Néphadsereg, 1987. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-04 / 27. szám
Tiszthelyettesinduló Négy pályakezdő tiszthelyettesjelölt néz szembe velünk, s a csapatélettel. Ketten derűsebben, ketten kissé bátortalanul indulnak választott helyőrségük bajtársi közösségébe. A velük készített interjúban őszintén mondták: ma már másként, esetleg másutt kezdenének pályát, de végül is bíznak felavatásukban, a hivatás megszeretésében, s abban is, hogy életük teljes, gazdag, boldog lehet. Nézzük meg jól ezeket a tizenéves fiúkat, mert nagyszerű célt tűztek maguk elé, önszántukból, a nemzedékükre jellemző határozott, meggyőző, naív magabiztossággal változtatnak a tiszthelyetteseket körüllengő rossz hiedelmeken. Megható, hogy éppen ők, a legifjabbak, a tiszthelyettesek nehéz feladatait, sajátos helyzetét és igen fontos szerepét alig ismerve máris szebbet - sőt, csak szépet, jót - szeretnének hallani arról az állománycsoportról, amelybe kerülnek. Mondják mindezt olyan természetességgel, hogy hinni kell és lehet nekik. Talán éppen azért, mert nincsenek illúzióik, de eljutottak az élet néhány alapigazsága józan felismeréséig; nincsen rózsaszín szemüvegük, viszont élesebb lett látásuk, van egészséges világnézetük. Szépreményű, okos fiatalok. De azért is nézzük meg jól fényképeiket, s emlékezzünk szavaikra, mert öt év múlva ismét megkeressük őket, s beszámolunk, mire jutottak. Az öt esztendő sok is, kevés is, arra viszont bizonnyal elegendő, hogy a pályán levő, s az arra eztán kerülő tiszthelyettesek ezrei nagyot módosítsanak reputációjukon. ( 8 o0Mm) TORAND TIBOR felvétele XL. ÉVFOLYAM 1987. JÚLIUS 4. ÁRA: 4,20 FT A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZPONTI POLITIKAI HETILAPJA EH