Nemzeti Ujság, 1942. augusztus (24. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-01 / 173. szám
Az elválaszthatatlan egység szimbóluma: a kenderesi székely kapu Az erdővidéki székelyek átadták a galambdúcon kaput a Kormányzónak Kenderes, július 31.A Nemzeti Újság kiküldött munkatársától.) A kenderesi kastélyon vidáman Csattogtatja a szél a piros-kék lobogót.Az is mutatja, hogy itthon van kedves pátriájában Kenderes ura, a Főméltóságú Kormányzó Úr. A tiszta kék égről áradó napsütésben szikrázva csillognak az ezüstfenyők. Az akácok sötét lombjai halkan zúgnak. Valahol a szép nagy gyümölcsösben pintyőke dalol, rigó füttyent. Úgy jár itt az ember és úgy hallgatja a hintázó levelek zizegését, mintha boldog alomban járna. Érzi, hogy ebben a parkban minden fűszál és bokor történelmet látott. Az a nosztalgia fogja el, mintha a kenderesi fák zúgásában befont üstökü, ideli ■ őseink évezrede bolyongó lelkének szava zsongana. Magyar bánatról, dicsőségről és új magyar századok gondjáról, reménységéről susognak a kenderesi fák. És ő, aki a nyár két hónapjában mindennap itt jár, itt beszélget az ősök szellemével, talán azt is megérzi a sötét akácok alatt, hogy a ma élő nemzet, tizenhatmillió magyar lelke is itt keres ma mindennap minden órájában reményt és vigasztalást. Ilyen gondolatok közt járok a sárgakavicsos utakon s ezekről az apró kövekről eszembe jut most valami, ami itt történt egy évvel ezelőtt. A Főméltóságú Úr a bácskai székelyek kis küldöttségét fogadta. Új hazájuk földjének első termését, egy hatalmas búzakoszorút hoztak akkor ide a székelyek. Csak két percre kértek kihallgatást, de a két percből egy óra lett. A Kormányzó Úr közel egy órát elbeszélgetett az idegen tengerből megváltott bukovinai székelyekkel. Lelkükben a meghatott öröm lázávaltávoztak a hosszú kihallgatás után a bácskai székelyek. A Főméltóságú Úr kiment utánuk a kastély elé és megállt fönn a lépcsőkön.Onnan nézett utánuk nagy, nagy szeretettel. A székelyek haladtak a kapu felé s egyszer csak az egyik férfi lehajolt, megcsókolta a földet és elővette a zsebkendőjét. Azután néhány kavicsot vett fel és beletette a zsebkendőbe. A többiek abban a pillanatban követték a példáját. Előkerültek a fehér zsebkendők és megteltek sárga kavicsokkal. A Főméltóságn Űr mosolyogva nézte a jelenetet, s amikor az egyik férfi hátrafordult, odaszólt hozzá: — Minek lesz az, emberek? — Alázatosan jelentem, — kapta magát vigyázba a székely, — örök emléket viszünk a többi székelyeknek ... Hát így szeretik a székelyek Horthy Miklóst, hogy még a lábanyomát is megcsókolják s még azok a kövek is drágábbak számukra a gyémántkőnél, amelyen talán az ő lábai jártak ... A Kárpátokon innen és határokon túl minden székely lelkének hálája Horthy Miklós felé árad. Ennek a leírhatatlan, immár legendássá vált szeretetnek egyik szép megnyilatkozása az a remek bekészült, galambdúcos székelykapu, amelyet csütörtökön délután adott át Kende résén az Erdővidéki székelyek küldöttsége. Ennek a székelykapunak gyönyörű története van és meghatóan szép szimbólumot állítottak ezen a napon Attila népének, — legősibb itt élő őseinknek ivadékai — annak a hódoló, rajongó szeretetnek, amit a rabságból megváltott székelység érez, a legendás hírű szabadító, Horthy Miklós iránt. A barnára pácolt, díszes faragású, festett kaput vasárnap hozta öt székely Kenderesre. Azóta itt dolgoznak rajta a kastély parkjában, ahol a Főméltóságu Úr helyét kijelölte. Tulajdonképen már régen készen áll minden. De Haáz Sándor ipariskolai tanár úr, aki a munkát irányítja és székelyei mindig találnak még valami igazítani, csinosítani valót. Ezek a drága jó emberek a lelküket szeretnék kitenni, hogy minél szebb és kedvesebb legyen az ő munkájuk a Főméltóságu Urnak. Most itt ülünk a víztorony mellett, a fák hűvösében. Ország Sándor, a Főméltóságu Pár hűséges gépésze, az imént indította meg a motort, aztán ide ült maga is közénk a karikába. Motorzugás, lombsusogás közben halkan csobog a szó patakja, majd megered a mese a székelyek ajkáról, mint a vízfolyás. Sütő Béla van itt, a vargyasi híres faszobrász-asztalos, akinek tulipános dobozait ismeri már egész Magyarország. Érdekes ember ez a harisnyás székely. Az apja, öregapja, dédapja is barkácsoló, faragó ember volt és Sütő Béla az 1600-as évek óta családja birtokában lévő szerszámokkal vési még ma is a sok-sok szép faragást a kapuzábékba, bútorokba. Aztán itt van Nagy Fábián erdőfüles gazda, a tizenhétéves levente fiával, Fábiánnal. Itt üldögél Ferencz Lajos Olasztelekről és Jakab László Szentivánlaborfalváról, Jándok helye. Ott álmodtak és zúgtak másfélezeréves székely legendákat azok a fenyőfák, amelyek most szárazon és holtan a jelen dicsőségét s a jövő reménységét hirdetik a kenderesi parkban. — Büszkék maguk nagyon Attilára, ugye? — kérdezem. — Már hogyne volnánk büszkék, amikor még Spanyolországot is összetaposta a vitézeivel... Ezt Sütő Béla mondta. Jakab László pedig hozzáteszi: — De éppen olyan büszkék vagyunk országszertő Nagy Urunkra. Mert ő szabadította meg a rab székelyeket... Elnézem ezeket az embereket. A szemük csillogása, arcuk ragyogása idehozza most egy percre a Bikát és a Hargitát. És szinte hallom, hogy a fekete hegyekben, zúgó fenyvesekben, mint keltek és kelnek szárnyra az új hősi legendák a székelyek új Attilájáról. ,,Vártuk a honvédeket Sütő Bélát vallatom, mondja el, hogyan született ez a székely kapu és hogyan került a Főméltóságu Ur udvarába? — Amikor, — mondja — a rományoknak menni kellett, nagy lázban voltunk, hogyan is fogadjuk a régen várt magyar honvédeket. Biró István ur és Márkó tiszteletes úr javallották, építsünk gyorsan szép faragott kaput s azt állítsuk fel az útra a Bika-erdő lábához s ott fogadjuk a magyar katonákat. Mi aztán minden inszállás nélkül indultunk az erdőbe fáért s fogtunk a munkához hozzá. Az olaszteleki, vargyasi és száldobosi birtokosság erdejéből kiválasztottuk a legszebb fenyőfákat s elvittük Ferencz Lajoshoz Olasztelekre. Hallottuk, hogy a csomagoló rományok nagyon haragusznak a diadalkapuért s ahol megkapják, ledőjtik, az embereket meg es verik. Hát vigyázni kellett. Behúzódtunk Ferencz Lajos belsőségbe, egy-két ember állandóan őrt állt, mi pedig éjjel-nappal csináltuk a kaput, amíg készen nem lett. Dolgoztunk néha huszonöten is. Egyik faragta a zsendelyt, másik hornyolta a zsendelyfokot, harmadik csapta a zsendely oldalát, hogy a hornyolásba összefeküdjön. A többi pedig kézhez dolgozott. Hát így készült a diadalkapu a felszabadulás lázas örömében, de még az elnyomók dühének kockázatai közepette. Mikor Erdővidékről elvonultak a románok, annak a napnak a délutánján készen volt a kapu és másnap reggel 8 órára már fel is állították a Bika alatt. — Hát aztán mit csináltak? — Aztán vártuk a honvédeket. — És amikor megérkeztek? — Délután egy órakor egy motorkerékpáros honvéd érkezett legelébb. Öleltük, csókoltuk... de — csuklik most Sütő Bélának zokogásba a szava —... csókoltuk mi annak még a kerékpárja gumiját is ... Mert — hullik mellére a feje — aki ... rab volt... csak az tudja ... mi a szabadság ... ................ A jegyzőkönyvemen két kövér könnycsepp koppan. Aztán fölemelem a fejem és látom, hogy mind az öt székely szeméből könnyzápor potyog. Rázza a vállukat a hangtalan zokogás. És megfátyolosodtak a szemei velem együtt Ország Sándornak is. Pedig mi ketten nem odakint voltunk rabok. Mi a trianoni börtönbe voltunk bezárva . Elmondják azután, hogy vasárnap reggel érkeztek meg és délután már beteljesedett életük legszebb álma: összeállították a földön a székelykaput és azt megtekintette a Főméltóságnál. Azóta mindennap megnézi, hogyan halad a munka és elbeszélget kedvesen velük. — Boldogok vagyunk, hogy azt ki sem lehet mondani. Hogy mindennap láthatjuk azt, akinek húsz éven át imánkba foglaltuk a nevét és rejtegettük, dugdostuk a képét, ha valahol megtaláltuk... Aztán elmondják, hogy azoknak az erdőknek, ahonnan az immár történelmi emlékké vált kapu fenyői származnak, csodálatosan szép története van. Ott volt — a hagyomány szerint — Attila vára a Bika-hegyen. A Bikás nevezetű erdőben érte Réka királykisasszonyt a tragikus halál. A királynét és kíséretét vadászat közben olyan tömegbölény támadta meg, hogy nem tudtak védekezni. Letaposták őket. A gyászoló Attilának azt tanácsolták a táltosok, hogy menjen fel a hegy tetejére, gördítsen le egy sziklát, s ahol az megáll, ott temessék el a királyasszonyt. A szikla a Rika patakban állt meg. A székely hit szerint ott van eltemetve Réka királyasszony. Az a bizonyos szikla a székelyeknek ma is za Ingrid Bergman “w?.!?*!!”0 Magyarul beszél!! Walborg-én kaland !a az OMNIA mai megnyitó műsora! @ss! NEMZETI ÚJSÁG 3 1942 augusztus 1. Szombat Meghó^^^i ^^ilágos A szétválaszthatatlan örök egység Délután 5 órakor mozgás támad a kastély körül. A székelység szép ajándékát átadó küldöttség tagjai: vitéz Biró István felsőházi tag, Pál Ferenc szentivánlaborfalvi malomtulajdonos, dr. Dániel Áron, a Sajtókamara főügyésze és a Nemzetpolitikai Társaság elnöke, aki Szentegyházas falut képviseli a Hargita alól, továbbá Márkó József lelkész és Haáz Sándor ipariskolai tanár most vannak benn a kastélyban,, ahol a főméltósága pár teán látja őket vendégül. A székely kapu körül pedig a helyi előkelőségek és meghívottak gyülekeznek, élükön báró Hellenbach Gottfried földbirtokos, országgyűlési képviselővel. És itt vannak számosan a falusiak közül, akik naprólnapra hódoló szeretettel lesik a kastély kapuját, hogy mikor tűnik fel valamerről a Kormányzó Úr kocsija. Fél 6 óra után a közönség lelkes éljenzése közben érkezik az ünnepség színhelyére a Kormányzó Úr a Főméltóságú Asszonnyal, akiket vitéz Horváth Dezső tüzéralezredes, szárnysegéd kísér. Mikor az ünnepség megkezdődik, egy pár percre boldog mosolygással és csillogó szemekkel fordulnak a kastély felé vezető út végéhez az arcok. A közönség fölfedezte Istvánkát, a Kormányzóhelyettes Úr kisfiát. Ő is eljött és a nörsz karján integet, mosolyog. — Édes kis fiú! Nézd, milyen drága, milyen aranyos! — tör ki az ajkakon az elragadtatás szava. Aztán vitéz Biró István felsőházi tag, a székelység nevében hódolattal és hálával megköszönte a Főméltóságú Urnák engedélyét, hogy a Székelykaput itt, a Nagy Magyar Alföld szívében, minden magyar zarándokhelyén, felállíthatták. Elmondotta, hogy ezt a kaput az idegen megszállás utolsó két napján, de inkább éjszakáján a Kormányzó Úr iránti határtalan rajongásból fakadt hála és hűséges hagyományos székely elszántság ácsolta, diszitette és állította diadalkapuként. Azóta várták az alkalmat, hogy a kaput idehozhassák hűségük tanubizonyságaként s egyben jelképül a Székelyföld és a Nagy Magyar Alföld szétválaszthatatlan örök egységének. Majd így fejezte be beszédét: — Amikor Főméltóságod ezt a szerény hódolati ajánldékot a székelyektől át* veszi, minden székely ember szívben Ken deresen van és együtt ünnepel a sokszázezres lelkes székely nép. A Novarra hőse* boldog büszkeségünkre, hősi kiváló székely nemzetség legendás sarja, vágtat felénk új honfoglalásra fehér paripáján* Hétszázezer székely imádkozik hegyeinkben, völgyeinkben, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklóst, Magyarország Főméltóságú Kormányzó Urát, minden székelyek hatalmas ispánját az Isten sokáig éltesse. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a megjelentek perceken át lelkesedéssel ünnepelték a Kormányzó Urat.. Az üdvözlésre a Főméltóságú Kormányzó Ur a következőket válaszolta: — Hálásan köszönöm az elhangzott kedves szavakat s éppen olyan hálásan köszönöm ezt a gyönyörű ajándékot, amit idehoztak. Természetesen az első perctől kezdve úgy tekintettem, hogy ez a székelységnek a ragaszkodását akarja kifejezni. Ezt a ragaszkodást szeretettel viszonzom és ígérem, hogy a székelyeknek az érdekeit, miként eddig, ezután is mindig szivemen fogom viselni minden tekintetben s egy percre sem fogok róla megfeledkezni. — Ezt a szép kaput itt, szülőföldemen, otthonomban állítottuk fel s szeretettel fogom gondozni, ameddig élek. Utánam pedig utódaim, örököseim ugyanolyan szeretettel őrzik majd meg, tekintettel fajunk legrégibb vitéz törzsére, amelya világháborúban is mindig bebizonyította nagy értékét, harcrakészségét és bátorságát, amellyel örökre elválaszthatatlanul egyek vagyunk. Ezután az egyszerű székelyekhez lép a Kormányzó Úr és kedevesen köszöni meg nekik is az ajándékot, majd valamennyiöknek szép kitüntetést nyújt át. A küldöttség tagjai a Főméltóságú Úr sajátkezű aláírásával ellátott fényképét kapták. Az ünnepség végetért. Ott áll a székelykapu a kenderesi parkban, azon a történelmi földön, ahol az új magyar évezred megalapító hőse született, felnőtt és talán ma is a legszívesebben beszélget el az ősök szellemével. 1942 július 30-án ismét történelmet látott Kenderes, LAKATOS VINCE Vigyázat! Gyújtópalackok! A honvédelmi miniszter még az aratás megkezdése előtt a rádió és a sajtó útján felhívta az ország lakosságának s különösen az elsősorban érdekelt gazdáknak figyelmét arra, hogy a termés betakarításának ideje alatt számolni kell az ellenség gyújtogató tevékenységével, amelynek célja a lábon álló vagy learatott gabona felgyújtása és általában pusztító tüzek előidézése. Az elmúlt napokban, amint arról a rádió és napisajtó útján már a közönség értesült, nagyobbszámú ellenséges léggömb szállott le az ország különböző részein. Ezek a léggömbök gyújtópalackokat szórtak le és ezekkel máris kisebb-nagyobb, de jelentős károkat még eéélig nem okozó tüzeket idéztek elő. Újólag és a legnyomatékosabban felhívja tehát az ország lakosságának figyelmét az előírt óvóintézkedések pontos betartására, amelynek elmulasztása súlyos és helyrehozhatatlan következményekkel járhat. A gyújtópalackokról és azok szállításáról a következőket kell tudni: A palackokat fehér vagy halványságra szinű gumiból készült léggömb szállítja. A léggömb aljára bádogtartály van függesztve, amelyből petróleum szivárog ki, illetőleg a tartály petróleumszagú. Ez alatt a tartály alatt függ egy fehér bádogból készült másik hengeralakú doboz s ez az, ami a gyujtópalackokat, számszerint hét darabot tartalmazza. Az épségben lévő gyujtópalack vastagfalú üvegből készült edény, amelynek zárását pontosan olyan zárókupak végzi, mint amilyen a sörösüvegeken van. Az üveg nyakán ujjnyi hosszúságú fehér bádoghenger van, amelyben öntöttvasból készült vasgolyó helyezkedik el. Erre a vasgolyóra selyemzsinóron fehér vászoncsík van rákötve. Magában az üvegben háromféle folyadék látható. A felső tejfehér, a középső vízszerűen áttetsző, az alsó tojássárga színű. Ez a három anyag az, ami