Szabad Nép, 1954. március (12. évfolyam, 60-90. szám)
1954-03-01 / 60. szám
HÉTFŐ, 1954 MÁRCIUS 1 „EMBEREK INDULNAK“ — Sütő András novelláskötete — Creanga, Cézár Boliac — a magyar olvasónak nemrég még idegenül csengő nevek. Ma sokezren ismerkednek könyveikkel s megtudják tőlük, hogy a román nép éppúgy szenvedett és vérzett szabadságáért, mint a magyar. Sadoveanu, Jebeleanu és mások könyvei viszont jelenkori küzdelmeink azonosságát hirdetik. A kölcsönös könyvkiadási szerződés értelmében a román Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó rendszeresen küldi a ma élő és a klasszikus román írók alkotásait hazánkba. A mi könyvkiadóink pedig Mikszáthot, Móriczot és új irodalmunk legjobb műveit juttatják el Romániába. E nagyjelentőségű csereegyezmény keretében kaptuk kézhez néhány erdélyi magyar író, Erdélyi Vera, Herédi Gusztáv, Méhes György, Nagy István, Papp Ferenc, Szemlér Ferenc könyvét, s most legutóbb a romániai magyar költők válogatott verseit. Ezúton olvashatjuk az «Utünk»-ból ismert tehetséges novellista, Sütő András «Emberek indulnak» című elbeszélésgyűjteményét. Sütő jól ismeri és színesen, eredetien ábrázolja az erdélyi falu népének életét. Arról ír legszívesebben, hogy az azelőtt elnyomott, elmaradott, mélyen megfélemlített szegény emberek hogyan jutnak el életük forradalmi fordulatához, hogyan lépnek saját, külön emberi felszabadulásuk ösvényére. Ez a téma a mi új irodalmunkban is ismerős. De Sütő — annak bizonyságaként, hogy az élet látszólag egyszerű és könnyen kimeríthető témakörei mennyire gazdagok — intenzív írói átéléssel egész kötetet szentel ennek a gondolatnak. Szívével és eszével a népben él, figyeli, gyűjti és igyekszik megírni a nép életének legmélyebb rezzenéseit. A kötet egyik legvonzóbb jellemvonása éppen ebből az írói tulajdonságából adódik. Nemcsak társai, az író is aggódik a «Hajnali győzelem» című elbeszélés beteg és lelkes kommunista Szegényparasztjáért, Muresánért. A nagyobbik testvér ír Sütő tollával a kötet legszebben megrajzolt alakjáról, az árva Bogár Zsuzsikáról. S ha humorosan is, de mennyi megértéssel és türelemmel beszél a tudatlanokról, a sokszor együgyűen viselkedő, egyszerű Anikó nénikről és Koronka Mihályokról. Függetlenül az egyes novellák közti művészi különbségektől, ennek, a kötet egészéből áradó emberiességnek külön értéke van, ami önmagában is érdemessé teszi Sütő könyvét az olvasók figyelmére. Sütő írásművészetének másik kitűnő jellemvonása kedves, megnyerő elbeszélő tehetsége. A magyar elbeszélő hagyomány vonzó tulajdona a lebilincselő, áradó mesélőkedv. Ez, a mai elbeszélő irodalomban még csak vékonyan csordogáló örökség buzog elevenebben Sütő kedves, fordulatos történeteiben. A sajátosan érző és gondolkodó erdélyi szegényparasztok beszédére ismerünk stílusában, akár ő szólal meg, akár hősei, akiktől ezt a tisztán csengő, eleven nyelvet tanulta. Sütő novelláinak levegőjében még érződik a régi falu fülledt, komor hangulata. Az új világ forrongása azonban kiemeli a falut tespedtségéből. A földhözragadt emberek látóköre néha-néha már túllendül a falu szűk határain és sorsuk is áttöri a régi nyomorúságos kereteket. A kötet egyik kerek novellája, a «Bogár Zsuzsika búcsúzik» arról szól, hogy a kis szolgáló a község párttitkára segítségével hogyan szabadul meg a cselédségből és jut el az iskolába. A novellák javarésze a falu elnyomói elleni küzdelemről szól. Az író jól érzékelteti a kizsákmányolás szívós maradványainak továbbélését, a szolgaszellem, a maradiság, a magatehetetlenség, a hiszékenység, a tudatlanság továbbélését. Bődi Mihály, az alattomos és képmutató kulák istállóban altatja, megalázó munkára fogja Anikó nénit; hiszékeny ragaszkodását sunyi kedveskedésekkel, leereszkedő ajándékadással igyekszik megtartani. Komaházi úr ravaszul becsapja a tudatlan Koronka Mihályt; részletre ad el neki lovat s arra kényszeríti, hogy törlesztés fejében ingyen fuvarozzon. Sütő minden különösebb erőlködés nélkül, természetes módon gyűlölteti meg ezeket az embereket olvasóival. Nem használ léptennyomon kipellengérező szavakat, de pontosan, kérlelhetetlenül megérezteti bennük a kizsákmányolót. Nem beszél vagyonuk nagyságáról, a kizsákmányoló jellemet, a kulákerkölcsiséget törekszik megeleveníteni. Sütő elbeszéléseiben tanúi vagyunk annak, hogy mekkora változásnak kell egy szegényember lelkében végbemenni, míg rájön helyzetének valódi értelmére, becsapottságára, kizsákmányoltságára. Hősei sorsát az egyéniségükhöz leginkább illő és legelhihetőbb módon igyekszik ábrázolni. Koronka Mihály története komikus alapszínezetű. A kedves, makacs öregasszonyban, Anikó néniben is akadnak humoros vonások, de az ő sorsában erősebbek a komoly, helyenként tragikus motívumok. A háborúban elpusztult nagyobbik fiát gyászolja, s kisebbik fia, a falu népét vezető kommunista Kis Gergely is majdnem az ő «kenyéradó» gazdái elleni küzdelemben leli halálát. Sütő a szolgai gyámoltalanság megnyil-vánulásait magatartásban, szavakban, gondolkodásban egyaránt erőteljesen, sokoldalúan mutatja meg. Hősei életfordulatának ábrázolása azonban nem mindegyik novellában egyformán színvonalas és meggyőző. Néha úgy érezzük, egyik-másik hőse nagyon könnyen, nagyon hirtelen változik meg, hagy fel régi szokásaival. Ezért érezzük egyikmásik novellája megoldását felületesnek, elnagyoltnak. A hiba forrása annak a szemléletnek a maradványaiban van, amely a falu népének a régivel, a megszokottal való szakítását valami sima, küzdelem nélküli folyamatnak képzeli el. Sütőnek, ha fel is tudja tárni a falu egész társadalmát és az egyes emberek lelkivilágát át- meg átszövő régi szokásokat, sőt igyekszik azoknak gyökeréig ásni, arra már nincs mindig türelme, hogy ezeknek gyakran bonyolult átalakulását végigkísérje. Jól megfoghatóan érezni ezt «A hetedik» című írásban, amely azért marad elnagyolt, riportszerű, mert az író Bakó Marci hirtelen megváltozását nem a lélekrajz elmélyítésével próbálja hitelesíteni, megelégszik egy felületes ötlettel. Odaülteti Bakót lánya mellé a traktorra, s ezzel, úgy véli, kellőképpen megindokolja megbékélését. Ez a módszer kelt hiányérzetet az egyébként kitűnő szatirikus eszközökkel megírt «Marisán úr levelei» című novellában is. Szóvá kell tenni az elbeszéléskötet egy sajátságos problémáját is. Sütő néhány írásában beleütközött életünk egyik leglényegesebb kérdésébe. Megrajzolta a kommunista szegényparaszt, Kis Gergely alakját. De maga sem veszi észre e hősének egy fontos fogyatékosságát, azt, hogy túlságosan rideg s ezért nem sikerül saját édesanyjához egészen bensőséges, meghitt közelségbe kerülnie. A «Háromnegyed ész»-ben is, Koronka Mihály öccse kemény, hetvenkedő szavakkal szól csak a nála elmaradottabbakhoz. E figurák fellépése nem teljesen meggyőző, hathatós, az író emiatt is kénytelen külsődleges, véletlen eszközökkel siettetni a megoldást. Anikó néni fordulatához például kevés a fia rábeszélése, szükség van egy véletlenül kihallgatott beszélgetésre, gyilkossági kísérletre is. Sütő azonban igen jószemű, a nép életében benne élő író. A kötet utolsó novellájában olyan kérdést feszeget, amire országos méretekben csak az utóbbi időben figyeltünk fel nagyobb felelősséggel. Az elbeszélésben arról van szó, hogy a falu népe nem Benkő Sándort jelöli képviselőjének, a falu tekintélyes termelőszövetkezeti elnökét, hanem annak feleségét. A falu dolgozói úgy érzik, hogy az asszony közelebb áll hozzájuk, többet törődik velük, jobban megérti gondjaikat, bajaikat. Benkő a vezetés munkájával elfoglalva, többet forog a városban, a rajonnál, mint közöttük, s erősen elidegenül a falu népétől. Kis Gergely, Koronka becsének ridegségén még szemet hunyt Sütő; Benkő Sándor hibás tulajdonságait azonban már bírálóan ábrázolja — s ezt hangsúlyozni kell — olyan időben, amikor az ilyen hibák bírálatára jóval kevesebb gondot fordítottunk, mint ma. A nép szeretete nemcsak derűt, frisseséget kölcsönöz az írónak, hanem bátorságot is a bajok kimondására. Sütő András egyike azoknak a magyar íróknak, akiket a Román Népköztársaság kormárnya állami díjjal jutalmazott. Elbeszélőtehetsége az új elbeszélőirodalom nagy értéke. Első novelláskötete még szebb és még igazabb folytatást ígér, s mi szeretettel várjuk ezeket az új írásokat. Diószegi András SZABAD NÉP Miért hiúsultak meg De Gasperi reakciós szándékai? Togliatti elvtárs nyilatkozata Róma, február 28. (TASZSZ) A «Paese Sera» című lap tudósítója kérdéseket tett fel Palmiro Togliattinak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának De Gasperi «Mi és a kommunizmus Olaszországban» című cikkével kapcsolatban. Palmiro Togliatti többek között kijelentette: «Nem fordul elő gyakran, hogy egy politikai vezető ilyen félreismerhetetlen és heves bosszúsággal ismerje be vereségét. De Gasperi éppen ezt és csak ezt teszi. Nagyon jól tudjuk, hogy valamilyen módon törvényen kívül akart bennünket helyezni... Tény azonban, hogy De Gasperinek nem sikerült valóra váltania sötét terveit, mi pedig előretörtünk és továbbra is magabiztosan haladunk előre utunkon. Arra a kérdésre, nem gondolja-e, hogy De Gasperi kijelentései a jövőre vonatko- | zólag is tartalmaznak fenyegetéseket, Tog- |liatti ezt válaszolta: «Kétségkívül van ben- j nük fenyegetés. Ezt látni kell. Minden igaz | demokratának ébernek kell lennie. Szeret- jném azonban hozzátenni, abban, amit most ír De Gasperi, a fenyegetés olyan formát ölt, hogy leleplezése nehezebb, mint valaha. A régi klerikálisnak valóban nem sikerül rámutatnia egyetlen okra sem, nem sikerül kifejtenie egyetlen érvet, nem sikerül felhívni a figyelmet egyetlen olyan tényre sem, amelyet az ellenünk foganatosított szélsőséges rendszabályok valamiféle indokolásának lehetne tekinteni. Ugyanakkor, amikor De Gasperi hosszú éveken át rendőri intrikákat szőtt ellenünk, ugyanakkor, amikor egyre újabb provokációkat agyatt ki és készített elő, mi nyugodtan, mély meggyőződéssel és világos szellemmel végeztük munkánkat, amelynek célja — felébreszteni a néptömegeket, megszervezni, nevelni és vezetni őket, túlléptük-e a demokrácia határait? Soha! A parlamentben mindig jogainknak és kötelességeinknek megfelelően cselekedtünk. Talán jelenlétünk, tekintélyünk, beszédeink hatoltak a sanfedisták idegeire? (A sanfedisták XIX. századbeli reakciós vallási-politikai szervezet tagjai.) Ennek semmi jelentősége nincs. Annak van jelentősége, hogy eleven, életrevaló, feltörő erővé váltunk, amelyet nem lehet elszakítani az olasz társadalomtól. Saját magunk, vagyis harcosaink és aktivistáink révén, de mindenekelőtt a munkásosztály és az olasz nép révén lettünk ilyenek, és mi nemcsak a népnek a politikai és társadalmi igazságtalanság elleni tiltakozását juttatjuk kifejezésre, hanem azt is, hogy a nép képes és törekszik az igazi felszabadulásra. Természetesen kár, nagy kár látni azt hány egy olyan jelentős pártnak a politikai vezetője, mint a kereszténydemokrata párt, teljesen képtelen még hozzávetőleg is megérteni, mi a probléma tényleges lényege. De Gasperi éppen azért szenvedett vereséget sanfedista szándékaiban, mert erre képtelen volt, és nagyon könnyen lehetséges, hogy a jövőben is vereséget szenved majd. Hétpróbás fasiszták vezetik az Adelhader-féle Wehrmachtot Berlin, február 28. (TASZSZ) Az «ADN» hírügynökség bonni jelentése beszámol arról, hogy Bonnban már kidolgozták a volt hitleri Wehrmacht mintájára létesítendő nyugatnémet hadsereg megalakításának terveit. A jelentés elmondja, hogy már megvan Adenauer Wehrmachtjának vezető magva. A nyugatnémet hadsereg vezérkari főnökének teendőit Heusinger tábornok, a hitleri szárazföldi hadsereg főparancsnoksága hadműveleti osztályának volt vezetője látja el. Kielmannsegg, Heusinger volt helyettese, most Adenauerék vezérkarának I. osztályát vezeti. Fett, a hitleri szárazföldi csapatok főparancsnokságának volt ezredese most Adenauerék vezérkara II. osztályának vezetője. A II. osztály alosztályainak élén Freyer, Flatow, Heuser hitlerista ezredesek és Zänker, a hitleri haditengerészeti erők volt kapitánya áll. A vezérkar más osztályaiban Brandstetter és Eberhard volt hitlerista ezredesek töltenek be vezetőszerepet. A vezérkarban működik egy bizottság, amely a magasrangú tiszteket válogatja ki. Ezt a bizottságot Kunzen altábornagy, a hitleri szárazföldi haderők személyügyi osztályának volt vezetője irányítja. A haditörvényszéket Rosenkranz főbíró vezeti, a hitleri Wehrmacht volt hadbírója. Már kidolgozták a haditörvényszéken alkalmazandó büntetésekre vonatkozó törvényeket. Az «ADN» jelentése rámutat a továbbiakban arra, hogy már részletesen kidolgozták az Adenauer-leie Wehrmacht felépítését is. Nyugat-Németországot katonai körzetekre osztották fel. Ez a felosztás alapjában véve egybeesik Nyugat-Németország közigazgatási felosztásával. A katonai körzetekben folyik majd az újoncok sorozása a szárazföldi, haditengerészeti és légihaderők számára, a 18. életévüket már elért személyekből. Ezek a fiatalok alkotják majd azoknak a hadköteleseknek első kontingensét, akikből hat gyaloghadosztályt, négy páncéloshadosztályt és két vonatos hadosztályt alakítanak. A nyugatnémet szárazföldi hadsereg tisztjeinek, altisztjeinek és katonáinak összlétszáma körülbelül 200.000 lesz. Ugyanakkor elkészültek a tervek tartalékhadosztályok alakítására is. A nyugatnémet légihaderőben teljesítendő szolgálatra kezdetben 80.000 tisztet, altisztet és közkatonát hívnak be, a nyugatnémet haditengerészeti erők létszáma pedig kezdetben 25.000 fő lesz. Adenauer általános támadásra készül a sajtószabadság maradványai ellen Bonn, február 28. (ADN) Hamarosan a bonni szövetségi gyűlés elé terjesztik határozathozatal végett a nyugatnémet sajtótörvény tervezetét. A sajtótörvény értelmében a kormány hivatalos irányvonalától való minden eltérés 100.000 márka összegig terjedő pénzbüntetéssel, vagy ennek megfelelő börtönbüntetéssel sújtható. A törvény szövegében az ilyenfajta «vétkek»-re az «etikai normák túllépése» kifejezést agyalták ki, amelynek értelmezése minden esetben a bonni igazságügyi apparátus államügyészeire és bíróira hárul. Az újságírók hivatásuk gyakorlásának korlátozott vagy korlátlan ideig tartó felfüggesztésével is büntethetők. A lapokat és folyóiratokat «lazító tevékenység» ürügyével bizonyos időre vagy egyszersmindenkorra betilthatják. Közvetlen beavatkozást jelent a sajtómunka gyakorlatába a sajtótörvénynek az a záradéka is, amely arra kötelezi a szerkesztőségeket, hogy «nemkívánatos» híreket ne engedjenek megjelenni. A bonni sajtóhivatalból származó hír szerint a törvényt mielőbb életbe akarják léptetni. A berlini külügyminiszteri értekezlet tapasztalatai megmutatták, hogy távolról sem minden nyugatnémet lap veti alá magát a bonni parancsoknak. Éppen ezért érzik szükségét Adenauerék annak, hogy mielőbb tető alá hozzák fasiszta sajtótörvényüket. Kik szavazták meg Adenauer alkotmánymódosító törvényjavaslatait? Berlin, február 28. (MTI) A «Berliner Zeitung am Abend» hivatalos adatok alapján kiszámította, hogy a bonni parlament 334 képviselője közül, akik kos, pénteken elfogadták a hadkötelezettség bevezetését célzó alkotmánymódosító törvényjavaslatokat, 202 a hitleri fasiszta párt volt tagja, bankár, nagyiparos vagy nagybirto SZOVJET EMBEREK KÖZÖTT Egy volt moszkvai ösztöndíjas jegyzetet 1953 nyarán jöttem haza Moszkvából. Ott tanultam négy évig, a Lenin nevét viselő pedagógiai intézetben. Ott lettem pedagógus, ott ismertem meg közvetlen közelről a szovjet emberek életét, ott született meg másfél évvel ezelőtt a kisfiam. Négy gazdag esztendő élményeiről beszélni nem könnyű dolog. Mégis megpróbálom most ezeknek legalább egy részét rendszerbe fogni és elmondani. Arról szeretnék beszélni először, hogy mi, magyar ösztöndíjasok, ott a szovjet emberek között kulturáltabbak lettünk. A szovjet emberek kulturáltsága a szovjet társadalomból fakad, melybe beleszületnek, amely a szó szoros értelmében a bölcsőtől kezdve formálja őket. Nagyon sokfelé megfordultam Moszkvában és láttam, hogyan hatja át ez a hallatlanul mélyen gyökerező szocialista kultúra az egész szovjet életet. Ez a kultúra más és több mint minden eddigi társadalom kultúrája, mert mélységesen emberi. Az, hogy minden az emberért van , a szovjet emberek egész magatartásán érezhető, a leghétköznapibb és a legrendkívülibb alkalmakkor is. Nemcsak szakértelmüket és általános műveltségüket állítják «a legfőbb érték, az ember» szolgálatába, hanem egymáshoz, általában az emberekhez való viszonyukat is a mély, őszinte megbecsülés jellemzi. A szovjet emberek tudják, hogy a műveltség, a kultúra, emberi magatartás — tapintat, udvariasság, gondoskodás és kölcsönös segítőkészség — kérdése is. Ha valaki ezek ellen vét, így ítélik el: «nem kultúrember». Megpróbálom elmondani, hogyan találkoztam én ezzel a szovjet emberek lényéből fakadó igazi kulturáltsággal. A legkedvesebbel kezdem, Jancsival, a kisfiammal. Hangsúlyoznom kell, hogy nem az ő születésekor tapasztaltam először, mennyire gondoskodnak a Szovjetunióban a leendő anyákról. Havonta egyszer minden leendő anyának el kell mennie a körzeti rendelőbe, ahol alaposan megvizsgálják, elbeszélgetnek vele. Ha valaki elmulasztja ezt,másnap megy érte a nővér, jól megszidja a «lógós» mamát és viszi az orvoshoz. Két héttel szülés előtt az egyetem szakszervezete beutalt a leendő anyák szanatóriumába. Ez a két-háromszáz férőhelyes szanatórium a «Szokolnyiki»-n van, Moszkva kirándulónegyedében. Már hozzászoktam a figyelmességhez, gondossághoz, mégis, amit itt tapasztaltam, az egyenesen megható. Persze nagyszerűen felszerelt rendelők, kiváló orvosok voltak itt, de nem is ez a legfontosabb. Az egész szanatórium légköre olyan volt, hogy megnyugtassa, sőt felvidítsa az anyákat, lekösse a figyelmüket, eloszlassa minden kétségüket, félelmüket. Például kézimunkakört szerveztek nekünk, ahol megtanítottak a babaholmik kötésének rejtelmeire. A körnek nagy sikere volt, a szanatóriumban valóságos «kézimunkázási láz» dühöngött. Voltak kötelező sétáink a közeli erdőben és gyógytornát is tanítottak. Nem múlt el este valamilyen Programm nélkül. Fiziológiai előadást tartottak, a csecsemőápolásról beszélgettek velünk, vagy moszkvai színészek jöttek el szórakoztatni. De a filmelőadásoknál, rádiózásnál is jobban szerettük a szanatórium kultúrcsoportjának műsoros estéit. Ebben a kultúrgárdában az intézetnek szinte valamennyi dolgozója részt vett, a szakácstól a főorvosig. Amikor ők szereípeltek, megéreztem, mennyire szeretnek is bennünket, mennyire igyekeznek számunkra mindent megkönnyíteni, mennyire velünk örülnek leendő gyermekünknek. Ugyanezt a nagy figyelmességet és gyengéd szeretetet tapasztaltam a csecsemőotthonban, melynek kisfiam 11 hónapon keresztül a lakója volt. Tizenöt apróságra két-két gondozónő ügyelt. Mindent megadtak a gyerekeknek, orvosi kezelést, tápszereket, jó levegőt (a kicsik még a leghidegebb télben is 4 órát aludtak a nyitott teraszon). Nem hanyagolták el az anyákat sem, gyakran beszélgettek velük, figyelték egészségi állapotukat. Az intézetnek volt televíziós készüléke, s esténként az előadásra meghívták az otthon kis lakóinak mamáit is. Nevezhetjük ezt anya- és csecsemővédelemnek, betegségmegelőzésnek, vagy «népjóléti rendszabályoknak» — mindegy. A lényeg az, hogy az egész szovjet társadalom a legtöbbet akarja nyújtani az anyáknak és a gyermekeknek és ezért szívós nagy harc folyik az egész Szovjetunióban. Ez a szovjet emberek kultúrájának egyik szép jellemvonása. Mi, pedagógia-szakos hallgatók, sokszor voltunk iskolákban, gyerekek között. Ezek a gyerekek teljesen felszabadultan gyerekesek, vidámak, játékosak ,és ugyanakkor komolyak, tapintatosak is. Sokszor megható és egyben meglepő volt, amit közöttük tapasztaltunk. Mint a Pedagógiai Intézet hallgatói, több iskolában jártunk gyakorló tanításra. Minden kezdő tanár izgul az első óráin, hát még mi, akik elég rossz kiejtéssel, hibásan beszéltünk oroszul. Minél jobban izgultunk, annál több hibát ejtettünk, természetesen. De a 8-9 éves kislányok feszült figyelemmel hallgattak minket, úgy tettek, mintha észre sem vennék, hogy az tart nekik olvasásórát, aki sokkal roszszabbul beszél oroszul náluk — egyszerűen nem vettek tudomást a nyelvtani és kiejtésbeli hibáinkról. Olyan osztályokban, melyekre egyébként sok panasz volt: a gyerekek gyengén tanulnak, figyelmetlenek, csintalanok — a mi óráinkon roppant fegyelem volt és minden kérdésre egyszerre 20—25 kis kéz emelkedett a magasba. Nyilvánvaló volt, hogy segíteni akarnak nekünk. Honnan ez a felnőtteknél is ritka tapintat? Honnan ez a rendkívüli magasfokú intelligencia? Milyen lélek lakik a kis pionírlányban, aki a nemzetközi nőnapra valahonnan egy Munkácsy-reprodukciót kerített nékem ajándékba és gyerekes betűivel ráírta: «Daragoj Maruszje». Ez a párt, a pedagógusok, az ifjúsági szer-vezetek fáradhatatlan nevelőmunkájának, szüntelen küzdelmének eredménye. A moszkvai iskolások gyakran hívtak meg bennünket olyan estékre, melyeket Magyarországnak szenteltek. Ilyenkor jóelőrei hallatlan szorgalommal gyűjtötték az anyagot, adatokat, verseket. Minket mindig meglepett, mennyit tudnak rólunk, magyarokról és milyen szenvedélyesen akarnak még többet tudni. Ezeken az összejöveteleken mi is gyakran részt vettünk, előadásokat, népdalok, táncok bemutatását kérték tőlünk. Ez nem ment mindig simán, hiszen sok volt a tanulnivalónk. Vizsgaidőszakban határozatot hoztunk, hogy egy ideig nem fogunk szerepelni, de ebből semmi sem lett. Ki tudna ellenállni 15 kislány szívből jövő kérésének, akik a 20 fokos hidegben eljöttek hozzánk Moszkva másik végéből — és ez nem csekélység — hogy meghívjanak iskolájukba. Hatszor is felkerestek, hogy tényleg jövünk-e, el ne felejtsük az időpontot stb. És soha nem bántuk meg, hogy elmentünk hozzájuk. Aki még nem élt külföldön, talán nem is tudja megérteni, milyen jólesett nekünk, mikor a moszkvai iskolások Petőfi-verseket szavaltak, mikor együtt énekelték velünk a «Tavaszi szél vizet áraszt» kezdetű dalt. Leírhatatlan örömet okozott nekünk minden kis ajándékuk, vagy például az, hogy alig akartak tőlünk elbúcsúzni, s 20—25-en is kikísértek az összejövetel után a villamosmegállóig. Csak aki mindezt megérti, az tudhatja, mit jelent a szovjet ember kulturáltsága. Találkoztunk egyenruhás, kikeményített, fehérkötényes, copfos kislányokkal, pionír, nyakkendős kisfiúkkal a «Bolsoj»-ban (a moszkvai Operában) és a moszkvai Művészszínházban, meghallgatták előadásaikat az irodalmi körökben, s megvallom, mi «nagyok» sokat tanultunk tőlük. A 12—13 éves iskolások arról faggattak minket, láttuk-e az «Anyegin»-t, s ha valamelyikünk bevallotta, hogy még nem, sóhajtottak és sehogysem akarták megérteni, hogy valaki Moszkvában él és nem látta az «Anyegin»-t. Azonnal tanácsokat adtak, hogyan pótoljuk a súlyos mulasztásokat. Kis színházi szakértők módjára bizonygatták, hogy Csehov «Három nővér»-ét a Művészszínházban nézzük meg, mert ott játsszák a legjobban. Láttuk és megértettük, hogy ez éppen úgy hozzátartozik az életükhöz, mint az, hogy mélyen és őszintén él bennük a népek barátságának érzése, a nagy segítőkészség és az ellenállhatatlan vagy egyre újat és többet tanulni, megismerni. A szovjet egyetemisták életét ismertem a legjobban, hiszen közöttük éltem. Nagyon szép ott kint a diákélet — megvan a maga sajátos romantikája, derűje. Nagyon jó benne élni a szovjet diákszállók zsongó, lármás forgatagában. A szovjet egyetemisták sokat tanulnak, de nyoma sincs ott az aszkétikus, «fogcsikorgatva tanulásnak». Mi, magyarok inkább szorgalmunkról, mint temperamentumos viselkedésünkről voltunk kint ismeretesek. Sőt, kicsit nehéz is volt megszoknunk a diákszállót, ahol reggeltől éjfélig szóltak a rádiók (tanulni a könyvtárakban szoktak), ahol esténként harmonika- és énekszó szűrődött ki a szobákból, ahol az egyes szobák kollektívái minden születés- és névnapot, évfordulót, s a gyakorlatok, a vizsgák befejezését is megünnepelték. (A szovjet diákok általában minden lehető alkalmat megünnepelnek — nagyon szeretik ezeket a vidám öszszejöveteleket.) A «komoly» egyetemisták, tudósjelöltek esténként, tanulás után szenvedélyes sakkozókká, harmonikásokká változnak, vagy fél éjszakákat töltenek el azzal, hogy fényképeiket hívják elő. Erre*»— és mindenre van idejük: zenét hallgatni, színházba járni, vitát rendezni új könyvekről. Valósággal rajonganak a klasszikus zenéért. Egy ilyen diákszállóban akarvaakaratlanul is zeneileg műveltté lesz az ember. Emlékszem egy fiatal diáktársnőmre: árvalány volt, aki csupán ösztöndíjából élt. Nem volt sok ruhája és inkább maga főzött a diákszálló konyháján, de fele ösztöndíját színházra és hangversenyre költötte. A Moszkvában tanuló diákok természetesnek találják ezt a pénzbeosztást. El sem tudnának képzelni egy diákszobát rádió nélkül, és alig van olyan színházi közvetítés, rádióhangverseny, melyet meg ne hallgatnának. Ha új szépirodalmi könyv jelenik meg, a diákszálló olyan, mint egy felbolydult méhkas: mindenütt erről vitatkoznak, szobákban, folyosókon, még konyhában is. Ottlétünk alatt meglátogatták intézetünket Erenburg, Szurkov, Iszakovszkkij, a Művészszínház tagjai, Lenin egykori titkárnője, Zaja Koszmogyemjanszkaja édesanyja. Itt találkoztunk Makarenko volt tanítványával, Karabanoval, aki ma egy ukrajnai gyermektelep vezetője. A szovjet diákotthonban nyoma sincs valamiféle «szakbarbárságnak». Jól emlékszem Villára, a rendkívül tehetséges, sokoldalú matematika-fizikaszakos lányra. Bennünket, magyarokat őszinte barátság fűzött össze vele. Egyszer, évekkel ezelőtt lefordítottuk neki Petőfi néhány versét. (Akkor még kevés jelent meg műfordításban.) Villa elhatározta: megtanul magyarul, hogy Petőfit eredetiben olvashassa. Azóta már folyékonyan olvas magyar szépirodalmi műveket. Ez nekünk, magyar ösztöndíjasoknak különösen jólesett, de a szovjet diákokra általában is jellemző, hogy sok mindennel foglalkoznak, méghozzá hihetetlenül alaposan, nagy szorgalommal és kitartással. Mindehhez hozzá kell tennem egy rendkívül lényeges dolgot: az irodalmi — és technikai, természettudományos! — műveltség, a zene, a kultúra szeretete általános, korántsem csak az iskolások, egyetemisták sajátja, valóban tömegjelenség. Soha nem fogom elfelejteni moszkvai színházi élményeim közül a Rézlovast. Még a leendő anyák szanatóriumában egyik szobatársnőm, ha jól emlékszem bőrgyári munkásnő, olyan lelkesedéssel és szeretettel beszélt erről a balettről, hogy úgy éreztem, nem utazhatom el anélkül, hogy ne nézzem meg. Három héttel hazajövetelünk előtt férjem jónéhány órát állt sorba jegyért, de végül is megnézhettük a Rézlovast. Valóban felejthetetlen volt. Köszönet érte a moszkvai bőrgyári munkásnőnek is. Miután hazatértem Moszkvából, az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógiai tanszékén lettem tanársegéd. Tapasztaltam, hogy nagyon sokat várnak tőlünk, volt szovjet ösztöndíjasoktól, talán többet is, mint amennyire képesek vagyunk. De azért valóban komolyan tudunk itthon segíteni, ha jól felhasználjuk az ottani tapasztalatainkat. A Szovjetunióban biztos ideológiai alapon tanítottak bennünket, ami a pedagógiában különösen sokat jelent. Arra tanítottak, hogy ne fogadjunk el minden sablont, kitaposott utat, hogy állandóan törjük a fejünket, hogyan lehet valamit még jobban, új módon megcsinálni. Sok magyar diákba ott költözött az az állandó, egészséges nyugtalanság és elégedetlenség, hogy mindig kevésnek találja azt, amit eddig elért. Még élénken bennem él a szovjet iskola, az egyetem, a diákszálló friss, életörömmel teli, egészséges levegője. Szeretnék minél többet mesélni a mieinknek erről is, hogy hasonló légkör alakuljon ki nálunk. Amikor nehézségeim vannak a munkában, mindig a szovjet iskola tapasztalataihoz fordulok segítségért. Nálunk több pedagógus hivatkozik arra, hogy a szovjet sajtó gyakran közli a párt bírálatát a szovjet pedagógia elméleti fogyatékosságairól és ez bizonytalanná teszi őket, mit helyes megtanulniuk, átvenniök a szovjet pedagógiából. De a szovjet pedagógia legtöbb elméleti alapelve tisztázott és számunkra is irányadó (csak a mi viszonyainknak megfelelően, alaposan fel kell dolgozni azokat) — ami pedig a szovjet pedagógia gyakorlatát illeti, az felbecsülhetetlen értékű, a mi sajátos körülményeink közt is hasznosítható tanulságok egész sorát kínálja. Az például, hogy második elernista gyerekeknél úgy megy a fejszámolás, hogy alig tudtam velük lépést tartani, hogy mennyire szeretik és ismerik anyanyelvüket, milyen gazdag szókinccsel, milyen szépen beszélnek oroszul, hogy megszerettetik, élettel töltik meg a nyelvtant — mindez nálunk is nagyon időszerű és fontos probléma. Megoldásukban, s általában pártunknak a közoktatás feladatairól szóló határozata végrehajtásában segítségül kell hívnunk a szovjet példát. Nekünk, nevelőknek nagy és szép feladatunk, hogy ugyanúgy mély, emberi, magyar népi kultúrát adjunk a gondjainkra bízott magyar ifjúságnak, mint ahogyan a szovjet haza, a szovjet pedagógusok nevelik kultúrált életre és magatartásra a szovjet ifjúságot. Pataki Ferencné 3 A Bolgár Kommunista Párt VI. kongresszusának tanácskozásai Szófia, február 28. (TASZSZ) A Bolgár Kommunista Párt VI. kongreszszusának február 26-i esti ülésén a Kínai Kommunista Párt nevében Cao Szian-zsen üdvözölte a kongresszust. A kongresszusi küldöttek lelkesen ünnepelték a Kínai Kommunista Párt képviselőjét. Február 27-én a délelőtti ülésen folyta-tódott a párt központi bizottsága, illetőleg központi revíziós bizottsága beszámoló jelentésének vitája. A felszólalók lelkesen helyeselték a kommunista párt és a népi kormány kül- és belpolitikáját, megállapították, hogy a párt fő irányvonala győzelmet aratott. Ez az I irányvonal a szocializmus alapjainak lesrakását jelentette a Szovjetunió segítségével, a népi demokratikus államokkal együttműködve. A küldöttek példákon mutatták be azokat a hatalmas változásokat , amelyek az ország életében a párt V. és VI ' 'kongresszusa között történtek. A felszó■zalók emellett utaltak arra, hogy a párt- és ez állami szervek tevékenységében, a nép- gazdaság egyes ágazataiban vannak hiányosságok. A felszólalók nagy figyelmet fordítottak a mezőgazdaság továbbfejlesztésének kérdéseire. Felszólalt Georgi Cankov, a Bolgár Kommunista Párt központi bizottsági , politikai bizottságának tagja. Elmondotta , hogy a párt sikerei még inkább megszilárddították a munkásosztály és a dolgozó patrasztság szövetségét, megerősítették a bolgár nép erkölcsi és politikai egységét. El , az egység a szocializmus építéséért vívott harcban, az ellenséges elemek ellen folyt harcban fejlődik. A párt leleplezte a nemzetközi imperializmus egyik legveszélyesebb ügynökségét, a Trajcso Rosztov-bandát, amely megpróbálta megkaparintani a párt és az ország irányítását és kapitálist országgá változtatni Bulgáriát. fiomek i*tt mutatott know a Trai Varsó, február 28. (TASZSZ) A Lengyel Népköztársaság külügyminisztériuma február 27-én jegyzéket juttatott el az Egyesült Államok varsói nagykövetségéhez. A jegyzék rámutat arra, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma február 25-én azzal a követeléssel fordult a Lengyel Népköztársaság washingtoni nagykövetségéhez, zárja be az Egyesült Államok területén lévő három lengyel főkonzulátust. A Lengyel Népköztársaság kormánya — mondja a jegyzék — az Egyesült Államok kormányának említett döntését rendkívül barátságtalan lépésnek tekinti, amely az Egyesült Államok és a Lengyel Népköztársaság közötti viszony megrontására irányul. Ez a döntés újabb szakasz a megkülönböztetések sorozatában, a népeinkba Az ausztriai Szövetséges Ellenőrző Tanács Illése Bécs, február 28. (TASZSZ) Február 26-án a Szövetséges Ellenőrző Tanács Wallingernek, Anglia ausztriai főbiztosának elnökletével megtartotta rendes ülését. AZ ülésen résztvett I. I Iljicsov, a Szovjetunió ausztriai főbiztosa, Paillard, Franciaország ausztriai főbiztosa, valamint Ch. Yest, aki az Egyesült Államok ausztriai főbiztosának teendőit látja el. ,A Szövetséges Ellenőrző Tanács megvitatta és jóváhagyta a tanács végrehajtó bizottságának azokat a határozatait, amelyek értelmében az osztrák kormány engedélyt kap egész sor rendelet kiadására. Az Ellenőrző Tanács ezenkívül tudomásul vett több nemzetközi megállapodást és egyezményt, amelyet Ausztria az utóbbi időben kötött. — DULLES, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÜLÜGYMINISZTERE vasárnap reggel elutazott Caracasba, Venezuela fővárosába, ahol ma megkezdődik a X. pánamerikai értekezlet — jelenti az «AFP». — AGYONLŐTTEK KÉT MAROKKÓI HAZAFIT. A francia főhelytartó rendeletét azzal okolta meg, hogy «tevékenyen résztvettek az 1952 decemberében Casablancában lefolyt franciaellenes tüntetésekben» — közli az «MTI». és a Kosztov-féle és más ellenforradalmi bandák felszámolása nem jelenti, hogy elcsendesült az osztályharc. Georgi Cankov , hangsúlyozta, hogy állandóan fokozni kell i az éberséget, a Bolgár Kommunista Párt VI. kongres- s szusát a következő testvérpártok kepvise■ói üdvözölték: Csehszlovákia Kommunista Pártja nevében Karel Bacilek, a Magyar ■ Dolgozók Pártja nevében Apró Antal, a Román Munkáspárt nevében Constantin ■ Parvulescu, az Albán Munkapárt nevében Gogo Nushi. A kongresszusi küldöttek lelkesedéssel fogadták a testvéri kommunista - és munkáspártokat képviselő vendégek felszólalásait. A Bolgár Kommunista Párt kongresszusán szombat este berekesztették a párt - központi bizottsága és központi revíziós bizottsága beszámoló jelentésének vitáját. . A vitában 38-an szólaltak fel. A többiek között felszólalt Todor Prahov, a Bolgári Szakszervezetek Központi Tanácsának el■ nöke, Hriszto Radevszki, a Bolgár írók Szövetségének főtitkára és Rajkó Danijalkov, a Bolgár Kommunista Párt központi bizottsága politikai bizottságának tagja. Az előadók — V. Cservenkov és J. Kat■ Jandzsiev — tekintettel arra, hogy a küldöttek teljesen egyetértettek a beszámolókkal, elállottak a zárszótól. A kongresszus meghallgatta Borisz Taszkovnak, a mandátumvizsgáló bizottság elnökének beszámolóját. Borisz Taszkov közölte, hogy a kongresszuson 908 küldött vesz részt. A Bolgár Kommunista Párt VI. kongresszusa egyhangú határozattal jóváhagyta a párt központi bizottságának politikai vonalát és gyakorlati munkáját, kötelezte a pártszervezeteket, hogy tekintsék irányí adónak a központi bizottság beszámolójában foglalt megállapításokat. Elfogadták a központi revíziós bizottság beszámolóját is, ráti viszonya ellen irányuló rendszeres kirohanások láncolatában. A Lengyel Népköztársaság kormánya határozottan tiltakozik az Egyesült Államok hatóságainak barátságtalan rendelkezése ellen és leszögezi, hogy annak következményeiért minden felelősség kizárólag az Egyesült Államok kormányát terheli. Ugyanakkor a Lengyel Népköztársaság kormánya közölni óhajtja, hogy az Egyesült Államok kormányának döntésére való tekintettel nem tartja lehetségesnek, hogy az Egyesült Államok konzuli intézményei tovább folytassák tevékenységüket Lengyelország területén. A Lengyel Népköztársaság kormánya ezzel kapcsolatban felkéri az Egyesült Államok kormányát, zárja be gdanski konzulátusát. Ukrajna és Oroszország újraegyesülése 300. évfordulójának előkészítése Moszkva, február 28. (TASZSZ) Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának Elnöksége és az OSZSZSZK Minisztertanácsa elhatározta, hogy kormánybizottságot létesít az Ukrajna és Oroszország újraegyesülésének 300. évfordulója alkalmából tartandó jubileumi ünnepségek előkészítésére és lebonyolítására. Az OSZSZSZK-nak a 300 éves jubileum előkészítésére és lebonyolítására alakuló kormánybizottságát a következő összetételben hagyták jóvá: A. M. Puzanov (elnök), N. A. Mihajlov és L. N. Szolovjev (elnökhelyettesek). A bizottság tagjai közéleti személyiségek, az ipar és a mezőgazdaság kiválóságai, tudósok, a kultúra művelői és művészek. A bizottság 57 tagú. — SZUNARZSO INDONÉZ KÜLÜGYMINISZTER kijelentette: a Pakisztánnak nyújtandó amerikai katonai segély a nemzetközi feszültség fokozására vezet. Az, hogy Pakisztán elfogadta a segélyt, ellentétes az ázsiai országok függetlenségével és egyáltalán nem szolgálja a béke ügyét — jelenti a «TASZSZ». — AZ ÚJ LIBANONI KORMÁNY, alig 24 órával hivatalba lépése után lemondott — jelenti a «Reuter». A lengyel kormány jegyzéke az Egyesült Államokhoz