Népszabadság - Budapest melléklet, 2001. július
2001-07-03
NÉPSZABADSÁG BUDA ÉS PEST 2001. JÚLIUS 3., KEDD Konfliktusokat okoznak az utcai vigasságok A méréseket előre be kell jelenteni, ezért ritkán lehet fülön csípni a renitenseket Az utcai vigasságok állandó konfliktusforrást jelentenek a lakók, az önkormányzat, illetve a kávézók, éttermek és mulatók üzemeltetői között. A Margit-szigeti szabadtéri színpadnak sincs például zeneszolgáltatási engedélye, a Liszt Ferenc térről kitiltották a hét végi zenebonát. Az idén sem úszták meg diszkó nélkül a nyarat az újlipótvárosi Szent István park környékén élők. A Margit-szigeten szabadtéri mulatók nyíltak, a víz a partokig viszi a hangot. A helyi lakók nyugalmát leginkább a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Európa-ház nevű étterem és szórakozóhely zavarja. Újabban a kaszinóból is árad a zene, egy hete hajnalban zajszakértő is járt az érintett lakásokban, és 55 decibelnyi zajt, vagyis a megengedettnél tíz decibellel magasabb értékeket mért a játékterem irányából. Az Európa-házat egyébként tavaly már megbírságolták, négy évvel ezelőtt pedig hasonló okból záratták be a Sellők és Sirályok sörkertet. A Margit-sziget a főváros kezelésében van, közigazgatásilag azonban a XIII. kerületi önkormányzathoz tartozik, vagyis ez utóbbi helyhatóság adja ki a működési engedélyeket. 1995-ben elfogadott zajrendeletükben határozták meg, hogy minden, a kerületben rendezendő zenés eseményt kizárólag a testület engedélyével lehet lebonyolítani. A kérelmekhez a szervezőnek saját költségén akusztikai szakértői véleményt kell mellékelnie. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy a létesítmények betartják-e a kerületi és az országos zajjogszabályokat. Az idén nyáron is végeztettünk az ÁNTSZ-szel műszeres méréseket, eddig nem tapasztaltak túllépést - mondta lapuknak Hencidai Péter, az angyalföldi polgármesteri hivatal főelőadója. Szerinte a legtöbb gondot nem is ezek a jól ellenőrizhető szórakozóhelyek, hanem a különböző alkalmi rendezvények okozzák. Ezeket ugyanis a főváros rendszeresen elfelejti bejelenteni, ennek megfelelően ezek minden jóváhagyás nélkül zajlanak le. A szabadtéri színpad előadásaira sincs zeneszolgáltatási engedély, ennek megfelelően akár be is rekeszthetnénk azokat - tette hozzá. A Városháza minden esetben megküldi a rendezvények programját a kerületnek, ráadásul minden Margit-szigeti rendezvényre vonatkozó közterület-használati szerződésben szerepel, hogy a szervezőknek be kell tartani a kerületi zajrendeletet. Nem világos, hogy ezek után miért kellene újabb engedélyeket beszerezni az önkormányzattól. Ha pedig valaki - akár a szabadtéri színpad - megsérti a zajra vonatkozó szabályokat, akkor a kerületnek kell kiküldeni a zajkommandót és gyakorolni a hatósági jogköröket - reagált az elhangzottakra a Főpolgármesteri Hivatal vállalkozási és vagyonkezelési ügyosztályának vezetője, Varga Péter. Információnk szerint egyébként az önkormányzat heteken belül lakossági fórumot szervez a Margit-szigeti zajról, erre a fórumra az összes érintettet, a lakókat és a vállalkozókat is meghívják majd. A zene és a kerthelyiségek egyre több konfliktust szülnek városszerte. A terézvárosi önkormányzat például a lakók nyugalma érdekében nem járult hozzá, hogy múlt hét végén a Budapesti Búcsú egyes programjainak a Liszt Ferenc tér adjon otthont. A környéken élők egész évben panaszkodnak a fővárosi „Broadway” kávéházaiból áradó zajra. A Felvonulási téri, a Tabánban tartott koncertek is rendszeresen borzolják a környéken élők idegeit. A ferencvárosi Ráday utca lakói szintén kifogásolják, hogy utcájukat „mediterrán vigalmi övezetté” alakították át. A megengedett zajszinteket egy több mint tizenöt éves egészségügy miniszteri rendelet szabályozza, de a kerületek saját zajrendeletet is alkothatnak. A helyhatóságok létrehozhatnak kiemelt zajvédelmi övezeteket, ahol az egyébként a megengedettnél öt decibellel alacsonyabb értékeket írhatnak elő. A XVI. kerület például este hattól az egész városrészt fokozottan védetté nyilvánította. Az V. kerületben a jelenlegi szabályozás szerint a polgármester adhat felmentést az építkezőknek a zaj előírások betartása alól. Ami jogszerűtlen, de mint Vecsési Zoltántól, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség zajcsoportjának munkatársától megtudtuk, a helyi jogosítványokat hamarosan felülvizsgálják. V. M. P. A Pepsi-sziget minden évben beszédtéma fotó: Komaniczky Tivadar Az idén a Búcsú búcsúzott a Liszt Ferenc tértől FOTÓ: SOPRONYI GYULA Az ipari körzetekben nappal reggel hat és este tíz óra között, 60, éjjel 50 decibel lehet a zaj. A városias területeken nappal 55, éjjel 45 az elfogadott érték, a laza, kertvárosias körzetekben 50 és 40 a határérték. Üdülők, szanatóriumok térségében nappal 45, éjjel pedig 35 decibel engedélyezett. Az előírásokat az önkormányzatok úgy kerülik ki, hogy átminősítik az adott területet. A méréseket ráadásul előre be kell jelenteni, ezért ritkán lehet fülön csípni a renitenseket. Felújították a vízmérceházat Két hónapja írtunk a lánchídi vízmérceházról, beszámoltunk siralmas állapotáról, ajtajáról ismeretlenek lefeszítették a lakatot, falát pedig összefirkálták. Megírtuk azt is, hogy a házikóban lévő mérőszerkezetet a vízügyi igazgatóság már nem használja, a rajzhengeren nincs papír, s maga a henger sem forog. Nem sokkal ezután a házikót a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság felújíttatta - immár sokadszor. Kijavították a kisebb hibákat, új zárat tettek fel, helyrehozták a rajzolóműszert, s lefestették az öntöttvas házat is. Szilágyi Attila, a vízrajzi csoport vezetője levelet is küldött szerkesztőségünkbe, melyben megírja, hogy a lánchídi rajzolóház 1943 óta áll a Duna-parton. A szekrényében látható Metra 501-es műszereket 1995-ben egészítették ki digitális mérőműszerrel, amelyet három hónapon belül elloptak. Talán ezért is - de főként hidrológiai okokból - 1998-ban a digitális szerkezetet áthelyezték a pesti oldalon lévő lapvízmérce mellé. A budai, régi vízmércehengeren azonban továbbra is cserélgették a rajzolószalagokat, mert a „főváros lakossága előszeretettel nézegette” azokat. Bár a szalagra került adatokat a vízügyesek már nem értékelték ki, képzőművészek egy csoportja, Császári Gábor vezetésével kedvező felületnek tartotta alkotásaihoz. A vízállásgörbe papírjára rajzolt grafikákból kiállítás is született, Folyamatgaléria címmel. A vízügyi szakember azt is megírta, hogy a házat valakik rendszeresen feltörik, lefújják, ők pedig igyekeznek mihamarabb kijavítani a hibákat, anyagi lehetőségeiktől függően. Csoportjuk hatszáz különböző típusú mérőállomást üzemeltet, ezek közül évente húszat-harmincat rongálnak meg ismeretlenek. Cs. L. Néhány hete még így fes- Helyrehozták a rajzolóműtétt...OTÓ: BÁNHALMI JÁNOS SZert iS FOTÓ: SZABÓ BERNADETT Leporolják az Andor utcai terveket MUNKATÁRSUNKTÓL Lehetővé vált a dél-budai tehermentesítő útvonal befejezése, mert a Közlekedési Felügyelet visszavonta az Andor utcai iparvágányok bontási engedélyére korábban kiadott elutasító határozatát. Az elutasítás óta több változás történt, így például megváltozott a vágány felhasználójának, a Budai Hengermalom Rt.nek a tulajdonosi köre, és bekapcsolódott az eljárásba a MÁV is. A hatóság október 17-ig adott lehetőséget a fővárosnak, hogy korszerűsítse korábbi bontásiengedély-kérelmét. Ha ez megtörténik, elkezdődhet a vágánybontás, majd azt követően az Andor utca kétszer kétsávossá bővítése, valamint a Galvani út kiépítése a Szerémi útig. Az útépítés előkészítése mintegy 350 millió forintba kerül. Az előterjesztést támogatta tegnapi ülésén a közgyűlés városüzemeltetési bizottsága is. Elfogadták a városatyák azt az előterjesztést is, amely szerint a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség megadta a működési engedélyt a rákospalotai hulladékégető műnek. Folytatás a 29. oldalon A FŐVÁROS LEGHANGOSABB KÖZTEREI XIII. ker., Margit-sziget XIV. ker., Hősök tere, Felvonulási tér Szilágyi ErnkőVI. ker., Liszt Ferenc tér NÉPSZABADSÁG-grafika Lapszél Csepel A csepeli önkormányzat és a Kvalitás Tehetséggondozó Alapítvány együttműködése nyomán, ahogy az elmúlt négy évben, az idén is öt középiskolás tanulót részesítenek egy éven át havi 3-5 ezer forintos támogatásban. Józsefváros Ingyenes jogi és pénzügyi-könyvelési tanácsadást tart ma délután a Társasházak Lakóközösségeinek Érdekvédelmi Szervezete a Józsefvárosi Kulturális Központban (József krt. 70.). A szakemberek délután négytől várják az érdeklődőket. Rákospalota Kerületi tanulmányi ösztöndíjra pályázatot írt ki a XV. kerületi önkormányzat. Azok az általános vagy középiskolában tanuló diákok és egyetemisták, főiskolások pályázhatnak, akik legalább egy éve a XV kerületben laknak. További információkhoz és a pályázáshoz szükséges nyomtatványokhoz a polgármesteri hivatalban juthatnak az érdeklődők. A pályázati kérelmek beadási határideje 2001. szeptember 10. Nyári akció várja Önt az OPEL TOTHNÁL! Egyes ASTRA és VECTRA modellek most AJÁNDÉK LÉGKONDICIONÁLÓVAL ! Az új gépkocsi vételárába használt autóját beszámítjuk, és a fennmaradó részt kedvező hitellel törlesztheti. *Az ajánlat a 2001.08.31-ig forgalomba helyezett gépkocsikra érvényes. OPEL- TÓTH 1191 BUDAPEST, Üllői út 194. Tel.: 282-9710, Tel./Fax: 282-3158, e-mail: toth@opel-toth.hu internet: www.opel.hu *