Nemzeti Ujság, 1928. november (10. évfolyam, 249-280. szám)
1928-11-15 / 259. szám
Si*rk«nMi47 1 1 Ba4smt, V. HodvM*o. 10. MJA«IUT-47«*il 130—0*. Flókki.dó- Unblok « VIII. kw., Báb6cxi-dt 1. ToL« 1 *3* 0*. Tórái-krt (3, T*L 131-41. LOruágluve-n. 13. Tol. 3 Automate (08-U, II. ) ArMMr 1. Telefon: S2S-12NEMZETI ÚJSÁG Felelős szerkeszte t TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatársi TURI BÉLA X. évfolyam 259. szám 9 Csütörtök # Budapest, 1928 november 15* enMiotiti «*• Efl báró « pons«, negyedévre 10 peng« 80 fillér, egyes ősén» ére 16 fillér. vapernap 13 fillér -Hirdetések milliméteres dijscabée é* eserit *é MAI CIKKEINK: „A kormány a trónkérdést megérettnek nem tartja és azzal belátható időn belül nem is foglalkozik“ Több mint száz ember hiányzik a Vestris utasai közül A magyar sajtótermékek üldözése a megszállott területeken A Nemzeti Bank nem támogatja hitelekkel a külföldi árubehozatalt A Rábatorok népének érdekeit védték a vízügyi vita szónokai A főváros közgyűlése még ma sem fejezte be a költségvetési vitát A Maniu-kormány el fogja ismerni a berlini megállapodást Két percig tartó csend a hét és fél milliós Londonban Az autótaxi, az autóbusz és a magyar ipar Orosz parasztok titkos sor--Ima a szovjet ellen Endrödi Béla: Olvasunk G. B. S. szereti a paradoxonokat és méginkább szereti fejük tetejére állítani a dolgokat. Modora és hajlamossága mind erősebb, hogy szembehelyezkedjék a közgondolkodással és bukfencezhesse az igazságot. Ha volt eddig kétségünk aziránt, aminthogy nem volt, hogy a belátó emberiség, az értelmes gondolkodás és a logikus meggyőződés mindjobban észreveszi az igazságtalanságot, amelyet Magyarországgal szemben elkövettek és ha kételkedtünk volna abban, hogy ez az igazságérzet leginkább az angolszász nemzet lelkében alakult ki, akkor most eloszlott minden bizalmatlanságunk és kétségünk. Mert az a tény, hogy O. B. Shaw szemközt fordul a magyarsággal, csak azt mutatja, hogy a világ közvéleménye, leginkább pedig az angolszász népek teketete mellettünk van. Miért másért tenné egyébként G. B. S., hogy hangos szóval felcsap a csehek védőjének? Miért másért tenné ezt, minthogy különcködjék és minthogy szinte perverz vágygyal igyekezzék mást mondani, mint amit mindenki érez és hisz. Ha választani kellene, szívesebben lennék magyar ember cseh fennhatóság alatt, mint cseh ember magyar kormányzat alatt, — irtatt. B. Shaw abban a levelében, amelyet egy cseh drámaíróhoz küldött és amely természetszerűleg nyilvánosságra kerülvén, nálunk már annak idején visszautasításra talált. Most pedig, amikor egy magyar ember arra hívta fel G. B. Shaw figyelmét, hogy ezt az igazságtalanságot, ezt a helytelen véleményt a tények alapján változtassa meg, akkor Shaw mereven megáll álláspontja mellett ésmialatt Csehországot a szabadságok hazájának tünteti fel, azalatt Magyarországot a nemzetiségi türelmetlenség országának mondja. A világ közvéleménye s éppen az angol nemzet mást tud erről. Csak most jelent meg a, német könyv a piacon Steier Lajos nagyszerű könyve, amely igaz fotográfiát ad Csehországról és a magyarok sorsáról cseh uralom alatt. Olvassa el Shaw ezt a könyvet. Olvassa el azokat a dokumentumokat, amelyek a, szellemi együttműködés nemzetközi bizottsága előtt voltak és amelyek mutatják, hogyan irtja Csehország a magyar könyvet és a magyar kultúrát s miként reszket a magyar szellemtől. Olvassa el Shaw, az író, az aktákat, amelyek arról szólnak, miként bánnak Csehországban a magyar könyvekkel. Avagy jöjjön közénk, jöjjön, ide a helyszínére és állapítsa meg a mi igazságunkat és figyelje meg a cseh elnyomás alatt szenvedő magyarság avagy tótság sorsát. Ha ezt cselekedné, akkor ■— bármilyen erős is kedve az ellentmondáshoz —csak az, igazságot hirdetne, a mi igazságunkat. Amíg azonban ítéletet mond, rólunk, de nélkülünk, amíg csak ellenségeink Szavát hallja, és a mi igazságunkkal szemben bedugja, a fülét, addig G. B. S. nem akar tudni az igazságról és nem akar tudni rólunk sem- Ez sem a legnagyobb baj. Láttunk már ennél nagyobb veszedelmet. Legfeljebb ez azt jelenti, hogy G. B- Shaw színdarabjai távol maradnak a magyar színpadokról és könyvei eltűnnek a könyvespolcokról. A magyar színigazgatók és a magyar könyvkereskedők annál is inkább megtehetik ezt, mert, nem sokat veszítenek vele. Le tudunk mondani G. B. S.-ről, mert ha választanunk kell barátaink és ellenségeink között, mi a barátainkat választjuk. Bod János meghatározta a kereskedelem feladatait . — Nagy beszédben kifejtette programját Évadnyitó vacsora a kereskedelmi csarnokban (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Magyar Kereskedelmi Csarnok ma este tartotta Szabadság téri klubhelyiségeinek dísztermében ünnepélyes évadnyitó társas vacsoráját, amelyen kereskedelmi és gazdasági életünk számos kitűnősége vett részt. A vacsorán megjelent Bod János közgazdasági és Berrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter is, valamint Korányi Frigyes báró, a Pénzintézeti Központ elnöke, Wimmersperg Frigyes báró, Szabóky Alajos, Tormay Béla, Morvay Jenő és Ferenczy államtitkárok, Samarjay Lajos, a MÁV elnökigazgatója, Belatiny Arthur, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Végh Károly, a Tőzsde elnöke, Fleissig Sándor és Frey Kálmán, a Tőzsde alelnökei, Madarassy- Beck Gyula báró, Schreyer Jakab dr. udvari tanácsos, Kaszab Aladár udvari tanácsos, Eppinger Károly, Halasy-Fischer Ödön, Borbás Lajos, Szurday Róbert, Kálmán Henrik, Schödl Henrik, maróthi Fürst László, Kertész János, Hrbanovics G. Zoltán, Dán Leó, Beer Dezső, Drucker Géza, Willerstorfer József, ruszti Ruszt Oszkár, Székács Imre, galgóczi Hete és Mór, Szávai Gyula, Balkányi Kálmán, Gyulay Tibor dr., Kemény Dezső dr., Holczer Sándor s még számosan., Madarassy-Beck Gyula báró a kereskedelem kívánságairól A vacsorán Hadarassy-Beck Gyula dr- köszöntötte a vendégeket, majd azokkal a feladatokkal foglalkozott,amelyek az új gazdasági miniszterre várnak. Hangsúlyozta, hogy a közvélemény által oly régen követelt összefogó egységes gazdasági politika megteremtése igen nehéz probléma. A passzív kereskedelmi és fizetési mérleg, mezőgazdasági termelésünk kvalitatív és kvantitatív hiányai, a szomszédos államok elzárkózása, a tőkehiány, a nehezen elérhető drága hitel azok a nehézségek, amelyek az egységes gazdasági politikamegteremtése elé tornyosulnak. A békebeli Magyarország kormányzata gyerekjáték volt a trianoni ország vezetéséhez mérten. Az eddigi gazdasági politika sok elégedetlenséget váltott ki. Az állam gigantikus teste ráfekszik a magángazdasági életre. A hitelélet monopolizálása rontja a magángazdaság független hitelét. A tiszteletreméltó szövetkezeti eszme kifordult sarkaiból. Az állam kedvezményeivel, melyeket a szövetkezeteknek nyújt, elviselhetetlen versenyt jelent. A kereskedelemnek és kisiparnak sine qua non-ja a forgalmiadó fázisrendszerére való átmenet. A kereskedelem eddig mostoha gyermeknek érezte magát a kormányintézkedésekkel kapcsolatban. Bod János eddigi nyilatkozatai reményt nyújtanak arra, hogy a jövőben változás lesz és kinevezése annak az elvnek diadalát jelenti, hogy egységes, összefogó gazdasági politikára van szükség és hogy nincs sem kül-, sem belpolitika, mely egyben nem gazdasági politika is. Kéri tehát őt, hogy az állam akcióképességével szemben ne értékelje alá a magángazdaság alkotóerejét, miutn termelést ágaz igazi jelentősége szerint •Héjjon vnótr, T’ztáeitsa miatt«Tyenunek a lehető legnagyobb szabadságát. Külföldi értékes tapasztalatai mellett mélyítse el a magyar gazdasági élettel való kapcsolatát és keressen olyan megismeréseket is, amelyek a miniszteri székhez rendesen csak fátyolozottan jutnak el. Szerencsét és sikert kíván működéséhez Hosszantartó nagy taps és éljenzés követte Madarassy-Illik Gyula báró szavait, majd Bod János közgazdasági miniszter szóllalt fel s hosszabb beszédben válaszolt Bod János a kereskedelem feladatairól — Ha valaki értsi annak a feladatnak nehézségét, amelyet vállaltam — kezdette beszédét a közgazdasági miniszter — én érzem. Nem akarok azonban csalódást kelteni, mert sohasem vállalkoztam olyan feladatra, amelyben nem láttam reményt és nem láttam a megvalósítás lehetőségét. — A külkereskedelmi mérleg passzivitása az, mely a megoldandó problémák tengelyében áll. A külkereskedelmi mérleg problémája oda került vissza, ahonnan száz évvel ezelőtt kiindult. A világkatasztrófa után megsemmisült a nagy világgazdaságiegység,, megszűnt az egészséges szabad mozgás, ezer és ezer korlátot álítottak fel. A fizetési mérleg helyett ma majdnem csak a külkereskedelmi mérlegről beszélünk és ennek helyzete dönti el majdnem egyes országok helyzetét. Nem tartozom azok közé, akik túlzott pesszimizmussal ítélik meg a kérdést, de nem tartozom azok közé sem, akik közömbösek akarnak lenni. A külkereskedelmi mérleg tükrözi vissza a gazdasági helyzetet és megjelöli a megoldás útját is. Az import azért növekedett, mert megsemmisültek a tőkék. Rá voltunk utalva a külföldi tőke segítségére, a tőkeimport pedig csak részben történik pénztransferálással. Nemesem kétségbe, ha olyan áruk jönnek be, amelyek az ország gazdasági fejlődését mozdítják elő, ez örvendetes jelenség, mert a gazdasági élet fejlődésének a jele. Bármennyire nem tetszetős azonban, vissza kell térnem ahhoz a gondolathoz, hogy a tulajdonképpeni, gazdasági megerősödés csak akkor következik be, ha megindul a belső tőkeképződés. Igénybe kell vennünk a külföldi kölcsönöket, mert különben nem lehetett volna megteremteni a szükséges átmenetet, de már kezdetben is hirdettem és ma is vallom, hogy semmi szükség sincs az improduktív kölcsönökre. Ezt meg kell értenie a társadalomnak. Nem a magángazdaságra célzok, mert az jórészben ceruzával számítja, hogy mi rentábilis és mi nem. Elementáris erővel van meg mindenütt a fejlődés vágya. Éppen ma volt előttem egy kimutatás arról, hogy mennyi kölcsönt vettek fel a városok Németországban. Aránytalanul többet, mint nálunk, azonban a kölcsönök 75 százalékát belső tőkéből merítették. Az én intelmem tehát a közületek felé szól, hagyjanak fel eddigi politikájukkal, tartsák vissza alkotási vágyukat arra az időre, amikor belső tőkével tudják azt fedezni. A külföldi tőkét még sokáig nem nélkülözhetjük, de a külföldi tőke is nagyobb bizalommal jön az országba, ha itt is komoly elhatározást, lát a tőkeképződés terén és látja azt, hogy nincs túlfogyasztás. Magyar éveket! — A magyar termelés felkarolásáról beszélnek. Most játszódott le a Magyar Hét. Én többet akarok, magyar éveket.! Azt akarom, hogy a közönség megbecsülje a magyar erő termelését, de amikor lélektanilag akarom a közönséget e kérdésben átalakítani, a termelésnek is tudnia kell a maga felelősségét és megtennie, ami tőle telik.Ez az a természetes alap, amit nem lehet támadni, mihelyt azonban nem ez az alap, virágházi növényt táplálunk, mely előbb-utóbb keserves csalódásához. — Importunkban legnagyobb tétel a fa. Ez helyes, mert hiszen jórészt onnan adódik, hogy építkezünk. Kérdem azonban, nem lehet-e sok tekintetben helyettesíteni, Így a talpfánál, a távíróoszlopoknál, ahol mindenütt a hazai termést használhatnánk fel. Száz és száz ilyen példát lehetne felhozni. Áttérek most az exportkérdésre, mert hiszen végeredményben aFolytatása a 2-ik oldalon} Lapunk mai száma 16 fillér A „hagyományos magyar egyházpolitika“ irta: Bangha Béla S. J. Klebelsberg Kuno gróf a fenti címmel vezércikket irt a Nemzeti Újság vasárnapi számába s szembeállította a hagyományos magyar egyházpolitikát azoknak a nemzeteknek egyházpolitikájával, amelyekben az államhatalom nemcsak hogy igénybe nem veszi a hitvallások segítségét főleg tanügyi téren, hanem egyenesen üldözi s lehetetlenné kívánja tenni pedagógiai és kulturális tevékenységüket. Jól esika magyar kultuszminiszternek azt a megállapítását olvasnunk, hogy az államhatalomnak ez a féltékeny idegenkedése a nem állami, de szintén nemzeti erőknek ettől az iskolafentartó tevékenységétől sem nemzeti, sem kulturális, sem általános etnikai szempontból nem igazolható. Hozzátehetnők: ez a féltékenykedés és idegenkedés a hitvallási tényezők tanító és tudományművelő tevékenységével szemben ma már világszerte tűnőben van, nemcsak Franciaországban, hanem másutt is; mégpedig abban a fokban, amelyben a múlt században dívott vallásellenes fanatizmus épen a kimagasló intellektusok világában erősen veszti a teret s a hitvallásos gondolat elleni küzdelem hova hamar a bolsevizmussal kacérkodó tartalmatlan radikalizmus hadijátékává szűkül. A hitvallásos nevelés és a hitvallásos intézmények kultúrmunkájának értéke előtt mindjobban meghajolnak azok a tényezők is, amelyek egy századon át a hivatalos atheizmus zászlóvivői voltak. Ennek a fordulatnak csak egyik tünete és kifejezője a Poincaré-féle pálfordulás. Franciaország maár régebb idő óta mulatságos helyzetbe került a szerzetesiskolákkal szemben. Otthon üldözte, a gyarmatokon meg minden erejével támogatta a szerzetesiskolákat. A beyruthi jezsuita egyetem évnyitó és évzáró ünnepélyeit el sem lehetett volna képzelni a francia hatóságok teljes parádéval való részvétele nélkül s ugyanígy volt ez az összes francia gyarmatokon és koncessziókon. Mindezeken a helyeken a francia szerzetes-tanintézetek bőséges állami támogatást, erkölcsi és anyagi segítséget élveztek. Viszont ugyanakkor ugyanazokat a szerzeteseket, köztük világhírű tudósokat, felfedezőket, csillagvizsgálókat, egyetemi professzorokat az anyaországban még csak elemi iskolai tanítókat sem tűrt meg a gall antiklerikalizmus kakasa. „I'anticléricalisme n'est pas un article d'exportation“ volt a jelszó. A gyarmatokon persze nem kellett félni a sznob lármájától, a radikális és szocialista kormánybuktatók hangos terrorjától. De hogy az egyházellenes elfogultság mily kevéssé mélyen, szántott, mutatta a tény, hogy a szerzeteket üldöző politikusok a saját gyermekeiket maguk is szorgalmasan vitték a svájci, belga vagy spanyol határon túl és íratták be ugyanazoknak a szerzeteseknek a nevelőintézeteibe, akiket maguk segítettek száműzni a francia földről. Milyen toronymagasságnyira áll e következetlen, igazságtalan s gyakran képmutató kultúrpolitikai kétlakiság fölött a magyar nemzet és magyar állam jogtisztelete és méltányosságérzete! Mennyi józan állambölcsesség nyilatkozik meg abban az önállóságban, amely még nagy, nyugati nemzetek példája által sem engedte magát kizökkenteni annak a ny elvnek fentartásából, amelyet jogosnak, okosnak, célirányosnak s igazságosnak tudott! S Igaza van kultuszminiszterünknek, mikor arra mutat, hogy Magyarország még az egyházpolitikai harcok idején sem vesztette el ez irányban józan mérsékletét s méltányosságérzetét, ami külön díszére válik. (Ne vélje senki, hogy ezt a dicséretet, a