Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. július
2000-07-11
NÉPSZABADSÁG Emeletet építenek a panelházakra Battán A késő estébe nyúló, a nyári szünet előtti utolsó ülésén több, a város életében jelentős horderejű határozatot hozott a százhalombattai önkormányzat képviselő-testülete. Többek között megvitatták a képviselők az épületfelújítást és tetőtér-beépítést lebonyolító társaság alapítására vonatkozó javaslatot. E szerint július 1-jével, 17 millió forintos törzstőkével létrejött a Panel Novum Kht., amelynek 51 százalékban az önkormányzat, 49 százalékban pedig a német Bihler & Obernedder GmbH a tulajdonosa. A közhasznú társaság ügyvezetőjének megválasztották Pap Miklóst, a lakásügyi és ifjúsági bizottság elnökét. A vállalkozás az Arany János utca panelházaira épít majd emeletet, a lakások értékesítéséből befolyt összegből pedig felújítja az épületeket. A képviselő-testület a kht.-től megvalósíthatósági tanulmánytervet is kért. A képviselők jóváhagyták, hogy az önkormányzat szerződést kössön a Fibernet Rt.-vel a város széles sávú telekommunikációs hálózatának kialakítására. A tervek szerint még ebben az évben sor kerül a gerincvezeték kialakítására, s 2001. november végére befejeződik a kommunikációs hálózat kiépítése. A szerződésnek két olyan pontja is van, amely rendkívül kedvező a városnak, ugyanis az rt. egyrészt húszmillió forinttal hozzájárul a városi televízió fejlesztéséhez, másrészt kötelezettséget vállalt, hogy a kábeltelevízió kiépítéséhez szükséges munkálatokat százhalombattaiakkal végezteti el. V. S. Visszavont gázhatározat Törvénytelenül fizettettek a kistarcsaiakkal MUNKATÁRSUNKTÓL A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal egy „minden jogalapot nélkülöző” és ezért „törvénysértő” határozat visszavonására szólította fel Kistarcsa nagyközség képviselő-testületét. Lakossági panaszbejelentés nyomán indult az a vizsgálat, amely megállapította, hogy négy évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal önkényesen, törvénytelenül szedett be 52 ezer forintos hozzájárulást azoktól, akik utólag kérték a gázhálózatra történő csatlakozást. A közigazgatási hivatal rámutat: nem a kistarcsai önkormányzat és a gázfogyasztók között jött létre jogviszony, hanem a gázszolgáltató és a fogyasztó helyi lakosok között a polgári jog szabályai szerint. A díj értékét különféle rendeletek szabályozzák, akárcsak az árral nem fedezett fejlesztési és különös fogyasztói igények teljesítését. Így az utólagos rácsatlakozási díj 52 ezer forintos önkormányzati megállapítása és beszedése a polgármesteri hivatal útján minden jogalapot nélkülöz. Ha a gázvezeték tulajdonosa, a szolgáltató utólag nem kér hozzájárulást, a helyi képviselő-testület nem állapíthat meg helyette semmilyen címen összeget. A kistarcsai képviselő-testület a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal felszólításának eleget téve visszavonta az 1996. évi törvénysértő határozatát. Ez az ügy az idén már az ötödik, amikor a közigazgatás megyei felügyeleti szerve kifogást emelt valamelyik kistarcsai testületi döntés miatt. A határozat visszavonása után egyre több kárvallott helyi lakos kéri vissza jogtalanul kikövetelt pénzét - kamatostul. Információink szerint nem Kistarcsa az egyetlen település, ahol a helyi képviselő-testület megsarcolta a gázvezetékre utólag rácsatlakozókat, ezért kisebb lavinát indíthat el az első precedens. PESTVIDÉK 2000. JÚLIUS 11., KEDD 29 Program munkanélküliség ellen Nyáron is oktatnak az Életút Alapítvány váci iskolájában Egy váci középiskola ad helyet nyárra azoknak a munka nélküli fiataloknak, akik a TIT Életút Alapítványának tanfolyamán végzik az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályát. A bizonyítvány megszerzése után szakmai tanfolyamokon folytathatják tanulmányaikat. Nincs nyári szünete annak a tizenkillenc munkanélkülinek, aki a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat alapítványának váci tanfolyamán fejezi be általános iskolai tanulmányait. A márciusban kezdődött képzés folyamatosan tart decemberig, s a hetedik-nyolcadik osztályos ismeretanyag elsajátításával együtt ötven-ötven órában különböző szakmákkal is megismerkedhetnek a tanköteles korból már kinőtt fiatalok. A TIT Országos Szövetségi Irodája és a váci szervezet elnöksége a hátrányos helyzetben lévők felkarolására tavaly májusban létrehozta az Életút Alapítványt. Az Életút eredményesen pályázott az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál, s ennek révén lehetőséget kapott azoknak a regisztrált munkanélkülieknek az oktatására, akik nem fejezték be az általános iskolát. Ez a képzés új a TIT keretein belül, ám a társulat és váci szervezete már kezdetektől részt vesz az úgynevezett munkaerő-piaci képzésben. Mint Hurik Istvánné városi titkár elmondta, céljuk, hogy olyan szakmához juttassák a résztvevőket, amely jó esélyt nyújt elhelyezkedésükhöz. Azok, akik decemberben befejezik az általános iskolát, a munkaügyi központ által támogatott szakmai tanfolyamokon tanulhatnak tovább. Vácon három szakma elsajátítására van lehetőség, szakácsokat, pincéreket, valamint ABC-eladó-pénztárosokat képeznek. Másutt más szakmákat is tanulhatnak a munkanélküliek. A három szakmai tanfolyam költségeit teljes egészében a Pest Megyei Munkaügyi Központ állja. Ezek mellett szeptemberben több átképző tanfolyamot is indít a TIT városi szervezete, igaz, a korábbiaktól eltérő anyagi feltételek mellett. Az évek óta igen népszerű alap- és középfokú német-, illetve angolnyelv-tanfolyamok, a kereskedőboltvezető-, szoftverüzemeltető- és vámügyintéző-tanfolyam díjának hetven százalékát vállalja magára a munkaügyi központ, a fennmaradó harminc százalékot a résztvevőnek kell fizetnie. Ennek összege - információink szerint - minden esetben meghaladja a harmincezer forintot, és kérdés, hogy az új feltételek mellett megismétlődik-e a tavalyi túljelentkezés. Borgó János Vakáció idején tanulnak FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Veresegyházi millennium Háromnapos ünnep a város születésnapja tiszteletére A városi rang elnyerésének egyéves évfordulójára időzítették a településen a millennium megünneplését. A városbeliek és a vendégek három napig válogathattak a színes programok között. A város születésnapi rendezvényét szokatlan időben, este 11 órakor kezdték, amelyen megjelent Matolcsy György gazdasági miniszter, és rövid történelmi megemlékezés után átadta a millenniumi zászlót Pásztor Béla polgármesternek. A hagyományőrzők és a Cantemus kórus műsorát az I. veresegyházi fúvószenekari találkozó, a váci, szobi, gödöllői, dányi és a helyi együttesek fellépése követte. Az éjféli harangszó elhangzása után tűzijátékban gyönyörködhettek a megjelentek. Az ünnephez különböző rendezvények kapcsolódtak. Megnyitották a Pest megyei képző- és iparművészek tárlatát. Este Pajzán énekek címmel XVI-XIX. századi diákdalokat és a Paraszt Dekameron megjelenített képeit adták elő a Magyar Rádió egykori gyermekstúdiósai. Egész nap térzene és fúvószenekari műsor szórakoztatta (piaci nap lévén) a környékből is idesereglett sokaságot. Este a Red One House Big Band együttes lépett fel, éjjel 2 óráig tartó utcabállal zárult a napi program. Az utolsó napra is jutott a rendezvényekből. A vasútállomáson mozdony-, a Váci Mihály Művelődési Házban pedig vasúttörténeti modell- és fotókiállítás nyílt. Volt ismét térzene és népi mesterségek bemutatója, ritmikus gimnasztika és fitneszprogram, és hogy a kicsik se maradjanak ki a vigasságból, őket a Magyar Cirkusz és Varieté gyermekműsorával szórakoztatták. Ezen a napon is felléptek a fúvós együttesek. Parti Márta Jubiláltak az aszódi galambászok • Megállás nélkül teszi meg az utat Brüsszelből Az Aszódi Postagalambsport Egyesület májusban ünnepelte alakulásának ötvenedik évfordulóját. 1950-ben hét taggal alakult meg a társaság, most nyolcan röptetnek. - Volt ettől jóval nagyobb a taglétszámunk is - mesél egyesületük történetéről Bócsai Tibor, akit a galambásztársak csak Tubinak titulálnak. - A hetvenes években a környékbeliekkel együtt harmincnyolcan voltunk. Felmegyünk a padlásra. Tibor büszkén mutatja állományát. A galambok gyönyörűek, szép fényes a tolluk, és egykettőre odarepülnek gazdájuk tenyerébe. Persze ehhez a mutatványhoz egy aprócska trükk is társul, ugyanis Tibor kezében lapul néhány magocska. Sokan jöttek az évfordulós ünnepségünkre, nemcsak helyből és a környékről, hanem messzebbről is. Gergely István, aki 1969-től 1975-ig elnöke is volt az egyesületnek, Debrecenből kerekedett fel, dr. Nagy Lehel pedig Jászberényből érkezett. Örülünk egymás sikerének, mert azt valljuk, csak a galambok ellenfelek. Az aszódiak többször voltak már kerületi bajnokok. Beszélgetőtársam maratoni versenyen, ezer kilométer körüli távon is indítja galambjait, s a dobogós versenyeredmények mellett volt már országos 6. helyezett is. A jó teljesítmény az állomány javításával és a galambok motiválásával érhető el. Főleg az utóbbi kérdés izgalmas, hiszen az ember, amikor azt hallja, hogy ez a néhányszor tízdekás jószág tizenhárom óra alatt, megállás nélkül, étlen-szomjan teszi meg a Brüsszel-Aszód távolságot, arra szeretne választ kapni, mi hajtja a galambokat. Bócsai Tibor szerint a legtöbben a párzással motiválnak, vagyis a galamb párját eldugják, és csak akkor engedik hozzá, amikor hazarepült. Szerinte viszont a galambnak legalább annyira fontos, hogy szeresse a lakhelyét és a gazdáját, akihez vissza kell térnie. - A galambok igenis kötődnek az emberhez, főleg, ha az sokat foglalkozik velük. Nekem a dúc alján van a galambóvodám. Beszélgetni ugyanis már a fiókákkal is kell, megmutatni nekik, hol találja a vizet, az élelmet. Meghálálják a törődést. Azzal, hogy nyugalmat, csendet adnak, és ha kell, keresztülverekszik magukat a leghevesebb viharokon. Az aszódi utánpótlás kérdését illetően Tibor korántsem derűlátó. A fiatalokat nem érdekli a galambászkodás, még azokat sem, akiknek az édesapja korábban űzte ezt a sportágat. Pedig a kezdés nagyon egyszerű. Csupán meg kell keresni Bócsai Tibit, aki nemcsak szakmai segítséget, hanem a sportág megmaradása érdekében még galambokat is ad. Még akkor is, ha ezek egy jó gazda állományaként később az övéit győzik le. Rácz Zoltán flygt szivattyúk 2800 Tatabánya, Május 1. u. 2/a Tel./Fax: 06-34/510-310, 313-793; Fax: 06-34/427-274; E-mail: coilin@mail.matav.hu www.flygt.matav.hu SZERVIZTEVÉKENYSÉG - Ellenszolgáltatás nélkül állapotfelmérés és javítási árajánlat - 24 órán belül el- és a szerviz utáni visszaállítás díjtalan - 24 órán belül árajánlatadás faxon ( a megérkezést követően) díjtalan - Felülettisztítás, szerelés, festés - Végellenőrzés (mechanikai és villamos) 6 hónap garanciával - Kérje munkadíjtáblázatunkat! - Javítást követően garantált minőségi és műszaki paraméterek ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉS - Komplett átemelőaknák építése /ISO 9002/ - Villamos vezérlések gyártása - Gépészeti szerelvényezési munkák végzése ÉRTÉKESÍTÉS - FLYGT alkatrészek, szivattyúik, keverők, vezérlő- és kiemelőegységek értékesítése - Felújított FLYGT szivattyúk forgalmazása - Rendkívüli kedvezmények! SZOLGÁLTATÁSAINK - A megrendelést követően címre szállítás - Műszaki tanácsadás, tervezés kivitelezés esetére