Nemzeti Sport, 1999. július (10. évfolyam, 177-207. szám)

1999-07-14 / 190. szám

14 NEMZETI SPORT EGYÉNI SPORTOK 39. férfi és­­19. női vifa£rC Fak­ Polosefi­, Öttusa Világbajnokság Budapest, 1999. július 12-18. Sporttörténelmet írtak az angol öttusázónők kedden a Margitszigeten. Fantasztikus futásuknak köszönhetően megszerezték a vb első ara­nyérmét, amely egyben hazá­juk első váltóvilágbajnoki cí­me. A magyar válogatott - Par­­tics Katalin, Simóka Bea, Vörös Zsuzsanna - nagyon jól kezdte a napot, három szám után az élen állt, ám a gyengén sikerült lovaglás miatt visszaesett, így meg kellett elégednie a hatodik hellyel. Öttusa Hány éves a kapitány? Ugye, ismerik a találós kér­dést, amelynek a lényege körül­belül az, hogy ha a hajó ötcso­mós sebességgel halad, akkor hány éves a kapitány? Az öttusa-világbajnokság nyitónapján, kedden, a nők váltóversenyének reggelén úgy lehetett volna feltenni a kér­dést: ha a versenyzők lőállásba állnak, hány évet öregszik Kul­csár Antal szövetségi kapitány? Merthogy számára nem volt idegnyugtató a lövészet - per­sze, kinek az? -, az biztos. Nos, Simóka Bea remekelt, 88 körrel jó alaphangot adott a ha­talmas sátorban kialakított lőté­ren. Partics Katinál hatos és ötös is becsúszott (ekkoriban inkább nem pillantottunk Kulcsár arcá­ra...), és a befejező emberben, Vörös Zsuzsannában is „benne maradt” néhány kör. A trió telje­sítménye, a 976 pontot érő 256 kör persze nem rossz, a negyedik helyhez volt elég a tizenegy váltó küzdelmében. Vagyis számotte­vően nem szaporodtak a kapi­tány ősz hajszálai. - Jól kezdtünk, Bea nyolc­vannyolcas eredménye öt kör­rel jobb, mint amit a júniusi, tamperei Európa-bajnokságon elért - értékelt Kulcsár. - Kati nehezen talált magára, de az­tán sikerült megközelítenie a finnországi teljesítményét. Saj­nos, Zsuzsa végig nem találta a gyakorlatát, nem tudta függet­leníteni magát a környezettől. A nyolcvanhat körnél többet vártam tőle, és többet is tud. A sátorból a „volt” fedett uszodába, vagyis a vívóterembe vonult a mezőny, és lányainkat követték a hűséges szurkolók - ha nem is síppal, dobbal, nádi­hegedűvel, de harsonákkal, do­bokkal és hatalmas nemzeti színű lobogókkal. Zúgott a „Hajrá, magyarok!”, lobogtak a zászlók, óriási volt a hangza­var. A nézők bebizonyították, hogy a vívás is lehet élvezetes sportág - persze, a tájékozta­tás, a közönség kiszolgálása is elsőrendű volt, a hatalmas ki­vetítőkön asszóról asszóra le­hetett követni az állást. A lá­nyok szárnyaltak a páston, öt győzelemmel - és micsoda győ­zelmekkel! - kezdtek: 6:3 az amerikaiak, 9:0 (!) a címvédő lengyelek, 7:2 az angolok, 5:4 Kína, majd 7:2 Ausztrália ellen. Minthogy a szurkolók minden egyes találat után valóságos fesztivált rendeztek (az imént felsorolt segédeszközökkel: harsonák, dobok, zászlók...), el lehetett képzelni, milyen légkör uralkodott a Hajósban. Aztán következett egy rövid­zárlat: 7:2-re kikaptunk az oro­szoktól. Az olaszokat utána még le tudtuk győzni (5:4), ám három vereség zárta a sort: 5:4 a németektől, 6:3 a csehektől és a fehéroroszoktól. - Fantasztikusan kezdtek a lányok, aztán beleszaladtak az oroszokba, kiestek a ritmusból. Utána inkább már csak szen­vedtek a páston - vélekedett Kulcsár Antal. Mindenesetre a „szenvedés” is elég volt a ví­vásban a harmadik helyhez (51 győzelem/832 pont) - a legjob­bak az oroszok voltak (57/916) és két szám után összetettben az élen álltunk. Egyszóval, sikeresen teljesí­tették a lányok a két rizikós számot, fellélegezhettünk. Úszás a boldogságban Ha közvélemény-kutatást tartottak volna a vb helyszíne­in, egyöntetű lett volna a véle­mény, hogy az úszást várják a legnagyobb kedvvel a Margit­szigeten - függetlenül attól, hogy edző, versenyző vagy néző a megkérdezett. A versenyzők azért, mert két fedett téli szám után, amelyek igencsak megiz­zasztottak mindenkit, végre jó levegőre, a szabadba költözhet­tek. A nézők is boldogan hasz­nálták fel a csodálatos időt (ki­vételesen nem esett az eső) egy kis medence széli napfürdőre. Edzőink pedig azért lehettek valamivel nyugodtabbak, mert az úszás hagyományosan ma­gyar szám, a világversenyeken lányaink legyőzhetetlenek a hűs habokban. És a sorozat most sem sza­kadt meg: a második futamban az ötös pályán szereplő Simó­ka, Partics, Vörös trió hatalmas előnnyel elsőként ért célba.­­ Megint megnyertük az úszást, és most, ellentétben az Európa-bajnoksággal, az idő­eredménnyel is elégedett va­gyok. Mind a hárman jól úsz­tak - lelkendezett a kapitány - joggal. Tampere kísértett Három szám után az élen állt a magyar csapat. Mint legtitko­sabb álmunkban - vagy talán abban sem. És következett a lo­vaglás, amelyről szólva min­denképpen meg kell említeni a katonák áldozatos munkáját: anélkül nem lett volna verseny­re alkalmas állapotban a napo­kon át eső áztatta pálya. Szóval a pálya jó, a lovak jók - nem is nagyon hibáztak a csa­patok. Csupán egy-két aka­dályverést lehetett feljegyezni. Amikor az élen álló magyar lá­nyok lovagoltak be, nagy taps fogadta őket­­ majd, mintegy varázsütésre, néma csend lett, a nézők szinte a lélegzetüket is visszafojtották. Partics feltűnő­en lassú tempóban, bátortala­nul haladt, talán túlságosan is a biztonságra törekedett, három akadályveréssel zárta a pro­dukcióját Merengő nyergében. Vörös már tempósabban ment, de két akadály nála is leesett. Simóka oldotta meg legjobban a feladatot, noha ő csak egyszer hibázott, de összességében ez már sok volt. Nagyon sok. Tampere kísértett... Az Eb-n is az élről lovagoltak a lányok, akik talán a nagy lehetőség mi­att lebénultak, és végül negye­dikek lettek. A lovaglás után most lecsúsztak még a dobogó­ról is. Kár, nagy kár.­­ Nagyon tiszta fejjel lova­goltunk mindannyian, tudtuk, mit kell tenni a pályán. Nem ez volt a gond. Nem tudom, mit gondoljak a sorsról, hogy már sokadszor a lovagláson úszik el az érmünk - mondta szomorú­an Vörös Zsuzsanna. - Egy biz­tos­,nagyon nehéz lesz a futás. Előttünk jó futók, mögöttünk jó futók. Hát igen, lovaglásban a mie­ink csupán a kínaiakat tudták megelőzni (akiknél az egyik csapattag leesett a lóról)­­, így a negyedik helyen várták a futást. Agarak diadala Azt mindenki tudta, leg­alábbis aki figyelemmel kíséri az öttusát, hogy az angolok na­gyon jó futók. Bizonyítottál­ ezt a tavalyi világbajnokságon is, amikor ezüstérmesek lettek. Arra azonban talán csak edző­jük, Németh István számított, hogy csodára is képesek. Mert ami a stadionban és környékén történt, az valóban csoda volt. Az­ edzőjük által „agaraknak” titulált versenyzők a hetedik helyről futottak az élre. Igaz, csupán az utolsó háromszáz méteren dőlt el az aranyérem sorsa, amikor Cook lehajrázta a sokáig biztos győztesnek látszó olasz Farest. A közönség állva tapsolta vé­gig a nem mindennapi produk­ciót, amelyet az óriáskivetítők segítségével végig követni tu­dott. A magyarok küzdelmét is hasonlóan lelkes buzdítás kí­sérte: bár a negyedik helyről rajtoló Simóka két helyet visszaesett - a futás sohasem volt az erőssége -, a drukkerek végig kitartottak a magyar lá­nyok mellett. A Bubik István vezette színészzenekar ütemes dobszólója adta a ritmust, erre kontrázott rá a nézők kórusa. A pontszerző, hatodik helyen be­futó Partics Katalint is vastaps köszöntötte. Nemcsak a szurkolás, hanem az eredményhirdetés is egye­dülálló, „magyaros” volt. Az érmes váltók tagjait díszes ket­tesfogatokon hozták a dobogó elé, majd az érmeket Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisz­tertől vehették át a legjobbak, akik különdíjként vb-emblé­­más Seiko-órát és a régi papír­húszast mintázó ezüstplakettet is kaptak. Maradhatott volna belőlük itthon is... ismét elkövették a „bűnt”: visszaestek Németh István aranyérmes „agarai”: Cook, Harland és Lewis A Westel 900 a Budapesti Öttusa Világbajnokság Aranyfokozatú Főszponzora és Internet Szolgáltatója rrivnni­ö­öd Az öttusa­világbajnokság DANUBIUS kiérnek H­OTE­LS főszponzora Vörös Zsuzsa (balról), Simóka Bea és Partics Katalin: ekkor még fürödtek a boldogságban... (Danis Barna felvételei) ■M9jppjt­ull­­ I­I­­ Eli Maracskó úr persze nem bújhatott ki a bőréből. Alighogy megjelentek a lányok, azonnal örvende­zett, hogy ez aztán remek, sokkal hangulatosabbak lesznek ezentúl a bankettek. A világbajnokból a társasági ember szólt - okkal, mert kérem a nők, azok mindig nők -, a maga módján igaza volt tehát. S igazuk volt azoknak is, akik óva intettek, hogy várjuk meg a végét. Megvártuk, s most már élő az egyenjogúság mind az öt tusában. Kellett hozzá persze, hogy az olimpia magához szólítsa a lányokat, mi több, a „kellett hozzá” enyhe kifejezés. Öt karika, öt tusa - s min­den erőteljesebb, mint régen volt. Legalábbis annak, aki a jelennek él, aki - ez ma a módi­­ modern. Mert, persze, léteznek örök értékek. Teszem azt Kovács Irén, azaz Fáni. Ha félretolom elfogultságomat, ami mindig kijárt igazi sportembereknek, akkor amíg csak él a­zg, él a tény: ő volt az első, aki a magyar lá­­zas érmet szerzett a világelitben, mert ered­­­ütött túl az öt számon. Év, 1989, ezüstérem egyéniben, fia kor hőse Kovács Irén. Úgy kezdődött nála, mint mindenkinél: úszott Győrött, jól úszott, hiszen Pestre hívták a BVSC- be. A város nem hagyta magát, megálljt parancsolt neki, ezért aztán visszakozott, ám mire hazaért, egykori társai már öttusáztak. A hőskor hős edzőjé­nél, Magyar Vilmosnál. „Én is mentem, ez természetes, sportolni kell, és nem mindegy az sem, hogy együtt van-e az ember a barátaival. Az úszással, a futással nem volt gon­dom, a többit pedig megtanultam. ” Néha ilyen egyszerű az élet. Akkoriban még nem profikról beszéltek, hanem sportemberekről. A lányok - Kovács Irén s vele Tu­lok Andrea - ezért aztán futottak, lőttek, vívtak, úsztak és lovagoltak, s miközben edzettek, belesze­rettek az öttusába. Csinálták szerelemből, csinál­ták, mert meg akartak felelni a kihívásnak, meg akarták mutatni, hogy igen, a nők már ebben az embert próbáló sportágban is... Igen, már ott is. S ha már ott is (fő)szerep jutott a hölgyeknek, igyekeztek minél inkább az egyről a kettőre jutni. „Amikor elkezdtem, csak azt tudtam, hogy az öt­tusa a lehető legkeményebb sport, aztán kiderült, hogy itt többről van szó, életformáról, és ráadás­képpen állandó kényszerről. Hogy megmutasd, jobb vagy ma, mint tegnap voltál. ” És Kovács Irén megmutatta - érmek a bizonyíté­kok, világbajnoki dobogók a tanúk rá. De többre vágyott. Hogy ezt elérje, még arra is vállalkozott, hogy otthagyja Győrt, és Pestre köl­tözzön. A Honvédban folytatta, ám nem sok öröme tellett benne. Nem az eredmények miatt, hiszen a tehetség sohasem válik vízzé. Más hibádzott. „Nem volt nekem való a budapesti légkör. Ide­gennek éreztem magam a városban, és az öttusában is. Győrött mintha fontosabb lettem volna, én és a sportág egyaránt. ” Mindenesetre otthon volt és van Győrött - ez tény. A város akkor sem tisztelte meg túl gyakran (női) öttusázóit, most sem hívják, szólítják az egy­kori alapítókat, ha a sport ünnepel arrafelé. „Akik szeretik a sportot, azok emlékeznek­ rám­­ nekem ez elengendő. Meg az is, hogy úszást tanítok, és van egy családi vállalkozásunk. Jól érzem ma­gam a bőrömben, mi kell még?” Több - talán­­ nem nagyon. A világbajnokságon az úszásnál és a futásnál versenybíró, örül annak, hogy hívták­­ a hőskor hősét, a nagykorúság letéte­ményesei. Ami pedig Maracskó úr igazságát illeti, a banket­től most sem kell félni - ha Kovács Irén az etalon, akkor semmiképpen. X. 190. • 1999. július 14. 0­­0) Az Öttusa Világbajnokság kiemelt főszponzora

Next