Néphadsereg, 1976. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-03 / 27. szám

A MUNKA FONTOSSÁGA Az országgyűlés kétnapos nyári üléssza­kán hazánk életéről, népgazdaságunk fejlődéséről volt szó. Három miniszter — a pénzügyi, a munkaügyi, a mezőgazdasági és élelmezésügyi — expozéja hangzott el, s tör­vényhozásunk történetében először hoztak élelmiszertörvényt, amely összefoglalja és tör­vényerőre emeli az élelmiszerek termeléséről és forgalmazásáról alkotott eddigi szabá­lyokat. A miniszteri megnyilatkozásokból, valamint a miniszterelnök-helyettes és a felszólaló képviselők szavaiból kitűnt, hogy népgazda­ságunk a számunkra nehezebbé vált világ­­gazdasági feltételek között is tervszerűen fejlődött az elmúlt esztendőben. A kitűzött célokat a legtöbb és legfőbb területeken el­értük, megtettük a kezdeti lépéseket gazda­sági egyensúlyunk javítására. A múlt évben végrehajtott gazdaságpolitikai intézkedések­kel sikerült a hazai árarányokat a világpia­ciakéhoz közelíteni, majd a forint felértékelé­sével mérsékelni a tőkés infláció hatását a hazai árszínvonalra. Miután az 1975-ös év a negyedik ötéves terv befejező esztendeje, egyúttal az ötödik ötéves terv előkészítő éve volt, a költségve­tési zárszámadás és a fölötte folytatott szé­les körű vita rendkívül fontosnak ítélhető, olyan tapasztalatokat és tanulságokat ösz­­szegezett, amelyek ösztönzést és útmutatást adtak jelenlegi és jövőbeli feladataink sike­resebb megoldásához, a párt és a kormány gazdaságpolitikájának további végrehajtásá­hoz. N­agy hangsúlyt kapott az az igény, hogy a vállalati és népgazdasági érdekeket az eddiginél hatványozottabban kell egyeztetni, összehangolni. Szükséges, hogy termelésünk és értékesítésünk a jelenleginél rugalma­sabban alkalmazkodjék a nemzetközi keres­kedelem megváltozott értékítéletéhez, saját erőfeszítések révén és központi segítséggel egyaránt fokozódjon a termékszerkezet átala­kítása, ezzel együtt piaci versenyképességünk. Nyilvánvaló, hogy miután gazdálkodásunk alakulásában rendkívüli jelentőségű a külke­reskedelem, a fentebb megfogalmazott igé­nyek teljesítése nehéz és bonyolult feladato­kat ró a gazdálkodás állami irányítására és a végrehajtó vállalatokra egyaránt. Szorosan kapcsolódik ehhez a másik or­szággyűlési téma: a munkaerő helyzete, problémái. A termelési, gazdasági szerkezet korszerűsítése - mint az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai céljai elérésének egyik fő eszköze — ugyanis új módon veti fel a munkaerőgazdálkodás kérdéseit. A párt és a kormány minden területen számít a dolgozók személyes felelősségére és hangsúlyozza a munkaszínvonal javításának általános igényét, olyan társadalmi légkör megteremtésének szükségességét, amelyben helye van a bá­tor kezdeményezésnek, a reális kockázatvál­lalásnak, minden erőfeszítés összefogásának. Közös feladatainkat csak közös erővel va­gyunk képesek megoldani - ebben sommáz­ható az országgyűlés egységes állásfoglalása, és ezzel összefüggésben megszívlelendőek a kormány elnökhelyettesének, Havasi Ferenc elvtársnak a szavai: „Rég elmúlt az az idő — mondotta többek között —, amikor a társada­lom gondolkodókra és végrehajtókra oszlott. Az irányítás minden szintjén ösztönözni kell a gondolati bátorságot, a tudatosságot, a ha­tározatok végrehajtásában való egységes, fe­gyelmezett részvételt." Különösen nagy jelentőségű, hogy minden szinten jobban gazdálkodjanak az erőforrások­kal, használják ki az ésszerű takarékosság tartalékait, emeljék a vezetés és irányítás színvonalát. A megoldásra váró tervek jók, reálisak, megoldhatók. Az 1976-os év eddigi eredményei is ezt bizonyítják. A jó társadalmi közérzet kialakításával pedig tovább fokoz­ható a termelékenység, még inkább megold­­hatóbbak a feladatok, a célkitűzések. A jó társadalmi közérzet érdekeit szolgálja az élel­miszertörvény is. A téma tárgyalása során elhangzott, hogy hazánk lakossága napjainkban csaknem két­szer annyi élelmiszert fogyaszt, mint a fel­­szabadulás előtt, ugyanakkor mezőgazdasá­gunk és élelmiszeriparunk termeli a népgaz­dasági export több mint egyötödét. Már ez a két adat önmagában is indokolhatná az élelmiszertörvény fontosságát, szükségességét, de a termelő potenciál birtokában feltétlenül szükséges volt törvénybe foglalni a nemzet­közi normákhoz való felzárkózást, és azt a termelési összhangot, amely biztosítja a la­kosság ellátását és a világpiacon elért ran­gunk megtartását, növelését. A nyári ülésszak központi gondolataként a munka fontossága szerepelt valamennyi napirenden belül, akár az iparról, a mezőgaz­daságról vagy a vállalati kollektívák javuló tevékenységéről, a gazdaságosságot és a ha­tékonyságot javító-célzó kezdeményezésekről esett szó. Ezekből kiderült, hogy a dolgozók egyetértenek az ötödik ötéves terv gazdaság­politikai célkitűzéseivel. Az országgyűlés nyári ülésszaka tovább erősítette a bizalmat a párt és a kormány gazdaságpolitikája iránt, új len­dületet adott a további eredményes munká­hoz. BARKOVITS ISTVÁN Kitüntetések, jutalmazások Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter előterjesztésére a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa közel három évti­zedes hivatásos szolgálatuk teljesítése során a magyar néphadsereg erősítése érdekében kifejtett odaadó, eredményes munkájuk és példás helytállásuk elismeréséül — nyugállo­mányba helyezésük alkalmával — Vörös Csil­lag Érdemrenddel tüntette ki Pusztai Gyula ezredest és dr. Szendi József ezredest, Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel pedig Nagy Já­nos ezredest. Elöljáró parancsnokaik javaslatára a nép­hadseregben vezető beosztásokban hosszú időn át végzett eredményes tevékenységük elismeréseként a honvédelmi miniszter 50. születésnapjuk alkalmából aranytárt adomá­nyozott Drapál Ferenc vezérőrnagynak és Bo­kor József ezredesnek; 55. születésnapjuk al­kalmából aranyórát adományozott, dr. Zol­tán János, dr. Fiam Béla és dr. Koronczay József orvos ezredeseknek. 50. születésnapja alkalmából kristályvázát adományozott dr. Surányi Jenő ezredesnek. Mészáros Miklós őrnagy kiképzési feladat végrehajtása során magas fokú bátorságról tett tanúbizonyságot. Életveszélyes helyzetben bátor lélekjelenlétével, határozott és tudatos cselekedetével nagy értékű harci technikát mentett meg. E kimagasló helytállása elisme­réseként — elöljáró parancsnokai javaslatára - Mészáros Miklós őrnagynak a honvédelmi miniszter aranyórát adományozott. K. Tóth—Tóth A. ■ MAGYAR NÉPHADSEREG POLITIKAI FÖ­■ CSOPORTFŐNÖKSÉGE JÚNIUS 29-30-ÁN ÉRTEKEZLETET TARTOTT NÉPHADSEREGÜNK VEZETŐ POLITIKAI MUNKÁSAI SZÁMÁRA. AZ ÉRTEKEZLETEN RÉSZT VETT KÁRPÁTI FERENC VEZÉRŐRNAGY, POLITIKAI FŐ­CSOPORTFŐNÖK, MINISZTERHELYETTES, TÁRCSÁS TIBOR VEZÉRŐRNAGY, AZ MSZMP NÉPHADSEREGI BIZOTTSÁGÁNAK ELSŐ TIT­KÁRA, PAPP DEZSŐ, AZ MSZMP KB OSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTESE, RÉSZT VETTEK TOVÁBBÁ A FŐCSOPORTFŐNÖKSÉG CSO­PORTFŐNÖKEI, AZ MSZMP NÉPHADSEREGI BIZOTTSÁGA APPARÁTUSÁNAK VEZETŐI, A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEI, INTÉ­ZETEK ÉS CSAPATOK VEZETŐ PÁRT- ÉS POLITIKAI MUNKÁSAI. A KÉTNAPOS ÉRTEKEZLET KERETÉBEN KÁRPÁTI FERENC VEZÉRŐRNAGY ELŐADÁST TARTOTT AZ 1976-1980 KÖZÖTTI ÉVEKBEN A NÉPHADSEREGBEN VÉGZENDŐ POLITIKAI MUNKA IRÁNYAIRÓL ÉS FELADATAIRÓL. ELŐADÁST ÉS KONZULTÁCIÓT TARTOTT DR. KORNIDESZ MIHÁLY, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA TUDOMÁNYOS, KÖZOKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS OSZTÁLYÁ­NAK VEZETŐJE, TUDOMÁNYOS ÉLETÜNK, AZ OKTATÁS ÉS A KÖZMŰVELŐDÉS IDŐ­SZERŰ KÉRDÉSEIRŐL, VALAMINT FEJTI GYÖRGY, A KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁ­GÁNAK TITKÁRA, IDŐSZERŰ FELADATAINK­RÓL AZ IFJÚSÁGNAK A FEJLETT SZOCIA­LISTA TÁRSADALOM ÉPÍTÉSÉRE TÖRTÉNŐ FELKÉSZÍTÉSÉBEN. Eleget tudunk tenni a követelményeknek Előadásának bevezetőjében Kárpáti elv­társ tolmácsolta az értekezlet, résztvevői­nek a honvédelmi miniszter elvtárs üd­vözletét és jókívánságait. Emlékeztetett arra, hogy a néphadseregünk ötéves fej­lődését elemző márciusi vezetői értekez­leten a miniszter elvtárs megállapította: a személyi állomány áldozatos munkát végzett, hadseregünk erősebb lett, s a testvéri hadseregekkel együtt képes ha­zánk, a szocialista közösség érdekeinek megbízható védelmére. Néphadseregünk fejlődésében meghatározó szerepet ját­szott a párt politikájának érvényesülése, s hogy személyi állományunk szilárd po­litikai meggy­őződöttséggel teljesíti köte­lezettségeit. Külön is méltatta a hivatá­sos állomány politikai helytállását. A főcsoportfőnök elvtárs ezután arról szólt, hogy az értékeléseket és az elem­zéseket követően, pártunk XI. kongresz­­szusának határozata alapján elkészültek a távlati tervek, s most már figyelmünket és erőnket a feladatok végrehajtására kell fordítanunk. Politikai feladatainkat meg­határozza pártunk XI. kongresszusának az a megállapítása, hogy a jelenlegi nemzet­közi helyzetben továbbra is szükséges hadseregünk fejlesztése, további korsze­rűsítése, legszorosabb együttműködésben a Varsói Szerződés hadseregeivel, minde­nekelőtt a szovjet hadsereggel, s hogy az ország lehetőségeinek és teherbíróképessé­gének figyelembe vételével mindent meg kell tennünk közös védelmi erőink foko­zása érdekében. Feladataink másik meg­határozója, hogy hazánkban a fejlett szo­cialista társadalom építése politikai, tár­sadalmi, gazdasági és művelődési téren egyaránt kiegyensúlyozottan halad előre. Munkánkat kedvező politikai légkörben végezhetjük, az ország anyagi gyarapodá­sa pedig lehetővé teszi, hogy néphadsere­günkben az élet- és munkakörülmények javítása nagyobb léptekkel haladjon előre. Mindez azt jelenti, hogy hadseregünk fej­lesztését biztonságosan végezhetjük, ugyanakkor tudnunk kell — mondotta Kárpáti elvtárs —, hogy pártunk és kor­mányunk a jövőt tekintve lényegesen na­ Kárpáti FERENC vezér­őrnagy. * 30 győzelmes év „Harminc győzelmes év" címmel tíz szocialista ország képzőművészeinek reprezen­tatív alkotásaiból nyílt kiállí­tás a Budapesti Nemzetközi Vásár területén. Megnyitó be­szédében dr. Pozsgay Imre kulturális miniszterhelyettes ar­ról szólt, hogy a 30 év előtti események és az azt követő történelmi jelentőségű korszak tette lehetővé a szocialista országokban a társadalmi fel­­emelkedéssel együtt a kultú­ra, a művészet nagyarányú kibontakozását, a szellemi al­kotómunka legnemesebb tár­sadalmi hivatásának, igazi céljának felismerését, a nép­pel a népért és a népről a népnek eszméjének korszak­­alkotó művekben való meg­testesülését. A kiállítás abból a gondolatból született, hogy a történelmi, politikai évfor­dulót méltó módon, a művé­szet eszközeivel is köszöntse. A szocialista országoknak ez a nagyszabású képzőmű­vészeti seregszemléje 1975 nyarán indult útjára Moszk­vából, majd Berlin és Prága közönségének tetszését nyer­te el, most pedig hazánk fő­városában üdvözölhetjük a szocialista művészet nagy je­lentőségű tárlatát. A kiállítás megnyitóján megjelent Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Orbán László kulturális miniszter, to­vábbá politikai, társadalmi és művészeti életünk számos ki­válósága. Jelen volt több külföldi diplomáciai képvise­let vezetője és számos mun­katársa is. Tóth András NÉPHADSEREG A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZPONTI POLITIKAI HETILAPJA. Főszerkesztő: MEGYERI REZSŐ. Főszerkesztő-helyettes: SZEPESI FERENC. Tördelő- és kép­­szerkesztő: FÖLDIÁK GYÖRGY. Szerkesztőség: Budapest Vill., Kerepesi út 29/b. Telefon: 343-700. Postacím: 1440 Budapest, Pf.: 22. Felelős kiadó: Zrínyi Katonai Kiadó, Bedő László igazgató. Készült a­ Zrínyi Nyomdában. Megrendelési törzsszám: 76.2313/2-27..Felelős vezető: Bolgár Imre vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető postahivatalokban, kézbesítőknél és a Posta hib­apezsetesben. Indexszám: 22654 VB-ülés a laktanyában Az MSZMP Heves megyei Végrehajtó Bi­zottsága a közelmúltban Vaskó Mihály első titkár vezetésével néphadseregünk egyik ma­gasabb egységéhez látogatott. A VB előtt Kerékgyártó Béla ezredes beszámolt az MSZMP XI. kongresszusi anyagának a maga­sabb egységnél történt feldolgozásáról. Tá­jékoztatójában beszélt a katonák erkölcsi, politikai és fegyelmi helyzetéről, az állomány élet- és munkakörülményeinek alakulásáról, az ifjúsági törvény és a közművelődési hatá­rozat végrehajtásáról. Ezt követően a vb tagjai technikai bemutatón vettek részt, majd megtekintették a legénységi étkezdét, az egyik egység elhelyezési körletét és if­júsági klubját. A vendégek bejegyzést tet­tek a klub naplójába: „A megyei vb tagjai látogatásuk alkalmával sok sikert, jó egész­séget kívánnak a magasabb egység állomá­nyának, őszinte szívvel gratulálnak a látot­takhoz." Gonda Miklós A lokátorosoknál A honi légvédelem egyik rádiótechnikai al­egységének parancsnoksága nemrég lakta­nyalátogatásra hívta meg a megyében dol­gozó újságírók egy csoportját. Benjámin László alezredes tájékoztatta a sajtó képvi­selőit a katonák életéről, a rádiótechnikai csapatok és az alegység szerepéről, majd a vendégek megtekintették az egyik alegy­ség harci technikáját. Cs. L

Next