Nemzeti Ujság, 1923. január (5. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-14 / 10. szám
Vasárnap, 1923 január 1S. NEMZETI ÚJSÁG IRODALOM ................................ n i—m m Fáradt szonett Komor Idastromok mélyén élni jó, Kárpzsás barátok kedves seregében. Hol rubin az öröm és a bánat ében, Ahol halkan, szentebbül zeng a szó. Nem mint itt, e kába földi téren. Nagy zuhanásnak mélységes alján, Hol fiúk vagyunk mind a sátán balján És gázolunk a könnyben, szennyben, vérben. Szerzeteseknek szelíd jó körében Élni életem, ez volna a jó, Fehér cellámban, megbékidve szépen Míg a kertre pengve hull a hó . . . Imádkozni, krónikákat írva És nagysokára szállani a sírba . . . Debreczeny Miklós. Könyvpremiert utóbbi időben sok szó esett a magyar irodalom válságról és úgy látszik, a válság kezdetének első komoly jelei most mutatkoznak. A karácsonyi könyvvásár nagy általánosságban teljes balsikerrel végződött. Hiába jöttek a kiadók friss ötletekkel, hiába voltak tele a könyvesboltok ablaka, vonzóbbnál vonzóbb karácsonyi könyvújdonságokkal, hiába igyekezett a külföldi színvonalhoz simuló magyar könyvipar a legjobb magyar könyveket és külföld, legjobb termését szép köntösben megjelentetni, a könyvesboltok forgalma a lehető legcsekélyebb volt és igy természetes, hogy a kiadási kedv, amely az utóbbi évek mostoha viszonyai ellenére is erősen tartotta magát, egyszerre megcsappant. A magyar író súlyos probléma előtt áll. Ha nincsen már teljesen divatba jött jó csengésűvé vált írói neve, ha nem fűződik könyveihez előző éveknek komoly jelentőségű sikere, nagyon nehezen talál kiadóra. Fiatal magyar írók keservesen érzik ezt a nehézséget Hiába járnak kiadóról-kiadóra, hiába a vállalatok irodalmi lektorainak minden jóakarata, fiatal, névtelen írónak majdnem lehetetlen, ha csak nagy anyagi áldozatokra nem hajlandó, könyvalakban is megjelennie. Már pedig az írók élni akarnak mesterségükből és nem igen áldozhatnak arra, hogy a többit maga után hozó első sikert ilyen módon alapítsák meg. De hogy a helyzet csakugyan ez, mi sem igazolja jobban, mint hogy az újonnan megjelent könyvek szerzői között nagyon sok a vagyonos dilettáns, mint a vérbeli és igazi tehetségű fiatal szerző. Még egy másik szomorú jelenségre is rá kell mutatnunk. És ez az, hogy a kiadók sokkal szívesebben és sokkal könnyebben szánják rá magukat ,nagysikerű, kitűnő irodalmi fémjelzésű külföldi művek kiadására, mint magyar szerzők munkáinak megjelentetésére. A dolog magyarázata nagyon egyszerű és természetes. A kiadó, aki amúgy is rendkívül sok nehézséggel és kockázattal küzd, azt hiszi, hogy így jobban megtalálja a maga számítását és a kiadóknak ezt a felfogását közvetve, sőt egészen akaratlanul támogatják az újságok is. A könyv sikerének egyik hathatós eszköze a reklám. A kiadónak egy könyv kiadásánál azzal is számolnia kell, hogy a kiadás költségei közt a reklámra is gondoljon. Nagy segítség tehát a kiadónak, ha ezt a reklámot a lapoktól ingyen és már előre megkapja. Fiatal magyar írók első vagy második könyvéről is írnak a lapok, de rendesen csak hetekkel a könyv megjelenése után jól eldugva az irodalmi vagy a művészeti rovat többi reklámcikke között, a mai szűkre szabott terjedelem mellett rendesen pár szürke sorban, ami aligha tűnik fel valakinek és igazán nem túlságosan alkalmas reklám. Mi a helyzet ezzel szemben , egy-egy hírneves külföldi szerző könyvének megjelenésénél? Mihelyt egy ilyen könyv a külföldön megjelenik, a lapok sietnek a külföldi cikkek vagy levelezőik értesítése alapján tárcában vagy terjedelmes irodalmi cikkben beszámolni a külföldi műről. .Részletesen ismertetik annak tartalmát, jellemzést adnak szerzőjéről, híven beszámolnak a külföldi siker nagyságáról is. Mikor tehát a kiadó rászánja magát, hogy a külföldi művet magyar fordításban is kiadja, itt már előre hangos és melegen ajánló reklámot kapott az egész sajtóban. Sokkal jobb helyzetben vannak a könyveknél a színdarabok is. Akármilyen jelentéktelen színház játszik akármilyen jelentéktelen darabot, a lapok mindjárt másnap sokkal terjedelmesebb és szembetűnőbb módon számolnak be erről a színházi eseményről, mint ahogy a legkomolyabb és legjelentőségteljesebb irodalmi művet teszik, ha az véletlenül még nem arrive iró munkája. Azt lehetne mondani, hogy ez tulajdonképpen az irodalmifolyóiratok és revük feladata volna. De mint tudjuk, ma komolyan számbavehető irodalmi revü alig van ,az is oly drága, hogy az olvasóközönség nagy tömegei hozzá nem juthatnak. A napisajtóra hárul tehát az a feladat, hogy ezt a munkát is elvégezze és a napisajtónak a nehéz viszonyokkal küzdő magyar írókkal szemben tényleg kötelességei vannak. Tessék a könyv megjelenését is premiernek tekinteni s mindjárt, a könyv megjelenését követő napon legalább is olyan bőven és legalább is olyan lelkiismeretesen beszámolni róla, mint azt egy tizedrangú külföldi szerző huszadrangú darabjával teszi. Ha lesz magyar könyvpremier, bizonyára könnyebb lesz a fiatal magyar szerzők helyzete, ha nem is olyan rózsás, mint a boldog színpadi szerzőké. A cseresznyefa írta: Paul Ernst Vadcseresznyefa virított az út szélen, amely zöld vetések között vitte egy csöndes, sötétlő erdőbe. Ifjú lovag ült lován és a virágos, méhektől körülzümmögött fa alá érkezett, amelyre barátságosan sütött le a kék égből a nap. Hirtelen úgy rémlett neki, mintha valami gyöngéd érzelem volna a fához; megállt, körülölelte a selymesfényű, sima törzset és megcsókolta; alig tette meg, bár szégyeite is esztelen cselekedetét, eleresztette a fatörzset, ismét megfogta a gyeplőt, és térdével könnyedén megnyomta a vidám, fiatal lovacskát, hogy az örömteljes öngerítéssel és fejét lehajtva kezdett sebesetül menetbe. Ekkor úgy tetszett a lovagnak, mintha mögötte könnyű, pehelykönnyű lény ülne, nem csodálkozott rajta és nem is fordult hátra. Finom, gyöngéd, selyemlágy kertüfibe bujtott kéz nyúlt elő, átölelte testét és a könnyű lény szorosan hozzásimult „Hátha álmodom — gondolta a lovag, csendesen lehúzta a kézről a kéz- tyűt, és zsebredugta. A titokzatos lény mögötte ezüstcsengésű kacagást hallatott és egy gyöngéd, tiszta hang igy szólt: — „Most megfogtál és ím azt akarod, hogy nálad maradjak, sohasem szabad többé a keztjümet visszaadnod. Erre megfordult a lovag és maga mögött, bűbájos arcocskát látott, amely halavány volt, mint a cseresznye favirág s mély kék szen égett benne, mint az ég és olyan arany haj borult rá, mint az érett lustavetés. A lovagbámúlva nézett rá és a leányka ismét úgy nevetett, mintha ezüstcsengő szólt volna. A lovacska megállt, lekapta fejét és a zablát rágta, az ifjú még mindig meredten bámult, a lányka pedig így szólt: . ..Nem fordulnál meg és nem lovagolnál haza? Mert mégis csak nálad maradok.11 -- Igen, megteszem, ha nálam maradsz — vn- viaszolt a lovag. Megfordult és visszalovakolt. Mikor a cseresznyefa alá értek, jó lányka odaki-j állott. .Isten veled!11 | — „Hogyan, hát menni akarsz, azt hittem maj vadni fogsz!" — kérdezte rémülten azifjún, j lányka nevetett és igy szólt: „Nem tőled vettem búcsut.11 Tg fiztni, a lovag hazavitte a lánykát és az nála maradt. Megcsókolta a lovagot, vidám boldog szemmel nevetett rá és mikor a lányka ránevetett, a lovag elfelejtette házát, el az embereket és az volt az érzése, mintha nyugodtan gondolatok nélkül heverne egy szép fa alatt, amelynek zöld lombjában arany napsugarak bujkálnak. Hetek múlva olyan volt, mintha a lányka fehér, átlátszó bőre lágyan, pirulni kezdene, mint valami halványpiros cseresznye, barátságos ajka jóságosan mosolygott és az ifjú így szólt hozzá: — „Olyan vagy nekem, mintha szép ajándékokat kellene nyújtanod mindenkinek, aki előtted elmegy, enyhülést minden fáradt vándornak. Nem tudok mást gondolni, minthogy ez csakugyan így van, hiszen hozzám is vidámságot, könnyedséget, jóságot hoztál. „Nálad maradok — válaszolta a lányka —, de ígérd meg, hogy nem engedsz nekem, ha egyszer valamit kérek tőled, mert ha teljesíted a kívánságomat, annak szerencsétlenség tesz a vége.11 — „Ő kedves, még soha nem kértél tőlem semmit — szólt a lovag —, mindig vidám vagy és barátságos hozzám. Ha valami kis ajándékot hozok neked, gyűrűt, szalagot, övét, vagy más hasonló dolgot, annak úgy örülsz, hogy én is örülök az örömödnek, de aztán csak unottan leteszed az ajándékot. Kérj már egyszer tőlem valami, hadd tudjam, mi szerez neked igazi örömet, hogy megvegyem, vagy megkeressem neked.“ Erre a lányka, elszomorodott, tiszta szemébe könnyek szöktek, könyörögve kulcsolta össze a kezét és igy szólt barátjához: — „Kedvesem, könyörgök neked, h ha kérni foglak (egyszer#valamire, ne teljesítsd a kérésemet, mert ha teljesíted, abból csak szerencsétlenség származik." Erre a lovag elnevette magát, megcsókolta a lányka homlokát és mondta: . „Miben gyerekes vagy!“ De a lányka addig könyörgött, míg megígérte neki, hogy sohasem fogja a kérését teljesíteni. Néhány nappal azután, hogy ez történt, elmesélte az ifjú, hogy ismét kilovagolt és a véletlen úgy hozta magával, hogy megint elhaladt a cseresznyefa melet (Amelynél akkor tavaszszal a lánykát találta és a fa tele volt pirosló csereszmével és odakinálta neki mosolygó gyümölcsét és neki az volt az érzése, htely folyton a lánykám tull gondolnia, mikor a kellemes fát és pompás gyümölcsét látta. Ekkor a lányka szivéhez kapott és igy szólt hozzá" — „Már nyár van és a rozs sárgulni kezd és már oly régóta lakom házadban és még sohasem kértem tőled semmit. Most azonban mégis volna egy kérésem, és pedig az, vigy el magaddal lovadon a cseresznyefához, mert látni szeretném a cseresznyefát!“ Ekkor a lovag arra gondolt, hogy megígérte a lánykának, hogy sohasem teljesíti semmiféle kívánságát, de azután eszébe jutott ez is. „Hogy tagadhatnám meg tőle, amit kér. Hisz oly régóta van már nálam és még sohasem volt semmiféle kívánsága. És most is ilyen csekélykérést intéz hozzám.“ Ezért megígérte neki, hogy másnap reggel kilovagol vele és reggel csakugyan felült lovára, maga mögé emelte a nyeregbe a leánykát, aki ismét hozzásimult, átölelte derekát kezével és erősen megkapaszkodott benne. De lovaglás közben érezte, hogy a lányka könnyei nyakára peregnek, azért megkérdezte tőle: „Miért sírsz?“ Felelte a lányka: „Azért sírok, mert teljesítetted a kérésemet.“ A lovag pedig azt gondolta magában: „Milyen jó, hogy örömében még a könnye is hull, amiért ezt a csekélységet megtettem neki.“ Így értek a cseresznyefa alá, amely kínálkozón nyújtotta feléjük ágait és amint a ló a cseresznyefa alatt megálló ti. a. lányka így szólt: »Nos, hát teljesítetted a kívánságomat, és én örülök, hogy újra a cseresznyefa, alatt vagyok. De van még egy kívánságom is és mivel olyan jó vagy és engem úgy szeretsz, arra kértek, teljesítsd még ezt is“ — „Mondd meg, mit kívánsz — válaszolta az ifjú ---, teljesíteni fogom, amit óhajtasz." Mondta a lányka: „Mikor tavasszal rám akadtál — lehúztad az egyik kertűtünet és elvetted tőlem és én tudom, hogy azóta magadnál hordod. Arra kérlek hát, add vissza a keztyümet is.“ Elnevette magát erre az ifjú lovag és így szólt: „Csak legalább valami nagy dolgot, kérnél, hisz a szerelem úgy szeret nyárt flókozni!“ Azzal elővette a keztyüt és tréfálkozva maga húzta a kis fehér kézre, amelyet a lányka hóna alatt előrenyujtott. De mikor a kártya a lány kezén volt, egyszerre csak hallotta a lovag, hogy mélyen felsóhajt és sírva mondja: — „Most Isten veled!11 És amint ijedten felépillantott, látta, hogy eltűnt bálan mögül a lányka és amint előrenézett a mellére, amelyet még előbb összekulcsolva fogott, át a lányka két keze, látta, hogy a két kéz eltűnt onnan. De a cseresznyefán lágy siprronfiás futott végig. tninsha szellőr ázta volna meg a lombját. a Automobilon a Szaharán át A Citroen-expedíció viszontagságai — Véletlen találkozás a sivatagban — A „szomjuhazás földje“ — Vasút Algéria és Szenegambia közt Az algériai Tngurtból, ahol a szaharai homok uralma kezdődik, M. Haardt és M. Jadouin-Dubrétiil vezetésével öt Citroen-tipusú tank-automobil indult útnak az elmúlt december 17-én, hogy északról délnek átszelje az arany csend végtelen birodalmát. Rengeteg viszontagság és páratlan erőfeszítés után az expedíció huszonegy nap alatt, január 7-én szerencsésen el is ért Timbuktuba, ahonnan már könynyebb úton, a Niger és Szenegál folyó mentén folytatja most útját a tengerparti Dakar felé, Dakarból hajón tér vissza Franciaországba. Timbuktuba való érkezésével Haardt és Andonin-Dubrsuil megoldotta a transz-szaharai automobilforgalom technikai problémáját. Hónapokon át tartó előkészület előzte meg az expedíció útrakeltét. A bátor úttörőknek mindent pontosan ki kellett számítaniuk, mindenféle étel- és italneműn kívül az egész útra szükséges petrol- és benzinmennyiséget is magukkal kellett vinniük, a harcias nomád törzsekkel való összeütközés esetére fegyverrel és lőszerrel kellett magukat ellátniuk. Felszerelték azonkívül az expedíciót tudományos műszerekkel, szerszámokkal, orvosszerekkel, automobilpótanyaggal, ruhaneműekkel, sátrakkal, főzőedényekkel stb. Részletes jelentések a merész utazás nehézségeiről még nem érkeztek Parisba, csak a Wargla oázistól