Nemzeti Ujság, 1929. szeptember (11. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-05 / 200. szám
6 Egyirányú lesz a közlekedés a belső Lipótvárosban is (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Belvárosban és az Erzsébetváros belső részében tudvalevőleg már egyirányúvá tették a közlekedést, ami kétségtelenül a forgalom előnyére vált. Betegh-Huszágh Miklós főkapitány most a Lipótváros belső részére is kötelezővé tette az egyirányú közlekedést. Ez az elhatározás különösen azért volt szükséges, mert a megnövekedett autóbuszközlekedés különösen a belső Lipótvárosban tette szükségessé a kérdés sürgős megoldását. A főkapitány rendelete szerint az V. kerület belső részében ezek lesznek a közlekedési szabályok: _ 1. A Deák Ferenc-utcának a Deák Ferenc-tér és Vörösmarty-tér által határolt szakaszán csak a Deák Ferenc-tér irányából szabad hajtani. A Vörösmarty-tér irányából hajtani nem szabad. 2. Az előbbi pontban körülírt rendelkezés kiegészítéseként a Vörösmarty-téren jobbfelé irányuló körforgalmat rendelek el. A járművezetők e helyen úgy kötelesek haladni, hogy a tér középpontja mindig a jobbkéz felé essék. 3. A József-téren is hasonló irányú körforgalmat rendelek el. 4. A Gróf Tisza István-utcában megtiltom az 1.500 kg.-nál nagyobb, hasznos terheléssel bíró tehergépjárművek, állati vagy emberi erővel vont teherkocsik, továbbá a teherszállításra használt, lábbal hajtott kerékpárok átmenő forgalmát. Ezek szerint a Gróf Tisza István-utcába a felsorolt járóművek közül — a legrövidebb út igénybevételével — csak azok hajthatnak be, amelyek oda, vagy onnan szállítanak. 5. A személyszállításra használt lábbal hajtott kerékpárok forgalma alól teljesen elzárom a gróf Tisza István utcát. A személyszállításra használt kerékpárokat, az elkerülhetetlenül szükséges szakaszon, csak kézzel szabad átvezetni. 6. A Gróf Tisza István utcában járóművekkel várakozás céljából megállani nem szabad. A várakozó kocsik részére a József térnek a park körüli részét, valamint a Nádor utcának a menetirány szerinti baloldalát jelölöm ki. 7. A Nádor-utcának a gróf Tisza István-utca és Szabadság-tér által határolt szakaszán egyirányú közlekedést rendelek el olyképpen, hogy a Nádor-utcába csak a gróf Tisza István-utca irányából engedem meg a behajtást. 8. A Mérleg-utcába csak a Ferenc József-tér irányából, a gróf Vigyázó Ferenc-utcába csak a Nádor-utca irányából engedem meg a behajtást. 9. A Perc-közbe csak a Mérleg-utca irányából szabad behajtani. 10. A Szent István templom előtti park körül körforgalmat rendelek el. 11. A Vadász-utcába csak a Báthoryutca irányából. 12. a Hajnal utcába csak a Vilmos császár-út irányából engedem meg a behajtást. Aki ezt a rendeletet megszegi, kihágást követ el és a törvény 8. §-a alapján, az 1928. évi X. t.-c. 5. §-ai értelmében 100 pengőig terjedő pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén pedig megfelelő tartamú elzárással büntetendő. A rendelet szeptember 9-én, hétfőn lép életbe. Gerevich Tibor nagy előadást tartott a perugiai egyetemen Ismertette a magyar művészet és művelődés fejlődését Róma, szeptember 4. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Gerevich Tibor egyetemi nyilvános rendes tanár, a római magyar intézet igazgatója, befejezte előadásait a perugiai egyetemen. A történeti kapcsolatok ismertetésének befejezéseképpen megemlékezett a Forum Romanumnak a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében nemrég ünnepélyesen elhelyezett oszlopáról, amelyet az örök város a magyar szabadságharcban résztvett olasz légió emlékére adományozott; ez az olasz légió két generációt köt össze a felújult olasz-magyar testvériség jegyében. Rámutatott ezután arra a történeti tanulságra, hogy a magyar-olasz együttműködés Magyarország legszerencsésebb korszakait, Szent István, az Anjouk és Corvin Mátyás korát kísérte, amiből a magyar jövő ma is bizalmat meríthet. A továbbiak során a magyar-olasz művészeti kapcsolatokat ismertette vetített képek kíséretében. Elsőnek Magyarország műemléki térképét mutatta be, amely e téren is bizonyítja Nagymagyarország egységét, majd frappáns párhuzamokkal mutatta ki, hogy a magyar művészet külföldi — elsősorban olasz — hatások ellenére is meg tudta őrizni egyéniségét. A magyar művészet volt kelet felé az utolsó, amely a nyugati művészet közösségébe tartozott, sőt az európai művészetben és művelődésben kelet felé a közvetítő szerepet játszotta. Magyarország nem csak kapott, hanem adott is a külföldnek művészetet és a kelet határán a NEMZETI ÚJSÁG Csillörtök, 1929 szeptember 5. művészet terén is fontos missziót teljesített. Gerevich Tibor utolsó előadásában a magyar kultúrát és annak olasz orientációját ismertette. Vázolta azokat a feladatokat, amelyek a magyar kultúrára a trianoni szerződés következtében hárulnak. Képekben is bemutatta a menekült egyetemek nagyszabású építkezését, a svábhegyi csillagvizsgálót, az országos levéltárat, a Gödöllőre menekült premontreiek nagyszerű, új iskoláját és intermátusát. Ismertette ezután a magyarországi olasz nyelvtanítás eredményeit, a Corvin Mágus Egyesület kulturmunkáját, az új római magyar akadémia szervezetét, bemutatva az intézet pompás székházát, a Palazzo Falconierit, az olasz monumentális építészet e remekművét s a mellette emelt magyar művészházat. Megemlékezett ezután a római Collegium Hungaricum őseiről, Szent István római és ravennai hospitiumairól és az egykori bolognai magyar-illír kollégiumról, amelynek magyar tárgyú freskókkal díszített palotája ma is áll az ősi egyetemi városban. Vázolta továbbá a modern magyar kultúrpolitika széles horizonton folyó munkáját, amelynek magaslatáról a jobb magyar jövő derengése pillantható meg. Gerevich Tibor előadásait az egyetem nagy előadó termében tartotta meg, amelyet mindvégig zsúfolásig megtöltött a nemzetközi hallgatóság, de részt vettek az előadáson a városi előkelőségek, valamint az egyetem tanárai is nagy számban. Az előadások végén melegen ünnepelték a kiváló előadót. Luparelli rektor az egyetem nevében a következő levelet intézte Gerevich Tiborhoz: „Engedje meg, hogy az egyetemünkön tartott nagyérdekű előadásaiért a legmélyebb köszönetemet fejezzem ki. Az előadásaiból áradó fény, mély tudás még jobban meg fogja erősíteni az Olaszország és Magyarország közti kapcsolatokat. Kérem, őrizze meg továbbra is jóindulatú közreműködését egyetemünk iránt, egyetemünk előhaladása, valamint az ön és az én nemzetem testvériségének javára.“ Lekaszálta a magyar és a Horvát saftét a belgrádi erőszak A szabadkai „Szin-lap**, a „Topolya és vidéke** és a zomlaori „Az Ujság" megjelenését betiltották . A jugoszláviai magyir«ágnak már csak három lapja maradt Szabadka, szeptember 4. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A belgrádi kormány minden elképzelhető eszközt és módot megragad arra, hogy minél gyorsabban és radikálisabban tüntesse el a föld színéről azt a sajtót, amely sehogyan sem tud, de nem is akar a diktatúrával egy követ fújni. A magyar lapokra Jugoszláviában az impériumváltozás után azonnal rájárt a rúd, de most a szerb kormány, úgy látszik, le akarja tarolni még azt a magyar sajtót is, amelyet kormányelődei megtűrtek. A Siornai lapok A belgrádi diktatúrakormány végzett az önérzetes horvát sajtóval. Egyik részét behódoltatta, a másik részét pedig, amelyet semmiképpen sem tudott megtörni, egyszerűen beszüntette. Ma bátran elmondható, hogy a horvát fővárosban, ahol annak idején oly agresszíven írtak Magyarország ellen, minden horvát nyelvű lap kezesbáránya a diktatúrának. Egykét, de igazán csak egy-két horvát lap akad még, amelyekről tudott dolog, hogy nem úgy gondolkoznak, mint Belgrádban, de dilemma elé vannak állítva, hogy vagy csupán a legszürkébb formában regisztrálják a belföldi eseményeket, minden kritika nélkül, vagy beszüntetik őket is. Vegetálnak tehát semmitmondóan, hogy létüket megmentsék, mert hátha alkalmas pillanatban majd hasznosíthatják magukat. A jugoszláviai magyar sajtóval a helyzet hasonlóképpen áll. Sőt természetesen még szigorúbban, mert hiszen a horvát nép mégis csak úgynevezett testvére a szerbnek, tehát némileg tekintettel vannak rájuk. A magyar ellenben, a mindennek kitett kisebbség csupán. Három magyar újság beszinttelése A legfrissebb intézkedés ismét a legkíméletlenebbül belekaszált a már úgy is gyéren meghagyott és megtűrt magyar lapok közé és lendülete nyomán három magyar lap hullott a tarlóra. A szabadkai „Hírlap", a zombori „Az Újság“ és a topolyai „Topolya és Vidéke". Miért is kérdezzük megdöbbenve. Miért egyszerre három? Mit írhattak ezek a lapok, ahol amúgy se szabad semmit sem megírni? Egyszerűen azért, mert a kritikának egy halvány árnyát fedezték fel Belgrádban. Itt pedig kritika nincs, mert a külföldnek meg kell mutatni, hogy az S. H. S. állam gondolkodásban teljesen egységes, megelégedett, semmi kívánni valóthátrahagyó állam, amelynek sem társadalma, sem egyes állampolgárai a kritikát nem is ismerik, mert Belgrádban minden a világon az ő érdekeik szemmel tartásával történik. A szabadkai Hírlappal egy olyan magyar politikai napilap tűnt el a jugoszláviai magyar lapok sorából, amely 1920- tól, megalapításától kezdve ez év január 6-áig, a diktatúra életbelépéséig a legelszántabban harcolt a magyarság érdekeiért és védte meg a magyarságot mindenféle igazságtalanság és támadás ellen. A szabadkai Hírlap ez idő alatt hivatalos lapja volt a jugoszláviai Magyar Pártnak, amelyet természetesen szintén feloszlatott a diktatúra, mert hiszen „ott, ahol mindenki meg van elégedve, ott nincsen párt és nem kell párt". A szabadkai Hírlapot Streliczky Dénes dr. volt magyarpárti képviselő alapította Havas Károllyal, a jugoszláviai magyar újságírás egyik legkiválóbbjával egyetemben, aki az elmúlt keddig, a lap beszüntetéséig annak felelős szerkesztője is volt. Streliczky Dénes, a felelős kiadó és Havas Károly, a felelős szerkesztő nem kis üldöztetéseken és állandó vegzatúrákon mentek keresztül. Lapjuk elkobzása különösen a diktatúra óta napirenden volt. Ez év folyamán tizenhatszor kobozták el. Streliczky Dénes dr.-t és Havas Károlyt 1925-ben a szerb államügyészség fegyveres felkelés szításával vádolta meg és letartóztatták őket. Nem kevesebbel, mint azzal voltak megvádolva, hogy a magyar délvidéket el akarják szakítani Jugoszláviától és hozzácsatolni Magyarországhoz. Azalatt a nyolc nap alatt, amit a vádlottak letartóztatásban töltöttek, s amely idő alatt a vád nevetségessége teljesen bebizonyosodott, nagy bántalmazásokon ment keresztül a két férfiú. Nyolc nap múlva azonban belátták a vád tarthatatlanságát és szabadon bocsátották őket. Kiszabadulásuk után továbbra is a lap élén maradtak és mindent elkövettek az elnyomott magyarság helyzetének jobbrafordítására. Streliczky Dénes a szkupslinában is mindent megkísérelt, de munkáját megállította a diktatúra, amely mint ismeretes, fölösleges intézménynek deklarálta a parlamentet is. A Topolya és Vidéke című lappal a Ferenc-csatorna környéke, néhány színmagyar község, mint Nagyfény, Csantavér, Topolya, Ujverbász magyarsága veszítette el sajtóját. A zombori Az Újság beszüntetése pedig a Duna szöge magyarságának (Gombos, Újpalánka) fog ezentúl pótolhatatlanul hiányozni. Akik még élnek összegezve a jugoszláviai magyarság veszteségstatisztikáját a sajtó terén, megállapíthatjuk, hogy az egész volt magyar Bácska-Bánság és Baranya területének, ahol 500.000-nél több magyar él, ma mindössze három magyar nyelvű napilapja van. Jobban mondva ezt a hármat még máig nagy szenvedések és akadékoskodások árán megkímélte a végenyészettől a szerb rabulisztika. Ez a három magyar lap az újvidéki Délbácska, amelynek felelős szerkesztője Andrée Dezső, a nagybecskereki Torontól, amelynek felelős szerkesztője Mara Jenő dr. és a szabadkai Bácsmegyei Napló, amelynek felelős szerkesztője Fenyves Ferenc dr. Ez a három magyar lap és ez a három magyar férfi megérdemli, hogy ideiktassuk nevüket. U. A. BÚTOR-HITEL készpénzárban. Évtizedek óta közremért bútoráru- házunkban hálószobák, ebédlők, artszobák legked-[ vezőbb fizetési feltéte- ÍMISE •• Kereske- j lek mellett kaphatók A delmi Rt. S ezelőtt Dalazs és Társa bútoráruháza, VI., Vilmos , császár-ut 43. — Tisztviselőknek kedvezmény! I LEVELEK A Balaton igenis — nemzetközi érték Jeszenszky Sándornak a Nemzeti Újság vasárnapi számában „Nemzetközi érték-e a magyar tenger" című érdekes fejtegetésére elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, hogy e kérdéshez hozzászóljak. Hozzászólásomat indokolja egyrészt, hogy országos elnöke vagyok a Balatoni Társaságnak, de másrészt az is, hogy a Balaton iránti bensőséges rajongásom nem engedné meg, hogy elhallgassam, ami a szívemen fekszik Azt hírnem, nem kell védőbeszédet mondanom a Balaton mellett. Minden igaz magyar embernek el kell ismernie, hogy a magyar tenger igenis, nemzetközi érték, mégpedig — sajnos — eleddig jórészt kiaknázatlan, holt nemzetközi érték. Hiszen, ha csak arra mutatunk reá, hogy Középeurópa legnagyobb tava, amelynek vidéke nem Alföld — ahogy Jeszenszky feltünteti — hanem hegyes-domboslankás — amint az egész Dunántúl, berkekkel, erdőkkel, szőlőkkel körülvett, ahol vannak 400 méter körülimagaslatok is, amelynek jellegzetes flórája és faunája rendkívüli változatos, ez maga elég, hogy érdekességet kölcsönözzön a Balatonnak földrajzilag nemzetközi viszonylatban is. Csonkamagyarország — sajnos — nem dicsekedhetik már sem a hatalmas Tátra hegyóriásaival, sem a mármarosi havasok rengetegeivel, sem Erdély gyönyörűséges vidékeivel, elvesztette a felbecsülhetetlen értékű ásványvízforrásai és gyógyfürdői egész sorát, mi maradt tehát számunkra nemzetközi értékképpen egyéb, mint a Balatoni A Balaton-vidék fejlesztése rendkívüli jelentőségű nemzeti feladat. Mégpedig igen sürgős, mielőbbi kötelessége kormánynak és társadalomnak egyaránt. Ezért örömmel üdvözlök minden lépést, amely egy parányit is előbbre viszi a Balaton ügyét, örömmel üdvözlöm egyéb eszköz híjján, a játékbank tervét is, amely szintén jótékonyan hathat a Balaton fejlődése szempontjából. Lehetetlen gondolatnak tartom a játékbanknak Budapesten való létesítését, amely — bármily kecsegtető lehetne is a magyar zenei élet fejlesztése tekintetében, ahogy azt Jeszenszky oly szépen elgondolja — veszedelmet jelentene az ország fővárosának szükségszerű méltóságteljes piedesztálja szempontjából. — Hál’ Istennek — úgy hiszem — a kormány vezetőinek a felfogása is fedi az én megállapításomat. Ami egyéb, kétségkívül érdekes megjegyzés található Jeszenszky cikkében, erre nézve csak néhány rövid észrevételem volna. Három balatoni képkiállítást rendeztem (az elsőt, amely hívásszerűen Balatont mutat be), így jogom van megállapítani, hogy a Balatont ma már, hála a Gondviselésnek, oly sok kiténő művészünk festi le, érti meg, hogy nem kell a svájci tavakhoz folyamodni különleges szépségekért, jellegzetes, igazi színeit, csodálatos varázsát és elbűvölő erejét elénk tárják, fényhatásait, rejtett, egyéni szépségeit megörökítik a legnagyszerűbb Istenáldotta magyar tehetségek. A Balaton hagyományai, műemlékei és kultúrértékei pedig valóban felbecsülhetetlenek. Csak tessék az igen kedves, jó barátomat, a sümegi museum örökké fiatal és tetterős megalkotóját, Darnay Kálmánt megkérdezni, majd ő megfelel arra a maga nemes módján, bámulatos tudása bőséges tárházával. Olvassuk el az ő remek bársait, amelyekből szinte árad felénk a történelmi tó lelkének évezredes meséje. A Balatonhoz nem szabad hozzányúlni avatatlan kézzel! Lelkes, nagy férfiak értékes életüket egészen odaáldozták a magyar tenger oltárára, Írók, költők, művészek, tudósok garmadája munkált és munkál a Balaton kultúrájának előbbrevitelén. Ezt egyszer már tudomásul kell venni. Jókai Mór, Eötvös Károly, Lóczy Lajos, Mészöly Géza, Szendy Árpád, Hubay Jenő, Sziklay János tették a Balatont egyként nemzetközi értékké. És a nagyszerű, a halhatatlan ősök? Csokonay Vitéz Mihály, Czuczor Gergely, Kisfaludy Sándor, Garay János, Endrődi Sándor, meg a többiek. A balatoni építkezések magyar stílusára nézve pedig tessék elolvasni Torockói Wigand Edének, ennek a fenomenális magyar építőművésznek ragyogó írását „Hogyan építsünk a Balatonont" amely az általam szerkesztett Balatoni évkönyvben (1921.) látott először napnapvilágot és külön könyvalakban is megjelent. A Balatoni Társaság tavalyi balatonfüredi mérnökgyűlésén Medgyaszay István és Dörner Gyula tettek erre nézve igazán értékes és kimerítő előterjesztést, amelyet az illetékes szakkörök elé juttattunk. Wlassics Tibor báró a Balatoni Társaság orsz. elnöke.