Nemzeti Sport, 2009. október (107. évfolyam, 268-297. szám)

2009-10-01 / 268. szám

41 LaBDaRÚGáS nemzeti sport 2009. októbert, csütörtök A KLUBMENEDZSER SZOROSABB MECCSRE SZÁMÍT A FIORENTINA ELLEN • KÉSŐ BÁNAT: A KAPUSNAK A GÓLVONALON KELLETT VOLNA DVSC-LYON Kellemetlenkedne a Loki Kiscsapatnak rossz úgy játszania, hogy a jó eredmény reménytelen !­­ PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ Nem a vereség ténye, hanem a különbsége (0-4), a szerzett gól hiánya, valamint az fiyt a legjobban Herczeg András­­ klubmenedzsernek, hogy a gyors hátrány miatt csapata nem mutathatta meg igazi képességeit. Arról is beszélt, hogy mitől sokkal jobb a Lyon a DVSC-nél, amely nem mon­dott le arról, hogy kellemetlen­kedjen a nagyokkal a BL-ben. Kínos lehet. A csapat kikap, ráa­dásul négy góllal, de nem lehet elbujdosni, muszáj kiállni az újságírók, később a szurkolók elé, és meg kell magyarázni, mi is történt. Kínos lehet ez úgy is, hogy a csapat teljesítményére különösebb panasz nem lehet, az ellenfél egyszerűen sokkal jobb volt, mert a négy gól az mindig sok.­­ Látszik ez Herczeg Andráson­­ is, ám miközben beszélgetünk,­­ egyre inkább azt érezni, hogy­­ nem is a vereség, hanem inkább­­ a hiányérzet kínozza. „Bosszant, hogy valójában ki­­ sem derült mire lennénk iga­­­­zán képesek a Lyon ellen - ma­­­­gyarázza a klubmenedzser. - A­­ két gyors gól, majd a harmadik annyira sokkolta a játékosokat hogy mire összeszedték magu­kat már el is dőlt a mérkőzés. Lélektanilag mindannyiukat megviselte a rémálomszerű kezdés, kapkodva futballoztak, és csak harminc perc elteltével kezdték el azt nyújtani, amit vártunk tőlük, és amire igazán képesek is. Akkor már valamivel pontosabban passzoltak, és így többször eljutottak a franciák kapujának a közelébe. Az pedig nagyon fontos volt, hogy a sokk ellenére sem omlott össze a csa­pat, megőrizte a tartását, és ha kicsit szerencsésebb, megszerez­hette volna első gólját a BL-ben, amely meggyőződésem szerint roppant súlyos lelki tehertől sza­badítaná meg a játékosokat." Ez a gól nem jött össze, az azonban vitathatatlan, hogy a Debrecen a második félidő­ben olykor közel került hozzá, és ekkor jobb teljesítményt is nyújtott. Bár az eredmény okkal árulkodik nagy különbségről, más indexeket nézve nem mu­tatkozott ekkora különbség a két csapat között. Az összes lövést tekintve például 15:14 a Lyon ja­vára, a kaput el is találó próbál­kozásokat illetően pedig csupán 8:7-re „nyertek” a franciák, akik az egész mérkőzésen mindösz­­sze 569 méterrel futottak többet a Loki futballistáinál. ,A mi nagy lemaradásunk a sebességben és a pontosságban válik nyilvánvalóvá - mutat rá az eltérések eredőjére a klubme­nedzser. - A közepes és a rövid távú átadásoknál sokkal többet hibáztunk, mint az ellenfelünk, ami annak tudható be, hogy mi nem szoktunk hozzá az ennyire gyors futballhoz. A franciák fej­ben és a mozgásukban is gyor­sabbak, a reagálásuk, a játék­­helyzetekben hozott döntéseik is sebesebbek, hamarabb érnek fel és zárkóznak vissza, a techniká­juk ehhez a tempóhoz alkalmaz­kodott, ezért pontosabbak, és eb­ben jóval előttünk járnak." Adódik persze a kérdés, hogy a hasonlóan szédületes sebessé­gű angol bajnokság élcsapata, a Liverpool ellen miért nem ütkö­zött ki ennyire látványosan ez a különbség, de Herczeg András szerint erre legalább ennyire kézenfekvő a magyarázat is. Egy kiscsapat esetében minden ka­pott gól nélküli perc szilárdítja a lelkierőt, növeli az önbizalmat. Más úgy játszani, hogy az ered­mény kedvező, nem remény­telen, és most, a Lyon ellen ha­mar elszállt az a magabiztosság, amely Liverpoolban az első húsz percet követően rendkívül meg­erősödött. „Most azt mondtam a szü­netben, hagyjuk az öltözőben a pánikot, emeljük fel a fejünket, és próbáljuk meg megnyerni a második félidőt. Rudolf Gergely játékát húsz percre terveztük, hi­szen lassan négy hete nem edzett, de muszáj volt egy félidőre beál­lítani. Vele veszélyesebbekké is váltunk, de sajnos, kapufánál tovább nem jutottunk." Vélhetnénk, a Debrecen szá­mára jól jön a hosszú szünet, hiszen az MTK elleni mérkőzés elhalasztásának és a válogatott selejtezőinek hála két és fél hét múlva lép pályára bajnokin, de Herczeg András ennek nemigen örül, mert egy ekkora pofon után nem árt, ha esély nyílik az önbizalom helyreállítására, a sérültek pedig egyre közelebb kerülnek a visszatéréshez. Ám ennél is nagyobb baj, hogy a ha­lasztások miatt október végétől december elejéig levegőt venni sem lesz idejük, annyira zsúfolt­tá vált a Loki programja. „Roppant nehéz időszak lesz, hiszen a bajnokságot nem akar­juk elhanyagolni a Bajnokok Li­gája miatt, és míg mi fáradunk, itthon pihent ellenfelek várnak majd ránk. Ez van, nem tudunk mit tenni. A BL-ben mi vagyunk a kiscsapat, amely igyekszik mi­nél többet kellemetlenkedni, és ezt meg is tesszük! Három hét múlva a Fiorentina ellen sokkal szorosabb meccset játszunk, ezt megígérhetem!” A Herczeg Andrásra nagy feladatok várnak futószalagon - Rudolf Gergely játékát például úgy kellett megkockáztatnia, hogy a csatár lassan négy hete nem edzett Minimális különbség futásban a Loki játékosai a franciáknál HIRDETÉS —— MŰFÜVES FEDETT FOCI PÁLYA 20x40m BÉRELHETŐ www.metrosport.hu 06 30 921­ 0162 MINIINTERJÚ ► VUKASIN POLEKSZICS, a DVSC-TEVA kapusa „Meggyötört a vereség . Mosolygós figura, kedd este mégis sírásra görbülő szájjal poroszkált végig a játékosok faggatására szolgáló vegyes zó­nán. Vukasin Polekszics arcán nyomot hagyott a négy lyoni gól. Főként a negyedik... ► A gólvonalról hogyan látta, mi volt a probléma kedd este? !.A négy francia gól - felelte cseppet sem viccesen a Loki montenegrói kapusa. - Kon­centrációban alulmaradtunk, önmagunkat is alulmúltuk. Pedig készültünk, nagyon akar­tunk. Sajnálom, nem nagyon tudok mit mondani... Mi volt a gond? Leegyszerűsítve: fél órán belül háromgólos hátrányba kerültünk, ami a Lordnál erő­sebb csapatot is megviselt vol­na. Gyorsabbak voltak a franci­ák. Jó a Lyon, nagyon jó. !»- Az első három gólban vétkesnek érzi magát? !. Kim Källström kapáslövésé­nél nem láttam a labdát, Pjanic szabadrúgása tökéletes volt, a harmadik gól előtt Czvitkovics Péteren megpattant a labda, reflexszerűen belekaptam, de nem menthettem. Hatalmas bravúrral talán egyet háríthat­tam volna közülük. ► És a negyedik francia találat? !> Az enyém volt. Hibáztam. Hezitáltam, jöjjek-e vagy sem, induljak vagy maradjak a helye­men. Maradnom kellett volna a kapuban. Kifutottam, de na­gyon későn, a Lyon csatára el­fejelte mellettem a labdát, és be is fejezte az akciót. Borzalmas érzés volt. ► A szurkolók nem bántot­ták miatta. Kiálltak mellettünk, függet­lenül a végeredménytől, amit a csapat nevében is köszönök. Remélem, három hét múlva a Fiorentina ellen jóvá tesszük a kedd estét. Mindannyian erre készülünk. Á. L . VÉLEMÉNYEK Az első gólnál meglepett bennün­ket a franciák szögletvariációja. A szünetben azt beszéltük, hogy jobban kell koncentrálni, s ne essünk pánikba, ha hibázunk. Hi­ányérzet van bennem, mert a kellő pluszt nem tudtuk hozzátenni a játékunkhoz. LEANDRO a DVSC hátvédje Három rögzített játékhelyzetből kaptunk három gólt, kettőt a meccs elején - ez megrendítette a csapatot. Mindent beleadtunk, de a Lyon nagyon erős volt. Hajtottunk a becsületgólért, de kedd este nem sok minden sikerült. Lesz még meccsünk... FODOR MARCELL a DVSC hátvédje Huszonöt perc után nulla három, innen nehéz váltani. Megpróbál­tuk, akadtak lehetőségeink, de bátrabban, többet vállalva kellett volna futballoznunk. Idegesítő gólokat kaptunk. Ilyen­kor azt sem tudod, hol áll a fejed. ZACZKÓ ZSOLT a DVSC középpályása Biztos védekezésből vezetett kontratámadások, távoli lövések - ez volt az alapterv, amelyet a franciák első gólja keresztülhú­zott. Mentünk, akartunk, de saj­nos az első Bajnokok Ligája-gólunk sem jött össze. SZAKÁLY PÉTER a DVSC középpályása A meccs pozitívuma számomra az a tíz perc volt, amelyet kap­tam. A kispadról más megélni egy ilyen vereséget. Ez a realitás. Eddig valamennyi idei BL-mecs­­csünkön hoztuk magunkat, most nem sikerült. Nehéz mindig toptomában játszani. " # 1 DOMBI TIBOR a DVSC középpályása Készültek belőlünk, amit az első góljuk bizonyít. Mire felocsúdtunk volna, jött a második. Van ekkora különbség a két együttes között, de fájdalmas ilyen gólokkal alul­maradni. Fájdalmasabb, mintha sakk-mattig játsszák ki a helyzetet. KISS ZOLTÁN a DVSC középpályása Látszott, ha merünk passzolni, cselezni, helyzetbe kerülünk. Bátrabbnak kellett volna len­nünk. A gyors nulla három letörte a lelkesedést. Az első gólnál a kisszögletre ügyeltem, el is indultam kifelé. Nagyon üresen ma­radt a lövő ember. VARGA JÓZSEF a DVSC középpályása Zöldfülűek vagyunk a BL-ben, itt a rutin nagyon sokat számít, ezen a téren is előttünk van a Lyon. Komolyan vettek minket a fran­ciák. Jérémy Toulalannak menet közben odaszóltam, egyet úgyis rúgunk. Azt mondta, ki van zárva, a vezetők kinyírnák őket érte. RUDOLF GERGELY a DVSC csatára

Next