Nemzeti Sport, 2006. július (104. évfolyam, 177-207. szám)
2006-07-01 / 177. szám
Lili. évfolyam, 175. szám LUXORAJACKPÓTHALMOZÓDÁS: 52 542 008 FORINT X-oszlop: nincs lazsálás! A különversenyben az utolsók lettek az elsők A legjobb formában lévő szám már nem az L oszlopban (1-15) található, a sorozatban nyolcszor színre lépő 7-es ugyanis a múlt szombaton nem jelentkezett. Az idei rangsor éllovasai viszont még mindig ebből a szelvényrészből kerülnek ki, hiszen továbbra is a 9-es és 13-as áll a 2006-os táblázat élén. Hat hét szünet után visszatért a,14-es, így jelenleg a 2-es pihenője a leghosszabb, ez a szám három hete nem mutatkozik. A számítógép ajánlata: 1, 2, 5, 13, 14. Az U oszlopban (16-30) a 24-es menetel, már két hete nem hibázik, és feljövőben van a 16-os is, amely az utóbbi négy húzáson mindig előkerült. Az előző játék nagy vesztese a 27-es volt, amely öt héten át tartó remeklés után torpant meg. A számítógép ajánlata: 17, 18, 22, 27, 28. Az X oszlopban (31-45) nincs olyan szám, amely egy hétnél hosszabb ideje lazsálna, jó sorozata viszont több csapattagnak is van: a 36-os kilenc, a 42-es hét, a 37-es pedig hat hete jelentkezik megszakítás nélkül. A számítógép ajánlata: 32, 36, 39, 40, 43. Az O oszlop (46-60) tagjai közül az 52-es lóg ki, ez a szám három hete nem bukkant fel, míg a többiek legfeljebb egy hete pihennek. Dicsérendő az 56-os teljesítménye, zsinórban hatszor húzták ki. A számítógép ajánlata: 46, 50, 51, 54, 59. Az R oszlopban (61-75) tovább szárnyal a 62-es, immár öt hete lép színre folyamatosan. A 75-ös is jó passzban van, vele kapcsolatban meg kell említeni, hogy az utolsó sorból (15, 30, 45, 60, 75) valamennyi tag előkerült, így a különversenyt ez a formáció nyerte. A számítógép ajánlata: 61, 63, 69, 71, 72. Melyik szám hányszor került elő a Luxor-sorsoláson? 1 16 31 46 61 158 138 147 167 130 2 17 32 47 62 151 130 139 134 104 3 18 33 48 63 151 143 136 154 125 4 19 34 49 64 164 129 139 149 149 5 20 35 50 65 148 145 133 160 123 6 21 36 51 66 151 144 142 157 133 7 22 37 52 67 143 124 140 133 107 8 23 38 53 68 160 153 149 143 123 9 24 39 54 69 172 127 145 139 130 10 25 40 55 70 156 151 144 128 160 11 26 41 56 71 147 157 150 141 122 12 27 42 57 72 146 144 157 142 138 13 28 43 58 73 147 143 132 152 129 14 29 44 59 74 148 130 140 135 151 15 30 45 60 75 154 159 141 150 125 Melyik szám mióta nem került elő a Luxor-sorsoláson? 1 16 311 46 61 3 17 2 321 471 62 31 18 33 48 63 4 19 34 491 64 5 20 1 351 501 656 212 36 51 662 7 1 222 37 523 671 8 23 38 531 68 9 24 39 54 691 10 25 40 55 701 112 261 41 56 71 121 271 42 57 721 13 281 431 58 731 14 29 44 59 743 15 30 45 60 75— “ -— 35 is Pályázati feltétel: Aki a skandináv lottón egy szelvényen legalább 1225 forint értékben játszik, és a játékba küldést követően szerda éjfélig pályázik a (06-1) 224-26-35-ös telefonszámon. Nyeremények: A nyerőszámot kihúzó játékos 100 ezer forintos nyereményhez jut, a tartalék számhúzók pedig 20 ezer forintos alapnyereményt kapnak. Skandinávlottó-sorsolás Szerda este, tv2 Luxor-show Szombat este, Magyar Televízió 1-es csatorna Pályázati feltétel: Azok jelentkezhetnek, akik a joker értéke nélkül legalább 525 forintért (ez egy szelvényen minimum három számmező kitöltését jelenti) játszanak Luxort, és azon a héten szombat éjfélig pályáznak az éjjel-nappal működő 06-40-414-414-es „kék”, azaz helyi tarifával hívható telefonszámon. Nyeremények: az alapnyereményen (10 ezer forint) túl egy nagy értékű kétszemélyes külföldi utazás, valamint három tárgynyeremény. A kisorsolt pályázó a televíziós sorsolásokon csak abban az esetben lehet játékos, ha az átvételi igazolószelvényét (szerencsekártyát vagy bankkártyát) a sorsolás helyszínén bemutatja. Hányszor kerültek elő 2006-ban a gépi és a kézi sorsolásokon? 1 2 34 5 8 137 11 10 6 7 8 9 10 15 128 128 i1 12 13 14 15 13 13 12 10 13 16 17 18 19 20 13 108 8 8 21 22 23 24 258 7 124 10 26 27 28 29 30 11 15 15 11 10 31 32 33 34 35 138 8 7 Mióta nem jelentkeztek a gépi sorsolásokon? 1 2 3 4 5 2 1 10 13 6 7 8 9 102 4 5 2 6 i1 12 13 14 154 1 6 3 3 16 17 18 19 20 -1 1 -21 22 23 24 253 4 161 26 27 28 29 307 --8 8 31 32 33 34 351 26 3 5 2006. július 1., szombat Megjelenik mindennap A LEGUTÓBBI HÁROM SORSOLÁS 246. 2006. június 10., 23. hét: 3 4 6 7 10111213 151617 19 21222324252627 29 3031323334353637 39 4142 44 49 50 54555657 59 62 66 6869 70 75 26. hét: 3122. sorsolás, június 29., csütörtök HIRDETÉS Apróhirdetés FOCI-vb- Forma-1, sport! www.sportfogadas.hu.com 247.2006. június 17. 24. hét: 3 7 OO 9 1213 1516 1819 20 2425262728 3132 353637 4243 45 474849 5051 53545556 58 60 62 65 67 69 70 7273 75 248.2006. június 24., 25. hét: 1 4 5 6 8 9 10 13141516 1819 232425 29 30 3334 36373839 404142 444546 48 51 545556575859 6061626364 68 71 75 14 10 19 22 32 34 37 38 42 43 47 48 59 64 66 68 71 77 79 Mióta nem jelentkeztek a kézi húzásokon? 1 2 3 4 5 4 2 7 213 6 7 8 9 10 7 5 --4 11 12 13 14 152 103 1 5 16 17 18 19 20 1 3 22 21 22 23 24 252 1 14 26 27 28 29 30 ---3 1 3132 33 34 35 6 7 111 15 A három lottón, a Luxoron és a kenőn forintot erhet a joker ÖTÖS LOTTÓAVÁRHATÓ FŐNYEREMÉNY: 1,7 MILLIÁRD FORINT A július triplával indul A hatvanasoktól kétszer is három tag jelentkezett elsején Igencsak érdekes a statisztikája a július 1-jei ötöslottó-húzásoknak. Ezen a napon a hatvanasok kétszer is tripláztak (1966-ban a 60, 66, 68-as, 1983-ban a 60, 61, 62-es trió jelentkezett), a húszasoktól pedig egy ízben (1960- ban) egyszerre négy tag (20, 22, 24, 25) jött elő. Emellett a tízesek kétszer, a húszasok és a negyvenesek egyszer-egyszer dupláztak, érdemes tehát kiválasztani egy családot, és abból több tagot is megjátszani a szelvényen. Ajánljuk a negyveneseket, ők ugyanis hat héten át pihentek, a múlt szombaton tértek vissza, s lehet, hogy most beleerősítenek. Választhatjuk a négy hete láthatatlan ötveneseket is, de úgy is gondolkodhatunk, hogy a harmincasok vagy a hetvenenesek támadnak fel, ebből a két családból ugyanis július 1-jén eddig még egy számot sem A számítógép ajánlata: 4, 15, 32, 44, 48, 56, 60, 77, 82, 89, húztak ki. A 2006-OS MÉRLEG 20-szor 9 13 19 18 42 183 72636 54 56 57 6070 176 38 10 43 20 48 25 51 30 74 1641219 2327 39 44 464761 151 5 81115 16 24323537 50 66 14 1734 55 64 68 72 13 2283 14 15253 71 12 1421 29 33 45 49 58 59 62 75 11 63 65 69 73 487. 1966.* 41 60 66 68 84 10 22 1072. 1977. 6 14 18 21 259 4067 1400. 1983. 10 13 60 61 62 2366. 2000. 18 47 49 55 60 *telitalálat A JÚLIUS 1-JEI HÚZÁSOK 174. 1960. 20 22 24 25 42 Hányszor kerültek elő a 2680 húzás során az ötös lottón? 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 150 128 17 5 140 129 149 154 1421 36 170 144 164 17 11 37 15 416 17 18 19 20 21 2223 24 25 26 27 28 29 30 141 141 160 153 154 148 157 160 154 154 136 140 143 17 21 25 3132 33 34 35 36 37 3 1 39 40 41 42 43 44 45 128 157 147 158 155 154 149 150 121 136 149 166 148 139 149 46 47 48 49 50 51 ■ 152 53 54 55 56 57 58 19 60 148 171 137 162 148 162 146 138 1 53 147 171 136 136 142 159 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 146 1381 18 167 149 160 159 135 167 130 155 156 1 53 138 1 81 76 77 78 79 180 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 148 174 154 150 144 156 137 146 143 143 168 135122 137 148 A JÚLIUSI LISTA A 26. HÉT MÉRLEGE 22-szer 21 21 56 76 20 52 18 23 47 80 17 69 84 16 7 17 24 29 49 50 51 60 15 13 15 18 20 25 30 45 48 59 62 70 14 11 34 35 41 44 46 77 86 13 12 75 12 3 12 37 39 42 43 64 68 69 71 90 11 10 16 19 27 33 36 67 72 78 79 82 85 87 10 8 38 40 61 73 74 819 14 28 55 88 898 32 58 65 837 45 22 26 54 636 31 57 665 53 8-szor 60 6 1047508486 5 171832 345155574 91321 253335 4448586162 637985 8890 3 1 3 5232437 41 4649525666 6871 747581 83 2 6 7 811 121415 282930 43 455965 6770 72737677 821 161920 223639 425354698789 0 2 4262731 3840647880 A 26. HÉT TELITALALATOS FOGATAI 487.1966.07.01. 41 60 66 68 84 1018.1976.06.25. 7 10 34 42 74 1236.1980.06.27. 10 25 36 51 55 2420.2001.06.30. 13 45 48 54 90 Melyik számot mióta nem húzták ki az ötös lottón? 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 2 459 35 24 26 178 4 5 1 6 8 313 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 171 27 18 648 4 7 5 61 92 183 2 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 26 43 152 3 23 34 25 18 33 238 7 20 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 12 23 41 145 19 14 574 65 25 176 61 62 63 0 165 66 "17 168 69 70 71 72 73 74 75 13 36 14 133 9 7 511 4 1 15 21 36 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 "88 89 90 5 60 4 1 199 1 12 59 11 182 68 15 Ötöslottó-húzást Szombat este, tagja Magyar Televízió IilmstA 1-es csatorna Pályázati feltétel: Egy szelvényen legalább 700 forint értékben kell játszani (a joker nélkül). Az elősorsoláson tíz szelvény sorszámát húzzák ki, a szelvények tulajdonosai közül azok, akik a megadott határidőig jelentkeznek, a stúdióban részt vesznek egy újabb sorsoláson, amelyen kiválasztják a számhúzót. Akik nézők szeretnének lenni az ötöslottó-sorsoláson, azok a játékba küldés hetén szombat éjfélig pályázhatnak a 06-40-414-414-es telefonszámon, vagy a Szerencsejáték Zrt. honlapján (www.szerencsejatek.hu). Nyeremények: A számhúzónak kisorsolt játékos egymillió forintot kap, a többi jelenlévő játékos 30 ezer forintot vihet haza. A stúdióban helyet foglaló nézők ugyancsak 30 ezer forintot vehetnek át. HATOS LOTTÓ A VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNY: 375 MILLIÓ FORINT Ötödölőt játszhat a 42-es A 26. hét sorsolásain szélsőségesen szerepeltek a párosok Két társaságnak van feltűnően hosszú pozitív szériája, az egyjegyűeknek és a húszasoknak, mindkét brigád tagjai három hónapja folyamatosan táblára kerülnek. E két csoport a 26. heti játékokon is jól szokott szerepelni, közülük már mindegyik szám színre lépett, míg a többieknek akadnak érintetlen tagjaik. A tárgyhéten nem húzták még ki a 11-est, a 18-ast, a 30-ast, a 34-est, a 36-ost és a 44-est, többségük páros szám. Ugyancsak a párosok közül kerül ki a tárgyidőszak két sztárja, a 2-es és a 42-es, ezt a két példányt sorsolták ki a legtöbbször - négyszer - a 26. héten. A 42-es a negyvenesek rossz szériájának vethetne véget, ebből a családból öt hete nem jelentkezett tag. A számítógép ajánlata: 6,11, 12, 17,23,29,32,37, 41,43. Mióta nem kerültek elő a hatos lottón? 1 2 3 4 5 6 7 4 —7 8 131 8 9 10 11 12 13 14— 2 3 5 163 4 15 16 17 18 TI-20 212 8 2 13 262 9 22 23 24 25 26 27 281 6 14 — 8 — 29 30 31 32 33 34 355 6 21 15 11— 11 36 37 38 39 40 41 427 293 1 135 7 43 44 45 145 10 A 26. HETI HÚZÁSOK 113.1994.07.02. 51214 151720(28) 165.1995.07.01. 210 16 222425(37) 217.1996.06.29.*7819 27 4042(38) 269.1997.06.26. 17 20 23 2639 45(8) 321.1998.06.27. 267 33 3743(35) 374.1999.07.03. 131529 323538(2) 426.2000.07.01. 134 414245(17) 478.2001.07.01. 235 2728 42(12) 530. 2002. 06. 30. 210 21 234042(36) 582. 2003. 06. 29. 5610 212438(27) 634.2004. 06. 27. 4916 202135(6) 687.2005.07.03. 82425 283140(30) *telitalálat Hatoslottó-húzás Pályázati feltétel: Számhúzó az lehet, aki három találatot ér el a hatos lottón, majd pályázik a sorsolást követő héten az éjjel-nappal hívható 06-40-414- 414-es telefonszámon vagy a Szerencsejáték Zrt. honlapján. Pályázni hétfő 0 órától vasárnap 15 óráig lehet. Nyeremények: A sorsoló játékosok a 20 ezer forintos alapnyeremény mellett annyiszor 6000 forintot nyernek, amekkora az általuk kihúzott nyerőszám. Vasárnap délután, RTL Klub nemid sport 21 VI%