Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1998. június

1998-06-19

Felvásárlási verseny Nagykőrös térségében nagy hagyomá­nyai alakultak ki a különböző zöld­ség- és gyümölcskultúrák termeszté­sének. Az áldozatos, fáradságos mun­kával megtermelt gyümölcsök, zöld­ségek esetében azonban évtizedek óta egymást követő versenyt vív a felvá­sárló és a termelő. A konzervipar egyik tekintélyes veze­tője, Csongovai Tamás, aki hosszú éveken át a szomszédos Heinz Kecskeméti Kon­zervgyár Rt. vezérigazgatója is volt, egye­nesen úgy fogalmazott, szerződéses fe­gyelemről nem lehet beszélni. Kössön bármilyen jó feltételekkel egyezséget bár­ki is a termeltetőkkel, ha az adott évben újabb felvásárló jelentkezik csak picivel is magasabb áron, már semmit sem ér az egyébként már aláírt szerződés. Ez egyéb­iránt elsősorban a kistermelőkre igaz, akik azért többnyire monokultúrásak, egy-egy adott növényt részesítenek előnyben. Igen érdekesen alakult már az elmúlt években is a felvásárlás helyzete Nagy­kőrösön. Amíg korábban csak a Nagy­kőrösi Konzervgyár , illetve annak megbízásából a helyi áfész - végezte a felvásárlást, addig ma már szinte teljes a paletta. Az ilyen versenytől­­ ismét első­sorban a kistermelők - az árversenyt is várták, azt remélték, hogy az általuk nyomottnak tekintett konzervgyári árak helyett magasabb bevételt érhetnek el, ha, mondjuk, exportra adják át frissen szedett terményeiket. Ennek ellenére az általunk felkeresett felvásárlóknál az ár­szint ma még egymáshoz közelinek tűnt. A Nagykőrösi Konzervgyár június 21-én indítja felvásárlótelepeinek mű­ködtetését - mondta Ujfalusi Sándor. A gyár egyébként Nagykőrösön három sa­ját felvásárlótelepet működtet: a lyukashídon túl, a göngyölegteleppel szemben, a Toldi Szövetkezet központ­jában és a Vitéz utcában. Az árak még nem alakultak ki. A nagy, befőttnek va­ló meggyért valószínűleg 130, a nem túl érett cigánymeggyért 90 forintot adnak. A befőttnek való cseresznyéért 120 fo­rintot kínálnak. A telepek vasárnap délután 14-től este 19-ig, hétköznap 11-től este 19-ig vannak nyitva. A Ceglédi út végén, a zártkertek előtt működik a Balogh Rt. felvásárlótelepe. Jelenleg a cseresznyét méret és minőség alapján 80-60—45 forintért vásárolják, a meggy átvételi ára 120 és 60 forint. Teljesen új felvásárlóként indult Nagykőrösön az Univer Friss Rt. a Vá­sárszél utcában. - Cégünknek exportjoga van, s emel­lett hazai feldolgozóknak szánjuk az itt felvásárolt terményeket — mondta Ágos­ton Béla ügyvezető. - Áraink akár na­ponta háromszor is változhatnak, az ép­pen esedékes szállítmány, a célszerve­zet, illetve a felkínált áru minőségének függvényében. Természetesen a teljes, Nagykőrösön fellelhető kínálatra van igényünk. Most a belföldi értékesítésre szánt cseresznyét 60, az üvegmeggyet 125 forintért vesszük. B. O. NÉPSZABADSÁG 1­998. JÚNIUS 19., PÉNTEK PEST MEGYEI KRÓNIKA Foton épül a Cora-központ Alig adták át a Cora törökbálinti, il­letve budakalászi áruházait, a cég máris újabb, az előző kettőnél jóval nagyobb hipermarket építésébe kez­dett Foton. A zöldmezős, több mint tízmilliárd forintba kerülő beruhá­zást másfél hónapja indították. A csúcsidőben 400 embernek is mun­kát adó építkezésen rövidesen végeznek a tartóoszlopok beállításával és az ala­pozással, három hónap múlva pedig már teljesen szerkezetkész épületet láthatnak az arra járók. A befejezés határidejét jö­vő márciusra tűzték ki. Az átadást követően a vásárlók egy több mint 25 ezer négyzetméteres alap­­területű eladóteret vehetnek birtokba, és választhatnak annak minden elkép­zelést felülmúló árukészletéből. A fize­tés 70 pénztárnál történik majd. A gép­járművel — az M3-as autópálya irányá­ból, illetve a község felől­­ érkezők 2850 parkolóhely közül válogathatnak. A hipermarket látványterve megnyerte az építkezésre kilátogató fóti képvise­lő-testület tagjainak tetszését is. Kiegé­szítésként annyit kértek, a hatalmas parkolókat zöldbe ágyazzák, az új áru­háznak pedig a budakalászihoz hasonló módon - ott a hegyoldal terméskövei­vel tették impozánssá a homlokzatot - legyen valamilyen Fótra utaló sajátos­sága. Erre a kivitelezők és az építtetők ígéretet tettek. - A község határában nemcsak üzlet­­központot, hanem irodaházakat is épí­tünk, mivel innen kívánjuk majd a Cora kelet-európai tevékenységét irányítani - tájékoztatta a megjelenteket Philippe Lejeune vezérigazgató.­­ A teljes komp­lexum alapterülete így a 36 ezer négy­zetmétert is meghaladja. Az igazgató véleménye szerint a Foton és környékén élők nemcsak azért járnak jól majd a Corával, mert olcsón vásárol­hatnak, hanem azért is, mert a cég mint­egy 550-600 főt fog foglalkoztatni. A munkaerő toborzása januárban kezdődik, a legalkalmasabb jelöltek ezt követően három hónapos tanfolyamon sajátítják el a Cora szellemiségét. Ha minden igaz, bi­zakodhatnak a kistermelők is, mivel az áruház a friss, illetve a primőr árukat a környékről szándékozik beszerezni. R. Z. Három hónap alatt szerkezetkész lesz az áruház BALÁZS GUSZTÁV FELVÉTELE Díszpolgár a váci kispadon Csank Jánossal készülnek a profiligába A Zöllner Elektronik Vác Kft.-nél rende­zett sajtótájékoztatón mutatták be a Vác FC új vezető edzőjét, a város immár pro­filigában szereplő első csapatához visz­­szatért Csank Jánost, a város díszpolgá­rát és a csapatot működtető Vác Profi Futball Kft. helyzetét. Németh János, a városi önkormányzat és a sportegyesület által megalakított Vác Profi Futball Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a profi bajnokságba benevezett csapat éves 120 millió forin­tos költségvetésének nagyobb része már biztosított. Az ügyvezető igazgató egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a korábbi több száz milliós tartozásért a sportegyesület és nem az új kft. felel. A stadion, illetve a sportlétesítmények sor­sának tisztázását is kívánatosnak tartotta, de mint Lábai László polgármester hang­súlyozta, ezeknek a helyzete stabil. Németh János elmondta, hogy válasz­tásuk azért esett Csank János mester­edzőre, mert a beszélgetések során kide­rült: munka- és életfilozófiája megegye­zik a Zöllner cégével, a tudatos, jól koor­dinált csapatmunka hívei. Csank János szintén azzal indokolta döntését, hogy a tárgyalások során olyan emberekkel ta­lálkozott, akik tudják, hogy mit akarnak. Nem várják el, hogy rögtön a csúcsra emelje a csapatot, viszont elvárják a jó alapok megteremtését. Azt ígérte, hogy azok a fiatalok, akik a keze alá kerülnek, a maximumot fogják kihozni magukból. Borgó János A kösdi óvodás ismeri a kutyaharapást Kösd az első volt a megyében, amelynek képviselő-testülete, amint erre mód nyí­lott s amint elkezdtek szaporodni a hírek országszerte, hogy itt megtépett egy pit­bull valakit, amott megszaggatott egy Staffordshire másvalakit, azonnal meg­szigorította állattartási rendeletét. Nem mintha az itteniek hisztériásabbak len­nének másoknál, külön okuk sem volt rá. Mégis, nagyon bölcsen, úgy ítélték meg, hogy az ilyesmi igenis komoly do­log. Mert faluhelyen ugyan mindenki tart kutyát, és nem az új idők terméke az sem, hogy a körtetolvaj nadrágját kiraj­­tozza egy-egy házőrző, de mostanában már mintha egészen másról lenne szó. S a napokban Kosdon is bebizonyosodott, hogy mi a helyzet. A négyéves Ráksi Dávidtól a barac­kosba igyekvő édesanyja azzal búcsú­zott a buszmegállóban, amivel már más­kor is: nem jön autó, menj szépen az oviba, délután találkozunk. Nyolcvan­száz méterre van az óvoda, de Dávid az­nap nem ért el odáig. Az épülettel szem­ben van ugyanis egy szürke és orgona­színű szép ház, ahonnan hirtelen kiron­tott egy kutya. Dávid sikoltozására a másik kapun az óvó néni is, de a kisfiú addigra már megtapasztalhatta, milyen az, ha valakinek nekitámad egy ilyen eb, és egyenesen a homlokába harap. Dávid óvoda helyett kórházban kötött ki aznap, tetanuszoltást kapott, fejsebét összevarr­ták. Azóta, ha kutyaugatást hall, össze­rezzen, éjszaka bepisil, s alighanem még sokáig nem lehet arról mesélni neki, hogy a kutyát az ember megszelídítette, és azóta nagyon jó barátok. Áll a falu jegyzője, dr. Goda János a szürke és orgonaszínű ház előtt, ám nem nyer bebocsátást. De jó, hogy itt van éppen, örvendünk neki, akkor most bizonyára elmondja, mit tehet ilyen esetekben a hatóság. Ráksiné is nyilván abban a hiszemben tette meg bejelenté­sét az eset után nyomban az önkor­mányzatnál, hogy történik majd vala­mi. Dr. Goda János szigorú arckifejezé­se nem hagy kétséget afelől, hogy tör­ténni fog. Ő mindenesetre az eset más­napján küldött egy tértivevényes, hiva­talos levelet a Staffordshire gazdájának, hogy fáradjon be a polgármesteri hiva­talba. Minthogy azonban Széplasz Sza­bolcs urat hiába várta, maga jött a tett helyszínére. Folytatás a 31. oldalon Dávid sokáig rettegni fog a kutyáktól DUDÁS DÉNES FELVÉTELE Perli a megye az államot? A Pest Megyei Önkormányzat mai ülé­sén várhatóan módosítja a márciusban elfogadott költségvetését. Erre azért van szükség, mert előre nem látható felújításokat kell végezni egy-egy in­tézményben, illetve viszonylag kis rá­fordítással jelentős bevételnövelést le­het elérni. A tervezet szerint összessé­gében 12 millió forinttal növekedne a kiadási oldal, és hárommillió forinttal növekedne a bevétel. A nyársapáti önkormányzat és a nagykőrösi római katolikus egyházköz­ség az 1995 óta épülő templom befeje­zéséhez kér kétmillió forint segítséget. Ebből be tudnák fejezni a tető héjszerke­zetét, jelenleg ugyanis fólia védi csak az épületet. A tápiószentmártoni szociális otthonban szétnyílt a tető, a költségvetés készítésekor 4,5 millió forintra becsül­ték a felújítást. Időközben kiderült, hogy 8,5 millióra van szükség a balesetve­szély elhárítása miatt. A közgyűlés ezen kívül tárgyalja a megyei tűzoltóság helyzetét, a 2007-ig érvényes közúthálózat-fejlesztési prog­ramot, és kitüntetésekről dönt. Politikai természetű viták két kérdésben várha­tók. Legutóbbi ülésén a megyei önkor­mányzat megvonta az anyagi támoga­tást az Új Pest Megyei Hírlaptól, de a tervek szerint ma a kérdést újra tárgyal­ják. A megye több települése és maga az önkormányzat is pert tervez a ma­gyar állam ellen az M3-as autópálya dí­jasítása miatt. Az országgyűlési válasz­tások előtt a közgyűlés elhalasztotta a döntését, mondván, megvárják az ered­ményt. A közlekedési miniszter jelölt éppen lapunkban fejtette ki, hogy nem szándékozik a fizetőkapukat lebontatni, ezért különösen érdekes, hogy dönt a jobboldali többségű önkormányzat a jobboldali kormány ellen indítandó perről. T. M. Ez az út már nem út Koccanások a 2-es és 12-es út csomópontjánál Meglehetősen sok a koccanásos bal­eset a régi 2-es út és a 12-es út új sza­kaszának találkozásánál, és a szabály­talanul közlekedők, balesetet okozók túlnyomó többsége azzal védekezik, hogy a közlekedési rend régen nem így volt. A váci baleset-megelőzési bizottság a közelmúltban áttekintette a várost elke­rülő új 2-es út forgalmi tapasztalatait, s többek között az új szakasza találkozá­sánál lévő csomópont kialakítását. A Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht. kezdeményezésére helyszíni bejárást is tartottak, de a jelenleginél jobb megol­dást a szakemberek így sem találtak. A változás mindössze annyi lesz, hogy másképp sorolják be a kereszteződések­be érkező járműveket. Az autósoknak a legnehezebb talán azt megszokniuk, hogy ha Vác felől ér­keznek az északi csomópontba, ott véget ér a főútvonal. A Rétság-Hont irányába korábban továbbvezető régi út már „nem út”, csak az ott lévő telkekhez va­ló bejárást szolgálja. Az országhatár irá­nyába jobbra, az új 2-es út felé fordulva lehet eljutni. Itt a keresztirányú - a 12-es úttól az új 2-es útra vezető­­ forgalom­nak van elsőbbsége. Aki rutinból vezet és bajba kerül, mással nem is nagyon vé­dekezhet, mint azzal, hogy régen nem így volt. Az itt bekövetkezett balesetek közül az elemzésekhez csak azoknak az okait sikerült összegyűjteni, amelyeknél ott voltak a rendőrség helyszínelői, mivel a biztosítók még a forgalomszervezők­nek sem adnak ki adatokat. Minden­esetre némi javulást hozhat a feltűnőbb táblák kihelyezése, a kötelező megállás nyomatékosítása, az útirányokat egyér­telműbbé tevő táblák felállítása. A Pemák Kht. Üzemmérnökség-vezetője, Huszák János szerint akkor lesz tisz­tább a forgalmi helyzet, ha megszűnik a behajtás a régi 2-es út csomópont utáni szakaszába, ehhez azonban a 12-es út felől kell biztosítani a bejárást a telkek­hez. A korábban - az új út megnyitása előtt - Rétság felé vezető út további ve­szélyeket is rejt. Sokan - szabálytalanul - behajtanak a már egyirányú szakaszá­ba, és innen próbálják elérni az új 2-es főutat, ez azonban csak úgy lehetséges, hogy annak három sávját keresztezik. Ez pedig súlyos balesetet okozhat. Va­lószínűleg ennek is csak azzal lehet ele­jét venni, ha teljesen megtiltják a behaj­tást a régi 2-es út csomópont utáni sza­kaszába. B. J. G. Körverseny Erdőkertestől Ceglédig TUDÓSÍTÓNKTÓL Csütörtökön rajtolt Erdőkertesről az V. Pest Megyei Nemzetközi Körverseny a Népszabadság-kupáért. A résztvevők a négy nap alatt több mint félezer kilomé­tert teljesítenek. A helybeliek fegyelmezetten vették tudomásul a közlekedési tilalmakat, út­lezárásokat - tudtuk meg Törzsök Zsolt­tól, a versenybíróság elnökétől. A pro­lóg sorrendje a következő lett: 1. Árvai Attila (Stollwerck FTC), 2. Specziál Vik­tor (Postás-Matáv SE), 3. Eisenkrammer Károly (Postás-Matáv SE). Délután két órakor rajtoltak el a versenyzők, több mint 10 csapat ötvenkilenc kerékpárosa. Két román, egy szlovák csapat is neve­zett. Tegnap az Erdőkertes-Szada- Gödöllő-Valkó-Vácszentlászló-Zsám­­bok-Tóalmás-Szentmártonkáta-Nagy­­káta-Tápióbicske-Tápiószentmárton- Abony-Nagykőrös 140 kilométeres út­vonalon haladtak végig a biciklisek. Valkón a hegyi, Tápiószentmártonban a gyorsasági hajrá okozott izgalmakat. A II. szakasznak ma délelőtt 11 órakor vágnak neki a versenyzők.

Next