Nemzeti Sport, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-23 / 261. szám
1998. szeptember 22. NEMZETI KÉPES SPORT Széchy Tamás a csend és a zaj szerelmese sai + Röstellem, hogy edzés közben zavarom. Vagy ez még nem edzés? Látom Czenét meg Zubort a vízben, ön viszont békésen beszélgetett az imént valakivel... - Edzés ez. Amolyan ráhangoló edzés. Jöjjön csak bátran, aztán üljön le, ide, mellém! Különben is felesleges szabadkoznia, hiszen megbeszéltük, hogy jön. - Jó, jó, ez igaz, de az imént olyan elmélyülten diskurált egy férfival hogy már-már a távozás mezejére léptem. - Váratlan látogató volt. Az egyik ismerősöm haldoklik, s üzent, hogy keressem fel. De ezt most hagyjuk... + Értem. Ezek után nem tudom, hogy fogunk nosztalgiát- Semmi baj, kérdezzen csak bátran! + Akkor meséljen Dobozról! Először is: hol van? - Békés megyében, ott, ahol három Körös találkozik. Óriási erdők veszik körbe, rengeteg a fácán, a nyúl, az ember szinte belevész a rengetegbe. Hogy érzékeltessem magával, milyen különleges helyről van szó, ott vadászott Horthy Miklós, aztán jóval később Leonyid Brezsnyev, no meg a hűséges magyar pártvezérek is. Egyszer érdemes lenne megnéznie. + Ön mikor volt ott legutóbb? -■ Tavaly. Az idén, sajnos, nem jutottam el. Általában Gyulán szállok meg, s onnan megyek át Dobozra. Van egy nyolcvankilences évjáratú Mazdám, amelyben mindössze negyvenezer kilométer van. Azzal közlekedek. - Szeret vezetni? - Nem. Általában mindig óvatosan, lassan hajtok. De Doboz, meg a gyermekkorom emléke újra és újra visszahúz. - Képzelem, milyen büszkék önre a helységben. - Erről felejthetetlen emléket őrzök. Tavaly Doboz díszpolgárává választottak. Mikor megérkeztem az ünnepségre, a modern művelődési ház színpadán rögtönzött műsort rendeztek a tiszteletemre. Ott volt a város apraja-nagyja. Azt sem tudtam, hová legyek a boldogságtól. Amikor arra kértek, hogy tartsak rögtönzött beszédet, azzal védekeztem, hogy még elsírom magam. Az első sorban ott ültek a régi, általános iskolai osztálytársaim. Hátrébb a tanítványaim. A könnyeimmel küszködtem. - Megismert valakit az egykori iskolatársak közül? - Képzelje, hogy meg! Furcsa, ugye? Pedig de régen volt, amikor ott ültünk az elemi iskolában, amely egy nagy szoba volt, vaskályhával. Emlékszem, a tanító, vagy inkább a néptanító ott élt a feleségével meg a lányával. Apám akkoriban a falu jegyzője volt, anyám meg postamesterként dolgozott. Sőt, postakocsit is tartott, voltak lovaink. Jól éltünk. A Doboz díszpolgári címe mellett kapott azért állami kitüntetéseket is. Például klencvenkettőben a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét. - Nekem akkor is a dobozi elismerés a legkedvesebb. Bár rögtön hozzá kell tennem, hogy ez nem csupán nekem, az én munkásságomnak, hanem a szüleimnek is szól. - Igaz, hogy a Körösben tanult meg úszni? - Ha az emlékezetem nem csal, hétéves lehettem, amikor belevetettem magam a Körösbe egy olyan szakaszon, amely egy híd alatt picit kibővül, és nyáron sem szárad ki. Tempóztam kettőt-hármat, aztán mellúszásban átjutottam a túlsó partra. Óriási élmény volt! Azt is hallottam, hogy remek atléta volt. Gyerekfejjel rajongtam a sportért és az atlétikáért. Evangélikus gimnáziumba jártam Békéscsabán, és a vegytantanárom, a pékmester fia, egy bizonyos Rábai Miklós egyszercsak azt mondta nekem: „Neked pedig atlétizálnod kell!” Súlylökő és diszkoszvető lettem, majd később Krisztián Laci bácsi edzett Gyulán. Hol Csabára bicikliztem, hol meg Gyulára. Persze ez nem mehetett sokáig, amikor egyre több sikert értem el, a szüleim beköltöztettek Gyulára, a katolikus kollégiumba. - Vallásos? - Nem. Természettudományi érdeklődésű vagyok, így nem hiszek a földöntúli jelenségekben. Mindig is nyitott szemmel jártam a viágban, s bár a sport töltötte ki elsősorban az életemet, legalább annyira rajongtam és rajongok a zenéért, meg a könyvekért. A metafizikától kezdve a szépirodalomig mindent olvasok. Univerzális az érdeklődésem, ugyanúgy, mint annak idején a sportban. + Atlétika, úszás, volt még valami más is? - Például sprinter is voltam. Aztán próbálkoztam a kalapácsvetéssel. Ezek után gondolom meglepődik, ha azt mondom, hogy egy női tornász csapat edzője lettem, sőt, ökölvívótrénerként is dolgoztam. +Bokszedző? - Ne csodálkozzon! Annak idején egy sportos alkatú fiatalember rengeteg sportággal megpróbálkozott. Az érdeklődésem ma sem csökkent, hiszen szívesen nézek bokszmeccseket, rajongok például Kokéért, akit intelligens férfinak tartok, s akiből minden bizonnyal profi világbajnok lesz. A küzdősportok mindig is közel álltak hozzám. Mégis a világ egyik legjobb úszóedzője lett önből. - Tudja, a medence egy laboratórium, amelyben lehet, sőt kell is kísérletezni, újjal próbálkozni, így tettem én is annak idején. Simonyi Gábor révén kerültem kapcsolatba az úszással, mellette voltam afféle másodedző. Amikor ő kitelepült, és előbb Izlandon, majd az Egyesült Államokban kezdett dolgozni, itt maradtam az úszókkal. Ötvennyolcban már az FTC edzői listáján voltam, aztán hatvankettőben Gyarmati Dezsővel, Gallov Rezsővel és a többiekkel megalakítottuk a Központi Sportiskola úszó- és vízlabda-szakosztályát. - Toborozták a gyerekeket? - Is. Aztán nem voltam rest, odamentem például a Római-fürdői strandon bármelyik kissráchoz, ha tehetségesnek láttam. Olyan gyerekek dolgoztak a kezem alatt, mint a későbbi öttusázó Sasics Szvetiszláv, aztán Patah Magda, később a pólós olimpiai bajnok Sudár Attila, meg a többiek, Budavári, Somossy, Kenéz. Közülük sokan ma már edzők. Annyi mindennel foglalkozott, rengeteg sportágba belekóstolt, ezért kíváncsi lennék, hogy amikor kapcsolatba került az úszással, gondolta volna, hogy ilyen sikeres pályafutás előtt áll? - Tudtam, hogy tehetséges vagyok. - Bármihez? - A sporthoz. Gyerekkorom óta arra készültem, hogy edző legyek. Szakirodalmat olvastam, anatómiát tanultam, műveltem, képztem magam. Egy cél lebegett előttem, az emberi teljesítőképesség határának elérése. Sőt, még azon is túl... Óraszám ültem például a Széchényi Könyvtárban, és magoltam a fizikát s a tudományos műveket. Értse meg, ez nem megy másként! Meg kell ragadni a megfoghatatlant. Meg aztán plusz hajtóerőt adott, hogy sportolóként nem értem el nagy eredményt, pedig arról álmodtam, hogy én is világbajnok leszek. Az nem sikerült, de később világ- és olimpiai bajnokokat neveltem. " Hiába ért el világraszóló eredményeket, hiába cikkezett még az amerikai sajtó is a Széchy-módszerről, mégis rengetegen támadták. Ugyan kérem, nem kell ezzel foglalkozni! Mindig is támadtak, pedig megpróbáltam udvariasan viselkedni az idegenekkel is. Ne csodálkozzon, a tehetetlen emberek irigysége bármire képes. A barátaim sokszor mondták: „Tamás, ez vele jár. Ne törődj vele!" + Vannak barátai? - Mindenkinek vannak barátai. + Igen, azt tudom, csak arra gondoltam, hogy igazi, jóban-rosszban kitartó barátai vannak-e? - Szerencsére vannak, akikhez bármikor fordulhatok, ha történik velem valami. + A sajtóval nem volt mindig felhőtlen a viszonya. Finoman fogalmazott. A sajtó sokat támadott, kitalált rémtörténeteket, számba adott különböző hamis nyilatkozatokat. Egyszer például megdöbbenve olvastam egy „nyilatkozatomat”, amelyben állítólag arról beszélek, hogy kitekerem Zemplényi György nyakát, ha hazajön. Soha nem mondtam ilyet. Máskor meg odajött hozzám egy újságíró, fogalmam sincs, hogy hívják, és azt mondta: „Nézze, Széchy úr, én homoszexuális vagyok, s meggyőződésem, hogy ön azért beszél így, mert nem szereti a homoszexuálisokat." De nem ezek voltak a legbosszantóbb élményeim, hanem amikor Rózsa és Czene miatt kritizáltak. Tehetségtelennek minősítették őket, nekem meg azt vágták a fejemhez, hogy szórom az állam pénzét, amikor ilyen gyenge versenyzőkkel foglalkozom. - Aztán? - Hát éppen ez az. Aztán amikor Rózsa is, Czene is olimpiai bajnok lett, senki nem mondta nekem, hogy pardon. " Czene Attilát különösen szereti, ugye? - Óriási tehetség. Olyan úszó, aki ritkán születik. Mindemellett egy bohém, laza fiú, aki imádja az életet. Szeretem őt, és bízom benne, elsősorban neki van esélye arra, hogy Sydneyben olimpiai bajnok legyen. + És kinek még? - Zubor Attilának. Popov aligha lesz fiatalabb, Zubornak „le kell mennie" negyvenkilenc másodperc alá. Akkor nyerhet. + Mondja, ön gazdag ember? - Gazdag? Igen, az vagyok, de nem pénzben mérve. Higgye el, engem a pénz nem boldogít. Az életem során többször hívtak az Egyesült Államokba, hatalmas jövedelmet kínálva. Nem fogadtam el. Ma is elmehetnék, de eszembe sem jut. Én lelkiekben vagyok gazdag. Mindig is belső életet éltem. Álmodozó vagyok. + Leginkább a gyerekek álmodoznak. - Akkor gyerek maradtam. + Szokott tévét nézni? - Nem szeretem a televíziót. Ha nagyritkán bekapcsolom, inkább a tudományos műsorokat nézem, vagy a szép nőket. + A szép nőket nézi, és mégis évek óta egyedül él. - Egyedül, de nem magányosan. Ott vannak a könyveim, meg a zene. Már négyévesen regényt olvastam és hallgattam édesapám meséit. - Csodálatos estéket lehet eltölteni Garcia Márquez, Milán Kundera, vagy Hajnóczi Péter társaságában, Mozartot hallgatva. De nem hiányzik egy társ? - Szükségem van a csöndre, a meditációra. Szeretek emberek között lenni, imádom az uszodák zaját, de az alkotáshoz, a gondolkodáshoz igenis kell a csönd. Ezért otthon a bejárati ajtóm is párnázott, hogy teljesen kiszűrjem a zajokat, a külvitágot. Szent-Györgyi Albert mondta egyszer, hogy este nyolckor kell lefeküdni, hajnal háromkor felkelni, akkor alkot igazán az elme. Zseniális. Próbálok én is így élni. + Hajnalban kel? -Néha. + Szereti azt a szót, hogy úszópápa? - Hülyeség. Nem tudom, ki találta ki, de soha nem szerettem, ha így neveztek. Még azt sem tudtam elviselni, ha valaki mesternek szólított. Nem csak az edzőjük, a nevelőjük is vagyok a tanítványaimnak. Ezért valamennyien Tamás bácsinak hívnak. - Meddig akar még edzősködni? - A halálomig. Megleptem? Az én munkám elsősorban szellemi tevékenység, márpedig amíg nem fedezem fel magamon az agyi leépülés jeleit, addig dolgozni akarok. Sőt, úgy érzem, évről évre nő a tapasztalatom, és a tudásom. Akkor miért hagynám abba? + Fél a haláltól? - Már nem. Gyerekkoromban féltem, de már megbékéltem vele. Inkább az motoszkál bennem, hogy mit kell még tennem. + Szokott sírni? - Soha nem sírok. Még az édesanyám halálakor sem tudtam. + Talán a legfontosabb kérdés: ha egyszer mégis abbahagyja, ki lehet az utódja? - Fogalmam sincs. Ilyen emberrel még nem találkoztam. + Darnyi Tamás? - Őt szerettem volna. Különleges tehetség, mindenkinél többet ért az úszáshoz, csak a lelke nem edzőnek való. + Valakire csak át kell testálnia a tudását? - Gondoltam erre én is, aztán meg akartam írni az úszás enciklopédiáját,de letettem róla. Sőt, ha eljön a pillanat, akkor az általam készített edzésterveket is elégetem. - Semmit sem akar itthagyni az utókornak? - Ha akarnám, se tehetném meg. Gát György filmrendező éveken át mindenhová követett a kamerájával, ott van nála több ezer méter film rólam. Szerintem arra vár, hogy meghaljak, akkor akarja bemutatni. Remélem, sokára lesz az a premier. Satcovcea tid&n 11 VS ■