Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)
1843-08-08 / 91. szám
II. Taglalás. Jelen czikkünk feladatául a Festi Hírlap ,,A kérdések legkényesüke« czimű 266ik, 267ik és 266ik számaiban foglalt vezérczikkeinek taglalatát tűztük ki. Reméljük, hogy azon tisztelt olvasóink,kik higgadt elmével, és józan értelemmel olvasták e czikkeket, nem fogják haszontalannak tartani kísérletünket, s annak némi figyelmet szentelenének. Futtában és fölületesen születtünk már e csikkekről Lapvizsgánk körében s a mennyire ott körünk engede, tartalmát és véleményünket röviden előadtuk. E czikkek elsője olly rémes bevezetést foglal magában, miilyen csak egy olly újabb franczia oskolai költő agyából, mint K.ur kerülhetett. Mi itt költészetét taglalni — mennyiben lapunk költői bírálatokkal nem foglalatoskodik — hivatásunk körén túl tartván, egyedül annak politikai részéhez kívánunk szólalni. A czikk politikai tartalma ez: „A magyar aristocratia mint ollyan, mellynek minden kiváltsága egész a műveletlen proletariusig terjed, melly nemcsak egyedül kizárólag bírja a hon földét, nemcsak egyedül, s közzel kizárólag bir hivatalképességgel , hanem, a hajdankor ős népgyüléseinek típusa szerint, közvetlen részt is vesz az önkormányzás s közigazgatás működéseiben, törvényhozókat választ, azoknak kezeit megköti, saját belátása diktátumaival, és mindezt a nélkül, hogy ész, tudomány, miveltség, birtokra, szóval akármire — kivévén hogy nemessé született—szüksésége volna, s mind ezekért, még csak a hon terheiben sem veszén részt, s azt venni nem is akar — az egész világon egyedül áll. És miután már azon idők leheljenek, hol a szolgalelkű népeket szolgalelküekké tette a hatalom, s minden hatalom gyönge, melly nem igazságon alapul, és illy rokontalan testület csak úgy ígérhet magának életet, ha igazságos tud és akar lenni, különben elvesz, nem tisztelve, nem szeretve, siratatlanul.“ Ez a bevezetés. Most dereka következik : „IC. úr az enyészet előjelét látja az utóbbi megyei kicsapongásokban, és szive fáj az öngyilkos munkán; mert ezen ridegen álló nemesség az, ki annyi század küzdelmei közt, sokszor meghajtva, soha meg nem tört, kinek dicsőssége nemzetünk dicsősége, szenvedése nemzetünk szenvedése volt, úgy annyira, hogy K. ur kebelében is a hon szerelme a nemesség szerelmével ugyanazonult. És ámbár K. ur gyűlöli azok igényeit, kik a szabadságot csak maguknak óhajtják , mégis nemzetünk jövőjéről elmélkedve, nem akarta úgy látni eltont, hogy aristocratiája ne legyen, hanem úgy, mint kinek aristocratiája első rendű tagja, de nem ura. És sokáig kecsegtető is magát e hiedelemmel, mivel egy részről látta ezen aristocratiának nemes áldozat-készségét, és ép erős fogékony jellemét. Másrészről a megyei szerkezetet s az alsóbb nemességnek a köznéppeli ugyanazon érdekeit, mellyeknél fogva annál inkább óhajtható, hogy a közjólét forrásai megnyittassanak, mellyeket csak a közadó varázskulcsa képes megnyitni. S mivel igy vette föl a köznemesség nagy többségének állapotját, ezért mondá, hogy a köznemességnek, a köztanácskozások közvetlen jogábani személyes osztályrésze ép azon lánczszem, melly kapcsul szolgáland, hogy a nép is az alkotmány lánczaiba bevonathassák s igy a magyar erőben, tehetségben legalább tizszerüljön, az alkotvány pedig képviseleti rendszerré olvadjon át, melly ma már az egyedüli forma, mellyben egy nemzet szabad lehet.• Ez volt az, mit IC. ur a magyar nemességtől várt, s mi oknál fogva várta. Ez okok mai napig is fönállanak, mert a magyar főariszocratia és a középnemesség mai napig is reformbarát s az alnemesség érdeke a nép érdekével ugyanegy. Azonban itt jött az adó megbuktatása — s ezt egy két egyén buktatta meg a megvesztegetett álnemesség által, és olly emberekért?! — milly emberek dobáltattak sárral !“ Most jő az epilógus: „Tehát miután ezek történtek, a magyar nemességtől az oroszula regenerálóját nem reméljük. Itt azután jó egy jóslat, hogy ha a köztanácskozásban a nemesség még tovább is egy részt vészen, még a jelen nemzedék is megérheti, hogy a megyei szerkezet is szertődől. Azonban mégis mindezeket hogy elháríthassuk, s a nemességet önmaga ellen óvjuk, a nemesség saját beleegyezése szükséges. Megvalljuk, nem kevéssé ütköztünk meg e czikk olvasásán, s sokáig kételkedtünk, valljon jól értettük-e azt, sőt megváltjuk, még most sem foghatjuk föl, józan ésszel, és becsületes magyar kebellel, mikint lehetett illyes valamit összeírni. Igaz ugyan, hogy a magyar nemesség, úgy mint van, egyedül áll széles e világon s mivel a magyar nemesség értelmében benfoglaltatik a magyar állomány értelme, tehát a magyar állomány is és nem csak most áll egyedül, hanem egyedül állott kezdetétől fogva , mint a magyar sajátságos nemzetiségnek sajátságos kifolyása. És hogy ezen alkotmány rész nem volt, sőt a minden lehetők közt széles e világon legjobb vala, arról bizonyságot tesz mai napiglani fönállása , s hogy a magyar név, és magyar hon, annyi súlyos viszontagságok között, mind mai napiglan föntartotta magát, midőn mellette annyi nemzet, és nemzetiség elenyészett, egyedül a magyar alkotmánynak, vagyis a magyar nemességnek köszönhető, ezt maga „a törvények szelleme“ írója is elismeri. Politikában a priori okoskodni lehetlen, miután a legjobb alkotmányi formát még eddig senki föl nem találta, és a nemzetek nagyságának , vagy enyészetének oka, mennyire azt a történet tanúsítja nem politikai rendszerük, hanem morális erejük, vagy sülyedésük volt. Azonban nem ez élünk itt azt mondani, mintha minden politikai rendszer nélkül is kifejthetnének, és virágozhatnának nemzetek, valóban nem; senki nálunk jobban el nem ismeri a rendszerek hasznosságát,a meder az, mellyben a nemzet élete foly. De valamint a nagyobb folyót kisebb folyó medrébe szorítani nem lehet anélkül, hogy azt túl ne hágja, s veszélyes kiöntéseket ne okozzon; úgy a kisebb folyó, melly szőkébb medrében talán haszonvehető vala, egy szélesebbe átvezetve, haszontalan patakká alakul. A legjobb rendszer tehát az, melly a nemzet sajátságaival legjobban megegyezik, s a mellyben a nemzeti élet legfesztelenebbül mozoghat, s magyar alkotmányunk eddig mint illyen volt ismeretes. Igaz ugyan az is, hogy az idők változtak, s a hosszú évek sora némi iszapot sodrott a mederbe, mellyben eddig nemzeti életünk folydogált, s a körülmények erősebb és élénkebb folyamot kívánván, némileg szükségessé tevék , hogy eddig idegen forrásokat is vezessünk a mederbe , mellyek által nemzeti életünk folyama nagyobbuljon, és élénkküljön. De következik-e innen, hogy a helyett, hogy a medret az iszaptól kitisztítanánk, alkatát változtassuk meg s miután idegen forrásokat akarunk bevezetni, elrekesszük nemzeti életünk fő folyamát? valóban nem; s e nemzet ugyhiszem egy higgadt gondolkozó , s nemzeti tételünknek javait kívánó sem fogja megtagadni. IC. ur maga is elösmeri, hogy előbb ő is igy gondolkozott; s e nemzet jövőjébe tekintve , nem akarta azt aristokratia nélkül látni; azonban most, mivel a hajó, mellyben édes tervei pakolva valának , mielőtt kellő vitorlákkal és gépelyekkel ellátta volna azt, magától meg nem indult egyszerre fölfelé a habtoratokon, hanem ellenkezőleg még lefelé hurczoltatott, — most nincs többé a folyóhoz reménysége, hanem ki kell azt szárítani, s még medrét is megváltoztatni. És milly csudálatos könnyűség — saját terve egyszerre jövendölési eszmévé változik agyában, s fönhangon hirdeti, hogy ez meg is fog történni, ennek meg kell történni. — Sagyján nemes úr! mi szívesen hisszük önt Lenormand hölgy méltó képviselőjének ; de megvalljuk, mi illenemű jövendölésekre semmit sem adunk. Azonban hogy a dolgot közelebbről megösmerjük, szükséges eredetére térnünk, s az indokokat mellyek létre hozák megvizsgálnunk, s igy talán ki fog sürni , hogy a roppant óriás nem egyéb egy törpénél, s az igen is képzelt nagy résznak szintén van a maga jó oldala. — Mi őszintén valjuk meg, az egész adó megbuktatási jelenetekben nem látunk egyebet, mint két extremitás érintkezését, mellyet tisztválasztási előzmények, s hivatalvágy idéztek elő. És mikor azt mondjuk, azt akarjuk vele érteni, hogy ezen extremitások korán sem honszeretetből, hanem saját egyéni érdekükből léptek elő. A jelszót erre Sz. megye adá. E megyében az utósó tisztujitás hosszas uralomnak törte nyakát, s az ékesszólás és fiatal hév dicséretére legyen mondva — meg lehet ugyan , hogy más surrogatumok is járultak hozzá —- száműzte az önkényt a megye kebeléből. És hogy ez kivihető volt, szükséges vola egy kis túlbuzgóság. Ez eddig mind jó, mind igazságos volt, de csak eddig, és nem tovább. Azonban fájdalom azok, kiket hatalomra emelt az ifjú hév, ahelyett, hogy mint valódi belátó vezérek, és jó honpolgárok, mérsékelték volna azt, inkább karjaiba veték annak magokat, s a szilaj árral engeddék magokat tovább is ragadtatni. Az uralmát vesztett félt üldözni, rágalmazni és gúnyolni kezdették s szilaj hevük mértéket nem ismerve mindent mi csak e nemzet nevét eddig dicsőité s annak éltét föntartotta, ónak, s rosznak bélyegezve, minden áron lerombolni igyekeztek; a nemzet szentségében kényelműen, s szentségtelen kezekkel gazdálkodtak; s e bongyilkoló könnyelmű szándékuknak hitvallását a szathmári 12 pontban letevék. E szerencsétlen könnyelmű pártnak még könnyelműbb organja, örömriadva hirdeté a gyilkos munkát, abban a regeneratio chartáját üdvözölve, s a magokat elhízott honboldogitók minden megyéhez elküldök chartájokat, mint honunk jövő boldogsága specificumát. Egyszerre termett közvélemény, a nép szava isten szava lett — jól megértsük, e nép más nem lehetett mint a nemesség, kiknek organjául tekintettek a szathmári lovagok, mint tisztujitási győztesek s már boldog jövőnk előtt nem volt semmi gát, s a P. N. párt, mint annak teremtője, már előre dicsőítve volt. Azonban mig ezek igy történtek, az uralmát vesztett párt, hamarább mintsem gondolá, jó vizet látott folyni malmára, s azonnal föltette magában, az alkotmány barátjaként lépni föl, semmit sem kételkedvén, hogy a nemesség—ki alkotmányunkat s nemzetiségünket eddig is csaknem egyedül őrzötte meg s olly édes büszkeséggel ragaszkodik szabadalmaihoz — fölhívására az alkotmány döntő chartát összerombolni azonnal készen áll, s ez által zsarnoksága miatt vesztett népszerűségét, s a hatalmat újólag visszanyeri. És úgy történt: a charta összetépve jön, s az előbb győző párt meggyőzötté vált. Szét önkény harcza volt ez, anarchiáé, és despotiáé kicsinyben. S ez rövid rajza az eseményeknek, mellyek több megyékben is bár kisebb vagy nagyobb különbséggel, de csak ugyanazon indokból mentek véghez. E jelenetek minden átalakulásnak szükséges rosszai, s boldog a hon, mellyben olly miniatűrban történik az, mint nálunk történt. Az alnemesség itt, mint sokan hinni szeretik, e munkában legkevésbé volt a megvesztegetett, s ha valaha saját meggyőződését nyilvánitá, és joggal nyilvánitható, az jobban soha sem történt, mint épen jelenleg. És köszönet érte nekik, hogy ezt tevék, s honunkat és nemzetiségünket — mit már a csatatéren annyiszor cselekedtek — most a politikai téren is újólag megmentették. Azonban erről jövő számban. Oliver. — Vidéki levelezések. KskÍCI‘S5,’«bbi11®ó1. Folyó augustus 1. és 2kán tartó nemes Esztergom vmegye havi közgyűlését tekint. Bozzay János első alispán ur elnöklete alatt , mellyben a követ urak tudósításai fölolvastatván nehány vármegyei levelek kerültek szőnyegre. Trencsin vármegyének fölhívása, hogy az igazság kiszolgáltatása a pörök halasztásával 502 .