kell bírálni ezt a sztárstátust. De ez legyen a Kispest-Honvéd vezetőségének a gondja... A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Alex Ferguson nem repesett az örömtől, szó szerint ezt mondta: „Nem játszottunk valami jól, de első gólunk jó időben jött. Sok volt a pontatlanság a játékunkban, a lövésekről nem is beszélve. Lendületesen játszottunk ugyan, de nagyon sokat hibáztunk. Most már mindegy, az a legfontosabb, hogy győztünk és továbbjutottunk." Azért is érdekes, amit a Manchester menedzsere mondott, mert a statisztika szerint a hazai együttes huszonnégyszer veszélyeztette Brockhauser kapuját, a kispestiek mindössze hatszor. Az első félidőben csupán egyszer! A mérkőzés után a kispesti küldöttség külön repülőgéppel rögvest visszaindult Budapestre. A repülőtéren néhány véleményt rögzítettem. Kozma Mihály, a klub igazgatója: - Tudván, hogy milyen különbség van a két csapat között, a visszavágó előtt azt mondtam, hogy tisztes helytállást várok. Örülök, hogy óhajom megértésre talált. Azt hiszem, nem kell a két csapat közötti különbséget ecsetelnem, ezen a mérkőzésen is megutatkozott, hogy nekünk miben kell fejlődnünk. Bánfi János: - Ha a vereségnek nem is, a játéknak azért örülök. Volt tartás bennünk, bebizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg még az Old Trafford stadionban sem. Azt hiszem, kijelenthetem: nem vallottunk szégyent. - Különösen te, aki miatt több menedzser is eljött megnézni ezt a találkozót. Ezt örömmel hallom, remélem, hogy egyszer meg lesz a gyümölcse annak a munkának, melyet a labdarúgásba fektetek. Brockhauser Istvánnak sokan gratuláltak, hiszen a kapus parádés dolgokat produkált, nem kis része volt abban, hogy az eredmény ilyeténképpen alakult. A továbbjutásról már Budapesten le kellett mondanunk, de egy biztos, ha úgy játszottunk volna a Bozsik-stadionban, mint most Manchesterben, akkor még nehezebbé tehettük volna a United győzelmét. Sajnos, nem volt szerencsém a góloknál. Az elsőnél akadályoztak, a másodiknál pedig, Bruce őrzője megfeledkezett az angol semlegesítéséről. Mindegy, így is szép volt ez az este, csodálatos volt a közönség, kár, hogy elbúcsúztunk a kupából. Martti Kuuselával, a csapat edzőjével már a repülőgépen beszélgettem. - Elégedett a látottakkal? - Nem. Azért nem, mert megint olyan gólokat kaptunk, amelyeket nagyobb fegyelmezettséggel el lehetett volna kerülni. Azt nem kell mondanom, hogy az Old Traffordban nehéz győzni, bár titokban reménykedtem abban, hogy kontraakcióinkból megszerezzük a vezetést, ezzel felidegesítjük a manchesterieket, s aztán sok minden lehetett volna... - Mi volt az alaptaktika ? - A biztonságos védekezés. Ezért játszottunk csak egy csatárral, ezért húzódott vissza a középpályások közé Vincze és Hamar. Budapesten túlságosan kinyíltunk a Manchesternek, itt viszont megkíséreltünk szorosabban zárni, akadályozva a manchesteriek támadójátékát. Ez több-kevesebb sikerrel járt. - És mi tetszett? - Mindenekelőtt az, hogy csapatom bebizonyította: a magyar játékosok is tudnak fegyelmezetten, a taktikát pontosan betartva játszani. - A mérkőzés tanulsága? - Magyarországon túlságosan leértékelik a játékosokat, hagyni kell őket gondolkodni. De meg kell tanítani nekik azokat az alapdolgokat, amelyek nélkül a labdarúgás nem létezik. Technikailag nincs gond, de most is kitűnt, hogy erőnlétben, gyorsaságban és testi felépítésben messze el vannak maradva az európai átlagtól. Ebben szeretném segíteni őket, ebben szeretném, hogy partnerek legyenek. „Fizikai fájdalmat éreztem" A ciprusi férfi a harmadik Apollón-gólnál esett össze. Néhány másodperccel azután, hogy Szpoljarics higgadtan helyezte Koszta kapujánakobb oldalába a labdát. A hazai játékosok éppen örömtáncot jártak, amikor a középkorú úr elvágódott a nézőtéren. Az izgalomtól, a váratlan örömtől lett rosszul. Néhány pillanat múlva már a mentő robogott el vele. Őszintén szólva, nem lepődtem meg a szurkoló - remélem, nem végzetes - balesetén. A hazai közönség ugyanis eufórikus hangulatban tombolta végig a százhúsz percet. Pontosan úgy, mintha valóban élet és halál kérdése lett volna számukra a győzelem. Azon az estén szerencséjük volt. Kedvenceik olyan Vácot kaptak ellenfélül, amellyel azt csináltak, amit akartak. Furcsa, mi több: elkeserítő ezt leírni. Egy Cipruson kívül sehol sem jegyzett csapat, az Apollón lefutballozta, szétzilálta azt a Vácot, amely a magyar bajnokságban éveken keresztül a legkiegyensúlyozottabb, sőt, legjobban szereplő együttes volt. Cipruson megalázták, tönkreverték a magyarokat, akiknek még azt sem róhatjuk fel, hogy nem hajtottak. A ciprusiak viszont futballoztak is. A súlyos, megmagyarázhatatlannak tűnő vereségről Csank Jánossal hajnali háromig beszélgettünk a meccs után. - Én vagyok az edző akkor is, ha sikereket érünk el, s akkor is, ha kikapunk. Éppen ezért nem akarom kihagyni magamat ebből a vereségből - mondta. - Nehezen találok magyarázatot arra, ami Limasszolban történt. Igaz, nem voltunk csúcsformában, de az előjelek nem voltak ijesztőek. Otthon rúgtunk két gólt, és szerezhettünk volna további kettőt is. Akkor már csak formalitás lett volna a visszavágó. Ott kihagytuk a helyzeteket, de én így sem voltam ideges. Ez a ciprusi csapat Vácott eltitkolta, mit is tud valójában. Az Apollón remek együttes. Ezen az estén hozzánk mérten túl jó volt. Az imént azt mondta, nehezen talál magyarázatot. Én mégis biztos vagyok benne, hogy igenis vannak elképzelései a vereség miértjéről. Persze. Hosszasan beszélhetnék arról, hogy csaknem minden poszton jobbak voltak a ciprusiak. A párharcokat szinte mindig ők nyerték meg. Ráadásul az idegenlégiósaik várakozáson felül teljesítettek. Képtelenek voltunk semlegesíteni őket. Aztán folytathatnám azzal, hogy a négy kapott gól ellenére nem is a védőmunkánkat kritizálom leginkább. Sokkal inkább a csapatjátékunkat! Képtelenek voltunk megszerezni, megtartani a labdát. Szinte végig a ciprusiak akarata érvényesült, pillanatok alatt visszaszerezték tőlünk a labdát, és jöttek, jöttek előre. Egyébként a huszadik perc táján látszott rajtuk, hogy kicsit kifulladtak. Akkor kellett volna nekünk támadásba lendülni. Csakhogy ezen az estén képtelenek voltunk erre. Azt is el kell mondanom, hogy ilyen hangulatban, ilyen fantasztikus légkörben még nem játszottunk. A közönség fergeteges bíztatása szinte sokkolta a játékosaimat. - Ezt magam is láttam. Bár az az érzésem, hogy az Apollón templomi csendben is „kivégezte" volna ezen az estén a Vácot. - Elismerem, hogy lefutballoztak bennünket. Az Apollón tudatos, taktikus labdarúgást játszott, s ehhez nem volt partner a Vác. - Tudom, hogy banálisnak tűnik a kérdés. Mit érzett null-kettőnél? - Iszonyú fájdalmat... Igen, fizikai fájdalmat éreztem. Akkor, abban a pillanatban éveket adtam volna az életemből, a továbbjutásért. - Elismerte, hogy nincsenek csúcsformában. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az utóbbi hetekben még árnyékukban sem emlékeztetnek korábbi önmagukra. - Igen, Újpesten is kikaptunk három-nullra. Úgyhogy ez a mostani null-négy akár egy folyamat része is lehet. De én akkor is azt mondom, hogy a csapat össze fogja szedni magát, és nem lesz rosszabb, mint tavaly. Az tény, hogy kevés gólt rúgunk, és sokat kapunk. Ez többek között azért van, mert mindenki rohan előre, és gólt akar rúgni. Ami tavaly bement, az idén már elkerüli a kaput. Meg arról is beszélhetnék, hogy a kupameccseken sohasem léphettünk pályára a legerősebb összeállításban. Most például az a Molnár hiányzott, aki az egyik legtöbbet dolgozó ember a középpályán. Persze, nem biztos, hogy megnyerjük a meccset, ha ő pályán van. - Ez a null-négy a magyar labdarúgás súlyos kudarcai közé tartozik. - Ezt nem ismerem el. Nagyon meglepett minket, s ezzel a futball ellendrukkereinek újabb adut adtunk a kezébe. Most megint jöhetnek a károgók. Pedig tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy nem a magyar futball, hanem a Vác kapott ki Limasszolban. Ez a mi belső ügyünk. És most megint előállhatnék az anyagi dolgokkal. Az Apollón költségvetése hat magyar csapat költségvetésének felel meg. Ezek a ciprusiak nagyon-nagyon sok pénzért játszottak ellenünk. Értse meg mindenki, hogy ebben nem tudjuk felvenni a versenyt a nyugati klubokkal. Pénz nélkül pedig nem lehet futballt csinálni. - Eddig csupa dicsérő, elismerő jelző hangzott el önről. Munkája és eredményei alapján afféle nimbusz övezte alakját. Nem tart attól, hogy ez a null-négy lerombolja ezt? - Eddig sem foglalkoztam különösebben a dicsérő jelzőkkel. Persze, hogy jólesett, de én sohasem értékeltem túl magamat. Nagyon is jól tudom, mit érek, s hogy mennyit tudok. Kiesésünk ellenére kijelenthetem, hogy most sem érzem magam kutyább edzőnek, mint szerda előtt. A limasszoli sokk után az Üllői úton lépnek pályára hétfőn este. Nem félti csapatát újabb súlyos kudarctól? - Ez nem apácazárda. Itt nincs helye félelemnek vagy érzelgősségnek. Természetesen féltem a fiúkat, meg magamat is, de csak annyira, amennyire kell. Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Hiszen nem tudtunk előre lépni tavalyi önmagunkhoz képest. De pontosan innen lesz „érdekes" felállni. S hadd mondjak még valamit. Én nem akarok egyetlen rossz szót sem mondani a játékosaimra. Jóllehet, én is láttam, mi történt Limasszolban... Sinkovics Gábor A Kispest-Honvéd BEK „sorozatának" ezzel vége, de nem szabad gyorsan elfelejteni, mert ha szépen is búcsúzott a társaság, azért ott, belül mindenkinek fáj a vereség. S talán az elszalasztott nagy lehetőség is. Mert nagy lehetőséget szalasztott el a kispesti gárda, az biztos... Boross Dezső A hiányzók: Bognár három sárga lapja miatt hiányzik, a Sopronban megsérült Szekér játéka is bizonytalan. A Vasasnak nincs sérültje, sem eltiltottja. GLÁZER RÓBERT: - Sopronban a második félidőben jól játszott a csapat, győzhettünk volna. A soproni pontszerzésnek igazából csak akkor lesz értéke, ha a Vasas ellen nyerünk. Szeretnénk megkezdeni a felzárkózást. MÉSZÖLY KÁLMÁN: - Nem lesz egyszerű dolgunk Szombathelyen. Láttam a Haladást a Videoton ellen, amikor 0-1-ről fordított. Most biztosan nagyszerű összecsapás lesz, döntetlennél rosszabb eredményt nem várok. Sánti»(4) Fartas(11) MóflCS(5) Tóth N. vagy Németit Z. (5) G . Maczó(6) Erős (7) Szekér vagy Nagy M. (3) Földes (9) Elekes (8) Geress (8) Derdák (1) Sirinbekov (2) Babócsy(1) Tóth Gy. (9) Jagodics (7) Hídvégi (6) Kenes(10) Herczeg (4) Claude (11) »(2) Kenesemm Kenesei (10) juhár (3) -* - . .• ‘.......... A mester vagy a tanítány? Ezt a meccset két csapatnak nem szabad elveszítenie. Az egyik a Haladás, a másik a Vasas. Ezt a meccset két csapat nem nyerheti meg. Ezt a meccset két csapatnak kellene saját jól felfogott érdekében minden körülmények között mégis megnyernie. Ezt a meccset akármelyikük veszíti el, magyarázatként összehordhat hetet-havat, ez az égvilágon senkit sem fog érdekelni. Ezt a meccset Glázernek - saját csapata már-már kritikusra forduló sorsán túl - azért is meg kellene nyernie, hogy egyik nagy tanítómesterének és istápolójának, Mészöly Kálmánnak megmutassa: nem véletlenül tanítgatta őt esztendőkön át az edzői mesterségre. Ezt a meccset Mészöly Kálmánnak - saját csapata már-már kritikusra forduló sorsán túl - azért is meg kellene nyernie, hogy Glázernek megmutassa: azért még mindig ő a professzor, Robi meg a hallgató ' — _ Ez a meccs döntetlen lesz! ■ ms W (Lakat. T. Károly) “ *