Nemzeti Ujság, 1942. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-21 / 16. szám

Tóth Tihamér sír­emlék­ének felállítása A Katolikus Hittanárok és Hitoktatók Egye­sülete most tartott igazgató-választmányi ülé­sén, amelynek tárgya főképen a nyolc osztá­lyos elemi iskola hittanítási anyagának meg­­állapítása volt, az elnöklő dr. Marcell Mihály egyetemi tanár bejelentette a Tóth Tihamér Emlékbizottság részéről, hogy a nagy peda­gógus-püspök síremléke a Kerepesi­ úti teme­tőben ez év május elejére elkészül. Az igaz­gatóválasztmány elhatározta, hogy „Tihamér atya“ sírkövének megszentelését a tiszta ma­gyar ifjúság országos ünnepévé avatja és en­nek megszervezésére oroszlánrészt vállal, hogy a Tiszta Férfiuság győzelmes fiai is ün­nepélyesen vonuljanak fel atyjuk emlékére Rekviem Gödöllőn. Dr. Gerinczy Pál jászóvári prépost rendelkezéséből a gö­döllői premontrei intézetben az ifjúság részvételével ünnepélyes rekviem volt az elhunyt Hanauer A. István váci püs­pökért. BUBNICS MIHÁLY ROZSNYÓI MEGYÉS­­PÜSPÖK most megjelent I. sz. pásztorlevelé­ben megköszöni papságának a karácsony­ünnepe és az évforduló alkalmából kifeje­zett jókívánságait és utalva a mai időkre hangsúlyozza, hogy „nagy feladatok várnak mindazokra, akiket a Gondviselés állásokba juttatott, de különösen a papi rendre. Ma mindenkinek hatványozott energiával kell dolgoznia“. Épen ezért a püspök igyekszik minden községben a papok mellé segítő erő­ket állítani. Ebből a célból Csizfürdőn léte-­­ síte­tte a „Csizi Otthon“-t, amelyben nevelni akar az egyházmegye minden falujának ve­zetőket, hogy ezek a plébános és tanító ol­dala mellett segítsenek abban a nagy mun­kában, amelyet i. e. XI. Pius pápa megkez­dett és hazánkban az A. C. központja fárad­ságot nem kímélve vezet. A püspök rámutat arra, hogy hiányzik az egyházmegyében olyan vezető szerv, amely nemcsak utasítá­­­­sokat közöl, hanem belenyúl minden köz­ségbe s nevel a pap és tanitó mellé jóaka­­ratu segitő erőket s ezeket állandóan kezé­ben tartja. Hangsúlyozza, hogy amit most tesz, még plébános korából való régi elgon­dolása és papjai segítségével most talán si­kerül megvalósítania. Az uj otthonban hat turnusban 30—30 résztvevővel indulnak meg február 9-től a tanfolyamok. Minden héten két kurzus lesz, hétfő estétől csütör­tök reggelig és csütörtök estétől vasárnap reggelig. Három hét az ifjak, három hét a leányok számára, a tavaszi munkák meg­kezdéséig. A jövő télen a férfiak és az asszonyok számára szervez a püspök kurzu­sokat, az egyházmegye városaiban pedig a plébánosokra bízza külön kurzusok tartását. A püspök ezután meghirdeti a kurzusokkal kapcsolatos gyakorlati teendőket. Az Actio Catholica budapesti központi csoportbizottsága január 22-én, csütörtökön délután 6 órakor az A. C. tanácstermében (IV., Ferenciek­ tere 7., III. lépcső, II. em.) dr. vitéz József Ferenc főherceg elnöklésével értekezletet tart. I­r. Madarász István kassai megyéspüspök Nagy Miklóst, az ismert nevű katolikus szép­­írót és publicistát, az Actio Catholica orszá­gos titkárát és az Egyházi Lapok szerkesztő­jét püspöki tanácsossá nevezte ki. Az Aquinói Szent Tamás Társaság január 21-én, szerdán este 6 órakor a Központi Pap­nevelőintézet előadótermében felolvasó ülést tart, amelyen Réti Menyhért O. F. M. ad elő „A skótizmus hivatása az újskolasztikában“ címmel. Változások az esztergomi főegyházmegyei espereskerületek beosztásában. A legutóbbi zsinat határozata szerint az esztergomi fő­­egyházmegye területén négy esperesi kerület szűnik meg, még­pedig a házi, ipolyszalkai, nagycétényi és az ürményi. Ezzel kapcsolat­ban Benye Ferencet az ipolyszalkai, Teplán Gergelyt a kemencei, Búzás Istvánt a nagy­marosi, Cservenka Kálmánt a nagycétényi, Polónyi Györgyöt az ürményi kerület espere­sét és Hanzlik János ugyanezen kerület he­lyettes esperesét az esperesi, illetve helyettes esperesi tisztük alól felmentette a bíboros hercegprimás. Az új, megnagyobbodott kerü­letekben pedig a következő kinevezéseket rendelte el a bíboros hercegprimás: Kovács István a kemencei, Monsperger Ferenc a nagymarosi kerület esperese, Benye Ferenc pedig ugyanezen kerület helyettes esperese lett­ Az újonnan szervezett Budapest Szent Bor­bála plébániára Szabó László eddigi lelkészt plébánoshelyettesnek nevezte ki a bíboros főpásztor. A Katolikus Középiskolai Tanáregyesület január 31-én, szombaton délután 6 órakor az egyesület székházában tartja tisztújítással kapcsolatos közgyűlését. A közgyűlés előtt 5 órakor az igazgató­tanács tart ülést. A budai ferences egyházközség kultur­­délutánja, A budapest-országúti ferences egyházközség vasárnap délután 5 órakor tar­totta Zárda­ utcai kulturházában II. kultur­­célutánját. Ezen művészi számokkal szere­peltek: a gróf Teleki Pál Diákotthon ének­­karra, az egyházközségi zenekar Rákosy Géza karnagy vezetésével, parajdi Horváth Gizella énekművésznő, Bacsilláné Striffer Erzsi nóta­szerző, Várkonyi István énekművész és a Hargitaváralja jelképes Székely község tánc­csoportja. A művészi számok mind erdélyi vonatkozásuak voltak és ezek keretében tar­tott érdekes előadást Scheffler János kolozs­vári egyetemi tanár az erdélyi katolikus stá­tusról, amely az erdélyi irodalom mellett fő­tényezője volt Erdély szellemi életének. Ebből a munkából egyháziak és világiak egy­aránt vették ki részüket és valósították meg az Actio Catholica gondolatát. A mindvégig érdeklődéssel hallgatott előadást Gr­ántzer Béla m. kir. kísérletük-­i igazgató köszönte meg az egyházközség nevében. színház­művészet BBB—BHWB——B—BBB IIiH IIII^^I^Ma—gHBaa—SraBMWiBlimilliH IIIWg^ K­aee­a n n­pú uj't-díjért hadifogosij-Ui­ íthtái 'parisban -­­justry uj filmet forgat Paris, január hó. (A Nemzeti Újság párisi tudósítójától.) Szombaton nyílt meg a Musée Galliérá­­ban az idény legérdekesebb kiállítása. A francia hadifoglyok művészeti bemu­tatkozása volt ez. Ötven legénységi és tizenhét tiszti fogolytábor küldte el a né­met hatóságok támogatásával azokat a képeket, szobrocskákat és iparművészeti alkotásait, amelyeket másféléves hadi­fogságuk alatt készítettek. Az egymillió­kétszázezer hadifogoly között akadtak természetesen hivatásos művészek is, de a kiállítók nagyobbik része amatőr. Kon­­zerv­dobozokból készített hajókat, hulla­dék­ fából fabrikált szobrot, nemez­­papírra festett olajképet, agyagból ége­tett „porcellánt“ bőven találni a kiállított műtárgyak között. Ezek adják meg a ki­állítás lelkét: vágyakozás a képzelet szár­nyain az élet szabadabb kiélése után, me­nekülés a lélek magánya elől, hit a mun­kában. Feltűnő, mennyi vallásos tárgyú képet, rajzot és szobrot talál az ember, az iparművészeti holmik jó része is kegy­szer. Nem lehet véletlen, hogy a francia férfiak három nemzedékének színe-java éppen most jutott el a vallásossághoz és a hitből merít vigaszt. A kiállítást, ame­lyen különben sok ügyes és szellemes gyermekjáték is szerepel, a már szabad­lábra került hadifoglyok rendezték. Az eladásokból befolyó jövedelmet a hadi­foglyok ínséget szenvedő hozzátartozói­nak javára fordítják. *­­ Emile Fabre, aki huszonkét éven át volt a Comédie Francaise főigazgatója, érdekes könyvet írt „La Comédie Fran­caise, vagy egy színésztársulat története a századok során“ címen. Emile Fabre 1936-ban, a Blum-kormány hatalomra ke­rülésekor vált meg főigazgatói állásától, az azóta eltelt hat esztendőt ennek a munkájának szentelte. A mű nemcsak történelmi, de lélektani szempontból is figyelemre méltó és sok olyan intim, sok­szor zavaros részletet tár fel a színház belső életéről, amely "meglehetősen isme­retlen a nyilvánosság előtt. Egy pikáns definíciót találni a könyvben Moliére há­záról: „Egy zsarnok által kormányzott köztársaság!“ * Sacha Guitry most a „Désirés Clary csodálatos sorsa“ című filmet forgatja. A két női főszerepet Gaby Morlay­­és Ge­­neviéve Guitry játssza. A film befejezése után egy új filmvállalko­zól XIV-ik Lajos életét viszi filmre. A szövegkönyvet ehhez a filmhez is Sacha Guitry írta és ő fogja játszani benne a Napkirály szerepét. * A Goncourt Akadémia megválasztotta a Rosny Anné halála óta hiányzó „tize­diket“. A választó ülésre csak négyen gyűltek egybe a Place Gailton-on lévő hagyományos vendéglőben: Sancha Guitry, René Benjamin, Dorgelén­ée az elnök, Rosny Jeune. A többiek írásiban szavaz­tak. Az Andre Billynek jutott három sza­vazattal szemben, hat szavazattal Pierre Champion történész lett a tizedik akadé­mikus. Irodalmi körökben nagy meglepe­tést keltett, hogy nem regényíró, hanem hisztérikus került Rosny Anné megürese­dett székébe. Különben újra összeülnek a Goncourt-akadémikusok, az 1g taggal együtt most már öten, hogy döntsenek az 1941-es Goncourt-díj odaítélését illető­leg. Mint minden évben, most nagy a ta­lálgatás, kié lesz az idei díj. Sokan úgy vélik, legtöbb kilátása Guy de Cars-nak van „L’Officier sans nom“ című háborús regényével, melyet a meg nem szállott terü­leten tartózkodó akadémikusok egy része, különösen Francis Carco támogat. Mások Henri Pourrat „Vent de mars“ című re­gényét tartják a favoritna­k. Lehet azon­ban, hogy — mint már annyiszor­— a díj odaítélése az idén is meglepetés lesz. öt moziban csütörtökön : „Honvédek, előre­­“ A nagyszabású háborús riportfilmet, amelynek címe „Honvédek, előre“ csü­törtökön öt filmszínház mutatja be: a Royal, Apolló, Corsa, Átrium, Omnia és a Simplon. A honvédeink diadalmas har­cát, amelyet a múlt esztendőben a Délvi­déken és a szovjet földön folytatott, szenzációs képekben mutatja be a nagy riport­film, amelynek külön érde­kességet kölcsönöz az, hogy beiktatásra kerültek a szovjet földön zsákmányolt eredeti bolseviki filmek részletei is. Töb­bek között látjuk, hogyan csempészték vissza a világháború után Lenint Orosz­országba, hogyan foglalták el a vörös matrózok a Carzkoje Selot, milyen föld­alatti munkával forgatták fel a bolsevi­­kiek Kerenszky uralmát, milyen véres pusztításokat okozott egész Oroszország­ban a bolsevikiek uralomrajutása és vé­gül a vörös hadsereg parádéját Moszkvá­ban a szovjet fennállásának huszadik év­fordulója alkalmából. Olasz vígjáték az a­ndrássy Színházban Az Andrássy Színház megkezdte próbáit soron következő újdonságából, amely Mario Devellis olasz író „Viharos szerelem“ című háromfelvonásos zenés bohózata lesz. Fősze­repeit Muráti Lili, Vaszary Piri, Latabár Kál­mán, Hajmássy Miklós, Mihályfi Béla, Szem­­­lér Mária és Pálóczy László játsszák. A be­mutatót előreláthatólag január 31-én a „Bol­doggá teszlek“ 175-ik előadása után tartják meg.­­ ­ Szörényi Paul a kányarzsenypódiumon Érdekes jeleneteket forgattak tegnap a Hunniában, ahol most készül az olasz Esperia filmvállalat első magyar filmje, a „Tavaszi szonáta“, amelyet Hegedűs Tibor rendez. A Vigadó nagytermét vará­zsolták a műterembe, a széksorokat meg­töltötte a nagyszámú statisztéria, a pódiu­mon pedig Szörényi Éva és vitéz Benkő Gyula, a film két főszereplője adtak hangversenyt. Szörényi Éva, ugyanis mint zongoraművésznő játssza a női fő­szerepet, partnere pedig vitéz Benkő Gyula, aki egy fiatal hegedűművészt ala­kít és aki csak sok viszontagság után találja meg boldogságát a zongoramű- vésznő mellett. Beethoven muzsikája festi alá az érdekes problémájú filmet, amelynek címét éppen Beethoven F-dúr szonátája a „Tavaszi szonáta“ adja. han­g­versen­­eik Sok romantikus muzsikát kapunk ebben az évadban és valljuk meg, a mai komoly időkben szívesen elfogadjuk. A Budapesti Hangverseny Zenekar Schuanan-, Chopin-, Csajkovszkij-estjét is örömmel ültünk le meghallgatni. A Manfréd-nyitány hangzott el először a dinamikus árnyalatok jó hang­súlyozásával, egészben véve azonban meg­lehetősen üresen. Heimlich Lajos játszotta el ezután ihletett átérzéssel Chopin e-moll zongoraversenyét. Szép billentése főleg a lassú részekben érvényesült. Végül Csaj­kovszkij V. szimfóniáját építette fel a gon­dosan vezénylő Országh Tivadar, aki a ha­talmas alkotás hangáradatát avatott kézzel hozta ki a zenekarból. * Szemere Judit első ária- és dalestjét ren­dezte a Zeneakadémián. Az ifjú énekesnő ma még nem tud szabadulni tanulmányainak szobalevegőjétől, de néhol kétségtelenül érté­kesen kibontakozó orgánuma és muzikalitása a felszabadult művészet ígéretével biztat. A közreműködő Martin Djemil titokzatos éter­hangszerével aratott sikert. (Sz. I.) Diódát­­s -h­an­g­versen­y f­akón Kodály Zoltán ebben az évben tölti be hat­vanadik születésnapját, ezért az Országos Magyar Dalosszövetség az 1942. évet Kodály­­évnek nyilvánította. Az első Kodály-hang­­versenyt a makói Hagymaházban vasárnap este rendezték. A helybeli énekkarok együt­tesen Kodály-műveket adtak elő igen nagy sikerrel. Ez alkalommal osztotta ki az orszá­gos szövetség kiküldötte a 40, 20 és 10 év óta működő dalosok között a szövetség érmeit. — Fotorajz Rozgonyi újdonsága. JMozart A Mozart-ével kapcsolatosan a Magyar- Német Társaság is megemlékezett a halha­tatlan zeneszerzőről és Pukánszky Béla egye­temi tanár a múlt év december 13-án rende­zett Mozart-ünnepen tartott a zeneköltőről előadást. A Magyar-Német Társaság most nyomtatásban is kiadta Pukánszky profesz­­szor előadását, kulturkiadványainak 11. szá­maként. A társaság, amelynek célja a ma­gyar-német kulturális kapcsolatok ápolása és elmélyítése, ezzel is hódolni akar a nagy zene­költő, Mozart géniusza előtt A nyomtatvány a Magyar-Német Társaságnál szerezhető be. NEMZETI ÚJSÁG , 1942 január 21. Szerda .SPORT: Az FTC jégkorong­­csapata horvát-olasz túrára megy • A BBTE nyerte a palicsi tornát Az FTC jégkorong csapata pénteken indul horvát, illetőleg olasz portyájára. Az első mérkőzését szombaton Zágráb­ban játssza, vasárnap pedig Károlyvá­­rosba rándul, ahol a második horvát mér­kőzését bonyolítja le. Ezután a mérkőzés után tovább indul Olaszország felé, ahol a 24-én játssza első mérkőzését A csapat tíz tagból áll: Blazsejovszky, Kneisel, Ko­vár, Pálfalvi, Sennyei, Szögyén, Tele és két BBTE játékos: Helmeczi és Szamosi. Palicson a Kolozsvári KE 7:1 (1:1, 4:0, 2:0) arányban legyőzte a Palicsi SK-t, a BBTE pedig 9:0 (2:0, 4:0, 3:0) arányban a Kassai VSC-t. Hétfőn befejeződött a palicsi „Visszatérés jégkorongtorna“. Be­fejező eredmények a következők: BBTE —Kolozsvári KE 5:1 (2:1, 1:0, 2:0), Kassai VSC—Palicsi SK 2:1 (0:0, 1:1, 1:0). A jégkorongtorna győztese s egyben Szabadka város serlegének nyertese a BBTE. 2. Kolozsvári KE, 3. Kassai VSC, 4. Palicsi SK. Leventéink biztosítják a sí­sport után­pótlását Hatalmas sikere volt a Magyar Sí Szövet­ség levente sí-seregszemléjének, amelyet Bu­dapesten kívül még 25 városban rendeztek­­ meg a helyi társadalmi, illetőleg levente egyesületek. A fővárosi versenynek közel 2000 indulója volt, de a vidéki városokból érkezett jelentések is mind azt bizonyítják, hogy az ifjúság körében nagy lelkesedést keltett a seregszemle gondolata és tömege­sen jelentek meg az indulási helyen. A szö­­vetség a sí-tömegsport megvalósítása és továbbfejlesztése érdekében megindított munkáját minden bizonnyal közeli siker ko­ronázza, mert az országnak most már van­nak olyan területei, ahol minden nagyobb nehézsége nélkül gyűjtheti össze a fiatalsá­got a minőségi sport utánpótlására. Rövid pár év alatt ezzel a céltudatos tevékenység­gel a sísportban is elfoglalhatják ifjaink azt az előkelő helyet, mint a többi sportágakban. A SZERDÁN, BOROSZLÓBAN, A JAHR­­HUNDERT-CSARNOKBAN KEZDŐDNEK AZ AMATŐR ÖKÖLVÍVÓK HÁBORÚS EURÓPABAJNOKI KÜZDELMEI. A tény­leges küzdelmeket a városházán fogadás előzi meg, amelyen dr. Fridrich főpolgármes­ter üdvözli a nemzetek képviselőit. Az európabajnoki viadalon 10 nemzet 100 ver­senyzővel indul, köztük a magyar válogatot­­­tak is. Már a selejtező mérkőzéseken, ame­lyeket naponta délután és este rendeznek, nagy küzdelmek várhatók, mert minden nemzet képviselője minden erejével küzd majd, hogy a továbbjutását biztosítsa. Futballhíradó A Magyar Labdarúgók Szövetsége a már­cius 15-i magyar-német válogatott mérkőzés ügyében két edzői értekezletet tartott és az­ ott kialakult vélemények alapján a szövetség elnöksége a következő határozatot hozta: a tavaszi idényt a szövetség egy héttel előbb kezdi, a Magyar Kupa első fordulója február 15-én lesz (22-ike helyett), a bajnokság első fordulója pedig február 22-én (március 1. helyett). A Ferencváros berkeiben hetek óta komoly, tárgyalások folytak az új vezetőség meg­választásának kérdésében. Legutóbb az FTC és a Ferencváros képviselői ültek össze, hogy végérvényesen megállapítsák a Ferenc­város legfőbb vezetőségét, akik­ hivatva lesz­nek az őszi balsikereket — amennyire lehet­séges — rendbe hozni. A tárgyalások ered­ményre vezettek: dr. Darnay László, az FTC alelnöke lett a Ferencváros ügyvezetője, aki teljhatalmúlag intézi a jövőben a zöld­­fehérek ügyeit. Munkatársai: Pataky Mihály és dr. Kemenesy Sándor. Pataki Mihály, aki­nek különleges beosztása március 1-én lejár, teljes emberként vehet részt a Ferencváros munkájában. A A szabadfogású csapatbajnokság vasár­napi harmadik fordulójának szünetében vá­logató mérkőzések lesznek. A szövetségi ka­pitány a következő párokat jelölte ki: Tóth Ferenc—Fecske, Sóváry—Kinizsi, Bencze— Tóth II. — A csapatbajnokságban a BVSC— BSzKRt az I—II., a WMTK—Ceglédi MOVE a III—IV. helyért küzdenek. A Hegyi Szent Bernát sífutó verseny. Vasárnap, január 25-én rendezi meg a Bu­dapesti Egyetemi Turista Egyesület az, Em­e­­ricana Hegyi Szent Bernát Társulata által alapított Hegyi Szent Bernát nagyvándor­­díjas sífutóversenyét a Svábhegyen. A ver­seny előtt dr. P. Schrotty Pál ferencrendi házfőnök áldja meg a síelők felszereléseit. A versenyen a Magyar Si Szövetség, a Cser­kész Szövetség, a KISOK, a LESOK és a Magyar Turista Szövetség tagjai indulhat­nak. Nevezések a Magyar Si Szövetségbe (V., Alkotmány­ utca 3.) küldendők január 23-án este 7 óráig.

Next