Nemzeti Sport, 2017. április (115. évfolyam, 89-116. szám)

2017-04-08 / 96. szám

12 | Labdarúgás JEGYZET THURY GÁBOR : Több mint meccs D­AC-Slovan mérkőzést rendeznek szomba­ton a szlovák labdarúgó-bajnokságban, a találkozót az M6 élőben közvetíti. A dunaszer­­dahelyieknél a székelyudvarhelyi edző, László Csaba, Vida Kristopher és Kocsis Gergő, a po­zsonyiaknál Priskin Tamás mondhatja magát honfitársunknak a két klub kötelékében. Ám sokkal többről van szó, mint egy meccsről, amelyen ők is pályára léphetnek. A majd’ hu­szonháromezres szlovákiai városban hetvenöt százalék a magyarok aránya, ez rögtön ma­gyarázat arra, hogy a Mól Aréna névadója mi­ért is vállalt huszonkét százalékos tulajdon­­részt az ingatlanban: a csapat kapocs a felvidéki és az anya­országi magyarság között, nemcsak az „odaát", hanem a Dunán innen élők közösségét is erő­síti. Kicsit szégyenkezve jegyzem meg, Ma­gyarországon már nincsen olyan együttes, amelynek olyan közösségépítő ereje van, mint a Dunaszerdahelyi AC-nak a felvidéki magyar­ság körében. Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, talán a Mól Aréna az egyetlen hely, ahol a Fradi- és az Újpest-szurkolók bé­kében megférnek egymás mellett. Na meg a stadiontól kőhajításnyira lévő „érzelmi kombi­nátban”, a Turul bárban, ahol nem a manap­ság megszokott Cristiano Ronaldo-, valamint Lionel Messi-poszterek dominálnak, hanem elsősorban anyaországi klubcsapatok szurko­lói sállai díszítik a falat, mintegy visszaidézve azokat az időket, amikor a futballnak nevezett játék elsősorban a lokális kötődés korántsem virtuális, hanem valós életterét jelentette, nem pedig a globalizált világ szórakoztatóipari „alegységeként” funkcionál. A többségi tulajdonos, Világi Oszkár az ősszel befejeződő stadionrekonstrukcióra - a majd’ hétmilliárd forintba kerülő, elkészülte után 12 700 néző befogadására alkalmas létesít­mény - és labdarúgó-akadémia alapítására sem sajnálta a pénzét, noha a DAC a Slovannal ellentétben nem tartozik a szlovák első osztály élcsapatai közé. A több ezer szurkoló minden hazai meccs előtt elénekli a magyar himnuszt és az Ismerős Arcok együttes Nélküled című számát. Gyanítom, még a tévéközvetítésen is átjön a hangulat, a szövegében egyszerű dal sorai a határon túli magyarság életében a nem is annyira egyszerű hétköznapi létezéshez ad­nak kapaszkodót: „(...) milyen jó, hogy itt va­gyunk (...), mi egy vérből valók vagyunk!” KAPOCS A FELVIDÉKI ÉS AZ ANYAORSZÁGI MAGYARSÁG KÖZÖTT. FUTBALLMÚLT NAGYJÁTÉKFILM Puskás Ferenc élete a vásznon N­agyjátékfilm készül Puskás Ferenc életéről, árulta el az Indexnek Andy Vajna filmügyi biz­tos, valamint a film producere, aki újra együtt dol­gozik Joe Eszterhasszal, aki a film forgatókönyvét írja. Együtt készítették többek között a Szabadság, szerelem című filmet is. „Producerként régóta gon­dolkozom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarú­góról filmet készíteni, amely a közönség számára is érdekes és izgalmas lehet - nyilatkozta Andy Vajna. - Puskás Ferencet a vilá­gon mindenütt ismerik, a legtöbb külföldinek ő az első magyar, aki eszébe jut, ideje volt már, hogy film készüljön az életéről." A film létrejöttében jelentős szerepet vállal a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Puskás-könyv szerzője, Szöllősi György is, akit a napokban a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövetének neveztek ki - ő a következőket mondta: „Hosszas előkészítés után úgy tűnik, hogy egy Puskás Fe­renchez méltó alkotás van születőben világhírű alkotók segítségével. ” B. V. OTP BANK LIGA, FESZÜLT LÉGKÖR Kiélezett, feszült légkörű csatára szá­míthatnak a nézők, aminek megvan az előzménye. Volt olyan Haladás- Honvéd mérkőzés, amelyen a kispesti drukkerek kikezd­ték, kórusban szid­ták Halmosi Pétert, aki ezt nem hagyta szó és látványos mozdulat nélkül. Az­tán az is előfordult, hogy nyert a Hali, a szombathelyiek a szokásos öröm­táncukat lejtették az öltözőben, és ez nem tetszett Marco Rossinak, a kispes­tiek edzőjének, aki azt mondta, hogy ez szerinte nem túl sportszerű... 25. FORDULÓ HALADÁS-HONVÉD Aranyos álom CSERHÁTI ANDRÁS, SINKOVICS GÁBOR M­egállítja-e a bombaformá­ban lévő Honvédot a Hala­dás? A szombathelyiek három talál­kozót nyertek meg a legutóbbi négy meccsből, így bizakodva várhatják a szombaton Sopronban rendezendő mérkőzést. Mészöly Géza vezetőedző vissza­fogottan beszélt az esélyekről. „Olyan találkozó vár ránk, amelyen a Haladás újra bizonyíthatja, hogy meghatározó csapata az NB I-nek - mondta a szombathelyiek vezetőedzője. - Nem lesz köny­­nyű dolgunk, mert a mezőny leg­jobb formában lévő csapata jön el hozzánk. A Honvéd nem véletle­nül küzd a bajnoki címért, kiváló játékosai vannak, és ami talán még ennél is fontosabb, rendkívül egységesek, már jó ideje együtt futballoznak, ismerik egymás gon­dolatait is. Érzem a játékosaimon a bizonyítási vágyat, s azt, hogy alig várják a mérkőzést. Alaposan fel kell készülnünk a kispestiekből, és nem csak a vezéregyéniség, Davi­de Lanzafame miatt, ott van még Eppel Márton és Zsótér Donát is, akit nagyon jól ismerek, hiszen a korosztályos válogatottban együtt dolgoztam vele. Rendkívül tehetsé­ges játékos, egyre inkább beérik, és máris együttese erőssége. Minden pontra szükségünk van, de nem a döntetlenért hajtunk, hanem a há­rom pontért, és azért, hogy újabb értékes skalpot gyűjtsünk ebben a rendkívül kiélezett első osztályban. Már csak azért is szükségünk van a sikerélményre, mert a folytatásban az MTK-val és a Diósgyőrrel mecs­­cselünk, mindkét gárda az életéért, a bentmaradásért küzd majd. Szép sorozat elé nézünk... ” Ebben a szezonban ez lesz a har­madik mérkőzése a két csapatnak, ősszel Sopronban 1-1 lett a vége, míg Kispesten 2-1-re a Honvéd nyert. A Halinak tehát van miért visz­­szavágnia. Kupadöntők sora vár a­ Budapest Honvédra - annak ellenére, hogy a kispestiek már elbúcsúztak a soro­zattól. „Úgy készül a csapat, mintha ki­lenc kupadöntőt vívnánk a hátralé­vő fordulókban - mondta Gróf Dávid, a Honvéd 27 esztendős kapusa. - Szeretnénk meccsről meccsre lép­kedni a célunk felé. A legfontosabb feladatunk, hogy tartsuk a lépést az első helyen álló Videotonnal, az egypontos lemaradásunk nem sok. Remek lenne, ha a végsőkig kiéle­zett csata zajlana, és csak a záró fordulóban dőlne el az aranyérem sorsa, amikor éppen a Vidit fogad­juk a Bozsik-stadionban. Hogy ne szakadjunk le, ugyanolyan jól és egységesen kell futballoznunk, mint a múlt héten a Ferencváros ellen. Azért nyerhettünk kettő egyre, mert mind a tizenegyen a kezdőben és a három csere is egyfelé húzott, min­denki nagyon akarta a győzelmet. Ennyire egyszerű a képlet. ” A Honvéd az 1992-1993-as sze­zon, vagyis huszonnégy év után örül­hetne újra aranyéremnek. De vajon mi lehet az együttes titka? „Nincs titok - folytatta a kapus. - Pontosabban annyi - ha ezt titoknak lehet nevezni hogy taktikailag tökéletesen felkészít minket Marco Rossi vezetőedző, s olyan csapat­egység alakult ki, amely nagyon ritka. Az együttes minden tagja érzi, hogy nagy lehetőség kapujában ál­lunk. Fontos, hogy a Haladás ellen nyerjünk, igaz, idegenben biztosan nem lesz egyszerű feladatunk, főleg úgy, hogy a szombathelyiek egyre inkább formába lendültek, az utóbbi két fordulóban legyőzték a Vasast, illetve a Mezőkövesdet. Nem bán­juk, hogy Halmosi Péter még eltiltá­sát tölti, igaz, nálunk meg Holender Filip nem léphet pályára az öt sárga lapja miatt." A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésekről a Kossuth rádióban körkapcsolást hallhatnak. További fogadási ajánlat a Nemzeti Sport 16-19. oldalán A szombathelyiek vezetőedzője, Mészöly Géza sikerélményre vágyik, míg a kispestiek kapusa, Gróf Dávid szeretné, ha csapata VERSENYBEN MARADNA a bajnoki címért. X 1 ■ ■■ Gróf Dávid úgy érzi, nagy lehetőség kapujában állnak TOTÓ:-SZABÓ MIKLÓS SPORT kT.pp N Élőben: www.nso.hu HALRQRS-BP. HUIWBB Fogadjon rá !:gj­­x.ffl 2@m a megújult Tippmixen! Sopron 18 Je Devecseri VEZETŐEDZŐ: Mészöly Géza KISPAD: bh Gyurján M. (kapus), 9 Gajdos, 12 Kiss B., 21 Kissi, 23 Schimmer, 35 Bosnjak, 83 Hídvégi SÉRÜLT: Bamgboye (részleges combizomszakadás), Calvente (bokaszalag­­húzódás), Jénvári (bokaműtét után), Németh M. Rózsa (mindkettő térdműtét után) ELTILTVA: Halmosi (piros lap) 1500-2500 Vezeti: Erdős József (Tóth V., Viszokai L. - Gyarmati NIT., Zierkelbach P.)| ■ KEn­glBBi­o Ikenne-King g Rácz B. Lanzafame Jancsó O Jagodícs M. Gazdag Lovric 0 Király (6 J Iszlai Williams cppei Hidi ö ia ) ■ály 6 Iszlai Williams Hidi íTa Gróf SWIk „ % Kamber % KOVáCS L (1(1 7%NagyG‘ fi­olgár k. Mészáros Zs°er Baráth VEZETŐEDZŐ: Marco Rossi KISPAD: 18 Horváth A. (kapus), 2 Bobál D, 19 Koszta, 66 Vasziljevics, 89 Villám, 98 Temösvári SÉRÜLT: Kabangu (combizomszakadás) ELTILTVA: Holender (öt sárga lap) Meccsmérleg: 2016-20­17 1-1, 2015-2016 0-0, 2014-2015 1-3, 2013-2014 2-0, 2012-2013 1-1 2017. április 8., szombat nemzeti s­port Kapaszkodna a Loki Hosszú szünet és a Vasas elleni 3-2-es győzelem után ismét hazai pályán játszik a DVSC - az utolsó helyezett Gyirmótot fogadja. A statisztika a Löki mellett szól, hi­szen nyáron Debrecenben az akkor még Herczeg András irányította csapat 2-0-ra győzte le a Gyirmótot, majd ősszel már a portugál Leonel Pontes vezetésével idegenben is nyert 2-1- re. A múlt heti, Vasas elleni 3-2-es győzelem azonban nem csupán a deb­receni labdarúgók önbizalmának tett jót, ezzel a sikernél a hétszeres bajnok közelebb került a középmezőnyhöz, a hetedik helyezett Mezőkövesd négy ponttal előzi meg. Kapaszkodna a Loki, s mert Dusán Brkovics a Vasas elleni meccsel letöltötte eltiltását, így a Gyirmót ellen ismét Mészáros Norbert mellett futballozhat, a védő­páros pedig korábban hatékonynak bizonyult. V. GY. ELTILTVA: Simon Á. (öt sárga lap) [ Debrecen, Nagyerdei Stadion -18 Jegyár: 1000-3500 Vezeti: Bognár Tamás (Albert I., Farkas B. - Németh A., Nagy R.)1 HMD­SE Ferenczi J. Feltscher M­anilovics Osvath DEBRECENI VSC 1-4-4-2 GYIRMÓT FC GYŐR 1-3-2-3-2 z­s N. Szitán­m Áchim 51 Tőzsér Dzsun Antonov Simon A. Brkovics Filip Holman­na Jovanovic­s Bebeto­v Tamás K., Bori­s Radeljic VEZETŐEDZŐ: Leonel Pontes KISPAD: 1 Ketava (kapus), 3 Szatmári, 18 Chuka, 24 Szekulics, 37 Barna Sz., 42 Könyves, 90 Handzic SÉRÜLT: — ELTILTVA:­VEZETŐEDZŐ: Urbányi István KISPAD: 71 Nagy S. (kapus), 8 Madarász M., 110 Présinger, 28 Novák, 85 Szegi, 88 Csíki, 93 Paku SÉRÜLT: Máté J. (combizomhúzódás), Szekeres A (térdszalagszakadás), Vass P. (térdszalag­­húzódás)

Next