Népfront, 1983 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1983-05-01 / 5. szám

megnyerni, minden becsületesen gondolkodó, békeszerető ember támoga­tását. Mozgalmunkat nyugtalanítja, hogy egyes nyugati hatalmi körök támadást indítottak a nemzetközi békemozgalom, a BVT és mozgalmai, köztük a szo­cialista országok békemozgalmai ellen. Az a törekvésük, hogy a nyugati országokban működő békemozgalmakat szembeállítsák a szocialista orszá­gok békekezdeményezéseivel, az európai békemozgalmakat megosszák „füg­getlen” és kormányuktól „függő” békemozgalmakra. A szocialista országok békemozgalmait az utóbbi időben gyakran éri az a vád, hogy „állami békemozgalmak”, s csak az egyik oldalon, Nyugaton kö­vetelik a leszerelést. Ez rágalom, s a tények tudatos elferdítése. Mozgal­munk elkötelezett a szocializmus ügye mellett, mert történelmi tapasztala­tainkból merített meggyőződésünk, hogy a szocializmus és béke elválasztha­tatlanok egymástól. Természetes, hogy törekvéseink sok esetben találkoznak a kormány törek­véseivel, amely külpolitikája alapjának tekinti a háborús katasztrófa elhá­rítását. Kormányunk is támogatja az atomfegyvermentes Európa megterem­téséért folyó nemzetközi erőfeszítéseket, azt legutóbbi nyilatkozatában is kifejezésre juttatta. E politikára támaszkodva veszünk részt a „békéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért”, prágai béke-világ találkozó előkészítésében. A Nemzetközi Előkészítő Bizottság lisszaboni alakuló üléséről felhívással fordult kontinensünk és a világ békeszerető erőihez, az új békemozgalmak­hoz és szervezetekhez, hogy küldjenek képviselőt a nemzetközi előkészítő bi­zottságba, alakítsanak nemzeti előkészítő bizottságokat, és vegyenek részt a prágai béke-világtalálkozó előkészítésében és munkájában. A bizottság javaslata alapján a világfórum napirendjén mindazok a kérdések szerepel­nek majd, amelyek a nemzetközi közvéleményt foglalkoztatják. Az elő­készítés során, csakúgy, mint a tanácskozás-sorozaton, a világ és az emberi­ség jövőjéről, széles körű, nyílt párbeszédre, dialógusra van szükség a kü­lönböző indíttatású békemozgalmak között. A prágai béke-világtalálkozó előtt kerül megtartásra a Nyugat-Berlinbe összehívott „Európai békekonferencia”, amelynek rendezői (B. Russell Béke­alapítvány, END­Z European Nuclear Disarmament) politkiai feltételek­hez kötik a részvételt, emiatt a szocialista országok békemozgalmai és sok más hasonló szervezet nem tudnak részt venni. A prágai béke-világtalálkozó nemzetközi előkészítő bizottsága nem köti feltételekhez a rendezvénysorozaton való részvételt. Minden küldött egyen­rangú meghívottként vehet majd részt a béke-világtalálkozón, amely „a békéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért” hív közös cselekvésre minden békeszerető embert. Se világnézeti, se vallási különbségek nem áll­hatnak a nyílt dialógus útjába. Nem akadályozhatják meg, hogy együttes erővel érvényesítsék akaratukat mindazok, akiket nyugtalanít a gyorsan romló nemzetközi helyzet. A nemzetközi bizottság arra törekszik, hogy a különböző indíttatású béke­mozgalmak, szervezetek között helyre álljon a bizalom, hogy félre tegyenek minden olyan problémát, amely megosztja a békemozgalmat és tevékenysé­gük során azt keressék, ami összeköti törekvéseiket. Az így kialakuló párbeszéd szükségszerűen felszínre juttatja azt, hogy van ami fontosabb minden olyan tényezőnél, amely elválaszt bennünket, s ez­ a felelősség a holnapért, jövőnkért, a békéért! Hazánkban is megszervezzük a prágai béke-világfórum magyar előkészítő

Next