Néprajzi értesítő 8. évfolyam, 1907.

Tanulmányok - A busójárás és más farsangi játékok / Ernyey József = 8. évf. 1–2. f. 140–164., ill., 5 ábr.

142 ERNYEY JÓZSEF tók, mint a tréfás ütlegelés eszközei (1. ábra). Állandó velejárója a busó­nak az óriási fakürt, és az obromenica, a leányok számára ünnepi ajándékul készült vízhordó rúd, festve, faragva és apró tükrökkel kirakva. Hasonló czélból készülnek más apróbb házi eszközök, sulykok és effélék, a­miket az álcrázott kedves néhány ütleg és triviális enyelgések közben nyújt át választottjának. Egyébképen e nyilvános merényleteket, mint az igazi szívbeli hajlan­dóság őszinte megnyilatkozását, a szép nem csak úgy elvárja álorczás lovagjaitól, akár csak az apró ünnepi ajándékokat. Hogy napjainkig mennyire szelídültek az erkölcsök és a farsangi duhaj hangulat, mutatja Lichtnek Jeer József alábbi vázlata, mely a két év előtti állapot leírásával Tarnai adatait némileg c­áfolja. „Két éve (1905-ben) leutaztam Mohácsra, hogy a szokásból már kiveszni induló busójáték tárgyait összegyüjtsem és magát a szokást leírjam. Leg­nagyobb nehézséget a gyűjtésben a szerb (sokacz) nyelvismeret hiánya okozta s így nem is tudom teljes hű képét adni az egész népszokásnak, de remény­lem, hogy utánam más, szerb nyelvismerettel bíró ottani érdeklődők kiegészítik megfigyeléseim hiányait. A busójáték —jobban busójárás — a farsang végén, húshagyó kedden a kora délutáni órákban a legsűrűbb. Ma már modern álar­czokban és szedett-vedett kosztümökben, minden jellegzetesség nélkül vonul­nak fel, csak elvétve akad egy-egy csoport, a­mely még a régi hagyomá­nyos szokásokat mutatja. A busójárás története, állítólag, visszanyúlik a török időkbe. Ez emléknek megfelelőleg ma is a Duna-szigeteken öltözik fel a busó, nem ismeri senki, inkognitóját különben sem árulná el. Egyik ily szokásuk, hogy a hagyományos busóruhát pár órára szeretőjük, nénjük, vagy valami más nő ünneplő ruhájával cserélik fel. Ez a nap egykor sok haragos félnek leszámolási napja volt. Tömeges szurkálás, emberhalál esett meg, egyéb bűneset is napirenden volt, ezért ma is minden busótéren csendőrök, városi rendőrök s maga az elöljáróság is állandóan czirkál. A busó öltözete térdig érő báránybőr béléses ködmen, mit az öv helyett tehén nyakáról való szíjjal, rajta kolomppal, kötnek össze; a nadrág rossz zsák, lábukon csizma, fejükön egy ködmen-darab szőrével kifordítva s erre varrják rá az általuk fából készült és befestett faálar­czot. Egyesek álarcz helyett csak kalap alá szorított színes kendővel takarják arczukat (1. 2. ábra), így vonulnak be a városba. De ha a Duna be van fagyva, körös-körül hosszú nádszálakkal kötik be magukat s mint valóságos náderdő, úgy vonulnak át a Duna jegén a szigetről. Legérdekesebb természetesen ott a járás, ahol a régi szokás szerint összejönnek; ezt busó-térnek nevezik s apraja, nagyja, különösen a szépnemből, várja itt a busók felvonulását. Hihetetlen jeleneteket lát az ember. Jön a medvetánczoltató! Kifor­dított ködmenbe bújt legény medvét tánczoltat, a rongyokba bújt legény nótát dúdol s a medve járja czammogva. A végén az utcza­ piszokba hen­tereg, gazdája meg krajczárért nyújtja a tenyerét. Méltóságteljesen lépked

Next