Nemzeti Ujság, 1928. november (10. évfolyam, 249-280. szám)

1928-11-15 / 259. szám

Si*rk«nMi47 1 1 Ba4s­mt, V. HodvM*o. 10. MJA«IUT-47«*il 130—0*. Flókki.dó- Unb­lok « VIII. kw., Báb6cxi-dt 1. ToL« 1 *3* 0*. Tórái-krt (3, T*L 131-41. LOruág­­luve-n. 13. Tol. 3 Auto­mate (08-U, II. ) ArM­­Mr 1. Telefon: S2S-12NEMZETI ÚJSÁG Felelős szerkeszte t TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatársi TURI BÉLA X. évfolyam 259. szám 9 Csütörtök # Budapest, 1928 november 15* en­Miotiti «*• Efl báró « pons«, negyedévre 10 peng« 80 fillér, egyes ősén» ére 16 fil­lér. vapernap 13 fillér -Hirde­tések millimé­­teres dijscabée é* eser­it *é MAI CIKKEINK: „A kormány a trónkérdést megérettnek nem tartja és azzal belátható időn belül nem is foglalkozik“ Több mint száz ember hiányzik a Vestris utasai közül A magyar sajtótermékek üldözése a meg­szállott területeken A Nemzeti Bank nem támogatja hitelek­kel a külföldi árubehozatalt A Rábatorok népének érdekeit védték a vízügyi vita szónokai A főváros közgyűlése még ma sem fe­jezte be a költségvetési vitát A Maniu-kormány el fogja ismerni a berlini megállapodást Két percig tartó csend a hét és fél mil­liós Londonban Az autótaxi, az autóbusz és a magyar ipar Orosz parasztok titkos sor-­-Ima a szovjet ellen Endrödi Béla: Olvasunk G. B. S. szereti a paradoxonokat és méginkább szereti fejük tetejére állítani a dolgok­at. Modora és hajlamossága mind erősebb, hogy szembehelyezkedjék a közgondol­kodással és bukfencezhesse az igazságot. Ha volt eddig kétségünk aziránt, amint­hogy nem volt, hogy a belátó emberiség, az értelmes gondolkodás és a logikus meggyőződés mindjobban észreveszi az igazságtalanságot, amelyet Magyaror­szággal szemben elkövettek és ha kétel­kedtünk volna abban, hogy ez az igaz­ságérzet leginkább az angolszász nemzet lelkében alakult ki, akkor most eloszlott minden bizalmatlanságunk és kétsé­günk. Mert az a tény, hogy O. B. Shaw szemközt fordul a magyarsággal, csak azt mutatja, hogy a világ közvéleménye, leginkább pedig az angolszász népek tek­etete mellettünk van. Miért másért tenné egyébként G. B. S., hogy hangos szóval felcsap a csehek védőjének? Miért másért tenné ezt, minthogy különc­ködjék és minthogy szinte perverz vágy­­gyal igyekezzék mást mondani, mint amit mindenki érez és hisz. Ha válasz­tani kellene, szívesebben lennék magyar ember cseh fennhatóság alatt, mint cseh ember magyar kormányzat alatt, — irta­tt. B. Shaw abban a levelében, amelyet egy cseh drámaíróhoz küldött és amely természetszerűleg nyilvánosságra ke­rülvén, nálunk már annak idején vissza­utasításra talált. Most pedig, amikor egy magyar ember arra hívta fel G. B. Shaw figyelmét, hogy ezt az igazságtalansá­got, ezt a helytelen véleményt a tények alapján változtassa meg, akkor Shaw mereven megáll álláspontja mellett és­­mialatt Csehországot a szabadságok ha­zájának tünteti fel, azalatt Magyaror­szágot a nemzetiségi türelmetlenség orszá­gának mondja. A világ közvéleménye s éppen az angol nemzet mást tud erről. Csak most jelent meg a, német könyv a piacon Steier Lajos nagyszerű könyve, amely igaz fotográfiát ad Csehországról és a magyarok sorsáról cseh uralom alatt. Olvassa el Shaw ezt a könyvet. Olvassa el azokat a dokumentumokat, amelyek a, szellemi együttműködés nem­zetközi bizottsága előtt voltak és ame­lyek mutatják, hogyan irtja Csehország a magyar könyvet és a magyar kultúrát s miként reszket a magyar szellemtől. Olvassa el Shaw, az író, az aktákat, ame­lyek arról szólnak, miként bánnak Cseh­országban a magyar könyvekkel. Avagy jöjjön közénk, jöjjön, ide a helyszínére és állapítsa meg a mi igazságunkat és figyelje meg a cseh elnyomás alatt szen­vedő magyarság avagy tótság sorsát. Ha ezt cselekedné, akkor ■— bármilyen erős is kedve az ellentmondáshoz —csak az, igazságot hirdetne, a mi igazságun­kat. Amíg azonban ítéletet mond, rólunk, de nélkülünk, amíg csak ellenségeink Szavát hallja, és a­ mi igazságunkkal szemben bedugja, a fülét, addig G. B. S. ne­m akar tudni az igazságról és nem akar tudni rólunk sem- Ez sem a legna­gyobb baj. Láttunk már ennél nagyobb veszedelmet. Legfeljebb ez azt jelenti, hogy G. B- Shaw színdarabjai távol ma­radnak a­ magyar színpadokról és köny­vei eltűnnek a könyvespolcokról. A ma­gyar színigazgatók és a magyar könyv­kereskedők annál is inkább megtehetik ezt, mert, nem sokat veszítenek vele. Le tudunk mondani G. B. S.-ről, mert ha választanunk kell barátaink és ellensé­geink között, mi a barátainkat választ­juk. Bod János meghatározta a keres­kedelem feladatait . — Nagy beszédben kifejtette programját Évadnyitó vacsora a kereskedelmi csarnokban (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Magyar Kereskedelmi Csarnok ma este tartotta Sza­badság­ téri klubhelyiségeinek dísztermében ünnepélyes évadnyitó társas vacsoráját, ame­lyen kereskedelmi és gazdasági életünk szá­mos kitűnősége vett részt. A vacsorán megje­lent Bod János közgazdasági és Berrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter is, vala­mint Korányi Frigyes báró, a Pénzintézeti Központ elnöke, Wimmersperg Frigyes báró, Szabók­y Alajos, Tor­may Béla, Morvay Jenő és Ferenczy államtitkárok, Samarjay Lajos, a MÁV­ elnökigazgatója, Belatiny Arthur, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Végh Károly, a Tőzsde elnöke, Fleissig Sándor és Frey Kálmán, a Tőzsde alelnökei, Madarassy- Beck Gyula báró, Schreyer Jakab dr. udvari tanácsos, Kaszab Aladár udvari tanácsos, Eppinger Károly, Halasy-Fischer Ödön, Bor­­bás Lajos, Szurday Róbert, Kálmán Henrik, Schödl Henrik, maróthi Fürst László, Ker­tész János, Hrbanovics G. Zoltán, Dán Leó, Beer Dezső, Drucker Géza, Willerstorfer Jó­zsef, ruszti Ruszt Oszkár, Székács Imre, gal­­góczi Hete és Mór, Szávai­ Gyula, Balkányi Kálmán, Gyulay Tibor dr., Kemény Dezső dr., Holczer Sándor s még számosan., Madarassy-Beck Gyula báró a kereskedelem kívánságairól A vacsorán Hadar­assy-Beck Gyula dr- kö­szöntötte a vendégeket, majd azokkal a felada­tokkal foglalkozott,a­melyek az új gazdasági miniszterre várnak. Hangsúlyozta, hogy a közvélemény által oly­ régen követelt össze­fogó egységes gazdasági politika megterem­tése igen nehéz probléma. A passzív keres­kedelmi és fizetési mérleg, mezőgazdasági ter­melésünk kvalitatív és kvantitatív hiányai, a szomszédos államok elzárkózása, a tőke­hiány, a­ nehezen elérhető drága hitel azok a nehézségek, amelyek az egységes gazdasági politika­­megteremtése elé tornyosulnak. A­ békebeli Magyarország kormányzata gyerek­játék volt a trianoni ország vezetéséhez mér­ten. Az eddigi gazdasági politika sok elégedet­lenséget váltott ki. Az állam gigantikus teste ráfekszik a magángazdasági életre. A hitel­élet monopolizálása rontja a magángazdaság független hitelét. A tiszteletreméltó szövet­kezeti eszme kifordult sarkaiból. Az állam kedvezményeivel, melyeket a szövetkezetek­nek nyújt, elviselhetetlen versenyt jelent. A kereskedelemnek és kisiparnak sine qua non-ja a forgalmiadó fázisrendszerére való átmenet. A kereskedelem eddig mostoha gyermeknek érezte magát a kormányintézkedésekkel kap­csolatban. Bod János eddigi nyilatkozatai re­ményt nyújtanak arra, hogy a jövőben válto­zás lesz és kinevezése annak az elvnek dia­dalát jelenti, hogy egységes, összefogó gazda­sági politikára van szükség és hogy nincs sem kül-, sem belpolitika, mely egyben nem gazdasági politika is. Kéri tehát őt, hogy az állam akcióképességével szemben ne érté­kelje alá a magángazdaság alkotóerejét, miu­­t­­n­ termelést ágaz igazi jelentősége szerint •Héjjon vnótr, T­’ztáeitsa miatt­«Tyenunek a le­hető legnagyobb szabadságát. Külföldi értékes tapasztalatai mellett mélyítse el a magyar gazdasági élettel való kapcsolatát és keressen olyan megismeréseket is, amelyek a minisz­teri székhez rendesen csak fátyolozottan jut­nak el. Szerencsét és sikert kíván működé­séhez Hosszantartó nagy taps és éljenzés követte Madarassy-Illik Gyula báró szavait, majd Bod János közgazdasági miniszter szóllalt fel s hosszabb beszédben válaszolt Bod János a kereskedelem feladatairól — Ha valaki értsi annak a feladatnak nehézségét, amelyet vállaltam — kezdette beszédét a közgazdasági miniszter — én érzem. Nem akarok azonban csalódást kelteni, mert sohasem vállalkoztam olyan feladatra, amelyben nem láttam reményt és nem láttam a megvalósítás lehetősé­gét. — A külkereskedelmi mérleg passzivi­tása az, mely a megoldandó problémák tengelyében áll. A külkereskedelmi mér­leg problémája oda került vissza, ahon­nan száz évvel ezelőtt kiindult. A világ­­katasztrófa után megsemmisült a nagy világgazdasági­­egység,, megszűnt az egészséges szabad mozgás, ezer és ezer korlátot álítottak fel. A fizetési mérleg helyett m­a majdnem csak a külkereske­delmi mérlegről beszélünk és ennek hely­zete dönti el majdnem egyes országok helyzetét. Nem tartozom azok közé, akik túlzott pesszimizmussal ítélik meg a kér­dést, de nem tartozom azok közé sem, akik közömbösek akarnak lenni. A kül­kereskedelmi mérleg tükrözi vissza a gaz­dasági helyzetet és megjelöli a megoldás útját is. Az import azért növekedett, mert megsemmisültek a tőkék. Rá voltunk utalva a külföldi tőke segítségére, a tőke­import pedig csak részben történik pénz­­transferálással. Nem­­esem kétségbe, ha olyan áruk jönnek be, amelyek az ország gazdasági fejlődését mozdítják elő, ez örvendetes jelenség, mert a gazdasági élet fejlődésének a jele. Bármennyire nem tetszetős azonban, vissza kell térnem ahhoz a gondolathoz, hogy a tulajdon­képpeni, gazdasági megerősödés csak ak­kor következik be, ha megindul a­ belső tőkeképződés. Igénybe kell vennünk a külföldi kölcsönöket, mert különben nem lehetett volna megteremteni a szükséges átmenetet, de már kezdetben is hirdettem és ma­ is vallom, hogy semmi szükség sincs az improduktív kölcsönökre. Ezt meg kell értenie a társadalomnak. Nem a magángazdaságra célzok, mert az jórész­­ben ceruzával számítja, hogy mi rentá­bilis és mi nem. Elementáris erővel van meg mindenütt a fejlődés vágya. Éppen ma volt előttem egy kimutatás arról, hogy mennyi kölcsönt vettek fel a váro­sok Németországban. Aránytalanul töb­bet, mint nálunk, azonban a kölcsönök 75 százalékát belső tőkéből merítették. Az én intelmem tehát a közületek felé szól, hagyjanak fel eddigi politikájukkal, tart­sák vissza alkotási vágyukat arra az időre, amikor belső tőkével tudják azt fedezni. A külföldi tőkét még sokáig nem nélkülözhetjük, de a külföldi tőke is na­gyobb bizalommal jön az országba, ha itt is komoly elhatározást, lát a tőkeképződés terén és látja azt, hogy nincs túlfogyasz­tás. Magyar éveket! — A magyar termelés felkarolásáról beszélnek. Most játszódott le a Magyar Hét. Én többet akarok, magyar éveket.! Azt akarom, hogy a közönség megbecsülje a magyar erő termelését, de amikor lélek­tanilag akarom a közönséget e kérdésben átalakítani, a termelésnek is tudnia kell a maga felelősségét és meg­tennie, ami tőle telik.­­Ez az a természetes alap, amit nem lehet támadni, mihelyt azonban nem ez az alap, virágházi növényt táplálunk, mely előbb-utóbb keserves csalódásá­hoz. — Importunkban legnagyobb tétel a fa. Ez helyes, mert hiszen jórészt onnan adó­dik, hogy építkezünk. Kérdem azonban, nem lehet-e sok tekintetben helyettesí­­teni, Így a­ talpfánál, a távíróoszlopoknál, ahol mindenütt a hazai termést használ­hatnánk fel. Száz és száz ilyen példát le­hetne felhozni. Áttérek most az export­­kérdésre, mert hiszen végeredményben a­­Folytatása a 2-ik oldalon} Lapunk mai száma 16 fillér A „hagyományos magyar egyházpolitika“ irta: Bangha Béla S. J. Klebelsberg Kuno gróf a fenti címmel vezércikket irt a Nemzeti Újság vasár­napi számába s szembeállította a hagyo­mányos magyar egyházpolitikát azoknak a nemzeteknek egyházpolitikájával, ame­lyekben az államhatalom nemcsak hogy igénybe nem veszi a hitvallások segítsé­gét főleg tanügyi téren, hanem egyenesen üldözi s lehetetlenné kívánja tenni peda­gógiai és kulturális tevékenységüket. Jól esik­­a magyar kultuszminiszternek azt a megállapítását olvasnunk, hogy az államhatalomnak ez a féltékeny idegen­kedése a nem­ állami, de szintén nemzeti erőknek ettől az iskolafentartó tevékeny­ségétől sem nemzeti, sem kulturális, sem általános etnikai szempontból nem igazol­ható. Hozzátehetnők: ez­ a féltékenykedés és idegenkedés a hitvallási tényezők tanító és tudományművelő tevékenységé­vel szemben ma már világszerte tűnőben van, nemcsak Franciaországban, hanem másutt is; még­pedig abban a­ fokban, amelyben a múlt században dívott vallás­­ellenes fanatizmus épen a kimagasló intellektusok világában erősen veszti a teret s a hitvallásos gondolat elleni küz­delem hova hamar a bolsevizmussal kacér­kodó tartalmatlan radikalizmus hadi­játékává szűkül. A hitvallásos nevelés és a hitvallásos intézmények kultúrmunká­­jának értéke előtt mindjobban meghajol­nak azok a tényezők is, amelyek egy századon át a hivatalos atheizmus zászló­vivői voltak. Ennek a fordulatnak csak egyik tünete és kifejezője a Poincaré-féle pá­lfordulás. Franciaország maár régebb idő óta mulatságos helyzetbe került a szerzetes­­iskolákkal szemben. Otthon üldözte, a gyarmatokon meg minden erejével támo­gatta a szerzetesiskolákat. A beyruthi jezsuita egyetem évnyitó és évzáró ünne­pélyeit el sem lehetett volna képzelni a francia hatóságok teljes parádéval való részvétele nélkül s ugyanígy volt ez az összes francia gyarmatokon és konces­­­sziókon. Mindezeken a helyeken a francia szerzetes-tanintézetek bőséges állami tá­mogatást, erkölcsi és anyagi segítséget élveztek. Viszont ugyanakkor ugyanazo­kat a szerzeteseket, köztük világhírű tudósokat, felfedezőket, csillagvizsgáló­kat, egyetemi professzorokat az anya­országban még csak elemi iskolai tanító­kat sem tűrt meg a gall antiklerikaliz­­­mus kakasa. „I'anticléricalisme n'est pas un article d'exportation“ volt a jelszó. A gyarmatokon persze nem kellett félni a sznob lármájától, a radikális és szocialista kormánybuktatók hangos terrorjától. De hogy az egyházellenes elfogultság mily kevéssé mélyen, szántott, mutatta a tény, hogy a szerzeteket üldöző politikusok a saját gyermekeiket maguk is szorgalma­san vitték a svájci, belga vagy spanyol határon túl és íratták be ugyanazoknak a szerzeteseknek a nevelőintézeteibe, aki­ket maguk segítettek száműzni a francia földről. Milyen toronymagassá­gnyira áll e kö­vetkezetlen, igazságtalan s gyakran kép­mutató kultúrpolitikai kétlak­iság fölött a magyar nemzet és magyar állam jog­tisztelete és méltányosságérzete! Mennyi józan állambölcsesség nyilatkozik meg abban az önállóságban, amely még nagy, nyugati nemzetek példája által sem engedte magát kizökkenteni annak a ny elvnek fentartásából, amelyet jogosnak, okosnak, célirányosnak s igazságosnak tudott! S Igaza van kultuszminiszterünk­nek, mikor arra mutat, hogy Magyar­­ország még az egyházpolitikai harcok idején sem vesztette el ez irányban józan mérsékletét s méltányosságérzetét, ami külön díszére válik. (Ne vélje senki, hogy ezt a dicséretet, a

Next