Nemzetközi Szemle, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6. szám
havi üvegkonszern esetében 2,3— 6,7 milliárd; a kohászatban, az Usinore-nál 1,6—3,5 milliárd. Az autóiparban hasonló a helyzet: a Citroënnél 1,5, illetve 2,2, a Peugeot-nál 3,1, illetve 4,8, a Michelinnél 1,6, illetve 3,5 milliárd jelzi az egyévi profit növekedését. A két ellentétes tendencia: a bérből élők szociális helyzete és a nagytőke profitjának növekedése tovább mélyítette a gazdagok és szegények közötti szakadékot. Jóllehet ez Nyugat-Európában már 10 évvel ezelőtt is itt volt a legszembetűnőbb. Az Európai Gazdasági Bizottság (CEB) statisztikája szerint a lakosság leggazdagabb és legszegényebb 10—10 százalékának jövedelme közötti különbség. A statisztika (a hivatalos jövedelembevallás alapján) azt is kimutatja, hogy ez az aránytalanság Franciaországban 1956-hoz képest tovább torzult. A 20 százaléknyi leggazdagabb lakosság részesedése a nemzeti jövedelemből 51,1 százalékról 53,7 százalékra nőtt, ugyanakkor a 30 százaléknyi szegényrétegek részesedése 6,2 százalékról 4,8 százalékra csökkent. De Gaulle tábornok 1968. január 1-én a mélyülő osztályellentétek, a fokozódó feszültség ellenére, az újesztendőt köszöntő elnöki beszédében még maximális optimizmussal ítélte, meg a helyzetet: „A sok megrázkódtatástól sújtott államok között a mi országunk folytatni fogja példamutatását, hogyan kell hatékonyan intézni saját ügyeit...” Alig néhány hónapnal később, pontosan a gaulle-isták hatalomátvételének 10. évfordulóján, május 13-án az osztályharc nem számított hevességgel lobbant fel. Az Elysée-palotában a gaulle-ista diplomácia termésének sikeres betakarítására készültek. De ezen a 10. évfordulón, a vietnami konferencia megkezdésének napján, Párizsban megszakadt az áramszolgáltatás, nem járt a metró, az országban leálltak az üzemek. A „Békét Vietnamban” jelszó nyomán a falakon, az újságok karikatúráin új felirat jelent meg: „Békét Franciaországnak”. A további májusi fejlemények következtében az Elysée-palotában átmenetileg a „prágai tavasz” helyett inkább a párizsi tavaszra kénytelenek figyelni. Nem is szólva a nagy reményekkel várt bukaresti látogatásról. Jean Charbonnel, a gaulle-ista UDR főtitkár-helyettese az elnök romániai útját még a tábornok prófétikus látomása igazolásának tekintette: „De Gaulle tábornok lengyelországi útja alkalmával új lendületet adott Közép- és Kelet-Európa népeinek harcához, hogy liberalizálják rendszerüket és újra keressék a Szovjetunióval szembeni nagyobb függetlenséget. Az egyesült Európa megvalósításáért folytatott tevékenységet türelmetlenül várják most Romániában és a többi szomszédos országban, amelyek a vasfüggöny maradványai mögött fekszenek...” A türelmetlen várakozást a tábornok nyugtalan és a programtól eltérő, idő előtti, gyors hazatérése követte. A francia munkásmozgalom történetének leghosszabb és legnagyobb arányú sztrájkja — ha csak egy napra is — a tábornokot vidéki birtokára, Colombey les Deux Églises-be kényszeríti. Nyilván némi túlzás a napóleoni év hata Franciaországban Hollandiában NSZK-ban Svédországban Dániában Angliában 73,6-szoros 26,0 „ 19,7 ” 17,2 ” 15,9 ” 14,6 ” 2 Ebben az évben ünnepük Napóleon születésének 200. évfordulóját.