Nemzeti Ujság, 1925. május (7. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-01 / 98. szám
MAI CIKKEINK: Hoyos Miksa beszéde a római incidensről a nemzetgyűlésen . , Nyolc-tíz nappal esetleg eltolódik fővárosi választás . . . . , Az ügyész halálbüntetést kér a szófiai merénylők fejére.................... Megnyitották a Munkásbiztosító pénztár üdülőtelepét ..................... Milyen adót kell májusban fizetni? Újra kisért a dunai konföderáció terve , Benes vezetésével . Per a Leher-gyilkosságban kitűzött jutalomért ............................ Radnai Miklós lett az Operaház igazgatója ..................................... A bombamerénylő Nesz Károly megszökött a katonai fogházból . , Hindenburg elfogadta az elnökséget A Magyar Vöröskereszt Egylet Országos közgyűlése . . . . . Tízezer ember kisérte utolsó útjára Környey Bélát......................... Legújabb ......................................... Sixtus pármai herceget jelölik a lengyel trónra ............................. Egész Európában megakadályozzák május elsejei tüntetéseket . . A csongrádi bombamerénylet ügye tábla előtt .............................. Egy magyar repülőgép bemutatása Mátyásföldön ........................ Autó és motor ............................ Seiss Manfréd nyugdíjasainak száz százalékos valorizációt ítéltek meg Hétfőn életbe lép az értékpapír-határidőüzlet ............................. Nagy érdeklődés a külföldön a debreceni tenyészvásár iránt . , Fáy Ilona: Bors vitéz jötte . . . Marschalko Teofil: Lányismerősök (Vers) ..................................... Kállay Miklós: Charles Vildrac és a modern dráma diadala . , 4 4 4 5 6 6 6 7 8 8 8 11 12 12 IS 13 14 Pasics kormánya lemondott és nyomban utána újból megalakult. A lemondás oka mindöszsze annyi, hogy Pasics meg akart szabadulni néhány minisztertársától és ezért régi módszere szerint benyújtotta lemondását, azután kidobálta felesleges minisztereit és nyomban megalakította az új kabinetet. A lemondásról már hetekkel ezelőtt suttogtak Belgrádban, sőt a lapok nagy része azt írta, hogy az új kabinetnek már radicspárti tagja is lesz. Pasics azonban nem hajlandó tárgyalni semmiféle nemzetiséggel. Ő a nagy kérdések megoldását rendesen kidobálással szokta elintézni. Hol ilyet dob ki, hol amolyat. Most csak három minisztert dobott ki a bársonyszékből, akik szerencsére még ép bőrrel menekülhettek. Mert volt idő, amikor a derék Nikola a királyi családot dobáltatta ki az ablakon. Igaz, hogy nem elevenen. Egységben az erő, hirdették Vázsonyiék, amikor öszszefogtak a szociáldemokratákkal és a többi jelentéktelen radikális pártocskával. Egységben az erő, gondolták valamenynyien, mert azt hitték, hogy csak önmagukban erőtlenek és tehetetlenek. A közhangulat a választások előtt már azt is megmutatta, hogy ők együtt sem érnek többet egy hamis garasnál, ők ellenben ezt nem hiszik, sőt mi több, most már arról tárgyalnak, hogy az egység felében kivívott „győzelem,“ utána szétmennek és felosztanak alkotó elemeikre. Nekünk ugyan külön véleményünk van erről az oszlási folyamatról, amely a józanul gondolkozó közönség ítéletében már régen bekövetkezett, de fel kell vetnünk a kérdést, hogy miféle szövetség az, amelyik egyesül, miután feloszlott és feloszlik, miután egyesült. Még szerencse hogy Magyarországnak adták fel ezt a találós kérdést és nem valami forróvérű délszaki népnek, mert az bizony — fejtörőt“ csinált volna az ilyen rejtvényekből. Oldal 4 3 310 imm» Elffff«eU«14rtSfi bóra 40.000 K, negyedéire 120.000 K, így es szám ára 2000 K, vasárnap 3000 £. Wienben hétköznap és vasárnap 2508 osztrák kor. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. 8serfr®s*tÁlsőfif ár, ldftdóhlvatsl t Buda* p«31, V., Honvéd-a.lO. Tel. t 127-47,127-48 J. 65. Fiókkiadóhlva VIII., Rákócziútl.T. J.136-06,Terézkörút 62. Tel.: 121-41. II., Fő-utca 53. Reklamációk Tel. 1884. Felelős szerkesztő: TÓTH lászló fcl KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TURI BÉLA VII. évfolyam 98. Iszám IPéntek Hudapest, 1925 május 1 Benes bejelenti a Vatikánnal való diplomáciai megszakítását Újabb kulturslarcot provokál fel a cseh) külügyminiszter — Miért is sajaátald meg a Szentsszék és Csehorsszág szöszött a tárgyalásért? A cset néppárt visszautasítja Benes újabb merényletét Prága, április 20. (A Nemzeti Újság külön tudósítójától.) A „kis Benes“, — ahogy itthon nevezik —, a mintegy fél esztendővel ezelőtt kirobbantott kultúrharcban a rövidebbet húzta, kénytelen volt takaródét fújni az Egyházzal szemben és vereségét nem szépítette az a körülmény sem, hogy hihetetlen nehézségeik árán sikerült kitörölnie az ünneptárból a húsvét, pünkösd és karácsony második napját, valamint a Mária-ünnepeket. Az ünneprendező törvény mindjárt a premieren megbukott és már ott fekszik a Ház előtt a cseh néppárt javaslata, amellyel még ebben a parlamenti ciklusban novellálják az ünneprendezési törvényt és a kettős ünnepek újra piros betűvel fognak díszelegni még a cseh naptárakban is. Most már a szocialisták is a mellett vannak, hogy viszsza kell állítani a kettős ünnepeket, mert a munkásság szociális okokból mérhetetlenül elkeseredett azok ellen, akik munkanapjaik számát növelték és a nyugodt , pihenés lehetőségét elrabolták tőlük. Benes nagy eredménye tehát — hogy úgy mondjuk —, jelentéktelen semmiséggé zsugorodott össze és az ügyetlen játék minimálisra sülyesztette az amúgy is gyenge alapon álló népszerűségét. Benes ezt most valamiképpen vissza akarja szerezni és új akcióra készül, amivel ismét maga felé fordíthatja egyrészt a Nagy Oriens, másrészt a cseh köztársaság úgynevezett haladó (pokrokár) köreinek bizalmát. A Nagy Oriens már régen kiadta az utasítást, hogy a középeurópai exponense szakítsa meg az összeköttetést a Vatikánnal és hajtsa végre a szekularizációt. Benes gyengének bizonyult e program végrehajtására. A cseh köztársaság belső struktúrája lehetetlenné teszi számára, hogy ezekben a kérdésekben erélyesen lépjen fel és valahányszor ügyetlen kézzel meg akarta ezeket a kérdéseket bolygatni, mindig olyan bonyodalmak állottak elő, amelyekből csakis a legnagyobb nehézségek árán sikerült kilábolni. A folytonos kísérletezésnek csak egyetlen kézzelfogható eredménye volt: Benesnek sikerült a mélyen vallásos érzésű tótokat teljesen elhidegíteni a köztársaságtól és ma a tótok hallani sem akarnak Prágáról. Benes, míg a háttérben bizalmasai útján szünet nélkül irányította az Egyház elleni támadásokat, baróságos arccal közeledett a Szentszékhez és mindenáron megegyezést akart létesíteni. Sürgette a felvidéki egyházmegyék elhatárolását és meg akarta nyerni a Vatikán hozzájárulását ahhoz, hogy Pozsonyban egy felvidéki érsekséget állítsanak föl, mivel a felvidéki egyházmegyék jogilag még ma is az egri érsekség, illetve a hercegprímás fenhatósága alá tartoznak. A Szentszék sem zárkózott el a megegyezés elől, de előbb a vitás magánjogi kérdések tömegének rendezését követelte, így a cseheknek előbb le kellene számolniok az egyházi javakkal és főként a hercegprímással, akinek az elmúlt hét esztendő alatt nemcsak a több, mint százezer honnyi prímási birtok jövedelméről sem számoltak el, hanem a prímás egyéni tulajdonát képező fundus instruktust is elkótyavetyélték. A Szentszék ezenfelül bizonyos garanciákat követelt, hogy nem lesznek katolikusellemes üldözések, a legutóbbi ünneprendező törvényjavaslatról pedig a prágai nuncius kijelentette Benesnek, hogy azt a Vatikán barátságtalan cselekedetnek tekinti. Benes nem tudott, de nem is akart megfelelő garanciákat adni, az egyház javak leszámolásáról pedig hallani sem akart, így a cseh kormány és a Vatikán között megszakadtak az egyezkedő tárgyalások, mire Benes bosszúra határozta el magát. Ez pedig a cseh külügyminiszter szerint abban állana, hogy visszahívná a cseh kormány megbízottját a pápai udvarból. A cseh lapok ma reggeli számában egy elbújtatott napibír jelentette be Benesnek ezt a legújabb tervét és a vatikáni követség megszüntetésének tervét azzal okolja meg, hogy"az államháztartás minden vonalán nagyszabású megtakarításokat keell eszközölni és a létszámapasztás nem kerülheti el a külügyminisztériumot sem. Mivel pedig a vatikáni követség az, amelyre a legkevésbbé van szükség, a külügyminiszter egyszerű rendelettel, anélkül, hogy erről előzetesen jelentést tenne a nemzetgyűlésnek, a létszámapasztási törvénnyel ráruházott joggal élve megszünteti a vatikáni követséget. Félhivatalosan tették közzé ezt a hírt, tehát kételkedni sem lehet benne, hogy Benes komolyan foglalkozik ezzel a tervvel és a kis hírecskét azért vitette a nyilvánosság elé, hogy meggyőződjék arról, hogy milyen hatást kelt a köztársaságban. Arra számított Benes, hogy a jelenlegi nagy politikai zűrzavarban nem fog olyan erélyes ellenállás mutatkozni, ami újabb visszatáncolást tenne részére szükségessé. Ha Benes tényleg keresztül vinné legújabb tervét, úgy a Vatikán is visszahívná megbízottját Prágából és Csehország, valamint a Vatikán között megszűnne a diplomáciai összeköttetés. Ez pedig nem jelentene mást, mint a mármár ellanyhult kultúrharc újból való kitörését. Az utóbbi hetekben a gabonavámok körüli küzdelem háttérbe szorította azt a kultúrharcot,,amely többé-kevésbbé kevesebb intenzitással attól a perctől kezdve dúl és akadályozza a konszolidáció kialakulását, mióta a vallásellenes kormányzat ült rá a nép nyakára. — „Benes tehát újból kiprovokálja a kultúrharcot“ —írja a cseh néppárt hivatalos lapja a Lidove Listy ma esti számában válaszul a félhivatalos közleményre — „de ne feledje el a külügyminiszter, hogy ez az újabb kultúrharc mélyen bele fog vágni a cseh köztársaság húsába. A cseh katolikussá® tudni fogja, hogy mivel feleljen Benes újabb merényletére. Téved a külügyminiszter, ha azt hiszi, hogy szó nélkül fognak napirendre térni legújabb terve felett és nincsen messze az az idő, amikor Benes térdenállva könyörögne bocsánatért a Vatikánnál, ha erre módja lenne.( a. i.) . Lapunk mai száma 2000 korona Radnai Miklós Végre is győzött a természetes gondolat: magyar művészre bízni a magyar dalmaszínház sorsát! És Radnai Miklós, a Magyar Királyi Operaház új igazgatója, uíz művészi jelentőségénél, mint emberi tulajdonságainál fogva, mindenképpen hivatottnak látszik ama, számtalan és különböző fajtájú feladat megoldására, amely Erkel Sándor, Mahler Gusztáv és Nikisch Arthur utódára vár. Elsőrangú zenész a szónak egyetemes értelmében: zeneköltő, akinek homlokán a múzsa csókja sugárzik, zeneesztétikus, aki művészetének szabályait kutatja, elemzi és megállapítja, zenekritikus, aki megalapozott tudással és rokoni intuícióval bírálója a maga szellemi birodalmának,* exekutív művésze hangszerének, sőt — ha kell — ama legnagyobb hangszernek is, amelyet zenekarnak neveznek. Emberi mivoltát lelki előkelőség, szívbéli jóság, acélos erély, úri modor teszi ki, és ha mindehhez még hozzávesszük rajongó szeretetét, tiszta hitét, májusi fiatalságát, akkor előttünk áll a Magyar Királyi Operaház új direktora, aki maga is tavaszi ígéret lévén, a gyöngyvirágok ünnepén jegyzi el magát a magyar dalmű ügyével. Nehéz, hihetetlen nehéz munka vár az új emberre. Az Operaház művészi szervezetében annyira elpudvásodott, anyagi viszonylataiban annyira irreális len, hogy szinte tabula rasat kell csinálnia az új élet előkészítőjének. Valamint a harcba induló katonának első dolga, hogy felszerelését rendbehozza, úgy annak a férfiúnak, aki a műintézetet alkalmassá akarja tenni eszményének megvalósítására, mindenekelőtt a maga fegyverét, az Operaházat kell harcképessé tennie, úgy művészi, mint adminisztratív tekintetben. Mindenesetre fájdalmas kötelességet végez, aki el fogja távolítani hosszú esztendők protekcionizmusának geológiai rétegeit, — elvégre emberekről van szó, akik élni akarnak és eleddig még dicsőségről is álmodoztak. De az óriási személyzet felesleges része nemcsak anyagi terhet, de művészi kölöncöt is jelentene. És ragaszkodnunk is kell a budget kijelölt határaihoz, mert ennél nagyobb áldozatot nem hozhat dalmaszínházáért a csonka ország, ahol aközkórházak szegényeinek alig tudnak lepedőt és chinint adni. Nem szabad azonban olyan csökkentésekbe belemennünk, amik a művészi teljesítőképességet érintenék. Különben is, aki az Operaház utolsó huszonöt esztendejének történetét ismeri, jól tudja, hogy a nagy deficit sohase származott a személyi kérdésekből, hanem elsősorban a dologi kiadásokból és az idevágó egyéb ráfizetésekből. Ezzel távolról sem akarjuk menteni a mohóságot, amellyel egynémelyek a helyzetet kiaknázták, sem a lágyszívűséget, amely a kérelmezésekkel szemben túlságosan engedékenynek mutatkozott. Közvetve és közvetlenül, a törvényes beavatkozás és törvénytelen inkompatibilitás jegyében, annyi pénzt csapoltak ki az utóbbi harminc esztendő alatt az Operaház pénztárából, hogy a stílszerű jelkép kedvéért már régóta fejős teheneikkel kellett volna kicserélni az Operaház szfinkszeit. Takarékoskodnunk kell tehát emberben és anyagban, hogy annál nagyobb fényűzést fejtsünk ki a művészet dolgában. Semmi szükség sincs arra, hogy a Bécsi utca legdrágább