Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. augusztus

2000-08-11

NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. AUGUSZTUS 11., PÉNTEK Elitiskola bukásra ítéltekből Tizenkét évfolyamos iskola indul jövő­re az Ifjúságért, a Jövőért Alapítvány szervezésében. Próbaként most tábort rendeznek Nagykovácsiban, ahol ti­zennégy gyerekkel ugyanennyi peda­gógus foglalkozik. Az Ifjúságért, a Jövőért Alapítvány ku­ratóriumának elnöke, Németh Tamás nyolc éve hagyta ott az állami közokta­tást. - Nem pusztán a pénz miatt — emléke­zik bár igen nehezen éltünk a fizeté­semből. De úgy láttam, és azt tapasztalom ma is: a pedagóguspályán csak azok ma­radnak, akik nem tudnak vagy nem mer­nek váltani, nincs bennük elég kreativitás. Németh Tamás magántanítványokat vállalt. Matematika-fizika szakosként volt belőlük elég. - A kollégák olyanokat buktattak meg - mondja -, akikkel jó szóval nagyszerű eredményeket lehetett elérni. Az iskolá­ban kezelhetetlennek kikiáltott gyerekek­nél ugyanis az a fontos, hogy a tanár ki­alakítsa a tantárgy iránti érdeklődést, másrészt hogy jó hangulata legyen az órának. Sajnos a tanórák döntő többségé­ből e két elem teljesen hiányzik. Németh Tamás és felesége saját elveik alapján foglalkoztak a gyerekekkel, en­nek aztán sajátos következménye lett. - Valóságos átjáróházzá vált a laká­sunk, a gyerekek idejöttek beszélgetni, elmondták bánatukat, teát ittak, elmen­tek. Nyaranta különösen nagy volt a zsú­foltság, hiszen akkor a rendszeres tanít­ványok mellé társulnak azok is, akiket pótvizsgára kell felkészíteni. Időközben a szülők bejelentették igé­nyeiket más tanárokra is, akik gyerme­keikkel hasonló szellemben foglalkoz­nak. Rengetegen jelentkeztek az újság­­hirdetésre, csakhogy amikor meglátták azt a háromoldalas listát a pedagógusok­kal szembeni elvárásokról, többségük elbizonytalanodott. Így aztán nem volt könnyű olyanokat találni, akik valóban szívesen, örömmel foglalkoznak a gye­rekekkel, megértik gondjaikat-bajaikat, megfelelő szakmai felkészültségük van. De végül összeállt egy olyan csapat, amelynek tagjai lefedik az összes tantár­gyat, és alsótól az egyetemig minden korosztálynak megfelelő a végzettsé­gük. A szülők ösztönzésére aztán idén februártól már alapítványi formában működik a társaság. Első nagyobb megmozdulásuk a Nagy­kovácsiban, a Tisza-kastélyban szervezett többhetes tábor. Ugyanazt teszik, mint az előző nyarakon a körúti lakásban, csak szebb környezetben, jó levegőn. Saját pénzből, szponzorok támogatásából fede­zik a költségeket, valamint természetesen a szülőktől beszedett összegekből. Csak­hogy aki nem tud, az nem fizet, vagy mér­sékelt áron vehet részt a táborozáson. Ugyanezen az elven működik az évközi korrepetálás is. Aki megteheti, többet fi­zet, aki szegény sorsú, kevesebbet. Azt firtatom: vajon visszaélnek-e ezzel a szü­lők? A válasz határozott nem. Nyolcévnyi vállalkozó tanári tapaszta­lat, valamint az alapítvány eddigi műkö­dése alapján most iskolát szeretne szer­vezni Németh Tamás. - Pályázatot nyújtanánk be az ÁPV Rt.-hez, ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy ingyenesen jussunk oktatási célra épülethez - tervezi a jövőt. - 2001 szep­temberétől mindenképpen szeretnénk el­indítani az iskolát, sőt ha meglesz a szük­séges létszám, egyszerre tizenkét évfo­lyammal startolnánk. Az iskolában is működne a korrepetá­lás és a nyári táborban bevált szociális elv: a tandíj teljes összegét csak a tehető­sebbek fizetnék. (Az alapítványi és ma­gániskolákban a tandíj jelenleg havi öt­­ven- és százezer forint Németh szerint.) A többieket kipótolná az alapítvány cég­­bejegyzésében is felsorolt gazdasági vál­lalkozásai hasznából. Németh elitiskolát szeretne, de nem a gyerekek gondos kiválogatásával. Főként olyanokra számítanak, akik az állami köz­oktatásban bukdácsolnának, mert egyéni­ségük nem illeszkedik az elvárt rendhez. Ám számol azzal is, hogy néhány - az ál­lami tömegoktatással szemben bizalmat­lan - gazdag szülő is beadja majd gyerme­két. Abban bízik, hogy aki már elsős korá­ban olyan pedagógusokhoz kerül, akik­nek célja a mindenkiben szunnyadó tehet­ség kibontakoztatása, az sikeres lesz. En­nek elősegítésére alsó tagozaton legfel­jebb tizenkét-tizenötös létszámú osztá­lyok lennének. A felsőben, amikorra az első nevelési szakasz eredményei meg­mutatkoznak, lehetnek többen is. Rudas Péter A Peugeot biztosítja Önt! Egy évig nem kell cascót fizetnie, ha most vásárol részletre Peugeot Boxert vagy Expertet! Már 2 év futamidőre, legfeljebb 65% kezdőbefizetéstől. A biztosítás kulcsa most az Ön kezében van! PEUGEOT- 1134 Budapest Dózsa Gy. út 61. Tel.: 452-0390 Tel./fax: 350-6204$ PEUGEOT Érettségizők! Fiatalok! Külföldi tulajdonú marketingcég FIATAL CSAPATÁBA keresünk jó kommunikációs készséggel rendelkező munkatársakat akik szeretnének belépni az üzleti élet világába. Tel.: 451-7030, 06-70-214-7298 (15-17 óráig) Fax: 451-7031 Omladozik a tótok temploma Érdekes épületet rejt egy Rákóczi úti udvar A Blahán túl, a Rákóczi út 57.-ben áll a Luther-ház, amely arról kapta nevét, hogy templomkapuszerű főbejárata fölött egész alakos Luther-szobor látható — a reformá­tor egyetlen köztérre néző szobormása Budapesten. Ha a két oldalsó kapun besé­tálunk a bérházba, meglepő látvány fo­gad: az udvaron omladozó templom áll. Igaz, több oldalához betonhasábokat épí­tettek, egyik kerek ablakán pedig alumi­­niumcsöveket vezettek a szabadba. A templomot ma raktárnak használják. Neogótikus tornyáról az idő már lerágta a szobordíszeket. Sisakja is félrecsúszott, talán le is dől nem­sokára. Hogy került ez a csoda az udvarba? Egykor evangélikus templom volt, még­pedig a pesti szlovákoké. Ezért a Luther­­szobor a bérházon. A templomkapuszerű főbejárat pedig - a járókelők nem is sejtik - valamikor tényleg a templomba veze­tett. Ma rácsokkal van elzárva. A maroknyira apadt budapesti szlovák evangélikus gyülekezet lelkésze, Cselovszky Ferenc töviről hegyire elme­séli a tótok hosszú küzdelmét a templom felépítéséig. Már 1838-ban megkapták József nádortól a telket, amely akkor még jóval a városon kívül volt. Az építkezés csak tizennyolc év múlva kezdődött Diescher József építőmester tervei szerint. Addig gyűjtötték a pénzt, szaporodtak a gazdag hívek adományai, s az adakozást az 1849-ig Pesten segédlelkészkedő Jan Kollár, a pánszlávizmus egyik alapítója is buzdította. A falak és a tetőzet már 1863-ban elkészült, de a torony csak négy év múlva lett kész, éppen a kiegyezés évében szentelték fel. A toronyra még Erzsébet királyné is adott kétszáz forintot. Berendezése egykor szép lehetett: Than Mór festette az oltárképet, Szent­­iványi országgyűlési elnök adományozta a padokat, mégpedig országgyűlésieket. A templom három harangot is kapott - de később, az első világháború idején kettő­ből ágyút öntöttek. A Rákóczi utat a kiegyezés korában még Kerepesi útnak nevezték, s a tót templom akkor még magában állt. Mire azonban a Kerepesiből Rákóczi út lett (1906-ban), már eltűnt a járókelők szeme elől: megépült körülötte a Luther-ház. Deutsch Károly vállalkozó ugyanis szer­ződést kötött az adósságokkal küszködő gyülekezettel, hogy a templom telkén körben bérházakat építhet. Született ugyan olyan terv is, melyben a Rákóczi úti oldal szabadon marad, de mivel Deutsch a szlovákoknak évi négyezer fo­rint kifizetését, továbbá adósságaik azon­nali rendezését és az udvarra egy kétszin­tes iskola építését ígérte, elfogadták azt a változatot, amely végül megépült, elta­karván a templomot. Deutsch minden ígéretét beváltotta, cserébe ő és utódai hatvan évig, 1952-ig élvezték a ház hasz­nát. Akkor járt le haszonélvezetük, ami­kor az épületet államosították. Ugorjuk is át a közbenső éveket, mert a templom sorsa a szocializmus korszaká­ban fordult rosszra. Az államosítás idején a háborúban megsérült templomot meg­hagyták a szlovák evangélikusok kezén, de a gyülekezet létszáma a népességcse­rék hatására ekkortájt erősen apadni kez­dett. Míg korábban több ezren tartoztak a gyülekezetbe, ez időben körülbelül ezren lehettek, 1965-re pedig még kevesebben­­ a templom lassan elnéptelenedett. Ebben az évben Káldy Zoltán püspök úgy dön­tött, hogy az egyház lemond erről a gyen­gülő hídfőállásáról, és az istentiszteleti helyet eladták az államnak , máshol vi­szont engedményeket kaptak, például építhettek templomot Dunaújvárosban. A budapesti szlovák evangélikus templom sorsa megpecsételődött: vasbe­ton födémek beépítésével három szintet alakítottak ki benne, betonkalitkákat tol­dottak hozzá, azóta volt már kiál­lítóterem, iroda, raktár, a Vitukié, a Ko­hó- és Gépipari Minisztériumé. Belül semmi sem emlékeztet rá, hogy valaha itt Istent dicsérték. Amikor a rendszerváltás előtt néhány évvel műemlékké nyilvání­tották, már késő volt. Menthetetlenül. Valószínűleg nem is fogja megmenteni senki. A rendszerváltozás után az állam mindjárt megszabadult tőle. Az új tulaj­donosnak nincs pénze rá, hogy felújítsa. Mit is kezdene egy szép, megújult temp­lommal, hiszen ő raktárt vett. A szlová­kok sem igénylik vissza, nekik se lenne rá pénzük. Alig maradt pár hívő: amikor mindenki eljön, vannak huszonöten. El­férnek abban a kis teremben, amelyet az egykori iskolaépület emeletén meghagy­tak nekik. Csordás Lajos A neogótikus toronyról az idő lerágta a szobordíszeket FOTÓ: DOMANICZKY ZIVADAR _________Cikkünk Nyomán_________ A perforált tömb­jegy Olvastam a Külföldiek kontra ellenőrök című írást Nyíri Pál oxfordi olvasójuk tollából. Már régóta kísért engem is a perforált BKV-tömbjegy szelleme. Nyaranta kismotorral járom a fővárost, és járok be munkahelyemre. A rossz idő miatt időnként igénybe kell vennem az BKV szolgáltatásait, így a kedvezményes tömbjegy használatát tartom a legkifizető­dőbb megoldásnak. Becsülettel lyukaszt­­gatok minden utazásnál, illetve átszállás­nál. Igen körülményesnek találtam az ér­vényesítés módját, ezért eléggé el nem ítélhető módon a perforáció mentén letép­tem az éppen aktuális szelvénykét, a töm­böt a zsebemben, táskában vagy valahol máshol, de szigorúan magamnál viseltem. A meglehetősen sűrű ellenőri jelenlét­nek köszönhetően többször kellett iga­zolnom utazásom jogosultságát. Két eset fordul elő általában. Az egyik: bemutatom a jegyet, az el­lenőr az ideggyógyász nyájas beleegye­ző mosolyát körítve kérdi, hogy ugye, tu­dom, hogy szabálytalanságot követtem el azzal, hogy a tömbből kitéptem a szel­vényt? Egy „irgum-burgum”-szerű kiok­tatás keretén belül tájékoztatólag közli, hogy igaz, eléggé apró betűkkel ugyan, de rá van írva, hogy csak egybefüggően érvényesek. Azonban a büntetés kilátás­ba helyezésén kívül más nem történik. A másik: mutatom a letépett jegyet, a szerv kérdi: a tömb magánál van? Igen, mondok, mire ő: köszönöm, és balra el... Vagy: És a tömb? Nálam, mondom, és nekilátok, hogy előbányásszam óriási hátizsákom, illetve zsebeim rejtekéből. Ő megnéz, bólint, köszönöm - ezt min­dig mondja -, én jobbra él... Ideje volna ezen kardinális kérdést egyszer s mindenkorra tisztázni: letép­jem vagy ne tépjem le? És még egy dolog: ha valamit tilos le­szakítani, akkor perforáció nélkül ho­zom forgalomba! Ha ennyire fontos, hogy a tömböcske egyben maradjon, mi­ért a perforálás, és miért nincs egyszerű­en nagy ló betűkkel egy felirat, hogy: „LETÉPNI TILOS!”? Ferenczy János Nincs kvóta a bírságolásnál állítja a közteresek igazgatója­­ Többszörösen téved a lapunkban köz­zétett olvasói levél szerzője - közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet igaz­gatója, Varsányi Péter. Olvasónk egyebek mellett azt állította, hogy a felügyelet embereinek napi százezer forint büntetést kell produkálniuk, és minden esetben a maximális tételt kell kiróniuk a szabálytalanul parkolókra. MUNKATÁRSUNKTÓL A Dob utca és a Rumbach Sebestyén ut­ca sarkánál lakó olvasónk elpanaszolta: a közterület-felügyelet valósággal rá­szállt a környéken várakozó autósokra, akik a helyi szokásjog alapján - spórol­va az amúgy is szűkös hellyel - derék­szögben vagy negyvenöt fokban parkol­nak a járda mellett. A felügyelők ezért sorra megbüntetik őket. Olvasónkat két egymást követő napon négy-négyezer forintra vágták meg. Ő úgy tudja, hogy a felügyelet vezetői kvótára kötelezték be­osztottaikat, és e szerint nem keveseb­bet, mint napi százezer forintot kell pro­dukálniuk a helyszíni bírságolással. Ugyanakkor állítja: a kékruhásoknak azt is utasításba adták, hogy a maximumnál kisebb büntetést nem szabhatnak ki, és a figyelmeztetéssel sem élhetnek. A felügyelet igazgatója, Varsányi Pé­ter több ponton is cáfolta a levélben fog­laltakat. Mindenekelőtt leszögezte: csak ott lehet kilencven vagy negyvenöt fo­kos szögben parkolni, ahol ezt a táblák megengedik. A jelzett környéken ilyen tábla nincs, aki tehát nem a járdával pár­huzamosan várakozik a kocsijával, azt jogosan bírságolják meg. A leghatáro­zottabban visszautasította, hogy munka­társainak kvótát kellene teljesíteniük. Ilyen utasítást nem adtam ki - szögezte le. Hozzátette viszont, hogy a felügye­lőktől elvárja a közterületek fokozott el­lenőrzését, egyben elismerte: a városban akkora a káosz, hogy valóban lejárt a fi­gyelmeztetések ideje. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a felügyelők „mindenkor a maximális tételt alkalmazzák”. Erre ép­pen olvasónk példája a bizonyíték, aki megemlítette, hogy két esetben négy­négyezer forintra büntették: a helyben kiróható bírság maximuma tízezer fo­rint, de ennyit csak kirívó esetekben sza­bunk ki - hangsúlyozta Varsányi. 25

Next