Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-06-25 / 510. szám

Negyvenegyedik év. 510. szám, 1847. Előfizetési díj félévre postán és hely­ben borítékkal 6 forint, boríték nél­kül házhoz küldve öt forint ezüst pénzben­ Megjelenik minden kedden, csütörtö­kön, pénteken és vasárnap egyegy iv. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz. Egyegy hasáb sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Előfizethetni minden cs.­kir. postahi­vatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt föld­szint a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes le­velezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem köz­lendőnk. Alapitó KULTSÁR ISTVÁN táblabiró, kiadja Özvegye-Péntek jun. 25.­­Előfizetem fölszólitás. E hó végével a „Venisei­ Újság“ 1847diki első félévi folyama lejárván, negyvenegyedik évi pályafutását bevégzi, miért is a negyvenkettedik évi,­­vagy­is a folyó év második félévi (Julius-decemberi) új folyamára ezennel új előfizetésre kéretnek föl mind­azok, kik lapunkat ezután is járatni kivánják. Minthogy pedig legfelsőbb rendelet folytán a nmligu budai kv. udv. kincstár által (1. Nemzeti Újság 488-dik számát) olly hírlapokért, mellyek hetenkint kétezer küldetnek el, a postadij félévre 48 pengő krról t fit 19 krra, ollyanokért pedig, mellyek kétszernél gyakrab­b­ait küldetnek szét, 9­­ringó ftra emeltetett: ennélfogva kénytelenek vagyunk az eddigi szokott félévi postai előfizetési dijt, a legfensőbb rendelet következtében hetenkint kétszeri szétküldésnél 1 41 kreál, négyszeri küldésnél pedig 1 frt 19 krral pen­gőben fölebb emelni. — Szabad akaratuktól függ egyébiránt a­z. előfizetőknek lapunkat olly helyekre is, hova eddig négyszer küldettek, csak kétszer járatni. Előfizethetni e szerint a közelgő­­dik félévre Budapesten házhozhordással boríték nélkül 5 párttal, borítékban pedig 6 párttal, postán, hetenkint borítékban kétszer küldetve 6 frt 24­ krral pengő pénzben, postán hetenkint borítékban négyszer küldetve 7 frt 19 kr pengőben. — Jelentjük egyszersmind, hogy azon esetre, ha alázatos folyamodásunk, mellyet legfelsőbb helyre ter­­jeszteni, lapunk s előfizetőink érdekében, szükségesnek ítélünk, kegyes meghallgattatást nyer, később azt, mennyivel a 4szeri küldetésért most több fizettetnék, visszatéritendjük. — Elfogad­tatik az előfizetés Pesten zöldkert-utczai 488dik számú Kultsár-házban a kiadó­hivatalban, és min­den magyar- s erdélyországi kir. postahivataloknál. Külföldre járatandó példányok iránt egyedül a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál rendelkezhetni. A Wemneni Vijság szerteesztesége- TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. — Ismét népnevelés. II. — Nyílt levél. — Törvényhatóságira­­(16 si­lás­ok. Mosonyból (közgyűlés). — Vegye ujdon­­s­á­g­o­k. Kolloid. Spanyol-, Görög-, Törökország. Hirdetések. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár Dunavizállás. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Ő cs. kir. ap. felsége Haas Mihály pécsvárosi plébá­niai sz. Benedek sümegi prépostja czimével diszesiteni ke­gyelmesen méltoztatott. Ő cs. kir. ap. felsége buzini gróf K­e­g­l­e­v­i­c­h János, cs. kir kamarás, titkos tanácsos és kir. főpohárnoknak a franczia geológiai társulattól nyert tagsági oklevél elfogad­­hatását kegyelmesen megengedni méltoztatott. Cz­ill­ich Sándor, m. kir. udv. kincstári tisztbeli fo­galmazó a zombori k. kincstári igazgatóság ülnökévé. — Weiss Ferencz budai kir. kincstári számvevő tanácsos al­­számvevővé, és Trettina János ugyanottani számvevőtiszt számvevőtanácsossá lőnek kinevezve. Ismét népnevelés. I­ Engedjenek meg önök­­. olvasóim, ha jelenleg száraz elemezésébe bocsátkozandom azon kérdésnek: miben áll sajátlag a népnevelés. E kérdésnek tiszta fölfejlésében fogjuk találni a sarkot, melly körül a népoktatás egész rendszerének forognia kell; csak igy jelölhetjük ki a szellemet, melly az áldást hozó népnevelést átlengi; csak igy mutathatjuk ki a föel­­vet, mellynek a kiindulási pontot képeznie kell. Ha téveszti a status a szellemet s főelvet nép­oktatásának rendezésében, sysiphusi kővé válto­zik az által, mellyet fölgörgetni bármint igyekez­zék is a státushatalom, mindannyiszor lábaihoz hen­gerül alá. Francziáhon, miután Cousin nézetei s a német példák után rendezte iskoláit, a felmerült za­varok új terv benyújtására kényszerítők cabinetét mind az elemi, mind a másodoktatás érdekében.An­golhon, hol társadalmi tevékenység ápolta eddig ez ügyet, meg nem elégülve a nyert eredményekkel, bilit nyithat be iránta a parliamentnek. Poroszhon népnevelésével megelégedve nincs, mert az eddigi iskolajavulás nem termt meg, mit tőle vártak: az er­­kölcsiség emelkedését, s most úgyavatott szakférfi­akat szólít föl hiányai iránt, újabb rendelményeknek látva szükségét. S honnan ez ingadozás, ez elégü­­­letlenség? Onnan, mivel Francziahon épen úgy té­veszté a kiindulási pontot népnevelésének érdekében, mint Anglia, s „a népnevelés dicsőségének lánglen­­ítelében úszó Poroszhon.“ '"' gyengeségteljesen lép e világba a csecsemő, s benne az erkölcsi élet legelőször is hit által kezdődik. A gyermek még nem­­ ismervén sem­mit, nem is ítél semmi fölött; lelke tisztán átfogad­ja az igazságokat, mint szája az anyai tejet. Ő még most csak úgy észlel, ha hisz, úgy élhet, ha en­gedelmeskedik. S e viszony az értelem felfedezésé­vel sem szakad meg. A gyermek hinni fog a sze­rint, a mint közöltétnek vele a társas igazságok, mellyek épen úgy nem bocsáttatnak még ítélete alá, mint nem a szabályok, mellyeknek engedelmesked­nie kell. A gyermeknek azt mondják­ ,ez így van, higgyed,­ s a gyermek a nélkül, hogy az indokok után kutatna, változhatlan szabályul fogja tekinteni a kifejezett igazságot, gondolkodásában, vágyaiban, alapul véve azt értelmi s erkölcsi életének. S íme ezen elvitázhatlan tétel egy nagyszerű következ­ményre vezet bennünket, melly abban áll, hogy a társadalmi nevelés sem fölösleges tudománynak, ha­nem azon igazságoknak átplántálásában rejlik, mel­lyek szükségesek, hogy mint értelmes lények halad­junk a törvénynek s igazságnak megismert utain. Midőn tehát a népnevelést értelmezni akarjuk, alatta egyebet nem érthetünk, mint hogy a népben a testi s szellemi tehetségek úgy fejtessenek ki, miszerint az saját hivatali kötelességeinek teljesítésére képe­süljön___ Nevelni kell, ez átalánosan elfogadott­­an, de már alkalmazásban módosul e tétel a nyújtott neve­lés természete, az abban követett rendszer s nyert következmények szerint, s e tekintetben minden csak azon kérdés megfejtésétől függ: úgy fejtetik-e ki a nép testi s lelki tehetsége, hogy általa kötelessé­geinek teljesítésére képesüljön? Ha a nevelés e czél felé tör; ha az a hazának derék polgárokat képez, kik kötelességeik gyakorlatába avatvák, vallásos alattvalók, s erényes szülők, úgy kell nevelés; ha a nevelésnek eredménye nem ez, s ezt nem teheti az elfogadott rendszer szerint, akkor nem kell neve­lés, vagy a rendszert kell megváltoztatni, hacsak azt­­ nem mondjuk, hogy hamis tanok s rész erkölcsök hasz­­­­nosak a statusra, üdvhozók az egyénekre. Kétségkívül­­ kevés érdekkel bir az a közhatára, ha kisebb vagy na­­­­gyobb terjedelemben taníttatik-e iskoláiban valamelly holt nyelv; milly könnyűséggel tudnak írni, olvasni vagy­­ számolni a gyermekek; de érdekében van tudni, ha­­ ismerik-e kötelességeiket, s azok indító okait, ha szi­gorú fegyelem által begyakorolván e kötelességeik rendszeres teljesítésébe. Ez az , mi a statusnak fő érdekét teszi a nevelési pályán. Méltán figyelmet érdemel, hogy a két­ hit föl­tűnte elött nem is álmodoztak a népneveléssül, vagy legfölebb egyik részét, a test képzését tárták szemeik elött, míg a kötelességek öntudata örökségül hagyo­­mányoztatott át az utódokra. S valóban a régiek nem voltak olly agyafúrtak, hogy féltudas, lázongásra hajló, okoskodó népet alkossanak. Iskolák csak mint pasisok Afrika síkjain, ritkán találtattak, mellyekben a szónoklat szabályai, olvasás s a pogány hit esztelen­­ségei taníttattak; de azokra is dúsak s országnagyok gyermekei; mert hála a tanítók fösvénységének, tá­­voltartatott azoktól a nép. Jézus volt első, ki mon­dotta: „bocsássátok hozzámjönni a kisdedeket.“ Ő kez­dő tanítani a tudományt, mellyet a szónokok s böl­cselők nem ismertek — az élet tudományát. S a sze­gények, a kisdedek jöttek, hallgatták őt, hittek, s álta­tok a világ megújult. A kereszténység elterjedése u­­tán, természetesen a religio védő kezébe tétetett le a népnevelésnek ügye, s a kereszténység egészen más szempontból tekinti azt, mint korunk szóvivői te­kinteni szeretik. Napjainkban a puszta tudomány mint átalános absolut jó hirdettetik, mellynél hamisabb tan nincs; mert ez a társadalmi jólétet nem a rende­s törvénykezi szabatottságban, hanem a kevélység igé­nyeinek betöltésében keresi. A tudomány a statusra nézve lehet jó, lehet rész, annak használata s az általa nyert eredmények szerint. A tudomány nem egyéb , mint eszköz azon czélja , hogy megismer­jük s teljesítsük kötelességeinket. Kinél a tudomány czélja nem ez, ott a tudomány nem egyéb, mint veszélyes gyönyör, mivel egyébre nem szolgál, mint miinkább fölmagasztalni az önszeretetet, s meg­­görbedni a szenvedélyek súlya alá. A tudományo­san kiképzett emberben nem is találunk egyébre ga­­rantiát, mint hogy követelendi jogait, de nem ar­ra , hogy teljesítendi kötelességeit. A lélekben u­­gyan mozgalmat idéz elő a tudomány, annak azon­ban valódi iránya nincs, s azért a nemzetek, mel­lyek a religio mennyei fénysugárét nélkülözték, szenvedélyük eszközévé alacsonyiták le, mi által er­kölcseik megvesztegettettek. Ez az, mit Rousseau hosszasan bebizonyítani törekszik, vélvén, hogy a tudomány az emberiség megrontója... Azt mondják: a tudomány fölvilágosít. De valódilag fölvilágosulni mi egyéb, mint megismerni a rendet irányunkban, azaz birtokában lenni azon igazságoknak, mellyek szükségesek, hogy áltatok czélunkhoz elérjünk. S e tekintetben inkább fölvilágosult egy szegény, a kér­­hitben kellőleg oktatott napszámos, ki ismeri köte­lességeit, s azon törvényeket, mellyek rendelteté­séhez vezérlik, mint az, ki átfürkészte Plátónak S Aristo­telesnek bölcseleti rendszereit. A kereszténység más nézpontból tekinté kez­dettől fogva a közoktatást. Ha az a tudományok e­­lemeit ismertette meg a néppel, az csak kezdete volt egy sokkal szükségesebb s fölségesebb okta­tásnak, melly szerint átlássa ama magasztos törvé­nyeket, mellyeknek kellett kormányozni szellemét, szivét, annak érzelmeit. Illy irányú iskolák nyíltak az egyház szárnyai alatt tovább 12 száz évnél. A pápák, zsinatok, püspökök kötelmeik első teendői közé soro­­zák azok alapítását, s még ma is olvashatni azon szi­gorú kanonokat, mellyek e pontra nézve az egyház­tól eredtek. A köz­­nevelésben nem tűzetett ki czé­­lul legyőzni az emberi hiúságokat, hízelkedni kevély­ségének, hanem tökéletesíteni benne az erkölcsi lényt. E nevelés az irgalom cselekvényeinek kíséretében terjesztetett, mi­által fölkelté a népben a vallásos szel­lemet-a kiterjeszkedők minden rangunkra, a társadalom minden polgárára, midőn az egyház anyai kegyelettel tekintvén szegény gyermekeit, az oktatást ingyen tel- Szemere — Utazás külföldön. —

Next