Népi Egység, 1944. október-december (1. évfolyam, 1-56. szám)

1944-10-22 / 1. szám

Vasárnap, 1Q44. október 22 Tiépi Egység) A HADOSharca a mkroncnes Hazafias Frontban Ezután Faragó Sándor beszélt a lugosi tagozat nevében: A Szörény megyei magyarok üdvözletét hozom és a mai értekezletnek a legeredményesebb munkát kívánom. Augusztus 23-a után, amikor megindultunk, sok nehézséggel kellett megküzdenünk. A hivatalokban maradt fasiszta elemek mindent elkövettek a megfélemlítésünkre. Mikor a szovjet hadsereg munkaerőt kért, a rendőrség csak magyar munkásembereket szedett össze. A hitlerista svábokat kímélte. Lúgosra internálták azokat a falusi magyarokat, akik a csendőrség szemében szálkák voltak. Mondanom sem kell, hogy ezek közül egyik sem volt a fasizmus híve. Elmentünk hozzájuk, beszéltünk velük, bátorságot öntöttünk beléjük. A szakszervezet és a Kommunista Párt támogatásával a Demokrata Blokk elé vittük ügyüket és szabadlábra is kerültek. Kapcsolatot teremtettünk a vidékkel is s ma már minden magyarlakta nagyobb községben van tagozatunk. Kazinczy János beszél ezután a temesvári szervezet nevében. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy velünk párhuzamosan országszerte megindult az újjászervezés munkája. Akárcsak az ország többi részében, a fasiszták Temesvárt is megtartották állásaikat. Mikor a hitlerista rablóbandák Temesvárt is fenyegették, a hatóságok kereket oldottak. Az utolsó percben azonban megérkeztek a szovjet csapatok és a román csapatokkal karöltve visszaverték a németeket. Ezután a város határában tüzérségi állásokat kellett építeni és munkaerőre volt szükség. Erre az egyes hatósági közegek a városban vad hajtóvadászatot indítottak, hogy az emberek kedvét elvegyék a közmunkától. A hajnalban munkájukra induló embereket a munkásnegyedekben leigazoltatták és kiválogatták közülük a magyarokat. Ezek között is, elsősorban az ismert fasisztaelleneseket. A velük szembeni bánásmódról jobb nem beszélni. A közismert sváb hitleristák ma is szabadon járkálnak a városban. Ami a széles tömegek megszervezését illeti, senkit sem akarunk elutasítani, aki tiszta múltú és becsületes szándékkal közeledik felénk. A magyarság számtalan elintéznivalóval és sérelemmel keresett fel minket Megmagyaráztuk az embereknek, hogy minden segítséget meg kell adnunk a felszabadító Vörös Hadseregnek és a hitlerizmus végleges megsemmitésére, de ez nem jelenti, hogy eltűrjük a hatósági fasiszta elemek visszaéléseit. Nem elég azonban csak panaszkodnunk, hanem román testvéreinkkel együtt harcolnunk is kell a fasiszta maradványok kiirtásáért. Az augusztus 23.-i események új feladatok elé állítottak minket A dicsőséges Vörös Hadsereg csapásai megnyitották az utat a szabad kibontakozás felé, de ez nem jelentheti harcunk lankadását. Örömmel állapíthatom meg, hogy soraink már a földalatti hitlerellenes munkában kiszélesedtek. Ez év tavaszán kapcsolatot teremtettünk a Magyar Népközösség demokratikus szárnyával. Ugyanúgy, mint később Brassóban, összeforrt az egység a magyar munkás, paraszt, és haladó értelmiség között Közben visszakerült a faluba a vasgárdista hajlandóságú csendőrőrmester. Mikor szembetalálkoztam vele, így köszöntem: Éljen a szabadság! Nem igen tetszett neki, de fogadta a köszöntést. Járt egy szovjettiszt is a faluban, aki megmondta neki, hogy bánjon jól a falu népével. Az elmenekültek pedig — úgymond — nyugodtan visszajöhetnek. A román csapatokkal megjött a tanítónő is, aki azt a hamis vádat emelte egyik testvérem ellen, hogy magyar zászlót akart kitűzni. Az egyik altiszt előhivatta munkatársamat, rákiabált és megpofozta. A végén kitűnt, hogy nem is magyar, hanem vörös zászló volt. A hatóságoknak még egy rosszindulatú besúgója volt, szégyenünkre magyar ember, Barta Antal nevű. Azt, akiről tudta, hogy szovjetbarát, a hitleristák gyújtőtáborába igyekezett juttatni. Ez a Barta Antal vagy hetvenezer lejt zsarolt össze 10 embertől azzal, hogy a pénz fejében nem esik bántódásuk. Mikor kivittem a MADOSZ kiáltványát, a hatóságok megfélemlítették az embereket és azok nem merték kiragasztani. Végül Mester Dániel maga mellé vett egy önként jelentkező orosz katonát s el kezdte ragasztani a kiáltványokat. Tele volt vele az egész falu. Elhivattak a községházára, hogy a plakáton nincs rajta a cenzor aláírása. Én azonban megmondtam, hogy vége a fasiszta diktatúrának. Azután terjeszteni kezdtem a kiáltványokat a többi községekben is, ahol szintén történtek akadékoskodások, de az emberek mindenütt megértették, hogy miről van szó és csatlakoztak hozzánk. 1938 őszén több tízezer magyar dolgozó aláírásával emlékiratot nyújtottunk át a kormánynak, amelyben ezt írtuk: „Bennünket, erdélyi magyarokat ezeréves múlt köt a földhöz és annak másnyelvű lakóihoz, elsősorban a román néphez. A századok folyamán mindig egymás megbecsüléséből és kölcsönös támogatásából sarjadt a két nép társadalmi felvirágzása, míg a viszálykodás, a fajgyűlölet, az egymás rovására törő nemzeti kizárólagosság mindig a közös elnyomatásnak egyengette az útját. Az emlékirat szövegét másnap az összes bukaresti lapokból kicenzúrázták. A bécsi döntés után a MADOSZ teljes illegalitásba kényszerült, de itt sem hallgattunk el. Röpiratokban egyaránt tiltakoztunk a bécsi döntés ellen, amely Északerdélyt a fasiszta grófok jármába juttatta, valamint a vasgárda és Antonescu véres diktatúrája ellen. A szovjetellenes háború megindulásakor a MADOSZ az elsők között csatlakozott a Hitlerellenes Hazafias Fronthoz. Ennek táborában a felszabadulásig szakadatlan harcot vívtunk a közös hitleri rabság ellen. Kezemben van a MADOSZ 1944 februárjában kiadott röpirata. Ezt írjuk benne: „Hitler a bécsi döntéssel kétfelé szakította Erdélyt, hogy egyik országgal a másikat kijátssza, hogy itt a magyarság, ott a románság ellen vezesse le a népnek a német hódítók ellen érzett gyűlöletét... Míg Horthy, fasiszta martalócai mint gyarmatra vetették magukat Felsőerdélyre, elsősorban az ott élő román tömegekre, de nem utolsó sorban magukra a székelyekre is, addig Antonescu pribékjei elsősorban a délerdélyi magyar falvak népét fosztották ki utolsó vagyonukból.“ Földalatti lapjainkban, a Népszabadságban, a Bánsági Magyar Szobán, ugyan ezt vallottuk. Azok, akik ma kérdőre vonnak, hogy miért nem szólaltunk fel nyilvánosan az Antonescu védnöksége alatt tartott gyűléseken, ahol a szónokok azzal biztatták a hallgatóságot, hogy a szovjet nép kipusztításával szerezzünk érdemeket Erdélyre és saját magukról rántják le a leplet. Örömmel kell leszögeznünk, hogy anélkül, hogy az utolsó időkben összeköttetésben lehettünk volna egymással, úgy a brassói, mint a temesvári és bukaresti szervezetünk ugyanazon az úton haladt. És ma, amikor összetalálkozunk, ez a tudat megsokszorozza erőnket. A román és magyar nép kölcsönös viszonya tekintetében történelmi fordulathoz értünk. A Nemzeti Demokrata Front bukaresti nagygyűlése, amelyen a magyar szónokot megéljenezték a román demokrata tömegek, akaratlanul is 1848 márciusát juttatják eszünkbe, amikor a pesti magyar demokrata ifjujság Táncsics Mihállyal együtt Margói Eufemiu román szabadsághőst is kiszabadította a zsarnokság börtönébe és vállán hordozva lelkesen vitte körül két nép testvérisége, ami 1848-ba Pesten csak szándék maradt, az 19- ben Bukarestben a felszabadítódő Hadsereg segítségével a megvalósítás útjára lépett. a változás vihara a székely faluban Kiss Gyula az udvarhely megyei szervezkedésről számol be. A székely falvakban a diktatúra alatt igen nagy volt a terror. Sajnos, árulók a magyarok között is bőven akadtak. A szabadság szele váratlanul érintett bennünket A hitleristák ijesztgették az embereket s alig lehetett gyűlést tartani. Szeptember 13-án Székelymuzsnán hire kelt, hogy jön a szovjet hadsereg. Összeszaladt a falu nagy része. Odamentem a szovjet katonákhoz, kezet fogtam velük és elkiáltottam magam. Éljen a szabadság, éljen a felszabadító Vörös Hadsereg. A falu megtapsolt. Mivel a hatóságok elmenekültek, bizottságot szerveztünk a rend fenntartására. A magyar fasiszta terror áldozatai Ezután Rácz Ferenc, sepsiszentgyörgyi kiküldött szólalt fel: Sok mondanivalóm akadna — úgymond — talán sokkal több is, mint ami itt eddig elhangzott. De inkább rövid leszek. Nagy volt a terror nálunk is, nagyon sok erőszakoskodás történt a hitlerista magyar uralom alatt. A madoszistákat üldözték, börtönbe dugták, egyeseket agyon is vertek. Lázár Mihály, sepsiszentgyörgyi cipészmestert úgy ölték meg a Pestről leküldött pribékek, mint Szabó Árpádot, akiről Palásti testvér beszélt. Felakasztották az ajtó sarkára s azt mondták, hogy öngyilkos lett. De a felesége bizonyítja, hogy már jártányi ereje sem volt akkor, meg se tudta volna tenni. Hónapokkal a felszabadulás előtt százával hurcolták el a madoszistákat a Székelyföldről a kolozsvári gyüjtőtáborba s onnan tovább. Ma sem tudjuk mi történt velük. De mindenkire nem tudták rátenni kezüket s most lelkesen fogtunk a szervezéshez, noha még sok nehézséggel kell megküzdenünk. Közös harc a román demokráciával Ezután Kurkó Gyárfás elnök felkérésére Bányai László, a MADOSZ volt központi titkára tartja meg beszámolóját. Ha végig tekintünk az ország magyarságán, lehetetlen meg nem állapítanunk, hogy soraiban zűrzavar és fejvesztettség uralkodik. Ez a helyzet különböző okokra vezethető vissza. Az első ok a fasiszta soviniszta propaganda. A másik ok a reakciós befolyás egyes magyar vezető körök részéről. Ez a befolyás mindig el akarta téríteni a magyarságot az ország más demokratikus tömegeivel, a román nép haladó szellemű fiaival együtt a jobb jövőért folytatott közös harctól. Ezzel a reakciós politikával szemben a MADOSZ mindig az itt élő magyar nép széles rétegeit mozgósította, hogy beállítsa őket az ország népének demokratikus egységfrontjába. E percben a legélesebb összecsapások napjait éljük azon erők között, amelyek a haladást akarják és amelyek vissza akarják szorítani a népet a sötétségbe. Ennek az összecsapásnak a közepében épen mi állunk. A védelem azt bizonyítja, hogy komoly erkölcsi tőkét szereztünk a román nép legjobb fiai előtt. A támadások pedig ne rettentsenek meg. Ezek már nem a hatalma teljében levő fasiszta terror támadásai, hanem kétségbeesett orvtámadások. Rágalmak áradata zúdul reánk a reakciós lapok hasábjairól. Az a törekvésük, hogy fajgyűlölet szításával eltereljék a figyelmet a háborús bűnösökről, Antonescu bérenceiről, a vasgárdistákról, a hitlerista szászok és svábokról s a velük egyivású magyar fasiszta urakról. Most fakad ki a mérges fasiszta kelevény az ország testén. Azért uszítanak, mert most jön az a fordulat, amikor ténylegesen eljutunk mi is a jogegyenlőségünkhöz. A mi utunk, a MADOSZ útja, nyílegyenes volt idáig. Nem máról holnapra vedlettünk át demokratákká. A „Népakarat, a Magyar Párti Ellenzéknek, annak a szervezetnek a lapja, amelyből a MADOSZ született, már 1933 december 3-i számában így ír: »A kormány azzal, hogy segítette a vasgárda és a cuzisták romboló munkáját, a szász hitlerizmus terjedését, olajat öntött a tűzre .... A Romániai Magyar Párt vezetősége múltjához híven, most is a kormánypárt szövetségesének bizonyult. . Csak végig kell nézni jelöltjeinek névsorán: a Bethleneken, a Gyárfásokon s a többi mágnásokon, uzsorás bankárokon s rögtön tisztában leszünk parlamenti célkitűzéseikkel. Az 1933 évi választásokon a Magyar Párti ellenzék jelöltjeit letartóztatták s a kormányon levő reakció vígan folytathatta tovább az uzsorakamatok üzletét magyar kollegáikkal. A román és magyar földművesek találkoznak De ahogy a reakciós csúcsok találkoztak, úgy találtak egymásra a román és magyar munkás és földműves tömegek is. Az Ekés Front és a MADOSZ dévai gyűlésén 1935 őszén minden kiküldött a saját nyelvén beszélt s a román ekések hatalmas tapssal üdvözölték székely paraszttársaik beszédét. Mindig ez a két cél lebegett szemünk előtt: a román nép demokrata elemeivel való szövetség és a magyar nép egységének kiépítése. Minden értekezletünk, gyűlésünk, közművelődési előadásunk, a szabadsághősök emlékére rendezett ünnepélyünk, ezt a célt szolgálta. A bábolnai felkelők félezeréves emlékére 1937 nyarán rendezett ünnepségre is elmentünk olyan román közéleti férfiakkal együtt, akik most a legvadabb cikkeket írják a MADOSZ ellen. Már akkor úgy rendezték meg a dolgot, és hogy a MADOSZ szónoka kimaradjon. s A hivatalos szónokok csak magyar elnyoomásról beszéltek s egy szó említés sem történt, hogy a román jobbágyokkal együtt is magyar jobbágyok is harcoltak a főúri zsarnokság ellen. Ezek az urak ma még kevésbbé akarnak magyar demokratákról tudni. Legszívesebben mindannyiunkból nyilas hóhért faragnának, hogy gyűlöletüket kitombolhassák rajtunk. Nem akarják a népek közötti békét s ha egyáltalában egyezkednének, azt újra csak a Bethlenekkel, Bánffyakkal, Gyárfásokkal tennék. 1937 november 14.-én Brassóban tartott országos nagygyűlésünkön kimondtuk: „Tisztában vagyunk azzal, hogy a romániai magyarság sérelmeinek orvosolása csak innen, az országból jöhet. Sérelmeink orvoslására a saját népi egységünkön kívül a román demokráciához folyamodunk. Emellett az elv mellett azóta is minden körülmények között kitartottunk. Üdvözletek A kiküldöttek beszámolója után üdvözlések következtek. Pozsár András a magyar munkások nevében üdvözölte az értekezletet. A MADOSZ-tól e munkásság a demo-kratikus szabadságjogokért való bátor kiállást és a magyarság sorainak a fasiszta elemektől való megtisztítássál várja. Bara Samu az iparosság üdvözletét hozza. A fasiszta munkakamarák fő célja az vol — mondja — hogy tönkretegyen bennünket, így értük meg augusztus 23.-át. Megalakítottuk az iparosok szakmai szervezetét nemzetiségre való tekintet nélkül, amelynek a vezetőségébe a MADOSZ-ból is többen bekerültek. De megindult a fasiszták aknamunkája is. Volt itt valami iparosegylet, amelynek vasgárdista vezetői voltak. Arra akartak kény-szeríteni bennünket, hogy az ő szerveze- 3. oldal