Nemzeti Sport, 2022. október (120. évfolyam, 282-296. szám)

2022-10-16 / 282. szám

2, október 16., vasárnap RÖVID PItLVfIS GYORSKORCSOLYA 13 arany is lehet belőle az olimpián. Én kiváltképp nem, hiszen jó ideig az az ember voltam a váltóban, akinek azt mondták, csak el ne essek, és lehe­tőleg ne maradjak le. De amikortól jó lett a korcsolyacipőm, és elkezd­tem fejlődni, realitássá vált az olim­piai érem, akkor már nem volt a vál­tónak gyenge pontja, mindenki képes volt felvenni a harcot a saját embere­ivel. Persze, ha engem raknak befeje­ző embernek, nyilván nem nyerünk, mert annyira jó azért nem voltam, ám a feladathoz, a saját feladatomhoz én is felnőttem. Jókor vált igazán jó korcsolyázóvá, szerencsésnek érzi magát? Egy olimpián jártam, egy aranyér­mem van - igen, szerencsésnek gon­dolom magam. Jól alakult minden, visszaadta a sors azt, amit elvett tő­lünk négy évvel korábban, hiszen Szocsiba nem jutottunk ki, mert min­den összeesküdött ellenünk. Nem mondom, a pjongcsangi kvóta meg­szerzése is necces volt, de végül csak megszereztük. És aztán nyertünk is Dél-Koreában. Aki egyszer short trackes lesz, az örök életére az marad. Eltelt már négy év, azóta van még egy aranyunk, de az az első továbbra is szürreális élmény. Mert valóban az volt! Persze, voltak előtte is olimpiai pontszerzőink, de ott szükség volt a szerencsére is, hiába mentek jól a versenyzőink. Akkor az érem még egy­általán nem volt realitás. A pjongcsan­gi volt az első olyan olimpia, amelyre éremesélyesként utaztunk­­ több szám­ban is, ám végül csak a férfiváltó ért oda a dobogóra. A short trackben gyakran megesik, hogy az esélyesek érmet sem szereznek. Jó csapatunk volt egy érem mindenképpen „járt" nekünk. A váltóé lett, ráadásul arany. Tényleg nagyon va­lószínűtlen volt még ha vágytunk is rá, ha álmodoztunk is róla. Viszont ha most visszanézek, és tudom, hogy a pekingi olimpiáról újabb aranyat és mellé még két bronzot hozott el a válogatott már nem is annyira szürreális ez az egész. A pjongcsangi vegyes zónában zavar­tan nevetgélt és azt hajtogatta, nem is hangzik olyan rosszul, hogy Burján Csaba olimpiai bajnok­ .Azóta ez már magától értetődő? Az, mert eltelt négy és fél év, igaz, nem lettem ismert ember, rólam még a sa­ját munkatársaim sem feltétlenül tudják, hogy olimpiai bajnok vagyok. De nekem ez így jó: ne azzal tűnjön ki valaki, hogy bajnok lett, hanem az emberi tulajdonsá­gaira figyeljünk fel, a belső értékei miatt nézzünk fel rá! Sosem akart sztár lenni, a reflektor­­fényben tündökölni? Nem. A szüleim úgy neveltek, hogy ne én legyek a harsány gyerek. Inkább csend­ben tegyem a dolgom, és a tetteimmel tűnjek ki. Egy bajnoknak ne kelljen azt mondania, hogy­ ő az, derüljön ki a visel­kedéséből. Elismerem, hogy­ ez rám nem minden esetben igaz még, ám próbálok így viselkedni. Mert az olimpiai arany felelősséggel is jár. Próbálom ezt is felfogni, megérteni, igyekszem példát mutatni, még ha néha csak azzal, hogy higgadt maradok bizo­nyos szituációkban. Immár másodszor dobta fel a labdát ezt azért már muszáj lecsapni, kivált­képp azért, mert az egész pályájáról beszélgetünk a búcsúzásakor. Volt az az elhíresü­lt eset, amikor nem túl sze­rencsés posztot helyezett el a közössé­gi médiában, bár a "mi lett volna, ha..." mondatoknak nincs értelmük, de az ön esetében talán mégiscsak van, mert ha nincs az a megnyilvánulása Kína kap­csán, ha nem kap ezért egyéves eltil­tást, talán most nem hagyja abba. Igen, lehet, hogy jobban, másként ala­kul a pályafutásom, ha nincs az a hü­lye poszt, de az is lehet, hogy rosszabb lett volna a folytatás, ezt már sohasem tudhatjuk meg. Az biztos, hogy mentá­lisan jót tett nekem az az egy év. Ter­mészetesen b­ánom az egészet, de az is én voltam - és hát eleget tettem a szü­leimnek, mert kitűntem a tettemmel... Komolyra fordítva: az rosszul meg­fogalmazott vicces megjegyzés volt, de nem volt jó poén, ezt elismerem. Azt viszont szomorúnak tartom, hogy a mai világban nem lehet viccelődni, mert mindenki feszült, mindenki ro­han. Kicsit lazábban kellene vennünk az életet. MÁR TUDJA: NEM JÓ FEJJEL MENNI A FALNAK Nem fejtettük meg a „mi lett volna, ha..." mondatot, de azt talán össze tud­ja foglalni, mi az, amit a short tracktől kapott. Sokat, nagyon sokat kaptam. És renge­teget változtam az évek során­­ a short tracknek, a versenysportnak köszönhe­tően. Eleinte nagyon sok balhém volt, előfordult, hogy a csapatvezetővel üvöl­töztem egy junior-világbajnokságon este tizenegykor, mert nem engedett el oda, ahová menni akartam, hiába múl­tam már el tizennyolc. Az egy csúnya vita volt, de abból is tanultam. Meg az­tán a későbbiek folyamán sok minden másból is. A fiatal, lázadó énem kicsit megnyugodott, és idővel rájöttem, nem mindig jó megoldás a hevesség, ak­kor sem, ha igazam van. Megtanultam, nem biztos, hogy jó, ha az ember fejjel megy a falnak. Benőtt a feje lágya? Legalábbis elkezdett. Erre bizony­ság az utolsó évem, mert akkor már sokkal jobban kezeltem a ne­héz helyzeteket, igy­ekeztem a má­sik nézőpontjából is vizsgálni az adott szituációt Persze, relatív a válto­zás is, nem mindegy , ki honnan kezdi, én e tekintetben azért elég mélyről in­dultam. Eltűnt volna a pufogós Burján Csaba? Nem mondom, hogy­ már nem is létezik, csak egyre ritkábban nyilvánul meg. Annak kapcsán, amit a szívügy­emnek érzek, nehezen tudok nyu­godt maradni,­de sok minden más esetben már ké­pes vagyok rá. Hol látja magát öt-tíz év múl­va? Először is befeje­zem a matematika szakot az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyete­men, aztán programozóként vagy valami hasonló feladatkörben próbálok elhelyezkedni. Leginkább arra vagyok kíváncsi, vajon azért voltam-e jó a short trackben, mert nekem éppen ez a sportág feküdt nagyon, v­agy azért jutot­tunk el a csúcsra, mert képesek voltunk a fejlődésre - ha a civil életben is sike­res tudok lenni, az utóbbi a helyes válasz. És persze ennek örülnék jobban, hiszen szeretnék a hétköznapok során is eljutni oda, ahová akarok. A sport, közelebbről a rövid pályás gyorskorcsolya nem kap feltétlenül sze­repet az életében a jövőben? Ezt nem mondtam. Még az edzősködés is tetszene, csakhogy itthon szerintem van öt jó edző, a többiek pedig ennek az öt embernek a helyébe vágynak. De szívesen segítek a jövőben, ha szükség van rám, és egyébként is, aki egyszer short trackes lesz, az örök életére az marad. Én sem fogok eltűnni eb­ből a nagy családból. (Jegyzet a 4. oldalon) Csábival sokáig voltunk csapattársak, pécsi származásunk is összekötött minket, emiatt va­lamivel erősebb kapocs volt köztünk mindig is. Talán ő volt az az ember a válogatottban, aki engem a legjobban meglepett a tekintetben, milyen sokat tudott fejlődni az évek során - nem voltak kimagasló eredményei, kitartó munkával mégis magas szintre küzdötte fel magát. A­em szakadtunk el egymástól, barátok vagyunk. ’ KNOCH Viktor olimpiai bajnok találkoztam először Csábival, amikor bekerültem a juniorválogatottba, onnantól együtt lépkedtünk feljebb a lépcsőkön. A szocsi olimpiát még mindketten csak nézőként követhettük végig, ám Pjongcsangban már együtt léphettünk jégre. Sajnálom, hogy Peking­­ben már nem lehetett ott velünk, ám nagyon hálás vagyok neki, hiszen egyike volt azoknak, akik azután, hogy pozitív lett a koronavírustesztem, és csak ké­sőbb utazhattam a csapat után, segítették az itthoni felkészülésemet. LIU Shaoang olimpiai bajnok Nagyon jó csapattárs volt Csabi mindig is, sohasem volt haragtartó, és ez fontos egy kö­zösségben. Emellett mindig próbált fejlődni, jobb és jobb lenni a jégen - Örülök, hogy együtt lettünk olimpiai bajnokok. Ha eszembe jut, mindig el is mosolyodom, mert hihetet­lenül vicces fiú, sokszor dobta fel a hangulatot az öltözőben. Köszönöm, hogy velünk volt, köszönöm, hogy keményen dolgozott a sikerekért. NS-grafika: Dancsak András Burján Csaba ás a Burján Csaba (balra), I­­ K­u Shaoang, az olimpiai dobogó felső fokán

Next