Nemzeti Ujság, 1847. július-december (42. évfolyam, 513-617. szám)

1847-12-03 / 602. szám

rom nap óta tartott ostrom után, melly már most inkább bevételnek tekintethetik, nem kell olly nagy robajjal és lármával vinni a megtámadást. Ebből magára nézve azon következtetést vonja ki, hogy előadásában hosszú ne legyen. Ő ennélfogva rö­videden átmegy ezennel Csongrád érdemes köve­tének azon ellenvetésére, hogy midőn a kormány iránt teszünk recriminatiokat a fejedelem­i dy­­nastia iránt, a legmelegebb tisztelet értelmét nyil­vánítjuk , —­ert csak azért cselekedjük, hogy en­nek árnyéka s ernyezete alatt annál inkább megtá­madhassuk a kormányt és annak rendszerét. Ő fö­lötte csodálkozik Csongrád érdemes követének ezen különös ellenvetésén, ki épen a loyalitásról nekünk olly sok szépet mondott, s mégis ellenünk illy il­­legális gyanúkra fakad. Azonban mivel e téren ő vola az első kihívó, egy tanácsot ad ő is nekie, azt t. i., hogy óvatos legyen, mert könnyen azt mondhatnák ellenei, hogy nem csak a dohányt, de még a lojalitást is monopolizálni akarja. Csongrád követe vádolja a pesti indítvány taktikáját, melly szerinte csak azért állíttatott föl illy értelemben, hogy többséget nyerhessen. Csongrád követe e vádat al­kalmasint a conservativ programm pártolóinak azon eljárásából merítette, melly semmit sem tekintve a hangulatra, minden áron csak többséget akart. Az ő taktikájok közt nincs más különbség, minthogy ők csak a fejedelemnek, a másik rész pedig a kor­mánynak is köszönő föliratot indítványoz; — azon azonban nem csodálkozik, hogy Csongrád egyet nem akar velünk érteni, mivel ebből azt gyanítja, hogy a conservativ pártnak azon programmja sze­rint , miszerint mindent leszavazzon, mi az ellen­zéktől jó, — pártunk többségét akarja nullificálni.­­ Csongrádnak ezen törekvésére semmi mást nem akarván fölhozni, mint azt, hogy valóban különös előtte, midőn egy párt azt tűzi ki vezérelvül zász­lójára, hogy mindent leszavaz, mi ellenfelétől jő — még a legjobbat is! — áttér ezennel a tárgy ér­demére, s rövideden oda nyilatkozik, hogy nézete szerint a válaszföliratnak nem lehetvén más föladata, minthogy az minél kisebb rajza legyen mind érzelme­­inknek,mind a jelen állapotnak, mellyben az ország él. S épen azért ő azt tartja, hogy midőn illy lépésről van szó, egyes embernek szabad ugyan öröm közt felejteni sérveit és fájdalmait, de nemzetnek nem! — S hogyha ez történnék, megvallja, félne attól, hogy valaki azt mondaná rólunk, mit II. J­ó­­z­s­e­f császár mondott egy tanácsosának, ki mindig igennel felelt; hogy t. i. ne mondja min­dig csak az ő véleményét, hanem mondja ki egy­szer a magáét is. A­mit a conservativek akarnak, nem lenne egyéb, mint a kormánynak véleménye. Ő pedig azt gondolja, hogy a szóban levő föliratban nem ennek, hanem a nemzet érzelmeinek kell nyilat­kozni, — pártolja ennél fogva ő is Pest érdemes követének indítványát. — Ezen indítványban ugyan is ki van fejezve a nemzetnek azon buzgó óhajtá­sa, hogy bár visszanyerhetnék valahára alkotmányos függetlenségét. S ő is úgy van meggyőződve, hogy ezt csak az 1790: 10-dik t.czikk életbe léptével nyerheti meg, melly önálló nemzetté tesz, az euró­pai civilisalt népek sorában. — Áttérvén ez­után szónok a napi­rendre , különösen az ad­ministrator­ rendszer iránt nyilvánítja rászólását, s miután valamint ebben, úgy a Pest követe által meg­említett újabb eseményekben is sérelmet lát,— pártolva az évekinti országgyűlésnek Pesten leendő tartását, Kossuth Lajos indítványa mellett szavaz. — Ez után Szentkirályi Móri ez. „Annyi vitatkozás után alig marad egyéb hátra, mint a kérdésnek tisztába hozatala; ha tehát a Rendeknek a tanácskozások e stádiumában, vissza nem élek türelmével, úgy előadásom tárgya az lesz, hogy tisztába állítsuk, mi az egyik, és mi a másik indítvány. Az egyik Baranya megye érd. követe által létetett, ki azt mondja: szavazzunk köszönetét ő felségének, hogy szá­zadok múlva a nemzethez magyarul szólott; szavazzunk kö­szönetét, hogy azon kir. herczegnek elválasztatását, kiben a nemzetnek közbizalma öszpontosul, megerősítem méltóztatott; szavazzunk köszönetet a kir. propositiókért, és csatolmányai­ért ; — de említsük föl egyszersmind az előleges sérelmeket is, hogy azok orvosoltassanak. Ehez Csongrádmegye érd. követe hozzá csatolta az évenkint tartandó országgyűlést. — E­z az indítvány lényegében semmi más, mint azon térnek kijelölése, mellyel az 1790ikeszt. I3ik t.czikk értelmezésének nyomán, az 1839. és l843ik eszt. orsz.gyűlés elfoglalt; csak egy csodálatos van benne, az l. i., hogy Baranyamegye nagy érdemi­ követe azt hiszi, miként ezeket a sérelmeket az 1839 és 1843iki országyí­lés csak pro forma, quasi pro sustenta­­tione jurium terjesztette föl, és így azt hiszi, hogy a­mi a már említett esztendőkben mint sérelem állapitatott meg, azt mi jelenleg csak pro forma fogjuk említeni. De csalatkozik, mert ha erre a térre megyünk át, akkor elő kell venni azon sérelmeket, mellyeket föl akarunk terjeszteni, és én azt hi­szem , hogy akkor nem igen fog a követ úr boldogulni, ha azt fogja thesisül fölállítani: ne vesződjünk illyésekkel. Már ekkor azoknak , mik az említett országgyűlésekről mint sérel­mek terjesztettek föl , vitatkozásába kell bocsátkoznunk, és én azt hiszem, az ország rendeinek kötelességében áll, ha va­­lamelly sérelem súlyosíttatott, azon sérelemnek a súlyosítá­­sát is kiemelni, valamint kötelességében áll, az ollyast, mi azóta sérelem lenni megszűnt, kihagyni, sőt ő felségének ebbeli atyai gondoskodását hálás köszönettel is megemlíte­ni. — És azt gondolja a követ úr, hogy igy a keserűséget el fogjuk kerülni? — Nem ! — De nem csak az előleges sé­relmek terjesztettek föl 1843ban!—És már most az ország Ren­dei azon tért, mellyet alkotmányos apáink elfoglaltak, elhagy­hatják-e? váljon szabadságunkban áll-e azzal fölhagyni, mit ők megkezdettek? Nem! — Hanem meg fogjuk vizsgálni, mennyire vannak azok megszüntetve, és igy hogy fogjuk el­kerülni, hogy azon legális kormányt, mellynek semmi hát­térbe szorított gondolatai nincsenek, princípiumaiban, vagy némelly intézkedéseiben meg ne támadjuk? Már a melly té­ren itt ekképen vitatás alá kerül, nem tudom, jobban fogja-e szeretni, mint azon tért, mellyre a pesti indítvány állitá? — Mi ismervén, hogy két országgyűlés alatt mennyi keserűség­gel folyt az 1790: 13­­.czikk fölötti vitatkozás, azt gondol­juk, hogy most, midőn ő felsége magyarul szólamlott meg, midőn a kir. előadásokban kegyelmes hajlamát kijelenti, hogy a nemzetet segíteni akarja; midőn olly nádort választottunk, ki az újabb kornak szülöttje lévén, maga is az előhaladásnak barátja, —hogy most az egyszer menjünk be azoknak pana­szos tárgyalásába. Mert hiszen ne gondolja a követ úr, hogy csak azt tudják Ben, mit mi itt fekete tintával fehér papiros­ra írunk; hanem azt is tudják igen jól, mit beszélünk. Tehát azt akarjuk, hogy az illy vitákból eredhető keserűségeket kerüljük el, és ne tegyünk semmi egyebet, mint egyszerűn említsük meg azon tárgyakat, mellyeket aggodalmasaknak tartunk, s aztán azon kérdéseknek, mellyeket a királyi előa­dások egyiránt, mint a nemzet akarata élőnkbe tűzött, azok megoldása fölött tanácskozzunk. — Én nem tudom, lehet-e már tért képzelni, melly legálisabb legyen, mint ez, a nél­kül még­is, hogy válaszföliratunk puszta hízelgéssé, csupa adulativvá ne fajuljon.“ Ezek után szóló Csongrád követéhez fordult, s így folytatta beszédét: „Csongrád megye érd.­követe kételkedik jó szándé­kunkban, s egyenesen kérdésbe vonja, hogy haladni akarás lenne a czélunk ezen indítványozásban ; mert hiszen illy módon a ta­nácskozás akadályozva lesz. Mondja továbbá, hogy mesterséges fogással szép szavakba burkolva olly dolgot állítunk, melly magá­ban ugyan ártatlannak látszik, de a mi benne van, veszedelmes; s azt mondja, hogy ezt azért tesszük, hogy reá szavazhasson minden ember, kinek nincs is utasítása, sőt az is, kinek a dolog nem sérelem. — Ez bizony szép dolog, ez erősnek is látszik s egy kis észrevételem van reá. Legelőször is vizs­gáljuk meg mi ez az argumentum. Ha a dologra alkalmaz­zuk, ez állit­atik élénkbe: az ellenzék többséget vadász, hogy kimondhassa, miként az 1790 . lv­­.cz. nem valóság, hogy a törvények kellőkép ki nem hirdettettek; az előleges sérelmek nem orvosoltattak, sőt újabbakkal szaporítanak. Ha pedig más értelemben vesszük a dolgot, akkor nem egyéb puszta gyanúsításnál, mert túl­terjedt az alapon, mellyen az indít­vány áll, túl terjedt azon értelmen, mellyet az indítványból kihozni lehet. Üdvözlöm a követ urat a gyanúsítás terén; örvendek, hogy azon pártból, melly a B. P. H.nak epébe mártott hasábjain annyira szeret úszni a gyanusitgatás ten­gerében, hogy azon pártnak embere az, ki először állitá a dolgot e térre. Már ha erre a térre megyünk, s azt taglal­juk, az én szándékom jó-e vagy a követ úré, úgy én azt hiszem, az én kezemben a gyanúsítás fegyvere sokkal éle­sebb, mint a követ úréban. Mert hiszen annak bebizonyítá­sára, hogy a mi szándékunk nem lehet más, mint a mi do­logra vezet, nem szükség egyebet fölhoznom, mint azt, hogy mi büntetésnél egyebet nem várhatunk; ellenben a követ úrnak fog kelleni bebizonyitnia, hogy váljon az ő szándéka szinte dologra vezető-e, vagy személyeskedésre? — Tehát már most a gyanúsítás terére ment, kezébe ragadta azt a fegyvert, mellyel azért nem szeretünk élni, mert bizonyos dolgok következményei nétkül szoktak nekünk tulajdonttatni; de miután megtagadta azt, megtagadására már most jogo­sítva vagyok én is, és élek vele. — Midőn az érdemes kö­vet ar nétkül tulajdonítja nekünk, hogy többséget igyek­szünk szerezni, akkor ne feledkezzék azon eszközökről, mel­lyeket használ azon párt, mellyen a követ úr áll, és azon kormány, mellynek a követ kirekesztőig tisztelője; s hogy azon eszközökkel éltek nem egy megyében , talán nem egy teremben, és nem egy testületnél, hanem az egész ország­ban. És hogy áll a dolog a sajtó tekintetében? úgy, hogy míg a legpiszkosabb gyanúsítást is szabad volt kimondani egy irányban, •— semmit a másik irányban. —■ Azt gon­dolja a követ úr, hogy a többségszerzésnek ezen mysteri­­uma nem legalább is olly hatalmas , mint egy indítvány ? Bizon sokat tulajdonít lelki suprematiánkun­k! Elhiheti, azon eszközökkel, mellyek pártjának kezében vannak, sokkal több­re mehetni. Bevallották, hogy a megyékben többséget akar­nak szerezni; kimondották, hogy hatni kívánnak azokra,kik­nek kezében Magyarország kormányzása van. Már ezt hi­bául lehet tulajdonítni nem csak a pártnak, hanem a kor­mánynak is. De már most még egy észrevételem van a követ ur­nak azon állítására, hogy azért állítottuk úgy föl indítványun­kat, a­mint az tétetett, hogy ahoz mentül többen járulhas­sanak. — Először azt kérdem: hát ő miért védelmezte Ba­ranya indítványát? Azért, hogy kevesen álljanak hozzá. De másodszor ebből az is tűnik ki, miként­­igyekezete nem an­nyira az, hogy ollyan végzés alakuljon, melly a többség ér­telmével egyesül, hanem csak az ellenzék megbuktatása. Hanem már most átmegyek arra, mit még az érd. kö­vet ur az indítványra nézve megjegyzett, hogy t. i. midőn köszönjük ő felségének atyai jó szándékát s irántunk bizonyí­tott hajlamát, egyszersmind vádoljuk ő felségét azzal, hogy az 1790: 10. t.cz. nem valóság, hogy az 1836: 21. t. cz. végre nem hajtatott, hogy az administrator­ rendszer beho­zatott. Igen is, ezzel a szóval méltóztatott élni: vádoljuk ő felségét! — Már hiszen ha a baranyai indítvány által ter­vezett válaszfeliratban a köszönet mellett nem volnának szin­te sérelmek megemlítve, úgy csak megfoghatnám az érde­mes követ úr állításának helyességét; de hiszen a baranyai indítványban is foglaltatnak sérelmek! Hanem perse azt a­­karja az érd.­követ úr, hogy küldjük föl mind­azt, mi az e­­lőbbi országgyűlésekről fölterjesztetett; de azt, mi a múlt országgyűlésének berekesztése óta mostanáig történt, azt nem akarja fölterjesztetni. De már most mi az, a­mit akarunk mondani? Azt mondjuk, hogy azon kormányba, mellyet a múlt országgyű­lés után ide tettek, nem helyezzük bizalmunkat? vagy azt mond­­juk,hogy a kormány igazságtalanságának tulajdonítjuk az admi­nistrated rendszert?—Nem!—Hanem azt látjuk,hogy a kormány­zási rendszer elnyel minden individualitást, mert a m­agyar kormány nem független; elnyeli pedig annyira, hogy legyen az jó, vagy individuális rész, az intézkedés, melly valami reformot foglalna magában, annyi reformokon megy keresztül, hogy semmi sem marad belőle. Azt akarjuk tehát kimonda­ni, hogy az 1790: 10 nem valóság, s ennek tulajdonítjuk, hogy hazánknak kifejlődésére irányzott minden lépések idegen befolyásnak vannak kitéve. Mondjuk-e továbbá, hogy az ad­­ministrátori rendszert sérelmesnek találjuk? Nem! — Hanem mondjuk azt, hogy azon rendszerben , mellyel Magyarország dolgai kormányoztatnak, olly irányt találunk, a­melly irány a constitutionals törvény irányával nem egy alapon nyugszik; mert a törvényhozás mellőzésével olly intézkedések történnek, miilyen a horvátországi intézkedés sat. Már én a leyális téren az érdemes követ úrral nem akarok lenni; örömest átenge­dem azon dicsőséget, hogy legyen bebizonyítva, hogy legáli­sabb a kormány irányában, mint én. Egyébiránt ne gondolja a követ úr, hogy olly balgatagok vagyunk, hogy parlamen­táris kormányt mindjárt kívánnánk; ne gondolja, hogy azt hisszük, miként az 1790: 10­­.czikk életbe léptetésére elég egy fól­rás- Bizon balgatagok volnánk, ha ezt hinnék; s azt lehetne mondani, hogy Magyarország országgyűlési históriá­jából egy betűt sem olvastunk. De tudjuk, hogy egyszer va­lamikor ki kell azt mondani, a­mi sért, s ez alapja, ez fun­damentuma a reformnak. Mutassuk föl tehát, hol fekszik a bajnak gyökere, nem fog az olly nagy keserűséget okozni. De valamint én az érdemes követ urat a leyális téren követni nem akarom, s átengedem neki örömest e téren az elsőséget, Egy más részről szükséges, hogy az érdemes kö­vet által ellenünk támasztott azon vádat visszautasítsam, mely­­lyel állitá, hogy mi ő felségét vádoljuk az 1790: 10 életbe nem léptetéséért, s azért, hogy az 1836: 21 exequalva nincs. Ha Illyést tud állítni, akkor nem hiszem, hogy a constitutio­­nalis jognak csak első betűjét is ismerné. És ne gondolják, hogy a követ úr tévedésből mondotta volna ezt, mert hiszen ez régi princípiuma annak a pártnak, mellyen áll. — Még egy megjegyzésem van az érdemes követ úrra, Bioimra hí bennünket föl a kormány irányában; de nagyon tudjuk, kik többször voltunk itt, s tudják azok is, kik olvasták a napló­kat, hogy ezen fölszólatás, mit a követ úr tett, minden or­szággyűlés előtt megszokott történni; hogy vagy egyik, vagy másik pártfőnök hasonló biztatással áll elő, s provocálja azon pártot, mellynek kifogása van, legyenek bizalommal, minden meglesz, mit kívánhatni, a­utójára pedig történik semmi. — Már most a követ úr még egyet mond, min igen cso­dálkozom, s ez az, hogy az indítvány s a tárgyak, mellyek abban emlittetnek, megvitatva nincsenek, s mi illyeneket aka­runk a föliratba tenni. — Hát miről beszélünk 3 nap óta? talán időről ? vagy pompás szüzekről ? Az érdemes kö­vet úr ezekről beszélt, s tehetünk mi róla, kik az in­dítványt fölállítottuk, hogy ahoz, mi szorosan az indít­ványhoz tartozik, egy szót sem szólott? Ha következtetést kell húznunk beszédéből, úgy azok közé kell őt sorolnunk, kik hallgatva a pesti indítványt pártolják. — De hát mi foglal­tatik már abban az indítványban? Az tettes KK. és RR„ hogy szavazzunk köszönetét ő felségének magyar nyelvem fölszólamlásáért; szavazzunk köszönetet a nádorválasztás meg­erősítéséért, és méltánylásunkat fejezzük ki a királyi előadá­sokban foglaltakra nézve. Ez a része az indítványnak meg­volt­ vitatva.­­ De már most tovább megyünk; kötelessé­günk kijelölni azon akadályokat, mellyek haladásunkat föltart­ják, és mi ezeket az 1790: 10. t. ez. valótlanságában lát­juk. Erre a kérdésre az érd. követ úr egyszerű tagadással felelt, már pedig itt nem úgy áll a dolog, hogy tagadással elég volna téve; itt annak positiv bebizonyítása szükséges, hogy az 1790: 10 t. ez. valóság; mert a mi állításunk ne­­gatív, ennek ellenében tehát be kellett bizonyitnia, hogy par­lamentáris kormány létezik. — Már erre nézve engedjék meg a tettes Rendek, hogy elolvassam azt, mit az 1825-dik esztendőben országosan egybegyült Rendek közakarattal tel­­terjesztettek.“ Itt szóló az 18­25iki országos irományok elik lapjáról olvas néhány sorokat, mellyekben az akkoron egy­begyürt országos Rendek az 1790: 10 t.czikk valótlansága miatt fejezik ki aggodalmukat. Ezután folytatja szóló: „Már ha 1825ben mind az alsó, mind a felső tábla kimondotta az 1790: 10t.cz. valótlanságát, ennek ellenében be kellett volna bizo­nyítnia azt, hogy­­1825 óta azon rendszerben, mellyet a kor­mány követ, lényeges, és pedig alkotmányos függetlenségi szellemben történt változás. Már­pedig mit veszünk észre a kormányban ? Azt, hogy alkotmányos szerkezetünkkel ellen­­kezőlegg a törvényhozás mellőzésével igyekezik intézkedéseket tenni és ezt eléggé mutatják a horvátországi események. De mutatja ezt a megyékbe behozott administrátori rendszer is. Azt mondja ugyan Mosony megye érd követe, hogy ebben f­nantitás ugyan van, de qualitas nincs; hanem már erre nézve engedjék meg ismét a tettes Rendek, hogy az 182.uiki or­szággyűlés irományainak 11. Tom. 1033 lapjáról fölolvassam [ azt, mit az országos Rendek e tekintetben a sérelmekkel ter­jesztettek föl.“ — I­t szóló ismét olvas. —» Már ebből kitűnik, 774

Next