Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)

1843-08-08 / 91. szám

II. Taglalás. Jelen czikkünk felada­­tául a Festi Hírlap ,,A kérdések legkény­es­ü­ke« czimű 266ik, 267ik és 266ik számaiban foglalt vezérczikkeinek taglalatát tűztük ki. Reméljük, hogy azon tisztelt olvasóink,kik higgadt elmével, és józan értelemmel olvas­ták e czikkeket, nem fogják haszontalannak tartani kísérletünket, s annak némi figyelmet szentelenének. Futtában és fölületesen szü­lettünk már e csikkekről Lapvizsgánk köré­ben s a mennyire ott körünk engede, tartal­mát és véleményünket röviden előadtuk. E czikkek elsője olly rémes bevezetést foglal magában, miilyen csak egy olly újabb fran­­czia oskolai költő agyából, mint K.­ur kerül­hetett. Mi itt költészetét taglalni — mennyi­ben lapunk költői bírálatokkal nem foglalatos­kodik — hivatásunk körén túl tartván, egye­dül annak politikai részéhez kívánunk szóla­lni. A czikk politikai tartalma ez: „A magyar aristocratia mint ollyan, mellynek minden ki­váltsága egész a műveletlen proletariusig ter­jed, melly nemcsak egyedül kizárólag bírja a hon földét, nemcsak egyedül, s közzel kizárólag bir hivatalképességgel , hanem, a hajdankor ős népgyüléseinek típusa szerint, közvetlen részt is vesz az önkormányzás s közigazgatás működéseiben, törvényhozókat választ, azok­nak kezeit megköti, saját belátása diktátumai­­val, és mind­ezt a nélkül, hogy ész, tudo­mány, miveltség, birtokra, szóval akármire — kivévén hogy nemessé született—szü­ksé­­sége volna, s mind ezekért, még csak a hon terheiben sem veszén részt, s azt venni nem is akar — az egész világon egyedül áll. És mi­után már azon idők leheljenek, hol a szolga­­lelkű népeket szolgalelküekké tette a hatalom, s minden hatalom gyönge, melly nem igazsá­gon alapul, és illy rokontalan testület csak úgy ígérhet magának életet, ha igazságos tud és akar lenni, különben elvesz, nem tisztel­ve, nem szeretve, siratatlanul.“ Ez a beve­zetés.­­ Most dereka következik : „IC. úr az enyészet előjelét látja az utóbbi megyei kicsapongásokban, és szive fáj az öngyilkos munkán; mert ezen ridegen álló nemesség az, ki annyi század küzdelmei közt, sokszor meg­hajtva, soha meg nem tört, kinek dicsőssége nemzetünk dicsősége, szenvedése nemzetünk szenvedése volt, úgy annyira, hogy K. ur kebelében is a hon szerelme a nemesség sze­relmével ugyanazonult. És ámbár K. ur gyű­löli azok igényeit, kik a szabadságot csak maguknak óhajtják , még­is nemzetünk jövő­jéről elmélkedve, nem akarta úgy látni eltont, hogy aristocratiája ne legyen, hanem úgy, mint kinek aristocratiája első rendű tagja, de nem ura. És sokáig kecsegtető is magát e hi­edelemmel, mivel egy részről látta ezen ari­­stocratiának nemes áldozat-készségét, és ép erős fogékony jellemét. Másrészről a megyei szerkezetet s az alsóbb nemességnek a köz­­néppeli ugyanazon érdekeit, mellyeknél fog­va annál inkább óhajtható, hogy a közjó­lét forrásai megnyittassanak, mellyeket csak a közadó varázskulcsa képes megnyitni.­­ S mivel igy vette föl a köznemesség nagy többségének állapotját, ezért mondá, hogy a köznemességnek, a köztanácskozások közvet­len jogábani személyes osztályrésze ép azon lánczszem, melly kapcsul szolgáland, hogy a nép is az alkotmány lánczaiba bevonathassák s igy a magyar erőben, tehetségben legalább tizszerüljön, az alkotvány pedig képviseleti rendszerré olvadjon át, melly ma már az egye­düli forma, mellyben egy nemzet szabad le­het.­­• Ez volt az, mit IC. ur a magyar ne­mességtől várt, s mi oknál fogva várta. Ez okok mai napig is fönállanak, mert a ma­gyar főariszocratia és a középnemesség mai na­pig is reformbarát s az alnemesség érdeke a nép érdekével ugyanegy. Azonban itt jött az adó megbuktatása — s ezt egy két egyén buktatta meg a megvesztegetett álnemesség által, és olly emberekért?! — milly emberek dobáltattak sárral !“ Most jő az epilógus: „Tehát miután ezek történtek, a magyar nemességtől az or­­oszula regenerálóját nem reméljük. Itt azután jó egy jóslat, hogy ha a köztanácskozásban a nemesség még tovább is egy részt vészen, még a jelen nemzedék is megérheti, hogy a me­gyei szerkezet is szertődől. Azonban még­is mindezeket hogy elháríthassuk, s a nemes­séget ön­maga ellen óvjuk, a nemesség saját bele­egyezése szükséges­. Meg­valljuk, nem kevéssé ütköztünk meg e czikk olvasásán, s sokáig kételkedtünk, vall­jon jól értettük-e azt, sőt megváltjuk, még most sem foghatjuk föl, józan ésszel, és be­csületes magyar kebellel, mikint lehetett illyes valamit összeírni. Igaz ugyan, hogy a ma­­gyar nemesség, úgy mint van, egyedül áll széles e világon s mivel a magyar nemesség értelmében benfoglaltatik a magyar állomány értelme, tehát a magyar állomány is és nem csak most áll egyedül, hanem egyedül állott kezdetétől fogva , mint a magyar sajátságos nemzetiségnek sajátságos kifolyása. És hogy ezen alkotmány rész nem volt, sőt a min­den lehetők közt széles e világon legjobb vala, arról bizonyságot tesz mai napiglani fönállása , s hogy a magyar név, és magyar hon, annyi súlyos viszontagságok között, mind mai na­­piglan föntartotta magát, midőn mellette annyi nemzet, és nemzetiség elenyészett, egyedül a magyar alkotmánynak, vagy­is a magyar ne­mességnek köszönhető, ezt maga „a törvé­nyek szelleme“ írója is elismeri. Politikában a priori okoskodni lehetlen, miután a leg­jobb alkotmányi formát még eddig senki föl nem találta, és a nemzetek nagyságának , vagy enyészetének oka, mennyire azt a tör­ténet tanúsítja nem politikai rendszerük, ha­nem morális erejük, vagy sülyedésük volt. Azonban nem ez élünk itt azt mondani, mint­ha minden politikai rendszer nélkül is kifejt­­hetnének, és virágozhatnának nemzetek, va­lóban nem; senki nálunk jobban el nem is­­meri a rendszerek hasznosságát,a­ meder az, mellyben a nemzet élete foly. De valamint a nagyobb folyót kisebb folyó medrébe szorí­tani nem lehet anélkül, hogy azt túl ne hágja, s veszélyes kiöntéseket ne okozzon; úgy a kisebb folyó, melly szőkébb medrében talán haszonvehető vala, egy szélesebbe átvezet­ve, haszontalan patakká alakul. A legjobb rend­szer tehát az, melly a nemzet sajátságaival legjobban megegyezik, s a mellyben a nem­zeti élet legfesztelenebbül mozoghat, s magyar alkotmányunk eddig mint illyen volt isme­retes. Igaz ugyan az is, hogy az idők vál­toztak, s a hosszú évek sora némi iszapot sodrott a mederbe, mellyben eddig nemzeti életünk folydogált, s a körülmények erősebb és élénkebb folyamot kívánván, némileg szük­ségessé tevék , hogy eddig idegen forrásokat is vezessünk a mederbe , mellyek által nem­zeti életünk folyama nagyobbuljon, és élénk­­küljön. De következik-e innen, hogy a helyett, hogy a medret az iszaptól kitisztítanánk, al­katát változtassuk meg s miután idegen for­rásokat akarunk bevezetni, elrekesszük nem­zeti életünk fő folyamát? valóban nem; s e nemzet ugyhiszem egy higgadt gondolkozó , s nemzeti tételünknek javait kívánó sem fogja megtagadni. IC. ur maga is elösmeri, hogy előbb ő is igy gondolkozott; s e nemzet jövő­jébe tekintve , nem akarta azt aristokratia nélkül látni; azonban most, mivel a hajó, mellyben édes tervei pakolva valának , mielőtt kellő vitorlákkal és gépelyekkel ellátta volna azt, magától meg nem indult egyszerre föl­felé a habtor­atokon, hanem ellenkezőleg még lefelé hurczoltatott, — most nincs többé a fo­lyóhoz reménysége, hanem ki kell azt szárí­tani, s még medrét is megváltoztatni. És milly csudálatos könnyűség — saját terve egyszerre jövendölési eszmévé változik agyában, s fönhangon hirdeti, hogy ez meg is fog történni, ennek meg kell történni. — S­agyján nemes úr! mi szívesen hisszük önt Leno­r­m­a­n­d hölgy méltó képviselőjének ; de megvalljuk, mi ille­nemű jövendölésekre semmit sem adunk. Azonban hogy a dolgot közelebbről megösm­erjük, szükséges erede­tére térnünk, s az indokokat mellyek létre hozák megvizsgálnunk, s igy ta­lán ki fog sürni , hogy a roppant óriás nem egyéb egy törpénél, s az igen is képzelt nagy résznak szintén van a maga jó oldala. — Mi őszintén valjuk meg, az egész adó megbuktatási je­lenetekben nem látunk egyebet, mint két extremitás érintkezését, mellyet tisztválasz­tási előzmények, s hivatalvágy idéztek elő. És mikor azt mondjuk, azt akarjuk vele ér­teni, hogy ezen extremitások korán sem hon­­szeretetből, hanem saját egyéni érdekük­­ből léptek elő. A jelszót erre Sz. megye adá. E megyében az utósó tisztujitás hosszas ura­lomnak törte nyakát, s az ékesszólás és fiatal hév dicséretére legyen mondva —­ meg lehet ugyan , hogy más surrogatumok is já­rultak hozzá —- száműzte az önkényt a me­gye kebeléből. És hogy ez kivihető volt, szük­séges vola egy kis túlbuzgóság. Ez eddig mind jó, mind igazságos volt, de csak eddig, és nem tovább. Azonban fájdalom azok, kiket hata­lomra emelt az ifjú hév, a­helyett, hogy mint valódi belátó vezérek, és jó honpolgá­rok, mérsékelték volna azt, inkább karjaiba veték annak magokat, s a szilaj árral enge­d­dék magokat tovább is ragadtatni. Az uralmát vesztett félt üldözni, rágalmazni és gúnyolni kezdették s szilaj hevük mértéket nem ismerve mindent mi csak e nemzet nevét eddig dicső­­ité s annak éltét föntartotta, ónak, s rosznak bélyegezve, minden áron lerombolni igyekez­tek; a nemzet szentségében kényelműen, s szentségtelen kezekkel gazdálkodtak; s e bon­gyilkoló könnyelmű szándékuknak hitval­­­­lását a szathmári 12 pontban letevék. E sze­rencsétlen könnyelmű pártnak még könnyel­műbb organja, örömriadva hirdeté a gyilkos munkát, abban a regeneratio chartáját üdvö­zölve, s a magokat elhízott honboldogitók min­den megyéhez elküldök chartájokat, mint ho­nunk jövő boldogsága specificumát. Egyszerre termett közvélemény, a nép szava isten sza­va lett — jól megértsük, e nép más nem lehe­tett mint a nemesség, kiknek organjául tekin­tettek a szathmári lovagok, mint tisztujitási győztesek s már boldog jövőnk előtt nem volt semmi gát, s a P. N­. párt, mint annak terem­tője, már előre dicsőítve volt. Azonban mig ezek igy történtek, az uralmát vesztett párt, hamarább mintsem gondolá, jó vizet látott folyni malmára, s azonnal föltette magában, az alkotmány barátjaként lépni föl, semmit sem kételkedvén, hogy a nemesség—­ki al­kotmányunkat s nemzetiségünket eddig is csaknem egyedül őrzötte meg s olly édes büsz­keséggel ragaszkodik szabadalmaihoz — föl­hívására az alkotmány­ döntő chartát össze­­rombolni azonnal készen áll, s ez által zsar­noksága miatt vesztett népszerűségét, s a ha­talmat újólag visszanyeri. És úgy történt: a charta összetépve jön, s az előbb győző párt meggyőzötté vált. Szét önkény harcza volt ez, anarchiáé, és despotiáé kicsinyben. S ez rövid rajza az eseményeknek, mellyek több megyék­ben is bár kisebb vagy nagyobb különbséggel, de csak ugyanazon indokból mentek véghez. E jelenetek minden átalakulásnak szükséges rosszai, s boldog a hon, mellyben olly minia­­tűrban történik az, mint nálunk történt. Az alnemesség itt, mint sokan hinni szeretik, e munkában legkevésbé volt a megvesztegetett, s ha valaha saját meggyőződését nyilvánitá, és joggal nyilvánitható, az jobban soha sem történt, mint épen jelenleg. És köszönet érte nekik, hogy ezt tevék, s honunkat és nem­zetiségünket — mit már a csatatéren annyi­szor cselekedtek — most a politikai téren is újólag megmentették. Azonban erről jövő számban. Oliver. — Vidéki levelezések. KskÍCI‘S5,’«bbi11®ó1. Folyó augustus 1. és 2kán tartó nemes Esztergom vmegye havi köz­gyűlését tekint. Bozzay János első alispán ur elnöklete alatt , mellyben a követ urak tudósításai fölolvastatván nehány vármegyei levelek kerültek szőnyegre. Trencsin vármegyének fölhívása, hogy az igazság kiszolgáltatása a pörök halasztásával 502 .

Next