Népszabadság - Budapest melléklet, 1997. január
1997-01-07
1997. január Z, kedd Közhasznú társasággá alakult az egészségügyi szolgálat A XXII. kerületi önkormányzat a helyi rendelőintézettel együttműködve már több éve igyekszik a városrész egészségügyi ellátását javítani, vagy legalábbis megakadályozni annak romlását - ezért nem csökkentették a fogorvosok létszámát sem. Januártól pedig az önkormányzat az egészségügyi szolgálatot az eddigi intézményi forma helyett közhasznú társaságként működteti tovább, tízmillió forint alaptőkével, így az intézmény a bevételeit kizárólag a saját céljaira fordíthatja. A polgármesteri hivatal az épületet és berendezéseit térítésmentesen bocsátotta a társaság rendelkezésére. A cég tulajdonosa továbbra is az önkormányzat marad. Változás csak akkor történik, ha a társaság beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagyis pluszbevételre tesz szert a szolgáltatások jobbításával. Ebben az esetben a főorvosok hat hónap után huszonöt százaléknyi részesedést vehetnek meg a cégből, két és félmillió forint értékben. A negyedmilliárd forint tb- és a tízmilliós önkormányzati támogatás mellé idén húszmilliós bevételt tervez az intézmény vezetősége, s ezt később az egészségügyi szolgálat folyamatosan növelni szeretné. Ez azonban csak a szolgáltatások bővítésével érhető el, illetve a műszerek és gyógyszerek beszerzésének meggyorsításával. Terveznek például egynapos műtéteket és egyéb olyan különleges orvosi szolgáltatásokat is (például plasztikai beavatkozásokat), amelyekkel más kerületekből is ide lehetne csalogatni a fizetőképes pácienseket. lvi. S. Emlékérmet adnak át Zuglóban A XIV. kerület polgármestere és intézmények és cégek vezetőit, alpolgármestere szombaton a művészet és a társadalmi élet délelőtt tizenegykor, a Stefánia meghatározó szereplőit, a vár Palotában átadja a Zuglóért vésrész sorsát alakító személyiemlékérmet. A kerület vezetése végeket. Az ünnepségen a Szent ez alkalomból, mint minden év István király Zeneiskola és Zeelején, vendégül látja a kerület- neművészeti Szakközépiskolaben jelentősebb szerepet betöltő hallgatói is fellépnek. I UTAK ÉS UTASOK • Az V. kerületben a Nagysándor József utcát építkezés miatt egy évre lezárták a Bajcsy-Zsilinszky út és a Vadász utca között. • A X. kerületben a Fertő utcában a vasúti hidat felújítják, ezért a félszélességben lezárt úton jelzőlámpa szabályozza a váltakozó irányú áthaladást. • A XI., Hamzsabégi utat egyirányúsították csatornaépítés miatt a Tomnavár utca felől az Ajnácskő utca irányában. A 41- es és 41-es gyors autóbuszok a Kosztolányi Dezső tér irányában a Nagyszőlős utca-Bocskai út útvonalon érik el a végállomást. A Nagyszőlős utcában, a Hollókő utcánál és a Vincellér utcánál vannak az ideiglenes megállók. • A Dunán a jégzajlás miatt nem jár a soroksári komp. BUDAPEST SRAR spartm&M 6 9. 00 100 db 299. 250 g Az akciós árak csak háztartási mennyiségre vonatkoznak és a készlet erejéig érvényesek. FLIORA PAPÍRZSEBKENDŐ 99. helyett most PALOMA KAVE most csak Utak, csövek, fények és műemlékek A főváros az idén harmincmilliárd forintot szán fejlesztésekre A fővárosi önkormányzat az esztendő végéig 160 milliárd forint bevételre számít, amelyből 30 milliárdot fejlesztésre kíván fordítani. A költségvetés tavaly megteremtett egyensúlya az idén csak a saját bevételek növelésével, illetve a kiadások csökkentésével tartható fenn. Az önkormányzat továbbra is arra törekszik, hogy a működési költségeket hitelfelvétel nélkül teremtse elő - mondta Demszky Gábor főpolgármester az idei terveket ismertető sajtótájékoztatón. * 2 * 2 MTI-JELENTÉS A főpolgármester az év legfontosabb feladataként az intézményi struktúra ésszerűsítését, az önkormányzati munka színvonalának megőrzését jelölte meg. Kiemelte, hogy a Fővárosi Közgyűlés december 19-én elfogadta az idei költségvetés koncepcióját, amelynek végleges változatáról a tervek szerint február végén tárgyalnak. Az év legjelentősebb közlekedésfejlesztési terveit ismertetve Demszky Gábor elmondta: a főváros 1997-ben saját forrásból mintegy 12,3 milliárd forintot szán a közlekedésre, s ezt az összeget 4,5 milliárd forintnyi világbanki hitel egészíti ki. Várhatóan hárommilliárd forintba kerül majd a Hungária körút Kőbányai út és Salgótarjáni út közötti szakaszának felújítása, s befejeződik az 5-ös főút fővárosi szakaszának kiépítése is. Előreláthatólag negyedmilliárd forintot vesz igénybe a Ferihegy 1. és 2. közötti útpálya két-két sávra bővítése. Világbanki hitel segítségével folytatódhat a Nagykörút rekonstrukciója, ezúttal a Nyugati tér és a Jászai Mari tér között. Az idén a főváros 900 millió forintot különít el útfelújítási munkákra és az útburkolatok megerősítésére. Felújítják a pályát többek között a Budaörsi úton, a Szilágyi Erzsébet fasor és a Podmaniczky utca egyes szakaszain. A Szabadság és az Erzsébet híd felújítására, a Margit híd rekonstrukciójának előkészítésére csaknem 800 milliót szánnak. A tömegközlekedésben nagy feladatot ró az önkormányzatra, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat Rt. az idén nem részesül állami támogatásban. A főváros az így kieső mintegy kétmilliárd forint ellensúlyozására növeli az elmúlt évben általa folyósított csaknem 10,8 milliárdos keretet. Schiffer János főpolgármester-helyettes a főváros kulturális terveiről szólva kifejtette: folytatódik a Thália Színház befogadó színházzá alakítása, s azt a tervek szerint a Madách Színház rekonstrukciója követi. Az esztendő jelentős közművelődési beruházása lesz a Kortárs Művészetek Háza helyéül szolgáló Liliom utcai szecessziós épület átépítése, a Budapesti Történeti Múzeum barokk udvarának befedése, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bővítése, az intézmény korszerűsítése. Fontos feladat a Fővárosi Levéltár helyszínének kijelölése és az Fővárosi Állat- és Növénykert pálmaházának rekonstrukciója. A főváros a tervek szerint az idén mintegy egymilliárd forintot fordít oktatási intézményeinek fejlesztésére. A programok közül kiemelkedik a Fazekas Mihály Gimnázium felújítása és a Ráby Mátyás utcai Mozgásjavító Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukciója. Megkezdődnek a Szilágyi Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Otthon áttelepítésével kapcsolatos munkák is - az állami gondozottaknak a II. kerületi Dózsa György utcában lakásotthonokat alakítanak ki. Folytatódik a fekvőbeteg-ellátó intézményeknél a szerkezetátalakítás. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes kiemelte: idén befejeződik a Nyírő Gyula Kórház pathológiai és elmepavilonjának, a Szent István Kórház B épületének rekonstrukciója, a Madarász utcai Gyermekkórház hét éve folyó felújítási programja, továbbá a Természetgyógyász és Rehabilitációs Szakkórház építése. Folytatódik az Uzsoki utcai kórház korszerűsítése, amely mintegy hétmilliárd forintba kerül majd. Csaknem 600 millió forintot szán az önkormányzat orvosi gépek és műszerek cseréjére. Elsődleges beruházási feladat a szociális otthonok befogadóképességének bővítése. A Schöpf-Merei Kórház egyik kiürített épületrészében ötvenszemélyes idősotthont létesítenek, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. volt munkásszállójában pedig százhúsz személy ellátására alkalmas intézményt hoznak létre. Vajda Pál főpolgármester-helyettes a városüzemeltetés feladatairól szólva kiemelte: a fővárosban ma mintegy 88 százalékos a csatornázottság. A hálózat bővítése érdekében új főgyűjtőcsatornákat építenek, s megkezdődik az észak- és a délpesti szennyvíztisztító bővítése. A két beruházás összértéke meghaladja a tízmilliárd forintot. Mintegy 164 millió forintot szán az önkormányzat az idén a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű salakkihordó rendszerének korszerűsítésére. A hulladékgazdálkodási feladatok közé tartozik a Naplás úti hulladéklerakó megszüntetése, a környező térség helyreállítása is. Folytatódik a gázvezeték-hálózat rekonstrukciója, valamint Budapest közvilágításának korszerűsítése. Az idén díszkivilágítást kap például a Gellért Szálló, Gül Baba türbéje, az Iparművészeti Múzeum. A jövő évben a Szabadság híd kivilágítása is elkészülhet. Informatikai feladatokra 1997-ben 76 millió forintot különítettek el, s ennek révén megkezdődhet a fővárosi információs rendszer előkészítése. Folytatódik a Halászbástya helyreállítása, a margitszigeti domonkos kolostor romjainak feltárása, az óbudai amfiteátrum állagmegóvási programja. A Fővárosi Idegenforgalmi Alap felhasználásával a Városligeti tó partján megépül a Széchenyi-ivókút és -ivócsarnok. A kiemelt feladatok közé tartozik a Városháza rekonstrukciójának folytatása is. A legjelentősebb kereskedelmi beruházás a csarnokok és a piacok fejlesztése lesz, mintegy 380 millió forintból. Idén a tervek szerint két új turisztikai információs iroda nyílik, az egyik a budai Vár területén. A fővárosi önkormányzat idén csaknem 74 millió forintot fordít fák telepítésére. Folytatódik a parkok helyreállítása, az öntözőrendszerek kiépítése, a régi játszóterek felújítására indított program. A levegő tisztaságának védelme érdekében modernebb környezetvédelmi radar üzemel a fővárosban. A főváros az idén 124 millió forintot szán a tűzoltó-parancsnokság technikai fejlesztésére, a rendőrség munkáját pedig 250 millió forinttal támogatja. Atkári János kiemelte: az önkormányzat működését a jövőben hatékonyabbá kell tenni. A főpolgármester-helyettes szerint ezt a célt szolgálja majd az 1998-tól életbe lépő költségvetés, amely nem az előző évek bázisadatait, hanem a valós igényeket veszi majd alapul. Díszkivilágítást kap VELLEDITS ÉVA FELVÉTELE NÉPSZABADSÁG. I MARGÓ ■■■ Lakások a rendőrségnek Négy lakást bocsátott a kerületi rendőrkapitányság rendelkezésére a budavári önkormányzat. A garzonlakások a kerület tulajdonában maradnak, de a bérlőket a kapitányság vezetője jelöli ki. Ugyancsak ingyen adott az önkormányzat egy Hattyú utcai helyiséget, ahol téli pihenőt rendeznek be a rendőrök. Drága a szociális diszkont A kispesti képviselők számára készített beszámoló szerint a kerületi szociális diszkontban sokféle élelmiszer ára magasabb, mint a környék többi üzletében. A boltot működtető Omega Alapítvány elnöke szerint ez az üzlet sajátosságából adódik, hiszen nem tudják felvenni a versenyt az árut nagyobb mennyiségben - így olcsóbban - beszerző kereskedelmi láncokkal, így azonban a szociális diszkont nem képes ellátni feladatát, ezért az önkormányzat és az alapítvány szakemberei a működés ésszerűsítésén dolgoznak. Testvérváros lett Budafok és Bárót Testvérvárosi megállapodást kötött Budafok-Tétény önkormányzata az erdélyi Bárót várossal. A két település - a kulturális és oktatási kapcsolatok erősítése mellett - kiemelten foglalkozik a gazdasági együttműködés fejlesztésével. A XXII. kerületnek egyébként Bárót a második testvérvárosa, hiszen a sváb hagyományokkal rendelkező városrész öt évvel ezelőtt Bonn óvárosával már kötött hasonló megállapodást, melynek keretében rendszeressé vált a diákcsoportok és kulturális rendezvények cseréje. Zöldebb a Hegyvidék Sikeres volt a XII. kerületi önkormányzat által szervezett és egymillió forinttal támogatott kedvezményes növényvásár. A hegyvidéki polgárok tavaly több mint hatezer facsemetét, díszcserjét vásároltak az akció során és ültettek el kertekben, közterületeken. Az önkormányzat idén is tervezi hasonló kedvezményes vásár szervezését. Segítsd kortársaidat! Kortárs-segítő egészségvédelmi - az elterjedt angol kifejezéssel street-worker - tanfolyamot szerveznek tizenhat-húszéves fiataloknak. A húszhetes, ingyenes tanfolyamra - amelyen kiemelten foglalkoznak a szenvedélybetegségekkel, a kábítószerekkel és a megelőzéssel - az egészségvédelem, a pszichológia és a segítő munka iránt érdeklődő fiatalokat várják, akik később ismerősi, baráti körükben hasznosítják a tanultakat. A tervek szerint a foglalkozásokat péntek délutánonként tartják. Az érdeklődőket január 10-én, délután fél négykor várják a Szent Imre Kórház F épületének első emeleti tanácstermében. Józsefvárosi helytörténet Helytörténeti kiállítás összeállításához kéri a józsefvárosi polgárok segítségét a kerületi ökormányzat helytörténeti munkabizottsága. Olyan dokumetumokat, tárgyakat kérnek, amelyek segítenek megismerni a városrész múltját. A felajánlott tárgyakat a kerületi polgármesteri hivatal kulturális irodájába várják.