Nemzeti Ujság, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-11 / 179. szám
4 tételek közelebbi közlését. Tekintettel az események kedvező fordulatára, nem volna helyénvaló semmiféle sietség. Ezzel szemben a francia—spanyol egyezményt, amely a két zóna pontos elhatárolásáról szól, már legközelebb nyilvánosságra hozzák. Paris, augusztus 10. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefon jelentése Berlinen át.) A párisi lapok egy szemmel láthatóan felülről sugalmazott közleményt hoznak, amely szerint semmi kilátás sincs többé arra, hogy Abdel Krímmel megkezdődhessenek a béketárgy állások. A riffkabilok vezére mindeddig állhatatosan vonakodott, hogy a spanyol—francia békefeltételek alapján tárgyalásokba bocsátkozzék. Nemcsak, hogy visszautasította a franciáknak erre vonatkozó kezdeményező lépéseit, de hosszú heteken át nem is válaszolt a franciák felszólítására. A francia kormány ezért kiadta utasításait, hogy Marokkóban tegyenek meg minden előkészületet egy óriási arányú offenzívára, hogy a gyarmati háborút minél hamarabb befejezzék. Abdel Krím a lapok szerint szintén széleskörű intézkedéseket tett állásainak biztosítására és egy erős támadás megindítása céljából. Casablancából érkezett jelentéseik arról adnak számot, hogy Abd el Krim kiküldöttei által újból az egész vonalon lázítja az európai zónában élő törzseket és pedig különösen a spanyol területen levő benszülött csoportokat. A fronton a riffák vezére munkába állította az összes rendelkezésére álló munkaerőket, hogy erődöket építsenek és lövészárkokat ássanak. Azt hiszik, hogy Abd el Krim a napokban meg akarja kezdeni a támadást. (T.) Paris, augusztus 10. (Havas.) Hivatalosan jelentik: Primo de Rivera tábornok táviratban közölte, hogy egy megbízott, a±i Abd el Krim megbízottja gyanánt lépett fel és csakugyan ennek látszik, kijelentette, hogy Abd el Krim addig nem bocsátkozik tárgyalásokba, amíg a riffkabilok függetlenségét előre el nem ismerik. Hadi jelentésére a frontról Debar Sarsartól délre az ellenség kísérletet tett a Lukkos medrén való átkelésre; ez a kísérlete nem sikerült és kénytelen északkeleti irányból menekülni, üldöztetve a francia tüzérség és a spanyol repülők tüzétől. A Dscíbidl Araerja kiürítését a középső frontszakaszon megerősítik. A keleti szakaszról a következőket jelentik: A repülők tevékenysége megélénkült; a Dsebei Amses környékét megtisztították; az ellenség kísérletet tett Timsuoht élelmiszerrel való ellátásának meghiúsítására, ami azonban nem sikerült. Fez, augusztus 10. A nyugati frontszakaszról kiadott jelentés szerint Haddu riffi kaid elrendelte a spanyol zónában levő dzsebalák újoncozását, hogy a hazai kontingenseket megerősítse. Ez utóbbiak azt a parancsot kapták, hogy mindenáron tartsák állásaikat, hogy ily módon be lehessen fejezni az elsáncolási műveleteket. Az Uled Bedder és a Béni Mesgilda törzsek, összesen 375 család, megadták magukat, Lányaival! Volt rajta" szélkakás, eső-miérő, sátorponyvából napvédő, a párkány kövébe napórát véstem, szóval amit a diákfanotázia és a Verne-regények elképzelnek, azt én mind kipróbáltam az erkélyen. Mielőtt lefeküdtem volna, még egyszer kimentem kedves erkélyemre és megvizsgáltam műszereimet. A szélkakas rúdja kissé elgörbült. — Ejnye, biztosan Juci görbítette el, mikor a portörlőt rázta — gondoltam. Na, majd holnap megjavítom. A többi dolgot rendben találva, megnyugodva lefeküdtem. De igen nyugtalanul aludtam. Vad, merész és rémséges dolgokat álmodtam. Azután egyszerre felébredtem és meglepetten láttam, hogy kint minden világos, holdfényes. A fák lombja a hold szelíd fényében olyan sejtelmes, olyan meseszerűen szép volt, hogy nem tudtam újra elaludni. Egy ideig csak elméláztam a tündéri képen, azután felkeltem és kimentem az erkélyre a szélkakashoz. Éppen azt vizsgálgattam, hogy lehetne kiegyenesíteni a rúdját, amikor meghallom, hogy csikordul lent a kavics, mintha valaki járna rajta. Óvatosan kihajoltam és lenéztem a kertibe. Ketten voltak a kertünkben. Sétáltak, megálltak, azután megfordultak és az erkély felé jöttek. A lélekzet is megakadt bennem. Felismertem őket! Irén sétált Köröndyvel! Karonfogva! Figyeltem. Láttam, hogy beszélnek, de még nem hallottam semmit, mert a kavics zörgött a lépéseik alatt. Nem nagyon messze az erkélytől megálltak. Köröndy megfogta Irén kezét. — Én mást nem ígérhetek magának Mátyás! — szólt most az én Irén nevű elsőfokú unokanővérem. — Csak abban lennék biztos, hogy vár. Nyolc hónap az egész és akkor kinevezett tanár leszek. — Épp azért szóljon Bertus néninek! — Hova gondol? Azt mondaná, hogy visszaéltem a helyzetemmel. Meg azután tudja, én itt csak instruktor vagyok. — És Köröndy elszomorodott. Most először jutott eszembe, hogy ennek a Köröndy Mátyásnak talán más gondjai is vannak, mint hogy a tudományt verje belém és hogy más baja is lehet, nemcsak az, amit én okozok neki. Bizony, nekem éjjel hálóingben kellett kimennem a holdfényes erkélyre és mezítláb ágaskodva figyelnem egy titkolódzó párral, hogy fefedezzem a nevelő urban — Köröndy Mátyást, az embert. — Én mégis azt mondom, Mátyás, — szólt Irén —, hogy beszéljen a nénivel és pedig rögtön holnap, ha idejön! — De Irén kém, hogy mondhat ilyet — nyöszörgöti Mátyás —, hiszen rögtön kidobnának; magát pedig Pesten még csak nem is láthatnám. — Ha így fél és nem mer a néninek szólni, akkor tudom, hogy nem is szeret igazán. — És Irén sírva fakadt. — De írónkém, esküszöm, hogy szeretem, hiszen tudja, hogy mennyire szeretem, de valami más módot kell találni. Lassan tovább sétáltak. Én úgy véltem hogy eleget hallottam, azonkívül hideg is volt egy kicsit. Megnéztem az órámat: negyed 12 volt. Lefeküdtem, elaludtam és azt álmodtam, hogy én vagyok a szerelmeseik vérdangyala. Másnap megjött Bertai néni. Kölöndy rosszkedvű volt, Irén pedig olyan, mint az alvajáró. Én mindjárt láttaan, hogy itt bajok vannak. Uzsonna után kellett Irénnek Bertus nénivel elutazni. Azok a lopott pillantások, amiket Irén és Köröndy az ebéd alatt váltottak, tele voltak szenvedéssel, szomorúsággal. Attól féltem, hogy Irén egyszerre csak elsírja magát. Ebéd után az asztalbontásig a legunottabb hangon, a legközönségesebb dolgokról folyt a szó. Én hallgattam és ujjaim között egy kis kenyérgalacsint gyúrtam össze. Azután észrevétlenül célbavettem Irént és a kis kenyérgolyó elsőfokú unokanővérem szomorkodó arcába röpült. Ő fájdalmasan elmosolyodott. Kölöndy azonban egy pillanat alatt visszanyerte régi énjét és rámszólt: — Laci kérem, ez nem illik! Kenyérbéllel dobálódzak illetlenség. — Hát mi illik akkor? Azt sem tudom már, hogy hogyan viselkedjem! — morogtam vissza. — Viselkedjél úgy, ahogy Kölöndy úr mondja és vegyél mindenben példát őróla. — Ezt a komoly kijelentést édesatyám tette. Neki sose mertem volna visszafelelni, most azonban mintha nem is lettem volna én én, hanem valaki más bújt volna belém, merészen visszavágtam . Úgy! Akkor éjjel a kertben fiatal lányokkal sétálni az isillák. A pillanatnyi dermedt csöndet Bertus néni törte meg: — Ez a fiú megbolondult! Irén erre halkan felsikoltott és amint ilyenkor illik — elájult, Kölöndy pedig felállt és igen komolyan igy szólt Bertus nénihez: — Nagyságos asszonyom! Bocsánatot kell kérnem, de ez a helyzet . . . — Laci, menj ki — parancsolt rám atyám —, de erről még beszélünk. • Egy héttel ez után a családi jelenet után megtartották az eljegyzésüket. És nyolc hónapra rá, mikor Mátyásnak zsebében volt a tanári kinevezése, az esküvőt. Azóta én is leérettségiztem és Irén meg Mátyás, megfeledkezve illetlen magaviseletemről, engem szemeltek ki a kis Köröndy Laci keresztapjának. Igaz, hogy most már én ite illedelmes vagyok. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1925 augusztus 11. Cili rsiisirsifereia«, aki árinesa nemzetének Akimer Zogii sej a Három sorom által Avnán Sávart ítélt teríttetettet átengedte Jugoszláviának — Példáts&si eset a diplomácia történetében Valona, (Albánia) augusztus (A Nemzeti Újság alkalmi tudósitójától.) Néhány nap előtt Génfből jelentették, hogy a Népszövetség helyben hagyta a jugoszláv és az albán kormányok közt létrejött megegyezést, amely szerint Albánia átengedi Jugoszláviának a st.naumi területet a hozzátartozó kolostorral együtt, úgyszintén a vermesi terület egy részét, aminek fejében egy egészen jelentéktelen földdarabot lép Szerbiától. Az európai politika nagy kérdései és eseményei mellett ez a híradás csak azoknak a figyelmét keltette föl, akik közelebbről ismerik a balkáni viszonyokat és tudják, hogy a fentebb említett egyezmény végzetteljes a nemzeti függetlenségéért századok óta küzdő albán népre. Ennek a küzdelemnek a története egyúttal egy nép martiriumi ágának a története is. Utolsó fázisa 1912-ben, a balkáni háború után, a török fenhatóság lerázásával kezdődik. A nagyhatalmaknak az albán kérdésben hozott minden egyes határozata a legsúlyosabb áldozatot rótta az albán népre. Már az albán állam megalapításánál elkövették azt az igazságtalanságot, hogy a nemzet nagyobb részét idegen uralom alatt hagyták, illetőleg a Törökországtól elszakított területek albánlakta vidékeit részben a szerbeknek, részben a görögöknek adták. Míg a független albán államnak csak 800.000 lakosa van, addig az új jugoszláv államban közel egy millió albán él mint jugoszláv alattvaló. Noha ez a körülmény kiáltó ellentétben áll a népek szabad rendelkezési jogával, amelynek elvét a békekötésnél még fennen hangoztatták a győztes hatalmak, az albánok megnyugodtak a hatalmak döntésében és siettek fölvétetni országukat a Népszövetségbe, azt remélvén, hogy a Népszövetség nemcsak Albánia integritását fogja biztosítani, hanem az idegen uralom alatt maradt albánok nemzeti kisebbségi jogait nemzetközi szerződések által biztosítja. Európának talán egyetlen országa sem viseltetett oly bizalommal és tisztelettel a Népszövetség iránt, mint az újonnan alakult Albánia, az utóbbi évek eseményei azonban kiábrándították. Különösen megrendítette a bizalmat az, hogy a Jugoszláviában kegyetlenül elnyomott és üldözött albánok sokszoros panaszára a Népszövetség abszolúte nem reagált és érdekükben egyetlen lépést sem tett. A múlt év decemberében Ahmet bej Zogu tudvalevőleg szerb támogatással megbuktatta Fan Noli kormányát és jugoszláv katonákkal nyomult be Albániába. Jóllehet, a tiranai nemzeti kormány segítségért fordult a Népszövetséghez és a nagyhatalmakhoz s az Albániában levő diplomáciai képviseletek tisztában voltak azzal, hogy Ahmet Zogut a belgrádi kormány erőszakolja az albán nép nyakára: se a Népszövetség, se a nagyhatalmak nem léptek közbe. Ahmet Zogu a fegyveres betörés előtt szerződéssel kötelezte magát Belgrádban, hogy az Albániának oly fontos vernmsi és st.-naumi területek átengedését Jugoszlávia számára keresztül fogja vinni, ígéretét most tényleg beváltotta. De miután maga is érezte, hogy Albánia életérdekeivel szemben árulást követ el, ha a határmegállapító bizottság, a Népszövetség és a hágai bíróság által Albániának megítélt területeket átengedi Jugoszláviának, szemfényvesztéshez fordult. Területi csere ürügye alatt adta oda az említett területeket pár értéktelen és jelentéktelen földdarabért. Az albán hazafiak remélték, hogy a Népszövetség ezt a csúnya játékot nem fogja elnézni, de újból csalódás érte őket. Szt. Naum és a vermesi kerület legfontosabb része Jugoszláviához csatoltattak. Ahmet Zogu bej ezzel kiegyenlítette tartozását a szerb támogatásért. Az albán nép ezidőszerint kénytelen eltűrni az ő zsarnokságát és nem léphet föl a gálából elajándékozott hazai föld visszaszerzéséért, de bizonyára elérkezik majd az idő, amikor Ahmet Zogut felelősségre fogja vonni és semmisnek nyilvánítja összes üzérkedéseit. R. P. Szent Lőrinc éjszakája Írta: Preszly Lóránd dr. Miskor az augusztusi nap utolsó biborsugaraival aranyozza be, a forró hevétől elcsigázott föld bánatos szépséggel mosolyog vissza reá. A nap leáldozása nyomán lassan kint halkul az élet dübörgése, beáll az alkony s az esti harangszó angyali békébe ringat minden élőt. Szürkül az est, megnőnek az árnyak s mintha misztikum áradna szét a sötétedő magasból. A szürkülő levegőben pókhálófátylak szálldosnak, fehérek, finomak. Nyárutói éjjeleken — mikor a bájos Maenadok kergetik a fiatal Pentheus királyt — szokták ezek a brabanti-csipkék belepni a sárga tarlókat, a gyepesülő ugarakat és behálózni a fák hervadó koronáit. Talán a Maenádok lenge peplonjainak a hulladékai ezek a fehér csipkefoszlányok. Az egyre sötétedő alkonyban titokzatos, sejtelmes neszek suhannak el az emberek mellett, mintha lemurok vonulnának el vagy szellemek társalognának, melyek — tudvalevőleg — ilyenkor szeretnek kószálni. Az éjszakának is megvan a maga titokzatos, külön világa, mely akkor kezd benépesülni, mikor a fényes nappalra reáborul az est homálya s némaság üli meg a világűrben tovaszáguldó földet. Az éjszaka suttogása mintha a szférákból szűrődne alá. Vagy az ember lelkében szunynyodó akkordok zendülnek meg, melyeket valamikor álmában vagy extázisának egy mámoros pillanatában hallott, mikor egynek érezte magát a nagy természettel és megsejtette, hogy ő is egy részecskéje annak a megmérhetetlennek, mely a látható és láthatatlan minden,séget intézi, kormányozza? Azok, akik nem félnek az éjszaka misztikumától s szeretik nyarutó havának bűbájos éjjelén lelküket megfüröszteni annak varázslatos melegségében, csodás, ritka jelenséget észlelhetnek az ég boltozatán. Az égi rónaság kerekarcú,kus éji vándora elindul hosszú útjára , bágyadt fénye végképen elnyomja a letűnt nap emlékezetén még megmaradt alkonyi világosságot. A reán feboruló ég hatalmas kárpitján nagy zöldes-kékes-ezüstös szikrák gyuladoznak ki, tüzes vonalak jelzik a sugarat, melyen a gondolatnál is sebesebben futják meg pályájukat az égnek titokzatos utasai: a hulló csillagok. A fénycsíkok végig feküsznek a lombon, a gyepen, a fák derekán s oda tapadnak mindenüvé, mintha megdermedtek volna. Évezredek óta mindig szent Lőrincz éjszakáján lobognak fel a legnagyobb számban ezek a mennyei lidérctüzek. Ezen az éjszakán gyulad ki a legkáprázatosabb tűzijáték az ég hallgatag mezején. Ezek a tüzes, keskeny csikók egymás mellé sorakoznak, mint az árvalányhaj selyme és szinte egybeolvadnak, halványzöld, leheletvékonyságu takarót borítva az alvó földre. A bolygó szellemek piciny arcocskáinak fénye villan. Az egyik habkönnyű és úgy ring a levegőben, mint a szélingatta fehér orgomafüz. A másiknak tündöklik az arca s úgy úszik utána sugár aranyhaja, mint az üstökös kévéje. A középkor vallási rajongása szent Lőrinc könnyeinek nevezte őket, míg az ősmagyarok bizonyára a Hadúr aranyos nyilait köszöntötték bennük. huszadik század csillagásza azonban tudja, hogy a hulló csillagok szétzüllött világok morzsái, melyek a Nap körül lebegnek s amelyeknek pályáját nyarutó havának tizedik éjjelén keresztezi a föld futása. Azt is tudja, hogy 1925. augusztus tizedikén éjjel az északi égboltozaton látható Perzeus lesz a Lőrinc-napi hulló csillagok sugárzó pontja. A soha ki nem elégíthető emberi szív költészetet keres az ég hideg kristálypalotáján és a földi fájdalmaktól meggyötört képzeletével azt hiszi, hogy a vándorcsillagok futása egy-egy léleknek szabadulását jelenti a föld sarából. A költő az égi mező fakadó virágait látja bennük, melyeiknek könnyű szirmait suhanó szelek szórják szét a végtelenség éjszakáján. Évezredek óta évről-évre szent Lőrinc éjszakáján veszi magára az égbolt a legszebb, drágakövekkel a legdusábban telehintett palástját, ezen azéjszakán ragyognak a legfényesebben s legtisztábban ezek a drágakövek s pompáznak káprázatos fényükben. Szent Lőrinc éjszakáján van az égboltozat a legtelibb szarva a szebbnél-szebb csillagokkal. Szent Lőrinc éjszakájának misztikuma a legjobban ragadja magával az emberi lelket. Belekapcsolva magát a hit világába, a csillagok miilliárdjaiban, csak egy csillagot lát, csak egy csillagra gondol, arra, amely volt, vezetett és marad mint örök és elmúlhatlan fény; amely megállóit egy jászol felett és azt templommá változtatta; amely az emberiségnek egy új világ érkezését hirdette; amely túlragyog minden fényt s túlragyogja minden idők minden tudásának józanságát Ennek az egy csillagnak fényét szívja magaiba, ezt viszi magával egész életén át Ez gyújt uj és új tüzet abban, ez árasztja el valóját uj, élő melegséggel, ez ad annak éltető, termékenyítő erőt, tartalmat és növel mértékeket. Alföldi életvigasztalanságait, és ijesztő örvényeit látva, a hivő lélek bizalommal tekint szent Lőrinc éjszakáján a csillagok milliárdjaival behintett némaség felé, érzi, hogy annak kegyelméből és áldásaiból él, onnan nyerhet egyedül eligazítást a lét értelme és célja iránt és csak az viszi közelebb, minidig közelebb a belső, Istenbe kapcsolt életét, kialakításának nagy problémájához! Megkezdődön a „Maróczy nemzetközi emlékverseny“ Debrecenben Mindnyájan eljöttek a meghívott külföldi sakkozók Debrecen, augusztus 10. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Hétfőn reggel kilenc órakor kezdődött meg a Debreceni Sakk Kör által rendezett nemzetközi sakkverseny, amelyet Maróczy Géza 30 éves sakkmester jubileuma alkalmából Maróczy-emlékversenynek neveztek el. Vasárnap délután a Magyar Sakk Szövetség a városháza dísztermében díszközgyűlést tartott, amelyen Hüttl Tivadar egyetemi tanár elnökölt. A szövetséget a város nevében Vásáry István polgármesterhelyettes üdvözölte. Abonyi István szövetségi elnök méltatta a jubileumi verseny jelentőségét. A múlt évi zürichi világkongresszus. jelölte ki az idei nemzetközi kongresszus helyéül Magyarországot. Darlos Árpád felszólalása után Havasy Kornél a budapesti Sakk Kör, Kovács Lajos a budai Sakkozó Társaság, Speitlin Gyula dr. a győri Sakk Kör nevében üdvözölte a kongresszust. Táviratban üdvözölték a kormányzót és a miniszterelnököt. Hétfőn reggel kezdődött meg a városháza közgyűlési termében a nemzetközi mesterverseny és a nemzetközi főtorna. A nemzetközi mesterversenyen 16 kiváló sakkmatador indult. Tartokover (Paris), Johner (Zürich), Grünfeld (Wien), Mattison (Riga), Kmoch (Wien), Seitz (Augsburg), Prokesch (Prága), Przepiorka (Varsó), Asztalos (Sarajevo), Vukovics (Zágráb), Havasy, Vajda, Balta és Steiner (Budapest), Pataky Gyula (Magyaróvár) és Nagy Géza dr. (Debrecen). A nemzetközi főtornát negyvennyolc résztvevővel kezdették meg. A nemzetközi mesterversenyen az első fordulóban Johner elsiette a támadást és vesztett Mathison ellen. Vajda erős játékkal győzte le Kmochot, Vukovics győzött Przepiorkával szemben. Az Asztalos— Havasy-játszima mindkét fél óvatos játéka után eldöntetlenül végződött. Tartakower régi játékban nyert Prosesch ellen. Steiner Lajos jobb állást ért el Nagy Gézával szemben, aki azonban szellemes áldozatok árán kivágta magát és feszült érdeklődéssel kísért izgalmas vígjátékban győzött. A Grünfeld—Seitz-játszma az előbbire előnyös állásban függőben maradt.