Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)
1847-09-21 / 560. szám
bele a közörömzajt és lelkesedést, melly őfenségének legtisztább legszabatosabb magyarság!! férfias megszólamlása után a jelenlevőket megragadá, — leirni toll nem képes. Magasztos meglepetés volt királyi helytartó ö fönségét a legnyájasabb hangon illy formán nyilatkozni hallanunk: „Uraim! üdvözlöm önöket. Mi ismerjük egymást, hisz én is önökkel azon egy édes magyar hazában születtem és neveltettem, mellynek hogy fia lehetek, legfőbb büszkeségem.“ Itt szűnni nem akaró „éljen“ harsogott. Biztosította továbbá a rket, hogy e kedves hon fölvirágoztatására tehetsége szerint közremunkáland, ajánlotta a legjobb fejedelem, és kormánya iránti bizodalmát. Kijelentvén végezetül, hogy a megyének illy fényesen kitüntetett hódolatát szívesen veszi. — Ezután az elölállók közöl sokakat bemutatott főispánunk özönségének, kiktől leereszkedő nyájassággal, s tárgyavatottan a gazdasági termények e megyébeni minőségéről, valamint köznépünk munkássága, és tehetősége felöl is részvéttel kérdezősködni méltóztatott. Melly közel félórai magas társalgás után a rendeknek „Isten velünk“et mondott. Itt azonban nem szakadt meg a magas vendégnek leereszkedő érintkezése. Mert ugyanis ez alkalommal székvárosunkat tömérdek vidékiek, s ezek közt nagy számú előkelőbb hölgyek szerencséltetek jelenlétükkel, kiközönségét látni óhajtván , miután a megye rendei az elfogadó bár tágas grófi terembe be nem férhettek, alant a kastély udvarán, s folyosón várakozzanak, s a főherczeg udvarias volt lesétálni, a kastély elött fölállított, s egész díszben kiállott banderistáinkat közelről megszemlélni, azok főbbjeivel beszélgetni, s a várkertbéli rendben történt kiindulásukat végig nézni, s reájok nézve magas tetszését nyilvánítani. — Tisztelgett e napon ö fönségénél még a szatmári püspöki excja számos cerusabeliekkel,—továbbá is Kővár vidéke küldöttsége, nem különben a megyebeli Szatmár, és bányavárosok követtségei. Délutáni 5 óra tájban az elfogadó gróf ő mlga fényes lakomát adott, hol körülbelül kétszáz vendég társaságában egy teremben méltóztatott ö fönsége ebédelni. Ugyan e napon estve az ujonan épült nagyszerű tánczteremben nyilvános mulatság adatvan, abban ö fönsége is megjelenni, ott 2 óránál tovább időzni, s különösen a magyar táncz iránt magas kedvét nyilvánítani kegyeskedett. Másnap jókor reggel az egyenruhás tisztelgő testőrség, és bandérium, Debreczen felé vett útjában a várostól jó távolra elkísérte; főispáni helyettesünk számos kocsikkal pedig egész Piskoltig, hol a fönséges vendéget is Biharmegye törvényhatóságához üdvkivánatok mellett áteresztette. — Rendes levelező. Aradból. Arad erdei hivatalosan értésitetvén fönséges István cs. kir. föherczeg, királyi helytartónk körutazásáról, és azon magas kegyelemről, melly szerint születése 30dik évnapját Aradmegye erdei, s városunk Ilis polgársága körében töltendi, e szerencsés hit az örömek legdicsőbbikére emelé kebleinket, közösen öszmunkálandók, hogy a fönséges vendég ünnepélyes fogadtatása s Útmutatása alatt mindent, mit egy nagy nemzet ivadékai, — az öröm, hála s jövő reményüket kifejezőleg tehetnek — egyesült erő, közköltség és átalános ragaszkodó hódolattal létesítsenek; miért is a megye erdei közgyűlésileg elhatározók, hogy a nemesség által egyhangúlag megajánlott pénzöszvegen a szomszéd megyék küldöttei, barátink és atyánkfiai, kik ez ünnepélyt jelenlétükkel diszcsbiteni sietének, folyó hó 14-dikén 300 teritékü diszlakomával barátságosan megvendégeltessenek, és ugyan azon nap a megyei teremben 800 személyre tánczvigalom rendeztessék; a nj városi tanács pedig fölszólitatott, hogy a házakat, őszinte örömünk s hódoló tiszteletünk tanúsításául, fényesen kivilágítássá, a szigetet tűztengerbe úsztatva, varázslátvánnyá hajolja át, s a nagy nap méltó emlékéül népünnepet hirdessen; és ez okból mind a két hatóság választmányt neveze, melly méltóságos főispáni helyettesünk elnöklete alatt a fogadási s ittmulatási időre — a szükséges előkészületekről kellőleg intézkedjék, miszerint a két hatósághoz illő fénnyel fogadtathassák fönséges vendégünk, melly vegyes választmány folyó hódikán egybevívva a napirendet közakarattal elkészítve, mindent megtett, hogy a tisztelve szeretett magas vendég mennél fényesebben fogadtassák városunk falai között. Folyó hó ladikén s 13dikán már megérkezének szomszéd barátunk és atyánkfiai főispánaik vezérlete alatt, kiket a ns város szives polgárai kényelmes szállásokkal rögtön ellátanak. Ez alkalommal városunkban olly élénkség s olly mozgás vala, millyenről aggastyánok sem emlékeznek. Délutáni 3 órakor megszólalt a dob s trombita. S ez jelszó vala , mellyre egy oldalról világosvári Bohus János szed magával — mint Árpád megannyi harczra termett leventéi — léptete elő kényes paripákon; a fény, melly arany, ezüst s drága kövektől csillogó díszöltözetüket elárasztó, hiven ábrázoló Arad nemessége határtalan ragaszkodását; — más oldalról Arad erélyes polgári őrserege őrnagyuk mácsai Csernovics Péter és Salbek Jakab vezérlete alatt a dísztérre vezettetvén, vig zenék harsogása mellett állomásaikat elfoglalták, — mint szinte a czéhek, és minden e várost lakó s mozogható nép két sort alakítva, a legszebb rendben összesereglenek, és a forrón sütött nap sugarait mindannyi áldást tekintve, örömüket nyilvánító arczkifejezésekkel várák naplementig a fenséges királyi helytartót. Délelőtti 11 órakor a megyei küldöttség élén álló Arad első alispána II.Zerinden átvette Biharmegye első alispánétól honunk első főherczegi fiát, ki honfitársaitól anyanyelven üdvözöltetvén, tiszta magyarsággal , a sziveket meleg érzelmekre gerjesztöleg, válaszolt, tudatva a jelenlevőkkel: milly öröm környezi jelenleg őt, midőn honának, mellynek királyi helytartójává neveztetett, közelebbről ismerheti meg népességét. Ezután a megyei küldöttség kíséretében, melly mindig újabb s újabb tagokkal szaporodék, ö fönsége közörömünkre estek 52 órakor sz. kir. Arad város határát eléré, hol a nemes város küldöttsége által üdvözöltetvén, előfogata Csernovics Péter derék angol fogatával fölváltaték, és egy század lovas polgári őrsereg sebes elölovaglása mellett a város éjszaki széleig kisérteték, hol ismét Bohus János a nemesi fényes bandérium kapitánya, üdvözlő ö fönségét, esdve, engedné meg ö fönsége, hogy Aradmegye nemes lovas küldöttsége, kocsiját környezve a városbai ünnepélyes bemenetel alkalmával magas személye közelében lehessenek. A fönséges főherczeg végig pillantva a fényes seregen, röviden válaszold, hogy Aradmegye nemessége tisztelgését szívesen veendő És most csöndesen haladva megindult az egész menet — ezt képező udvari rendben az aradi postamester, városi legénység, rendőri biztosság, egy század lovas polgári őrsereg, megyei lovas legények s biztosok, végre a hintó előtt s körül a nemesi bandérium — ágyudurogások között a diadalkapun át a városba, hol a házak nemzeti lobogókkal ékítetten hirdetők a lakosság mondhatsan örömét , mig a dísztéren fölállított polgári őrsereg sorai között, a nép szűnni nem akaró éljenzései kíséretében gróf Forrayné házát elére. Itt kiszállván a hintáról, amlgy grófnő a lépcsőkön üdvözlő özönségét, hol egyszersmind a két sort képező szüzek által is ékes szavakkal Megköszöntetek. Leszálltával azonnal a katonai rendnek parancsait kiadva, azt elbocsátá, — és átöltöze, fogadandó még az nap Aradmegye tisztelgő ideit. Kevés várakozás után Aradmegye egybegyült átalános idei magos főispáni helyettes szónoklata mellett tevék üdvözletüket; s milly meglepő volt ö fönsége válasza, midőn rövid de lelkes szavakkal tudata a rdekkel, hogy e magyar földnek szülöttje lévén, ezt ismeri honának; — és ha a rdek vele közre man kalandnak, biztosan reményű, hogy egész életét honának és nemzetének föl virágoztathatására szentelhe tendi, melly magasztos szavakat szívből fakadt s szűnni nem akaró lelkes éljenzés követé. • Ez után Arad város tanácsa és közönsége részesült a tiszteleghetési szerencsében, és ez napon a tisztelgéseknek vége jön. Az alatt az utczákon egybesereglett Arad s vidéke lakosai harsány éljenzések közt szemlélik a már minden részről pazar fénnyel csillogó világítást. Sok ízben volt e város kivilágítva , de ennyi fényt, mint belső érzelmeink hű tolmácsát, még soha sem árasztanak ki Arad polgárai, s ezt jelenleg is csak azért tevék, hogy tudassák a messze vidékekkel, miszerint hazánk első föherczege és fia , körünkben vagyon. Esti 9 órakor a fönséges föherczeg a kivilágítást megszemlélendő, főispáni helyettesünk s polgármesterünk vezetése mellett, magas kíséretével kikocsizott; — a kocsi mellett egy felül Bohus János, mint a nemesi bandérium kapitánya, más felöl pedig Csernovics Péter, mint a polgári őrsereg őrnagya, kiséreti özönségét; — hololvasható a szivből eredt kívánat, óhajtás, hála s nagy reményeket tartalmazó átvilágositásokat, mellyek majd nem minden házon, de főleg a megye- és városházán tündöklőnek, s vetélkedve valának fölékitve s kivilágitva. S midőn ezeket magas megelégedésének nyilvánítása mellett megtekinteni kegyeskedett ö fönsége, a városligetbe indult a menet, hol tömérdek hűt alattvalók őszinte éljenei fogadták magas vendégünket. A ligetnek minden részét magas kíséretével együtt gyalog tekinté meg öfönsége, és egy órai mulatás után, a nép áldása között tért vissza szállására; az örömittas nép pedig az élvezett örömben találta nyugalmát. Ezen éjeli népcsoportosulás és tolongás minden szerencsétlenség nélkül múlt el, mit az eleve jó rendeléseket tett városi kapitányunknak köszönhetni leginkább. F. hó 14diki hajnalon — 35 ágyulövés hirdeté a nagy napot , mellyel ünnepélyesen megülendökt valónk. Megszólamlott később a dob és trombita , s ezek elhangzatára polgári őrseregünk kitűzött helyére sietett; mig más részt szomszéd Békés és Csanádmegye idei, egyesülve az aradiakkal, mint szinte Arad város tanácsa, legnagyobb díszben léptetőnek a királyi helytartó ö fönsége szállásához , a megyés püspökünk indult át pedig a harangok zúgása adá tudtára a népnek. Alig érkezik meg a főtiszt, clerűs, azonnal megjelent ö fönsége hű magyarjai körében, és ezek kíséretében a polgári fegyveres sorok közt a sz. háromság szobrához állított sátor alatt készített helyét elfoglaló, s a sz. mise-áldozatot áhitatosan hallgató, mellynek végeztével a nilgu püspök által a sátor széléig kisérteték, hol kezet szorítva egymástól elválának ; ezután a sz. mise alatt dicséretes pontossággal tüzelt négy csapat polgári őrsereget megtekinteni, fölöttük szemlét tartani, s szakaszonkinti elléptetéseknél magas megelégedését nyilvánítani kegyeskedett ö fönsége. Ennekutána Békés és Csanádmegyék küldötteit fogadó, s mi ez alkalommal csak annyit láttunk, hogy elhagyva a főherczeg teremét valamennyien a legnagyobb öröm s reményben térének vissza szállásaikra, áldva azon perczet, mellyben kir. helytartónak neveztetett ki ö fönsége. Ezt követé a megye idei által rendezett 300 teritékü ebéd; itt a pontosság, rend, díszes teritmény, ízletes étkek, mint a hatóság dísze megkivánt, egyátalában nem hiányzónak. Alig gyűlölnek össze a 4 hatóság egyesült idei, a katonai rend, polgári őrsereg tisztei b. Vay Miklós önmaga elnöklete alatt, midőn az utczákról a terembe hatolt éljenzések mindenkit örömre gerjesztenek, látván a fönséges főherczeget főispáni helyettesünk kíséretében vidám tekintettel lépcsőnként fölléptetni. Mihelyt a rendek szives éjenzései között ő fönsége a díszöltönyükben tisztelgő sorok közepette helyét elfoglaló, azonnal Török Gábor Aradmegye első alispána ékesen megköszönte; ezt követék Békés, utána Csanádmegyék küldötteinek szónokai; — mind ezeket ö fönsége állva fogadó, és poharat emelve, a rendek egyesült kívánataira röviden, de szívérzékenyitőleg ekép válaszolt: „Uraim! minden szives kivánataikra sokat mondhatnék; de rövid leszek, és mondom: addig éljek, mig honomnak élek; (örömriadási kitörés s 10 perczig szűnni nem akaró éljen) és kívánom, hogy mindnyájukat az Isten éltesse.“ Ezek után mindenfelé nyájas köszöneteket intézve, a teremet elhagyó; mi pedig, mint újjá születtek, Aradmegye rendeinek nagy figyelmével kísért vendégszeretetéből estig együtt maradónk, áldva a fönséges királyi helytartót, kihez olly magas reményeink csatolvák, mig az utczákon megindult fáklyás zenék, a változó tisztelgések szemléjére a teremből ki nem szólítottak, és láttuk, hogy 100 fáklyás polgári egyenruhás egyén foglaló el a fönséges királyi helytartó laka előtt a tért, hol 3 zenekar változtatva mulattató vendégeiket egész 9 óráig; ekkor a fönséges főherczeg a fénytengerben ragyogó megyei teremben rendezett tánczvigalmat szerencséltető magas jelenlétével, 1101 is nyájas leereszkedéssel, három — Aradnak örökké dicső emlékű óráig társalgott. Éjfél utáni egy óra rabolta el tölünk az élet azon csillagát, mellyen most minden hü magyarnak szeme, reménye és életének jövendője függ, — és csak arczképe, mellyel ritka ügyességgel vétettek le Arad rendei nagyban, marad a közörömünkre teremünkben, mellyet a rendek ezen arany betükkel nyomatott versezettel zálogolának magukhoz: 598