Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-03-13 / 21. szám
Szerkeszti: Helmeczy Mihály. — Nyomtatja: Trattner Károlyi. uri utcza 453 tya, tudja é ön bizonyosan , hogy azóta nem látták egymást félben szakita Pepe Elena atyját , minden szavára különös hangot nyomva. — „Micsoda , Tudora e bizonyosan ?“ kiálta don Vicente. ..A’ háború kezdete óta ugyan hogy láthatták volna egymást ? Pepe azzal mit akarsz mondani ?“ — „,Én mi bizonyosat sem tudok , csak sejtelmeket, kételyek ’s véleményeket mondhatok. Az előőrök mondák , hogy ma napkelet előtt leányt vagy nőt láttak átsompolyogni a’ vonalakon. Én is kétszer találkozom Elenával sétáról viszszatértekor ollyan időben , midőn még aludnia kellett volna. Elejénte azt föl sem vevém , tegnap azonban megtudtam, hogy Lajos ezrede a’christinai táborszemeknél velünk szemközt van és —444 ,,Ah! úgy van?"– kiált a don Vicente. „De nem , ő nem mert vele találkozni.44 — Pepe vállat vonított felelvén: „Mit sem állíthatni. Hol van ő most?444 — „Szobáját még el nem hagyá.4“— ,„Ne vegye ön rész néven , ő már régen kiment. Ide jöttöm előtt tudakozódám utána ’s önöknél reménylém őt találni.4“ — Don Vicente nyomban Elena szobájába ment. A’fiatal leány nem volt ott ’s hasztalan keresék őt a’ venta körül. Pepe sejtelme bizonyossággá változott. Don Vicente osztozék benne, ’s engedetlen leánya ellen dörgött, midőn Elena rögtön megjelent a’teremben. ,Honnan jösz?4 szigorú hangon kérdé atyja. — „Sétáról 44 viszonzá. „A’ reggel olly szép volt.44 — ,A’ reggel kétségkül még szebb túl az előőrök vonalán, válaszolt don Vicente leányáról le sem véve szemeit. Elena elsápult. ,Atyám, nem értelek, monda reszkető hangon. — „Veálkodjál szerencsétlen. Tudom minden léptedet.Öszszejöveteleid fölfedeztetvék.E’ botránynak azonban tudandok majd véget vetni ’s nyakasságodat megtörni. Szemeink előtt leszesz minduntalan. . . ’S ha Pepe beléegyezik még kezed elfogadásába , az esküvő még e’ hét legfolyta alatt fog megtörténni.44 Atyja szavai Elenát pillanatig egészen el látszanak kábítani. Nagybátyjához fordulva tekintetével uralmát kéré , de semmi részvétre nem ismervén a’ pap hajthatlan vonalmaiban , uj bátorságot elhagyatottságában lelt. ,Atyám, szóla szilárd hangon , midőn három év előtt Lajos unokatestvéremmel eljegyzél, szivemet neki adom , kezemet is neki ígérve. Mit adtam viszsza nem vehetem , habár jónak találnád is viszszavonni beléegyeztedet. Ha Lajos el is feledne, habár jegygyűrűmet holnap viszsza is adná, másé lenni mégis soha nem fognék. Menedéket kolostorban , vagy ha ez tehetlen volna , sírban keresnék. E’ szavaknál elhagyá a’ szobát a’ nélkül, hogy atyja viszszatartóztatására gondolna. Másnap meglehetősen korán az egész carlistavonalon közriadót ütöttek , parancsőrtisztek mindenfelé száguldozának, parancsokat vive,az őrnökök századaikat számiták, az utódandáriak fegyvert ragadának , a’ lovasok lovaikat nyergelék. A’ christinai osztály , melly néhány napig figyelőleg álla ott, megszaporult ’s a’ carlistákhoz közelebb mozdult. A’ csatárok egymáshoz értek, az álgyúk dörgének ’s a’ csata végtére közönségessé lön. Délig tartott makacs tusa után sikerült a’ carlistáknak megkerülni az ellen bal szárnyát; egy lovas megrohanás egészen megzavaró a’ királyné seregei e’részét, a’katonák hátrálni kezdének ’s néhányan a’ tisztek fenyegetései daczára is megfutamodának. A’ carlisták kettőztetek hévvel harczoltak; lovasságuk uj megtámadást tön ’s a’ christinók nem sokára az ütközetet elveszték egészen ’s megfutának.A’ vidék lepve volt futókkal, kiket keményen üldöztek a’ győztesek. A’ leghevesb üldözök közt volt Pepe Oriategui dzsidásai élén; irgalmatlanul lekaszabolt mindent, a’ kit utóért , embereinek kiáltva,halál! halál! semmi kegyelem !" A’ christinai sereg egy része egy kedvező állomáson , mellyet egy szomszéd erősség álgyújt védének, újra öszszegyült. A’ rendbeszedett lovasság uj bátorsággal száguldott az üldösékelibe, hogy védje a’ futókat, kik az egész környéken el valónak szélyedve ’s az ellentől minden perczben kaszaboltattak. Egy , a’ főseregtől eltávozott szakasz megtámadtatott ’s a’ carlista lovasság egy osztálya által majd egészen megsemmittetett. A győzők alighogy eltávoztak a’ harczterről, midőn Pepe Oriategui vágtatva érkezők meg dzsidásaival a’ holtak és megsebesültek közt. Azon perczben , midőn a csaterhez közelítenek, egy christinai tiszt, kit golyósul talált lova egy ideig lenyomva tartott, ez alól kiszabadult, de alig mehetett ’s kezeit minduntalan szemei felé emelé, letörlendő a’ homlokán kapott nagy sebből folyó vért. Kardja el volt törve ’s egy darabját kezében tartó. — Nem védhetvén magát a’ carlisták elibe lépett’s oda tartva eltört kardja markolatát ,kegyelem !– kiálta. A’ sebesültnek e’ kérelmére Pepe Oriategui süket vala, hozzá lovagolt ’s mellette elszáguldtakor iszonyú kardvágást tön a’ fején. ,Pepe, testvérem !– kiáltott a’ haldokló. E’ szózatra a’carlista öszszeborzadt, gyorsan megfordult és szerencsétlen testvérét katonáinak láncsaji közt látta kimúlni. A’ carlisták végre megszüntették az üldözést ’s állomásaikra tértek viszsza. Közel a’ helyhez , hol tudniillik a’ fiatal tiszt elesett , Pepe Oriategui ellovagolt századától ’s leszállva lováról a’ szerencsétlen christino holttestére hajolt. Az csakugyan testvére valt; a’ számos seb daczára is fehetlen volt rá nem ismernie ’s bár vonalmai egészen el voltak torzítva, Pepe mégsem kétkedhetett volna, mivel a’ halott útán gyűrűt pillanta meg, mellybe L. E. kezdő betűk valának bevésve. A’ carlista tiszt erőködéssel húzta le a’gyűrűt a’már megmerevült újról, zsebbe téve azt, felült lovára ’s katonáji után száguldott. (Vége köv.) T á r e z a. Egy bukaresti lap néhány régi oklevelet közöl a’ moldvai hoszpodároktól, mellyek közül nevezetesen a’ 2dik és 3dik ránk nézve igen érdekesek. Két védlevél ez , mellyek Istragyi Davitsa és Duka hoszpodároktól 1662. és 1665 ben a’ Bakeu ([Bakó) városról nevezett magyar érsek részire adatván ki a’Moldvában tartózkodó kath. magyarok és szászok vallásszabadságát biztosítják, ’s egyszersmind az említett megye érsekét az egyházi kormánya alá tartozó hívek fölött, ’s vallásügyekben törvényhatósággal ruházták föl. Ehez az említett lap szerkesztősége következő észrevételt függeszt: ,,E’ két oklevél eléggé megczáfolja a’ magyar publicisták állításit, kik darab idő óta szüntelen a’ Moldvában tartózkodó magyaroknak mind politikai, mind vallási tekintetbeni nyomatásukat szeretik emlegetni; már pedig ha a’ középkor végszázadában illy vendégszeretetet ’s türelmet tanúsítottak irántuk, mennyiben inkább kell tenniök ezt most?44 — (Ke 11 e ne ám igen is, de hogy most nem teszik, úgy,mint a’ fenemlitett korban,magok a’ tények ’s utazók kétségtelenül tanúsítják !) C..............az Uj- Orleansban kutat ásatott. Szolgája mintegy harmadfél ölnyi mélységre jutván hirtelen olly ellenszegülő akadályra talált, mit egyedül kettőztetett erővel hitt legyőzhetőnek, t. i. ásás közt mésznemü szürke iránithoz hasonló földanyagot talált. Sok eröködés után sikerült végre a’ daczos réteget keresztül ásnia ; de mennyire elbámult, midőn ruháját ’s ásóját vérrel látta befecskendezve. Szemeinek sem akarván hitelt adni lehajlott, ’s az utolsó ásónyom helyén egy vergődő állatot talált, mellynek metszés okozta sebéből vérpatak ömlött; több ideig majd egyik majd másik oldalára forgatván ez állatot, végre teknősbékafajnak ismerő. Hoszszusága ,s szélessége 1/5 ölnyi lehetett. A’ körötte levő földanyag kökeménységü volt. Kike’jelenetet láták úgy vélekesznek , hogy e’ teknősbékának századok óta kellett e’helyen álomban dermednie, vagy legalább a’ földnek legutolsó átváltozta óta. A teknősbéka még három napig élt. A’ szolga tovább ásása közben uj ellenszegülésre talált, mi nem volt egyéb mint egy tökéletes épségben levő 1 ölnyi hoszszú ésö t ölnyi átmérőjű kötéldarab !