Néphadsereg, 1978. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-01 / 26. szám

Néphadseregünk egyik honi légvédelmi vadászre­pülő alakulatánál katonai ünnepségen adták át a szo­cialista versenymozgalom­ban kiemelkedő eredményt elért közösségeknek, kato­náknak az elismeréseket kifejező címeket és kitün­tetéseket. Menyhárt András vezérőrnagy, a honvédelmi miniszter, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Ta­nácsa, az MSZMP Néphad­­seregi Bizottsága nevében köszöntötte a csapatzászló alatt felsorakozott katoná­kat, majd ünnepi beszédé­ben emlékeztetett: a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaverseny folytatására felhívó Láng Gépgyári dol­gozókhoz csatlakoztak a honi légvédelmi alakula­tok, köztük a vadászrepülő alakulatok katonái is. A szocialista versenymozga­lomban vállalták a kikép­zés magas követelményei­nek teljesítését. Fáradozá­saik eredményét jelzi, hogy az azóta eltelt időben a ho­ni légvédelmi seregtestnél az 1977—79. évi kiképzési ciklus első időszakában több száz alegység és ka­tonafiatal — sokan közülük második, harmadik alka­lommal — teljesítette a ki­váló cím követelményeit. A seregtest eredményei­hez jelentősen hozzájárult az ünnepséget tartó va­­dászrep­ülő alakulat is. Két alegysége másodszor nyer­te el az élenjáró, két szá­zada másodszor kapta meg a kiváló címet. A 25 éves fennállását ebben az évben ünneplő vadászrepülő szá­zad, amelynek parancsnoka Konkoly István őrnagy, ugyancsak kiváló címet ka­pott. További alegységek el­ső, illetve második alka­lommal érdemelték ki az élenjáró címet Az alakulat tíz sorállo­mányú katonája harmad­szor, 53-an másodszor, és több mint százan először kapták meg a Magyar Nép­hadsereg Kiváló Katonája címet. 76-an élenjáró címet szereztek. A honvédelmi miniszter a kiváló címeket szerzett sorállományú katonák kö­zül Körösi Ferenc szakasz­vezetőt, Tóth Tibor, Weisz István, Labanc Béla tize­dest, Németh Árpád hon­védet kitüntette a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatával. Sokáig emlékezetes ma­rad, méltán kerül az ala­kulat történetének legszebb lapjaira a kommunista tisz­tek, Balázs János, Markel János, Konkoly István őr­nagy, Tóth Tibor, Szalai Er­nő, Torma Imre, Kalmár János tizedes, László György, Göncz Imre hon­véd és a hozzájuk hasonló KISZ-tag katonák példa­­mutatása, amellyel a leg­nagyobb igénybevétel ide­jén is magukkal ragadták katonatársaikat a kiképzési feladatok, a verseny­válla­lások teljesítésére. Ez a magyarázata annak, hogy az alakulat katonái a leg­utóbbi kiképzési időszak­ban a legkorszerűbb harci technika üzemeltetésének, ápolásának és alkalmazásá­nak mestereivé váltak. Egy különösen szép példa hir­deti ezt. Konkoly őrnagy vadász­­repülő századához a leg­utóbbi kiképzési időszak elején olyan fiatal pilóták érkeztek, akiknek még nem volt — nem lehetett — meg az osztályos fokozatuk. En­nek megléte pe­dig a szo­cialista versenymozgalom, a címek megszerzésének egyik nélkülözhetetlen kö­vetelménye. A fiatal hajó­zok, azért, hogy teljesíthes­sék szocialista versenyvál­lalásaikat, hogy címet sze­rezhessenek, azt kérték: en­gedélyezzék nekik a felté­telek megteremtését és ők többletmunkával, pihenő­idejük feláldozása árán is teljesítik az osztályos fo­kozat követelményeit. Pa­rancsnokaik természetesen támogatták őket törekvé­seikben. A kérés teljesíté­séhez azonban mozgósítani kellett a repülést kiszol­gáló alegységek katonáit. Valamennyien vállalták ezt a többletmunkát. Parancs­nokaik jól szervezett irá­nyító tevékenységével, ki­fogástalan minőségi mun­kát végezve segítették a fiatal pilótákat az osztályos fokozat megszerzésében. A fiatal repülők jól éltek a kollektív támogatással. Ma­gas fokú fegyelmezettséget tanúsítottak. Magánéletü­ket alárendelték a vállalt feladat teljesítésének, és nem csupán az osztályos fokozatot szerezték meg. Alkalmassá váltak harcké­szültségi feladat ellátására. Sikeresen végrehajtottak egy repülőmanővert, majd az ezt követő éles lőgya­­korlatot is kiválóan teljesí­tették. E rendkívül inten­zív szolgálatot és munkát igénylő időszakban, vagyis már az első harckiképzési ciklusban teljesítették a Kiváló Repülőszázad cím követelményeit. CSERJÉS—NÉMETINÉ Menyhárt András vezérőrnagy köszöntötte a verseny­mozgalom legjobbjait Fotó: NÉMETI PÁLNÉ Konkoly István őrnagy az el­ismerésben részesítettek ne­vében a jövőről szólt KISZ-vezetők táborban Az Évin Sándor vezérőrnagy seregtestéhez tartozó alakulatok KISZ-titkárainak immár hagyományos felkészítését Velencén ren­dezték meg, a Fejér megyei KISZ-bizottság vezetőképző tábo­rában. A több, mint százötven fiatal egy héten át ismerkedett a ve­zetés tudományával és szabad idejében sportolt, tapasztalatot gyűjtött a rendszeres testedzés hasznosságáról. A tábor pa­rancsnoksága a kulturált szórakozáshoz változatos műsort állí­tott össze az ifjúsági vezetők számára. Ellátogatott a táborba a székesfehérvári helyőrség zenekara, valamint Varga András, az Operaház magánénekese, aki zenés afrikai élménybeszámo­lót tartott. A fiatalok részt vettek hajókiránduláson a velencei tavon, valamint munkás- és ifjúságmozgalmi vetélkedőn is. Csávás Sándor Tartalmas beszámoló A „Kossuth Lajos" Katonai Főiskola KISZ-bizottsága a KISZ KB Titkársága előtt számolt be a hallgatók képzését segítő mozgalmi tevékenység tapasztalatairól. Az írásos beszámolót a KISZ-bizottság titkára egészítette ki, majd válaszolt a festet kérdésekre. A katonai tanintézet történetében először került sor ilyen szintű beszámoltatásra. A KISZ KB Titkársága a beszámolót el­fogadta és megerősítette a KISZ-bizottságot azokban a felada­tokban, melyet e tanintézet KISZ-szervezete tűzött maga elé a mozgalmi munka területén. Nagyra értékelték azokat a tevé­kenységi formákat, melyeket a katonai főiskola KISZ-szervezete alkalmaz a honvédelmi nevelés területén. Géczi Sándor KISZ-elismerés Dr. Nagy Sándor, a KISZ KB titkára ellátogatott a „Zalka Máté" Katonai Műszaki Főiskolára. Megismerkedett az újjáépü­lő főiskola oktató bázisaival, a hallgatók életkörülményeivel és a KISZ-alapszervezetek mozgalmi életével. A látogatás befeje­zéseként köszönetet mondott Paál György ezredes főiskolapa­rancsnoknak az egyetemek és főiskolák harci túrájának magas színvonalú megrendezéséért, majd három tiszt elvtársnak a ren­dezvényen végzett kiemelkedő munkájáért átadta a KISZ KB jutalmát. Varga István főhadnagy Katonai kollégisták kibocsátó ünnepsége A Magyar Néphadsereg 1. számú Középiskolai Katonai Kol­légiuma kibocsátotta első végzős növendékeit. Az ünnepségen megjelent Pacsek József vezérőrnagy, miniszterhelyettes, az MN kiképzési főfelügyelője, dr. Sipos István, az MSZMP Heves me­gyei pártbizottságának titkára, Szalai István, a megyei tanácsel­nök helyettese. Ott volt néphadseregünk több tábornoka, szá­mos tisztje, a megyei, városi párt-, állami és társadalmi szerve­zetek, a fegyveres erők és testületek képviselői, a kollégium nö­vendékeit oktató középiskolák igazgatói és sok vendég. A végzősök ballagása után az egri Gárdonyi Géza színház­ban dr. Miski Sándor kollégiumi igazgató mondott beszédet. Megemlékezett az intézet megnyitása óta eltelt évek eredmé­nyes oktató-nevelő munkáról, a szorgalmas tanulásról, majd búcsút vett a végzősöktől. Ezután ismertették a végzett növen­dékek katonai főiskolai hallgatói állományba vételéről szóló parancsot. Az egész napos program ünnepi ebéddel zárult, ame­lyen Pacsek József vezérőrnagy pohárköszöntőjében sikert kí­vánt azoknak a fiataloknak, akik katonai főiskolán folytatják tanulmányaikat, akik dolgozó népünk, szeretett hazánk fegyve­res védelmét választották élethivatásul. Pataki-Szabó Hangverseny — üdülőknek Hasznos művelődési és szórakoztatási célokat szolgál az a meg­állapodás, amelyet a „Zrínyi Miklós" Katonai Akadémia és az MN balatonkenesei üdülő parancsnoksága kötött. A tanintézet zenekara a nyári idény folyamán négy alkalommal szimfonikus zenekari hangversenyt ad az üdülő vendégei részére. Az első ilyen műsort megtartották, s bár az időjárás nem volt épp a legkedvezőbb, a zeneművek ismertetésével egybekötött hang­verseny jelentős számú közönséget vonzott és kellemes élményt nyújtott. Tóth­ Vigmann Óvodai játékok kiállítása Július 5-én zárja kapuit a Magyar Néphadsereg Művelődési Háza nyári helyiségében rendezett kiállítás, amelyen az Ipar­­művészeti Vállalat mutat be óvodai játékokat. A kiállítás ideje alatt, június 22-én nagy sikerű módszertani napot rendeztek. A meghívott több száz honvédségi és belügyi óvodai vezetőt Antoni Rozália iparművész, a játékok tervezője kalauzolta vé­gig a kiállításon, majd Hollós Róbertné gyermekpszichológus „A gyermek és a játék” címmel tartott érdekes előadást. Katona-Nagyné lailol ——Mi

Next