Magyar Néprajzi lexikon 3. kötet, K-Né (1980)
N - népi hitvilág
népi hitvilág 729 népi hitvilág letten gyerek, —lidércfény). A —lidérc gazdag, több férfi hiedelemköre egy, részben segítőszellemszerű lényhez fűződik. Ettől és az őrzőszellem-szerű házikígyótól eltekintve azonban kevés, heterogén, sok esetben kétes a —szellemekre vonatkozó hagyományanyag (—bányaszellem, —vízilények, —erdei lények). Még kétesebb (bár a kutatás többször bizonyítani próbálta) az ún.vegetációs démonok valamikori megléte. A néphitördöge részben azonos a keresztény egyház ördögével, részben a személytelen rontásfogalom megtestesítője, ill. bármiféle negatív indulatú, tevékenységű hiedelemalak másodlagos helyettesítője lehet. — A 20. sz.-i magyar — meglehetősen egységes a nyelvterület egészén. Általában azt mondhatjuk — Európa egészére nézve is —, hogy több a hasonlóság, mint a különbség, helyi sajátság, elsősorban a mágia mindenhol egyező alapelveinek és egyszerű gesztusainak köszönhetően. A mágia eszközanyaga változóbb, de még e téren is fellelhetők az ókortól változatlan céllal és módon használt nyersanyagok, tárgyak. Az összetettebb rítusok nemcsak céljukat tekintve, hanem területileg is specializáltabbak. A sok tekintetben egységes vagy hasonló — gyakran másodlagosan egységesedett, kontaminálódott — hiedelemalakok is gyakran őriznek régi, helyi, egy-egy etnikumhoz köthető vonásokat (pl. az illető nép „ősvallásának" maradványait), ill. egyes hiedelemalakok olykor egy-egy etnikum sajátjának látszanak (pl. a magyarBoldogasszony, táltos). — A magyar ~ múltjára nézve legkorábbi írott adatok Szent István és László dekrétumai, a krónikák utalásai, a 15 — 16. sz.-tól csíziók, prédikációk, hitvita-iratok utalásai, egyházi előírások és tiltások, és egyre nagyobb számban különböző babonaellenes megnyilatkozások. A nyomtatásban közzétett feljegyzések közül gazdag anyagával kiemelkedik Bornemisza Péter Ördögi kisirtetekről írott könyve (1578). — A 16 — 18. sz.-ra nézve leggazdagabb adatanyagot a —boszorkányperek jegyzőkönyvei szolgáltatják. Az eleinte gyér, majd egyre nagyobb számú múltbeli adatok már a magyar ~ lényegében mai, legfőbb vonásaiban európai képét mutatják. A magyar — egyedi vonásai sokkal inkább az egyes elemek összekapcsolódásának mikéntjében, mint meglétükben vagy hiányukban nyilvánulnak meg. Európa nagy tájai az egység mellett sok lényeges különbséget mutatnak, és a magyar nyelvterület sok esetben határnak látszik Közép- és KSDK-Európa között. A különbségek létrejöttében is és az itt húzódó határvonalban is szerepe lehet az antik kultúra-Európában minden bizonnyal intenzívebb és tartósabb hatásának, a bizánci kultúrhatások DK-európai intenzitásának, valamint vallási különbségeknek egyaránt. A magyar a mai értelemben vett gyűjtése a múlt században indult meg, kutatása pedig a magyar ősvallás kutatásával, ill. egy feltételezett magyar mitológia rekonstruálásának kísérletével (—folklorisztika, —ősvallás). E kezdetek legnagyobb szabású eredménye Ipolyi Arnold Magyar Mythológiája volt (1854), amely gazdag adatanyagát és első elemző összefoglalását szolgáltatja a korabelinak. A~ 20. sz.-i kutatása részint az ősvallási, „keleti" elemek kutatásának vonalán haladt tovább, így Sebestyén Gyula, Munkácsi Bernát, Solymossy Sándor munkásságában. Solymossy írta A magyarság néprajza néphittel foglalkozó fejezetét — szintén az őstörténeti vonatkozásokra sarkítva a problémákat. Elsősorban ezen a vonalon haladt tovább a legújabb időkben Diószegi Vilmos munkássága is, aki a magyar táltost hozta kapcsolatba a magyarság valamikori sámánhitével, összehasonlító módszerével kiszűrve a recens néphit e körbe kapcsolható egyéb vonásait is, ill. megpróbálva rekonstruálni a honfoglalás előtti magyar „világképet". Az egész magyarhot összefoglaló munkát vázlatosan Róheim Géza írt, anyagát összehasonlítva az eredet szempontjából elsősorban számításba vett „szomszéd népek" anyagával, nem zárva ki bizonyos „általános emberi" vonásokat sem (elsősorban a halottkultusz, ill. a halálra vonatkozó hiedelmek vonatkozásában), és bizonyos ősvallási elemek fennmaradását sem (elsősorban a táltoshit vonatkozásában). Mindezekkel párhuzamosan folyt az anyaggyűjtő-feltáró munka is. Ebben kiemelkedett Kálmány Lajos századeleji munkássága, aki nagy munkával tárta fel egy szűkebb terület anyagát. Jelentős anyaggyűjtő munkát végzett Gönczi Ferenc, Berze Nagy János, Luby Margit. A század elején Komáromy Andor, legújabban pedig Schram Ferenc gyűjtötte össze a levéltárak nem sejtett gazdagságú boszorkányper-anyagát. Az anyagrendező feltárásában kiemelkedett Szendrey Zsigmond, majd Szendrey Ákos, akik minden addig közzétett hiedelemadatot összegyűjtöttek és tematikusan rendeztek. Asok résztémájából tettek közzé anyagbemutató összefoglalásokat, ill. egy kéziratban maradt babonalexikont is összeállítottak. A 30-as évektől Bálint Sándor a vallási életet, egyházi szokásokat, Dömötör Tekla, majd Ujváry Zoltán a népszokásokat, népi színjátszást kutatván jelentős eredményeket értek el e témák és a határterületeinek vizsgálatában. Dömötör Tekla és tanítványai egy hiedelemmonda-katalógus alapjait is lerakták, Erdélyi Zsuzsanna pedig apokrif egyházi szövegek felől közelíti meg a ~ bizonyos problémáit. Anépi gyógyászat kutatásának fellendülése elsősorban a téma iránt érdeklődő orvosoknak köszönhető (Temesváry Rezső, Vajkai