Néprajzi értesítő 8. évfolyam, 1907.
Tanulmányok - A busójárás és más farsangi játékok / Ernyey József = 8. évf. 1–2. f. 140–164., ill., 5 ábr.
142 ERNYEY JÓZSEF tók, mint a tréfás ütlegelés eszközei (1. ábra). Állandó velejárója a busónak az óriási fakürt, és az obromenica, a leányok számára ünnepi ajándékul készült vízhordó rúd, festve, faragva és apró tükrökkel kirakva. Hasonló czélból készülnek más apróbb házi eszközök, sulykok és effélék, amiket az álcrázott kedves néhány ütleg és triviális enyelgések közben nyújt át választottjának. Egyébképen e nyilvános merényleteket, mint az igazi szívbeli hajlandóság őszinte megnyilatkozását, a szép nem csak úgy elvárja álorczás lovagjaitól, akár csak az apró ünnepi ajándékokat. Hogy napjainkig mennyire szelídültek az erkölcsök és a farsangi duhaj hangulat, mutatja Lichtnek Jeer József alábbi vázlata, mely a két év előtti állapot leírásával Tarnai adatait némileg cáfolja. „Két éve (1905-ben) leutaztam Mohácsra, hogy a szokásból már kiveszni induló busójáték tárgyait összegyüjtsem és magát a szokást leírjam. Legnagyobb nehézséget a gyűjtésben a szerb (sokacz) nyelvismeret hiánya okozta s így nem is tudom teljes hű képét adni az egész népszokásnak, de reménylem, hogy utánam más, szerb nyelvismerettel bíró ottani érdeklődők kiegészítik megfigyeléseim hiányait. A busójáték —jobban busójárás — a farsang végén, húshagyó kedden a kora délutáni órákban a legsűrűbb. Ma már modern álarczokban és szedett-vedett kosztümökben, minden jellegzetesség nélkül vonulnak fel, csak elvétve akad egy-egy csoport, amely még a régi hagyományos szokásokat mutatja. A busójárás története, állítólag, visszanyúlik a török időkbe. Ez emléknek megfelelőleg ma is a Duna-szigeteken öltözik fel a busó, nem ismeri senki, inkognitóját különben sem árulná el. Egyik ily szokásuk, hogy a hagyományos busóruhát pár órára szeretőjük, nénjük, vagy valami más nő ünneplő ruhájával cserélik fel. Ez a nap egykor sok haragos félnek leszámolási napja volt. Tömeges szurkálás, emberhalál esett meg, egyéb bűneset is napirenden volt, ezért ma is minden busótéren csendőrök, városi rendőrök s maga az elöljáróság is állandóan czirkál. A busó öltözete térdig érő báránybőr béléses ködmen, mit az öv helyett tehén nyakáról való szíjjal, rajta kolomppal, kötnek össze; a nadrág rossz zsák, lábukon csizma, fejükön egy ködmen-darab szőrével kifordítva s erre varrják rá az általuk fából készült és befestett faálarczot. Egyesek álarcz helyett csak kalap alá szorított színes kendővel takarják arczukat (1. 2. ábra), így vonulnak be a városba. De ha a Duna be van fagyva, körös-körül hosszú nádszálakkal kötik be magukat s mint valóságos náderdő, úgy vonulnak át a Duna jegén a szigetről. Legérdekesebb természetesen ott a járás, ahol a régi szokás szerint összejönnek; ezt busó-térnek nevezik s apraja, nagyja, különösen a szépnemből, várja itt a busók felvonulását. Hihetetlen jeleneteket lát az ember. Jön a medvetánczoltató! Kifordított ködmenbe bújt legény medvét tánczoltat, a rongyokba bújt legény nótát dúdol s a medve járja czammogva. A végén az utcza piszokba hentereg, gazdája meg krajczárért nyújtja a tenyerét. Méltóságteljesen lépked