Nemzeti Társalkodó, 1830 (1-52. szám)
1830-05-29 / 22. szám
̇®ф(1 E’ végre, nézzük el, és beszéljük elé azt a’ módot, a mik azok az akadályok, mellyek azon nagy, és megfizethetetlen örömtől megfosztják a’szülés szívet. Nem úgy akarok szóllani, mint a’ ki az igasság’ kifejezésével bántani akarnék , hanem úgy, mint tehetős, fő nemből való, és gyermeket nevelt atya — de a’ kinek minden nyugodalmam feláldozásával se lehetett az az örömöm, hogy a’ hazámtól vett jótéteményért , háládatosságomat gyermekemmel lefizessem. Nem terjeszkedem azért ki a’ más Classisokra ollyan nagyban mint a’ magam Classissára, mert azoknak, lehetetlenségjek miatt, nints az az állapottjok, ’s nem is kívánhat a’ haza tőllök annyit, minthogy azoknak igen keveset adott,— még is, pirulva mondom , hogy ha neveltetni akarunk , tsak oda kell folyamodnunk. Mindazonáltal, két részre lévén osztva polgári rendünk a’szükség által— az úgy nevezett Fő-, és Al-rendre— a’ fő rendet akarnám ara szoktatni, hogy több és lelkesebb igyekezetet fordíttson gyermekei’ nevelésére , ne engedje magát a’ testi, és tsalfa fényt súgárló nevelésbeli híjábavalóságokkal kielégíttetni, mert végre, tsak lélek nélkül való (lélektelen V. lelketlen Red.) késeket lát maga előtt, mint a’ mágusi tükörben. A’ legelső akadály tehát nevelésbéli tzélunk’elérésében, az, hogy midőn nevelőt választunk, annak sem lelki sem pedig erköltsi tulajdonságait nem esmérjük, sokszor nem is ahhoz értő emberektől kérdünk tanátsot, a’ kik minden részrehajlás nélkül ajánlanának— és ha ahhoz értőkhöz folyamodunk is — többnyire a' patronus Professorok, clienseiket szokták ajánlani, azzal a’ vélekedéssel lévén, hogy tán jól üti ki a’ dolog magát — de e'sokszor szerentsés, sokszor pedig nem , mert az eszesnek , jó karakterűnek , és a’ tudományokban, a’ közönséges censurákon ),s jól felelő nevelőnek, lehet elrejtett rossz karaktere, azonban , tsak avval van, a’ mit akkor jól elmondott, és a’ mellett kiálhatatlan pedant(széllelbéllelt:Schuh!fuchs), vagy magát fitogtató confidens. Ettől, minden gyermekét szerető Apa, ha tsak módját ejtheti, megválik, a’ nélkül hogy ezt javasolnám , ne hogy mind a’ketten megtsalattassanak A’ második akadály — ha jól találtuk is elvetni a’nevelő-választásban a kotzkát, az, hogy nem igen örömöst szeretjük megesmérni azt, hogy annak lelki esméretéhez és betsületéhez lévén kötve kötelessége, van szíve úgy magáévá tenni a’ szerentsés nevelés által bóldogúlt ifjak’ állapottját, mint magunknak (ha sokat nem mondok) szülőkül, azt magunk’ lauineja szerént kívánnyuk kormányozni, ’s ha nem érzi hidegségünket ellene kimutatni el nem múlattyuk, és bennevaló bizodalmatlanságunknál fogva nagyon határok közzé szoríttjuk tacite tekintetét és hatalmát, mellyet a’ nevendék is által-látván, hamar vissza-él, mint gyermek, a’ nevelője eránt tartozó betsülettel —és ebből osztán sármazik az, hogy a’ nevelő mint robotját úgy nézi kötelességét—annál-fogva , tsak a’ napokat számlálja, hogy az ilyen genirozo neveléstől megmenekedjék. Továbbá , lelkűnkből akarjuk gyermekeink’ boldogságát, úgy és úgy, kötelességünk akarni a’ nevelőkét is. Nem szereltjük gyermekeinkben látni a’ kedvetlenséget, a’ nevelőjét is el kell távoztatnunk, mert hamar reánk háromlik , és a’ legkedvetlenebb nyomattatását érezzük szívünknek. Szeretnünk kell tehát azt, mert a’ nem szégyen , a’ kinek köszönhettjük a’ nevelés által gyermekünkbe talált boldogságunkat, mert tsak ez az egy reális érzés a’ világon , a’ mely legnagyobb örömét, vagy szomorúságot okozhat-interessálnunk kell magunkat sorsáért, hogy