Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)

1845-07-24 / 115. szám

115. szám 1845. Előfizetési díj félévre postán és hely­ijén borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Negyvenedik év.­ Csütörtök Julius 24. Előfizethetni minden cs. kir. postahi­vatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488­ szám alatt föld­szint, a hivatalban. Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön , pénteken és vasárnap egy egy iv. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Alapítá IJULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Egy egy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. t­artalom. Tilagyarorszlás és Erdély. Kinevezések. Halálozás. Tudomány és irodalom. (Politikai regény Angliában). — Törvényhatósági tudósítások. Győrből (közgy. főispáni székfoglalás ünnepélye). Zalából (közgy. főispáni he­lyettes székfoglalása). — Budapesti újdonságok. — Vidéki hírek. (Miskolczról). Lapazmise. Jelenkor. Kül­föld. A pártok s a belga nép (vége). Spanyol-, Francziaország. N.Britannia. Sveicz. Társulatok és Intézetek.(Magyar gazdasági egye­sület munkálkodása). Hirdetések. Gabonaár. Pénzkelet. Lotteriahozások- Dunavizállás. * • MAfiJABORSZÍO és ERDELA. A nmgu m. kir. udv. kincstár Pongrácz Ernesztet a •selmeczi k. kerületi bányász-törvényszéki írnokot a gölniczi k. • bányász-törvényszéknél helyettesi tollnokká nevezte ki. A nagy m. kir. udv. kincstár B­e­i­v­i­n­k­­­e­r Károly bánáti bánya­kerületi k. erdész-gyarnokot stegersdorfi; L­er­eh János a selmeczi k. erdő-tisztség erdészeti gyakornokát dognácskai; és­­Küchler János bánáti bányakerületi erdőgyakornokot fe­­­renczfalvi erdősszékké nevezte. A poroszlói sómázsáló mester Wagner Ferencz folyó évi június­ban meghalálozott. TEDOMÁIVÍ­S IRODAION. Politikai regény Angliában. . „Tudva van, hogy Angliában egy férfi létezik, ki korra még fiatal, eredetére izraelita, neve Israeli, fekete szemű, több mint keleti arczvonásokkal, magas termetű, feltűnő külsejű, költő, parliamenti tag, re­gényíró , státusookonom s úgy tovább, mind az iro­dalmi, mind a politikai körökben sok beszéd tárgya, jólelleg egyátalában minden felekezet nélkül áll és semmi bizonyos érdekeket nem képvisel. Állása kü­lönös s egyetlen a maga nemében. Minden képte­lenséget szívesen elkövet s kedvét leli benne, mint Shakespeare ama hőse „szabadságlevelének“ kor­látlan használásában. Jobbra s balra csínyt ejteni, itt a szenvedélyeket kihívni, ott azokat kigúnyolni, majd a komolyságot kikaczagni, s dicsőségre méltó tetteket torzképpé lealacsonyítani, majd parliamentáris regé­nyeket írni, a politikát az álmok országába átvinni, s mégis annak kísérőül a satyrat adni — ez élete, bol­dogsága s küldetése. Mindenki szabadon hagyja őt, a nevetnek felette; ő útját akadály nélkül folytatja, s a kardok hüvelyükben maradnak. Azok, kik általa a legérzékenyebben megsértetnek, jónak tartják hall­gatni , mintha a sebet nem is éreznék, s az uj nemze­déknek, melly e hírnök által fényes fegyverzetben csatára kiválik, eszébe sem jut, az ő intézeteket s nemzedékeket békés hatáskörükben s folyamukban zavarni.“ Ez Phil­arete C­hales ítélete, melly az ismeretes shrewsburgi parliamenti tag, d’ I­s­r­a­e­l­i felett a „Revue des deux Mondes“ utósó füzetében kimondatott; d’Israeli két politikai regényt irt, mel­­lyek e czimmel: „C­on in­gsby vagy az új nemzedék“ és „Sybil vagy a két nemzet“ egy év alatt London­ban megjelentek. A kritikusnak a franczia folyóirat i iáni álláspontja nekünk annyira válogatottnak látszik, hogy d’Israeli utósó munkája felett nyilvánított né­zetei néhányait, mi is észrevételeink alapjául hasz­­nálandjuk.­­ Israeli, mint s­ómár ,,Vivian Grey“­s „Can­­tarini Fleming“ ábrándos regényei által ismeretes, ki­tűnő előadási tehetséggel bír, mindenek felett pedig találmánydús satyrával, de nem képes valami tárgyat valódi benső természetében az olvasó elébe állítani; ö a külszínt tekinti s felette egy kizárólagos irányban lelkesül; ö nem hat mélyen, hanem a felszínen ma­­rad. S ha­bár két utósó politikai regénye nagy figyelmet gerjesztett Angliában, mégis ezen eredmény inkább azon csípős gúnynak, mellyet majd szenvedélyes hév­vel ? de divatos finomsággal szól a fenálló viszonyok s élő személyek ellen, tehát inkább ama botrányos jelenetek rajzának tulajdonítható, mint a kimondott elvek mélyebb tartalmának s igazságának. Israeli első politikai regénye „Coningsby“ a múlt évszakban Londonban nagy figyelmet vont magára; kiki olvasni akaró e könyvet s tanulságot vonni belőle; s midőn benne útbaigazítást lelt, s a benyomás megszűnt, mit az előadás nyújtott, a könyv is feledékenységbe ment, s csak a második regény „Sybill“ megjelenése által, melly az első folytatásául tekintethetik, rövid időre némiileg ismét életbe léptetett. A szerző „Coningsby“ regényében az angol oli­garchiát romlottnak s tehetetlennek tartja az ország ügyeinek további vezetésére. Ő reformot kíván, s míg az öregeknek azt tanácsolja, hogy magányba vonul­janak, a fiatal nemzedékhez fordul, mint az aristokratia azon részéhez, melly, még romlatlan s nem hiínnel­­rakott, idős, származása által, s ifjú, lelkének ne­messége s élénksége által, egyedül képes az inga­dozó Angliát megmenteni. Föellennek s nyilvános ellenségnek Sir R. Peel-t, ezen — mint mondja — parancsoló s hálátlan ministert nevezi, ki saját pártjához hűtlen leve, megsemmisítve azokat, kik őt hordják, a párt ellen táplált ellenséges elveket védi,s egy barbár s nyo­mom iparági érdeknek szolgál; ezen minden iránt érzé­ketlen vezérét egy megvesztegetett lázadásnak, kiket uraktól semmi, sem árulás, sem büntetés el nem választ­hat! Az uj nemzedékhez bocsátott ezen felszólításá­val d’Israeli átalános átkot mond Anglia történe­tének „óriási hazugsága“ ellen, melly a despolismus­­nak törvényességi nevet kölcsönöz, néhány nagyot mindenki helyébe helyez, átalános képmutatást, al­kotmányos álalakbani gyalázatos szolgaságot, egy költött nemzeti egyházra alapított koholt szabadságot, szóval, egy iszonyú agyrémet szült; mind­ezeket Israeli irta, és Sir R. Peel — átalában senki — felelte még egy haragos szót sem ejtett, mi biztos ta­­nujele annak, miként fogadtatnak az ,ifju Anglia­ esz­méi , mellynek egyedüli képviselője Israeli. Azon­ban az egész ügyet nem tartják olly komolynak , mint a szerző elhitetni akará, s gyönyörködnek felette, mint egy gyermekies rész kedvnek kitörésén. Israeli „Sybil“ második regényében, a poli­tikai organisatióról a társasra tért át, s ezt jelen állá­sában, úgy, mint az elsőt, élénk megtámadás tárgyá­vá tette. Egy épen olly sajnálatra méltó történet, mint Angliáé , s egy épen olly nagy hazugság — mond­ó — következő eredményt idéztek elő: az egyik nagyon gazdag s nagy tiszteletben áll, teli bűnnel s elpulmít­­sággal, elnyomásra mindig hajlandó és számos bűnes elkövetése által elgyengült; a másik rongyos s hatalmas, szinte bűnös , de inkább bosszúra hajlandó, minthogy csak kedvező alkalom után várakozik, az elsőt effé­­szén kiirtani; ehez az előjáték már a chartistái moz­galmakban s a dolgozó­ osztály felkelési merényeiben mutatkozott, s ellenével előbb vagy utóbb véres harcz­­ban fog találkozni. Akkor majd az angol aristokratia bűn­hődni fog, hogy az életkönyvéből két dolgot kitörte, t.i. a királyt s a népet, s e kettő majd e harczban ama oli­garchia kebléből fogja látni sarjadzani saját támaszait, t. i. a hős ifjúságot, az egészséges nedvek sörök meg óvóját, ama ifjúságot, melly Israeli által vezérel­tetve , Anglia társas újjá születésére jelt adand. Bi­zonyára, példa nélküli, hogy egy politikus, s egy ország törvényhozó­­ testületének tagja, valaha illy ábrándos s hamis eszméket nyilvánított volna, mint ezek itt, mellyekre Israeli rendszerét alapítja. Egyébként ezen eszmék a következő remek re­génynek szolgálnak alapul. A fiatal Sybille, ki­től a munka nevét kölcsönzi, egy régi kath. család sarjadéka, jelképül szolgál e vallásos községnek, melly két század óta Angliában elnyomva van, de a legújabb időkben a népmozgalom következésében töb­bé nem üldöztetik. Az öt évedző többi személyek, nevezetesen : atyja Walter Gerard, és sze­relmese Morley István arra szánták, hogy az angol aristokratia esküdt ellenségeit ábrázolják ; s igy egyoldalról láthatni a szenvedélyeket s gyülölséget, mellyek régi jogtalanságok évszázadai ellen emelked­nek , más oldalról a zúgolódó társadalmi képzettsé­get, melly a régi visszaélésekből hasznot húzó osztá­lyokat megrontani kívánja. A fiatal katholikusnő, ki egy kolostor csendes falai közt nevekedve, atyjával együtt sanyarú életet él, és a fiatal Egremont kö­zött, ártatlan szerelem szövődik, egy mindkét rész­ről ismeretlen s homályos érzelem, mi azonban az egész költeményben,mint indító elv jelenik meg. Egre­­mont a daliás ifjúságot képviseli, mellyet israeli viadalra hív fel. Ez esztelenül élt fiatalság után lélek­­szilárdságát megtartotta, bátyja bűntetteit megvetni, ki fösvény, önző, ármányos, gonosz, de e mellett dúsgazdag, s őt pénzbeli házasságra akarja kénysze­ríteni , mivel öccse parliam­entbeni megválasztásának költségétől irtózik. Ama kath. családnak hajdani bir­tokai, mellyekhez az igényeit elvesztő (hogyan? az nagyon valószintelenü­l van előadva) Marney lord birtokává váltak. E közben a chartisták tervei kifej­lődnek; a kath. és socialis tömeg , melly Sybill­e-t körülveszi, tényleges részt vesz benne; s ő minden könyörület nélkül tönkre tétetik. Egremont egye­dül emel szót mellette az alsóházban és Sybille szi­ve ez által meglágyul. Gerard elfogatása s birtok­igényeinek felfedezése , melly neki előbbi javait is­mét visszaadja , végre egy néplázadás , hol a socia­­lista Morley s az önző Marney lord életüket vesztik, az egész regényt véres katastropp­al bezár­ják. Sybille családja javainak birtokába helyezve, azt jegyajándékul Egremont-nak ajánlja, ki őt nőül veszi, s a katholicismust, népet s polgárságot, ki­ket Sybille képvisel, az újjá született protestáns a­­ristokratiával kibékíti. Eszerint az egész, dicsőítése az uj nemzedéknek, s keserű rágalom a régi ellen. Ha regényünk politikai irányát mélyebben vizs­gáljuk, úgy itt a természet s történet igazságát in­kább nélkülözzük, mint akárhol. A politikának tények­kel s elemekkel kell foglalatoskodnia, mellyek va­­­lóban jelen vannak, nem pedig egy visszaidézhetlen múltat siratnia s a drága időt átkozódásokkal vesz­tegetni; a politikának ügyesnek kell lenni, legyen az nemes, gyáva vagy terméketlen, legyenek a kö­rülmények kedvezők vagy nem; s regényességet, ábrándokat s bizonytalan reményeket megszenvednie nem szabad. Mint a jövendő előkészítője, a jelenkor­ban a múlt idő elemeivel foglalkozik. Mit tesz tehát Israeli? Ő vetkezik a természet első törvényei el­len, midőn a jelenkor képzelt állapotából, átalában hamis s természet elleni következtetéseket tesz; mert mihelyest ő — mint állítja — a régi aristokratiának gyógyithatlan elfajultsága s az alsó néposztály ínsége által veszélyeztetett státus ujjá­születéséhez ama aris­tokratia „daliás ifjúságát“ maga felhívja, az ó nem­zedéket az újtól elválasztja, s ezen elválást azon kép­telen állítással támogatja, miszerint „a forradalom egy nagy családjának ifjabb fija ,a­ki E­­­o­n-ban nevelte­tett, bátyja ellenében új eszméket állít fel. Feledve azt, hogy, ha illyes valami egyes esetekben meg is történik, de átalában ugyan egy föld különféle nemű gyümölcsöt soha sem terem, s mióta a világ áll, a hol­napi napot mindig a mai szülte. Mint politikai ármány, arra hogy egy osztály fiatalságot pillanatnyira fellelke­­sítsen s megnyerjen, siker nélkül nem marad, de mint politikai szer egészen hatástalan , mivel a viszonyok természetén nem alapszik. Innen magyarázhatni, hogy Israeli­s könyvei a valódi politikusokat Angliában olly kevéssé nyug­talanítják, s miért egy egyes nő — kétségkül lady Bulwer — mulatságot szerze magának Írónk Írás­módját egy torzkép-regényben (Anti-Coningsby 3 köt. 1844.) kigúnyolni; innen láthatni, miért sem a nagy Review férfiai, mint: Croker, Lockhart és Macaulay,sem Brougham lord Israeli meg­támadásait komolyan nem fogadták. Israeli erős csapásokat oszt, csakhogy azok igazi helyen soha sem sújtanak; ő azokat bátran folytathatja, mert senki sem fog felettük boszankodni. A társaság csak elvének szélsőségbe szorított mértéke s hatalma, alapelemének túlzása által van veszélyezve, s azért az Anglia társadal­mi rendét fenyegető veszély kizárólagosan nem fekszik — mint Israeli véli—az aristokratia fényűzésében s bűneiben, a római katholikusok igazságtalan elnye­

Next