Népművelés, 1982 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
és a nép zenei élete. A csiszolt meg a gyarló, a kiérlelt meg az elkopott, a jellemző meg a semmitmondó, a belülről kifejlődött meg az átvett elemek egyaránt. A művészetben, a nevelésben és a közművelődésben viszont csakis a kicsiszolt, a jellemző, a nép alkotó-átalakító készségét jól tükröző dallamokat, szövegeket, hangszereket és előadási sajátságokat szabad felhasználni. Ebből az következik, hogy gyűjteni, rögzíteni mindig jóval többet kell, mint amennyit föl akarunk használni, s hogy népszerűsítés céljára mindig válogatni, szűrni kell. Nem minden magángyűjtő őrzi s tárolja eléggé gondosan anyagát. Ez később magának is, még inkább a feldolgozófelhasználó szakembereknek sok bosszúságot okoz. Alapkövetelmény, hogy a gyűjtő a gyűjtés végén írja rá vagy a dobozra vagy cédulára: honnan való és mikori a gyűjtés, kik a népi előadók (név, életkor, áttelepülés esetén az eredeti lakóhely stb.), végül az egyes dallamok szövegkezdete, ill. a hangszeres darabok elnevezése. Aki teheti, ne elégedjék meg ennyivel, hanem írja le a dalok teljes szövegét is, rögzítsen minél több adatot az előadók társadalmi, vagyoni, iskolázottsági helyzetéről, énekes előadók hangszertudásáról, a dalok életbeli szerepéről, a hangszerek készítéséről és hangolásáról, stb. A legfontosabb azonban az, hogy lejegyzés, lehallgatás, bemutatás céljára a gyűjtő mielőbb készítsen hangzó másolatot. Ne nyúzza folyvást az eredeti felvételt! Annak ugyanis előbb vagy utóbb be kell kerülnie az Akadémia vagy valamely múzeum hangzó adattárába. 1970-től újabb gyűjtőknek talán százai kapcsolódtak be. Munkájuk főként a még virágzó hagyományú területeken folyik, mert itt részint még magától megszólaló, viszonylag gazdag anyagú és romlatlan előadási stílusú kultúra örökíthető meg. Itt a zene többnyire együtt jelenik meg a néphagyomány többi ágával: szokással, tánccal, viselettel. Komplex élményt nyújtanak ezek a — főleg határon túli — területek, de néhány itthoni nem magyar község is (például Méhkerék, Hercegszántó). Kevesebben vannak, akik a már csak emlékezetben őrzött népzenét mentik, pedig ez kivált a kevésbé vizsgált területeken igen fontos. Az utóbbi években hangosfilm-felvételek is készülnek énekes-zenés szokásokról, táncokról, hangszerkészítésről stb. E tekintetben még több a pótolni- és mentenivaló, mint a hangfelvételeknél. És ha a rendezett anyagot nézzük — kb. 120000 egység — lejegyzett állapotban, nagy aránytalanságok mutatkoznak a zenei stílusok, rétegek, dallamtípusok felgyűjtöttségében, változatgazdagságában, földrajzi elterjedtségében. Szintén aránytalan a jól fölvett és a csak archív felvételen (vagy még azon sem, csak pusztafülű lejegyzésben) hozzáférhető anyag megoszlása. A főhivatású szakemberek mellett jó volna, ha több amatőr is „célgyűjtést” végezne az aránytalanságok csökkentésére. A szokás-, a tánc- és balladagyűjtés mellett 1960 táján kialakult a dallamrákérdező gyűjtésmód. Ennek köszönhető jó néhány ritka típus elterjedésének és változatszóródásának megnövekedése. Ritka szerencseképpen még új dallamtípusok is előkerültek az utóbbi 15 — 20 évben Erdélyből, Moldvából, itt-ott a Nyírségből is. Vagy például az eddig csak egy változatban ismert somogyi dallamtípusnak, a karádi lenézésnek dallama két községből két változattal bővült. Sok gyűjtő sokféle módszerrel egyre több lelőhelyen munkálkodik a népzenei hagyomány minél teljesebb föltárásán. Ez az „eleven régészet, eleven kultúrafényképezés" hézagpótló és értékmentő, hat a nemzeti kultúrára és a helyi hagyományápolásra, segít válogatni, jobban megismerni, mindenkit kiműveltebb s jobb ízlésű emberré válni. Olsvai Imre Kodály fonográfia Népi hangszerek Kodály gyűjtéséből