Nemzeti Sport, 2016. február (114. évfolyam, 31-55. szám)

2016-02-10 / 40. szám

nemzeti sport h­ajra 2016. február 10. NB III Megyei bajnokságok Helyszíni riportok Életképek Portrék Női futball Aktualitások Visszakapaszkodás Egy pont előnnyel vezet a Balkány SE a Rakamazi Spartacus előtt a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei II. osztályban, a listavezető azonban a tavasszal bajnoki címet szerezne. A szabolcsi klub a korábbi sikeredző, Mirgai László irányításával halad a feljutást felé, amely­­ ben Igor Bogdanovics is se­ gíthet, a 41 esztendős csatár ugyanis 21 gólt szerzett az ősszel, s második helyen áll a góllövőlistán. A korábban az élvonalban is futballozó szerb csatár motivált, hogy a nyáron osztályt válthasson, mert pályafu­tása során még sosem szerepelt a megyei II. vonalban. Bodnár Tibor Nagy a versenyfutás a Balkány SE és a Rakamazi Spartacus kö­zött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Alukonst­­rukt-csoportjában. A két, ko­rábban magasabb szinten sze­replő klub csapata kiemelkedik a mezőnyből, az ősszel tizenöt mérkőzésükből tizennégyet megnyertek, a Balkány csak egy döntetlennel, míg a Raka­maz éppen a listavezetőtől el­szenvedett vereséggel veszített pontokat. A balkányiak remek­lésében nagy szerepe van Igor Bogdanovicsnak, a korábbi hétszeres szerb válogatott csa­tárnak. A Magyarországon az élvonalban a Debrecenben, a Bp. Honvédban, a Győri ETO- ban és a Nyíregyházában is futballozó támadó 2015 nyarán igazolt a Balkány SE-hez, a Haj­dúböszörményi TE-ből, ahol játékos-edzőként is dolgozott. „Az NB-s bajnokságokban szereplő csapatok nem, vagy kevesebb központi támogatást kapnak, ha külöldi játékost foglalkoztatnak, s mivel nem vagyok magyar állampolgár, engem is érintett a szabály - kezdte Igor Bogdanovics. - Mirgai Lászlóval, a balká­nyiak edzőjével ismertük egy­mást, felhívott, és megkért, segítsek a csapaton a feljutás megvalósításában. Hamar dű­lőre jutottunk.” A futball mellett az edzős­­ködéssel sem hagyott fel a 41 esztendős sportember, s Haj­dúböszörményben az U19-es csapatot irányítja, ezért nem tud a balkányiak valamennyi edzésén részt venni. Azért az alapozási időszakban heti há­rom, versenyszezonban heti két gyakorláson igyekszik ott lenni, amit azért sem könnyű teljesíteni, mert válását köve­tően egyedül, pontosabban új párja segítségével neveli kislányát, az első osztályos Tamarát, aki a magyar mellett szerbül is remekül beszél, az iskolában itt pedig angolt tanul. „ M­e­g­­­egyeztünk a volt feleségemmel, hogy Tamara velem marad, ennek már három éve. Eleinte nehéz volt, de egyre jobban boldo­gulunk együtt, szerencsére To­mika szorgalmas, okos lány. Ami pedig a csapaton belüli szerepemet illeti, van edzői ta­pasztalatom, de a pályán meg­maradok játékosnak. Persze Mirgai László megkért, legyek a meghosszabbított keze, s a mérkőzéseken segítsem taná­csokkal és buzdítsam csapat­társaimat. ” Igor Bogdanovics korábban 126 magyar élvonalbeli bajno­kin lépett pályára, majd a Haj­dúböszörmény játékosaként az NB II-ben és az NB III-ban is futballozott, a megyei II. osz­tályban azonban még sosem szerepelt. „Az ősszel megfordultam két-három helyen, ahol mél­tatlan körülmények fogadtak bennünket, de amúgy pozitív élményekkel gazdagodtam. A Balkány, a Rakamaz és a Kó­­taj kiemelkedik a mezőnyből, de a többi klub sem rossz. Le­veleken is megszenvedtünk a győzelemért, de az Encsencs is kedvező benyomást tett rám. Az viszont egyértelmű, hogy az ősszel kettő nullára legyőzött Rakamazzal futunk versenyt a bajnoki címért, de minimális az előnyünk. ” A Balkány kevés híján száz­­százalékos teljesítménnyel zár­ta az őszt, csak az utolsó előtti fordulóban, a Nyíribrony ottho­nában veszített (1-1) pontokat, de gólkülönbsége (61-6) is im­ponáló, ráadásul a gólok több mint harmadát, huszonegyet Igor Bogdanovics szerezte. „Pedig sok helyzetet elhibáz­tam - folytatta a csatár, aki a góllövőlistán így is csak a máso­dik helyen áll a 22 gólos Szilágyi Gábor, az Encsencs támadója mögött. - Sosem volt számom­ra elsődleges, mennyi gólt szer­zek egy szezonban, sokkal fon­tosabb, hogy olyan csapatban futballozhatok, amelynél a fel­jutásért játszhatunk. A tavasz­ra még inkább megismerjük egymást a csapattársakkal, így hatékonyabb lehet a támadójá­tékunk. ” A csatár az ősszel sem tétlen­kedett, a Nagykálló (15-0) ellen ötször, az Encsencs (5-0) és az Oros (6-0) ellen­ egyaránt há­romszor volt eredményes. Igor Bogdanovics korábban a Nyíregyháza labdarúgójaként is csapata vezéregyénisége volt, s Balkányban sem epizodistaként futballozik fotó: ns-archív Erőnlét és koncentráció nélkül a megyei másodosztályban sem könnyű fotó: zon.hu Edzőtábor teljes létszámmal A nyáron a Délegyháza KSE és a Dunavarsányi TE fúziójából létrejövő DDTE az ősszel csupán egyszer kapott ki a bajnokságban, de Szabados Tamás edző a tavasszal javítana a csapat eredményességén, s en­nek érdekében - az amatőr labdarúgásban szokatlan módon - egyhetes edzőtá­borba vonult a csapat. Még inkább egyedülálló, hogy az összetartáson a keret szinte valamennyi tagja részt vesz. Schleinig Ádám Meglepetésre a DOTE csupán egyszer kapott ki az ősszel a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában, s így a negyedik helyről várja a február 27-én folytatódó szezont. A nyáron a két rivális klub, a Délegyháza KSE és a Dunavarsányi TE fú­ziójából alakult az együttes, s bizony a bajnokság előtt sokan úgy vélték, az újonc talán még pontot sem szerez a bajnokság első felében. „Hülyének néztek, mert el­vállaltam a feladatot - kezd­te Szabados Tamás, a DDTE 31 esztendős edzője, aki nem mellesleg a Pest megyei I. osz­tályban szereplő Taksony SE labdarúgója, illetve U19-es csa­patának edzője is. Egyébiránt a Délegyháza a tizenkettedik he­lyen zárt az előző szezonban a II. osztályban, míg a Dunavar­­sány megnyerte a bajnokságot a III. osztályban, miután a pá­lyán elért eredményei alapján aranyérmet szerző SZLK-et (Sportiskola Labdarúgó Klub) az MLSZ Pest megyei igazga­tóságának versenybizottsága kizárta. Az anyagi nehézségek miatt a 2015-2016-os szezon­ban önállóan a Délegyháza és a Dunavarsány sem vállalta volna az indulást a másodosz­tályban, ezért a fúzió mellett döntöttek, edzőnek pedig Sza­bados Tamást választották. „Az első edzésen harmincöt játékos volt, sokan morgolód­tak is, mert korábban riválisok voltak - magyarázta az edző, aki korábban a Karcag, a BKV Előre és a Dunakanyar-Vác lab­darúgójaként az NB II-ben fut­ballozott. - Nyilvánvalóvá vált, hogy csak keményen, szigorúan leszek képes csapatot formálni a keretből, ezért aki nem állt be a sorba, attól gyorsan elköszön­tünk. Mostanra nagyjából fele­fele arányban maradtak délegy­házi és varsányi futballisták, a nyáron csupán Krajicz Balázst igazoltuk, az én kérésemre. ” A nehézségek ellenére a DOTE nagyszerűen szere­pelt az ősszel, az első s eddigi egyetlen vereségét a 14. fordu­lóban szenvedte el. Az Alsóné­­medi elleni (0-4) bajnokit Sza­bados Tamás nélkül rendezték meg, mert az edző taksonyi mérkőzésével azonos időpont­ban játszották. A kiváló telje­sítmény a tavasszal fokozható, ugyanis a télen csatlakozott a kerethez Tüske Roland, aki a Budaörsi SC szakmai igazga­tója is, valamint Busa Bálint és Hajdú Máté. „Nem hétköznapi ezen a szinten, hogy hétfőtől egy hé­ten keresztül Hévízen edző­táborozunk, méghozzá szinte teljes létszámmal. Sokat jelent számomra, hogy valamennyi játékos azon ügyködött, részt vehessen az edzőtáborban. Sok múlik a pedagógián és az ana­tómián, a fizikai felkészítésen. Most végeztem el a B-licences tanfolyamot, a legfontosabb­nak az erőnlét megfelelő ki­alakítását tartom. Szeretem Diego Simeone stílusát, és az Atlético Madridhoz hasonló játékot követelek, vagyis mi­nél több párharcot, ütközést szeretnék látni a pályán. Ha nincs nálunk a labda, játéko­saim éhes oroszlánként küzd­jenek, ha pedig igen, legyenek kreatívak, alkossanak, futbal­lozzanak. ” Hazai mérkőzéseit Duna­­varsányban játssza a DDTE, ahol augusztusban elkészült a villanyvilágításos, gyeptéglás pálya, s amelyet a ZTE ellen avattak fel. Időközben új lelátó és öltöző is épül. Eleinte morgolódtak egymásra a fehér mezes délegyháziak, illetve dunavarsányiak Balkányban a sikeredző Mirgai László nem először irányítja a Balkány SE-t, sőt azt is tudja, milyen ér­zés bajnoki címet szerezni a klubnál. A szabolcsi csapat a 2006-2007-es sorozatban aranyérmet szerzett az NB III-ban, a vezetőség döntése értelmében azonban nem vállalta az indulást a má­sodosztályban. A szakember távozott, a csapat pedig a következő bajnokságban az NB IlI-ból, tavaly pedig a megyei élvonalból is kiesett. A vezetők a nyáron úgy gon­dolták, a korábbi sikeredző irányításával elindulhat az újabb eredményes időszak. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, II. OSZTÁLY, AZ ÁLLÁS Balkányi SE 1514 1­­ 61-6 43 2 Rakamazi Spartacus 1514­ 1 79-10 42 3 Kótai SE 15 11­ 4 46-12 33 ■iApagySE 15 82 5 39-25 26 5 levelek SE 15 8 1 6 32-27 25 6 Újfehértó SE 15 73 5 36-30 24 7 Gávavencsellői SE 15 72 6 32-28 23 8 Encsencs SE 15 6­ 9 40-45 18 9 Napkori SE 15 4 6 5 28-36 18 10 NyíribronySportszervezet 15 44 7 25-41 16 11 Kállósemjén SE 15 44 7 15-38 16 12 Nyírvasvári SE 15 42 9 14-39 14 13 Nyírpazony SE 15 35 7 18-41 14 14 Teremi SE 15 3 . 3 , 9 26-54 12 15 Nagykállói VSE 15 2310 16-50 9 16 GFSE Oros 15 1410 16-41 7 PEST, II. OSZTÁLY, DÉLI CSOPORT, AZ ÁLLÁS 1. FC Dabasit 15 11 2 2 58-22 35­­ Százhalombattai LK 15 10 4 1 45-14 34 5. Alsónémedi SE 15 10 4 1 45-15 34 4. Délegyháza-Dunavarsány 15 8 6 1 37-74 30 5. Pereg SE 15 7 5 3 32-19 26 6. Felsőpakony KSE 15 7 4 4 46-78 25 7 UFC Gyömrő 15 6 4 5 25-25 27 8 Sóskút SKE 15 6 3 6 28-28 21 9. Dömsödi SE 15 6 3 6 26-28 21 10. Gyál BKSE 15 5 3 7 23-26 18 11 Ráckeve VAFC 15 5 3 7 28-36 18 12. Taksony SE II 15 4 1 10 28-44 13 13 Tárnok KSK 15 4 - 11 12-37 12 14 Bugyi ASE 15 3 3 9 11-28 12 15. Dunaharaszti MTKII 15 3 - 12 20-57 9 16. Hernád SE 15 2 1 12 17-50 1

Next