Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)
1954-06-07 / 158. szám
Petőfibánya üzeni: Tatabányát is el lehet hagyni! Ki hitte volna februárban, hogy Tatabányának a kongresszusi versenyben éppen Petőfibánya lesz a «külön» ellenfele — az a Petőfibánya, amely tavaly még az utolsók között kullogott?! S méghozzá nem is akármilyen ellenfele, hanem igen erős, szívósan küzdő versenytársa! A Központi Vezetőség egyik kongresszusi zászlajáért folyt a harc. A kongresszus megnyitása előtt már valóságos «zászlóláz» kapott lábra Petőfibányán. Gyalog is elmegyünk a zászlóért! — jelentették ki tréfásan eltökélten a Tajti F— 4-es brigád tagjai, akik áprilisban 182 méter széles szelvényű vágatot készítettek. „ Nem azért csináltunk májusban 156 százalékot — mondta harciasan Berki János brigádvezető — hogy most, az utolsó napokban egykönnyen másnak adjuk a zászlót. Tóth Ferenc sztahanovista ugyanezt mondhatta: ő február 1-től már több mint 45 vagon szenet fejtett ki terven felül. Nézze is sűrűn, melyik bánya vezet, Tatabá■nya-e vagy Petőfibánya. És így tett Aradi Mihály sztahanovista is, aki ezzel toppant be a pártvezetőséghez: — Még csak a nyelét fogjuk, vagy már a selymét is? Baranyi elvtárs, szakszervezeti bizalmi Arcról gyalogolt be, hogy hírt szerezzen. — A brigád a minap is fülönfogott — mondta mosolyogva — hogy «na, te híres bizalmi, miénk lesz a zászló vagy sem?» Tobákos elvtársnő éppen meg akarta kezdeni a szemináriumot, amikor egyik hallgatója, Tóth Mihályné nekiszögezte a kérdést: — Előbb mondja csak meg az elvtársnő, hogyan állunk a zászlóval? Tobákos elvtársnő magyarázni kezdte: a versenyben nemcsak a terven felül adott szén, hanem az önköltség, minőség, a béralap is számít. Erre az asszonyok addig nem tágítottak, míg meg nem vitatták, hogyan is áll ezekkel Petőfibánya. De hát a versenytárs — Tatabánya — még náluk is jobban dolgozott. Odakerült a zászló. Bizony, ez fájt a petőfibányaiaknak, s az első napon meg is látszott a viselkedésükön. De másnap már így beszéltek: — Ha most nem is sikerült, majd legközelebb a miénk lesz. A tatabányaiaknak pedig most is csak azt üzenjük: Tatabányát is el lehet hagyni! Úgy dolgozunk, hogy legközelebb már hozzánk kerüljön a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaja. A kongresszus határozatai megsokszorozzák a kommunisták erejét Június első két napján Petőfibányán is visszaesett a termelés. De most már ismét teljes erővel «rákapcsoltak». Június 3-án már 101,7 százalékra teljesítették a tervet, ezen a napon a legjobb eredményt érték el az egész magyar szénbányászatban, példát mutattak a még mindig elmaradó aknáknak. S azóta is rajta vannak, hogy mielőbb ismét egyenesbe jussanak, behozzák azt, amit a hónap első két napján mulasztottak. A nagy munka motorja a pártszervezet. A pártszervezet ereje valósággal megsokszorozódott a mostani napokban, a kongresszus útmutatásai minden eddiginél jobban megmozgatták a kommunistákat. A kongresszusi héten a pártbizalmiak mindennap beszámoltak a munkájukról, a munkaközben történtekről. S ezt megteszik ma is. Egyesek csak a jó eredményeket jelentik — náluk aznap nem volt különösebb esemény. Veszelka Pál elvtárs viszont időben figyelmeztette a pártszervezet vezetőségét: jó lesz kibővíttetni a 27-es front szállítóvágatát, mert máralacsony, s nemsokára akadályozni fogja a szállítást. Az F-4-es brigád bizalmija, Nagy elvtárs, a szerelés lassúságát bírálja. Fehér Gyula lakatos pedig a tartalékalkatrészek helyzetéről tájékoztat. A 17-es front pártbizalmija a bányászok felháborodását tolmácsolja: aknászuk átveszi a rosszul végzett munkát is. S a pártszervezet gyorsan intézkedik: javaslatára az üzem vezetősége már délután kibővítteti az alacsony szállítóvágatot, felelősségre vonja a frontaknászt, megtervezi az F—4-es gép szerelését, a lakatosok odakészítik a megfelelő alkatrészeket stb. •— Így van ez jól — mondja Szomszéd László elvtárs. — Arra tanítjuk, a párttagokat: ügyeljenek mindenre, mert mindazért, ami a bányában történik, elsősorban mi, kommunisták nagyúunk a felelősek. A petőfibányai kommunisták érzik is ezt a felelősséget. Minden bányában megerősítik a pártcsoportokat. A bizalmiak mellé a legjobbak közül helyettest választanak: ha a bizalminak sürgős elfoglaltsága akad, a pártcsoport ne maradjon addig ,se gazda nélkül. Megbeszélik a kongresszuson elhangzottakat, s a pártszervezet a terv teljesítésével együtt harcot indít a szén önköltségének csökkentéséért, a minőség megjavításáért is. A népnevelők segítenek a bányászoknak a tanulásban is. A pártonkívüliek közül az arra rátermetteket — különösen a fiatalokat — bevonják a népnevelők soraiba. A front dolgozóival nemcsak a termelésről, a pártetunkáról, hanem minden olyan dologról beszélgetnek, ami érdekli őket. Így ismerik meg az embereket, s a pártcsoport az arra méltó bányászokat tagjelöltnek is ajánlja. Maguk a pártvezetőségi tagok is többet járnak a bányába, s közvetlenebbé válik kapcsolatuk a bányászokkal. Ennek máris érződik a hatása, s nem csoda, ha az üzemek gazdasági vezetői is egyre nagyobb bizalommal fordulnak segítségért a pártszervezetekhez. A háromhetes-mozgalom“ Új, életerős kezdeményezés született a bányánál: a «háromhetes-mozgalom». Ennek az a lényege, hogy egy-egy bányász három hét alatt teljesítse havi tervét. De a bányászok felajánlásaiban a terv túlteljesítése mellett más pontok is vannak: takarékoskodnak a bányafával, robbanóanyaggal, csökkentik a szén palatartalmát, új dolgozót nevelnek vájárrá stb. Petőfibányán a «háromhetes mozgalom» máris az egyik legnépszerűbb versenyforma. A szakszervezet minden brigádnak egy tervkönyvecskét adott. A bizalmiak a műszak után ebbe írják fel, melyik bányász hány köbméter szenet termelt. Az eredmény felkerül a brigád számára készített versenytáblára a következőképpen: Zsemlye Lajos vájár, DISZ-tag előirányzata egy hónapra 150 köbméter szén. Ehhez vállalt még 25 köbmétert terven felül. Mindennap feltüntetik, mennyit termelt. Május 18-ra ■már 153 köbméter szenet adott, tehát túlteljesítette tervét, s ezért ezt a számot pirossal írták ki. A bányászok között nagyon népszerű lett ez a piros szám, mindenki igyekszik, hogy az ő teljesítményét is pirossal írják. A szakszervezet most azt tervezi: felhasználják a Rudolf-telepi bányászok tapasztalatait, s ezután aki teljesíti tervét, a neve mellé egy kis piros zászlócskát, aki pedig felajánlását is valóra váltja, a zászló mellé egy piros csillagot is kap. A «háromhetes mozgalom» élenjáróit a szakszervezet és a bánya igazgatósága közösen jutalmazza. Nemcsak pénzjutalmak szerepelnek itt, hanem különböző ajándéktárgyak is, melyeket a felolvasóban helyeznek el. A tárgyakra ráírják: elnyerésére jelenleg ki az esélyes. A versenyeredményeket gyorsan közzéteszik. Műszak után a hangoshíradó azonnal tájékoztatja a bányászokat az eredményekről. A kultúrgárda rendszeresen felkeresi a községeket, legutóbb például Apcon köszöntötte az ottlakó bányászokat. A június 6-án sorra kerülő termelési értekezleten a szakszervezet beszámol arról, ki érdemelte ki a sztahanovista kitüntetést, itt osztják ki a jutalmakat, ismertetik a tervet stb. Ezután a bizalmiak egyenként beszélik meg a bányászokkal, milyen felajánlást tegyenek a következő negyedévre. r »" Új módszerekkel Mindez azonban még nem oldaná meg a feladatokat, mert a versenyhez más is kell. — Először is jó munkahely, szerszámok, jó gépek és szállítóeszközök — mondja Godó elvtárs, brigádvezető. De Petőfibánya műszaki vezetői nem alszanak. A kongresszus határozatai fellelkesítették őket is. Máris megbeszélték, hogyan dolgozzanak, hogyan használják fel a kongresszus útmutatásait. Már hozzáláttak az új műszaki intézkedések kidolgozásához. *— Legalább hat hónapra elegendő az eddig feltárt szénvagyon — mondja Varga János főmérnök. — Van elegendő munkahely, tartalékfronttal is rendelkezünk. Most még több új frontot készítünk elő. Új módszerek alkalmazásával is növelni akarják a teljesítményüket. Petőfibányán igen nagy a kőzet nyomása. Hogy ezt elkerüljék — vagy legalább is csökkentsék — fokozzák a frontok előrehaladási sebességét, áttérnek az úgynevezett «hazafelé haladó» frontfejtésre. Ez a módszer igen előnyös. Nemrégiben az egyik frontot például a tervezett nyolc hónap helyett ezzel a módszerrel hat hónap alatt fejtették le, 2,6 méteres előrehaladást értek el naponta. Az új módszerek nemcsak a termelést növelik, hanem segítséget adnak ahhoz is, hogy csökkentsék az önköltséget, javítsák a szén minőségét. A hazafelé haladó fronton például kevesebb fát kell felhasználniuk. Megszigorítják a munkaátvételt, helyes műszaki normákat dolgoznak ki, a fejtésekből visszanyert bányafából faidomokat készítenek, s ezt újra felhasználják. A hosszabb időre szóló vágatokat fa helyett betonidomokkal ácsolják, ez tartósabb és olcsóbb is. Az altáróban a 6-os gépnél, s más helyeken új palaválogatókat állítanak be. A robbantásnál vigyáznak, hogy a tetőszén ne hulljon a tiszta szén közé. Ezzel is javítják a szén minőségét. Mindehhez nagy segítséget ad a gépesítés. Petőfibányán igen sok gép van, több mint 13 kilométer összhosszúságú gumiszalag, két F—4-es gép, s igen sok kaparószalag dolgozik. Most még két újabb F— 4-es gépet kértek és szereztek egy Sz— 153-as szovjet rakodógépet is. Igaz, több alkatrésze hiányzik, de saját műhelyükben elkészítik azokat. A gépek „személyi lapja“ Az elmúlt évek során megszerezték a gépeket, s gondosan ügyelnek rájuk. A vasárnapi karbantartó műszakon akár hibás a gép, akár nem , szétszerelik, megolajozzák, kipróbálják. Most itt is új módszert alkalmaznak. Minden gépnek van egy külön «személyi lapja», azaz egy kartonja. Erre hétközben felírják, milyen hibákat észleltek a gépen, milyen várható alkatrészcsere lesz stb. Vasárnapig a karton szerint elkészítik a «haditervet» a szükséges alkatrészeket előre odaviszik a gépekhez, s utána a lakatosok, villanyszerelők «megrohamozzák» a bányát. A karbantartáshoz nagy segítséget kaptak a Duclos Bányagépgyártól, ugyanis ők patronálják Petőfibányát, s nemcsak a hiányzó alkatrészeket készítik el gyárukban, hanem megtanítják a petőfibányaiakat a gépek helyes kezelésére, a helyszínen javítják ki a motorokat stb. A kongresszusi héten minden fronton egy szakképzett lakatos tartózkodott. A bányákhoz előre odakészítették a tartalék transzformátorokat, motorokat, s külön villanyszerelő brigádokat is szerveztek. Nagyon jól bevált ez a módszer. Most a lakatosokat tanfolyamra küldik, ahol műszak után elsajátítják az elektromos berendezések kezelését, javítását is. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy legyen elegendő tartalékalkatrész. A gumiszalagok «nilos»kapcsai rossz minőségűek, könnyen visszahajlanak, eltörnek. Ezért inkább saját műhelyükben készítenekk ilyen kapcsokat. (Elég szégyene ez annak a gyárnak, amelyik ezeket a kapcsokat készíti.) A kaparószalagokhoz nemrégiben 700 darab tartaléklapátot gyártottak. A kaparószalagok csúszdáiba sokszor beletapad a szénpor, megfeszíti a láncot, s így az elszakad. A lakatosok egy ekeszerű kaparószalaglapátot készítettek, amely munka közben kivési a szénport. Mindennek eredményeként: Petőfibányán egy hónap alatt 20 százalékkal csökkent az üzemzavarok száma, így harcol Petőfibánya a kongresszus útmutatása nyomán a második negyedévi terv sikeres teljesítéséért, a minisztertanács és a SZOT vándorzászlajának elnyeréséért. Tatabányai elvtársak! Jó lesz vigyázni! A petőfibányai versenytársak még tartogatnak egy-két meglepetést. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége dicsérő oklevéllel jutalmazta a petőfibányaiak jó munkáját. A bánya dolgozói megfogadták: úgy harcolnak, hogy a félév végére elhagyják Tatabányát! S. Nagy Sándor EGY ELKÉSETT ÜNNEPSÉG A Gheorghiu-Dej Hajógyár népszigeti telepén vízrebocsátották az 50-es hajót, a népszigeti telepen épült első hajót, az első teljesen hegesztéssel készült tengerjáró hajónkat. Felemelő ünnepség volt — a részvevő dolgozók szájíze kissé mégis keserű maradt. Erre az ünnepségre ugyanis már készültek egyszer: 12 nappal előbbre, a pártkongresszus megnyitása előtti napokra tervezték. A hajóépítők kongreszszusi felajánlása úgy szólt, hogy május 20-án vízreengedik ezt a hajót... Nagy örömmel készült erre a másik ünnepre az egész gyár. Hát még a hajót építő dolgozók, a műszakiak, a hajókovácsok, a tömörítők, akik mint ácsok a fát, farigcsálták naphosszat a vasat, a hegesztők, akik mint varrónők a ruha darabjait, elektródatűkkel úgy fűzték egybe az egész hajótestet! Ők az alkotó szemével, a szülő szemével néznek erre a hajóra. Ki tudná náluk jobban, mit jelent a vízrebocsátás? A vaslemezekből összetákolt óriási test ekkor mozdul meg először, hogy a part mentén sűrű sorokban elhelyezett olajos csúszdákon beleszánkázzon, belecsobbanjon a vízbe. Híre ment, hogy az új hajó «pezsgős hajó» lesz, vagyis ünnepség keretében eresztik vízre. Már ki is jelölték a «hajóanyát», aki pezsgősüveget dob a hajó orrára. Megépítették az előadói emelvényt. Meghívták a nagy eseményre a sajtó, a rádió és a filmgyár munkatársait, hogy a lapok hasábjain, az éter hullámain és a filmszalag kockáin beszámoljanak a nevezetes eseményről. Egyszóval, mindent előkészítettek a nagy ünnepre. Május 19-én, amikor először kintjártam, mindkét parton nagy volt a serénykedés. Az öböl fekete vizét langyos szél fodrozta. Odaát a túlsó parton épülő hajók sora előtt daru vonult vasból szőtt csipketornyával, hiújával, itt meg a portáldaru emelt irdatlan terheket az épülő hajóra. Itt is, ott is hegesztőpisztolyok villogtak és dörögve feleseltek egymással a légkalapácsok. Rozsdabarna hajóroncs mellett haladtunk el. Kísérőm megjegyezte, hogy ez a hajóroncs tízéves, háborús német naszád volt — nemsokára békés folyami hajót építenek belőle. Valaki ormótlan fehér betűkkel ráírta a roncs oldalára: «Előre a boldog jövendőbe!» Az 50-es hajón nagy volt a sürgés-forgás. A hajókovácsok, hegesztők, tömörítők, a belső és felső hajórészen, a kormányházon és a raktárhelyiségeken végezték a vízrebocsátás előtti utolsó simításokat. Az öböl csillámló vizén motoros dereglye csapott át. Zömök, kékruhás ember jött a Duna felől. Már messziről kiáltotta: — Mikor jöhetünk lepadlózni a hátsó lakóteret, Bauer elvtárs? Hívhatom az asztalosokat? — Jöhettek, holnapután, ha vízrebocsátottuk a hajót! — felelt Bauer József, a hajókovácsok művezetője. Kiss Gusztáv asztalos-művezető hitetlenkedve csóválta a fejét. Bauer felfortyant: — Na, mi van, mit integetsz? Holnap törik-szakad, vízre megyünk! Érted? Mese nincs! — Jól van! — derült fel Kiss. Kezetnyújtott, de már rohant is lefelé a parton, hogy elérje a visszaforduló dereglyét. Másnap a portáldaruval sorra kihúzgálták az emeletmagas állványokat a parti homokból. A lejtős parton csupán a hajótól a vízig vezető olajos csúszdák maradtak. «Amikor Csirke István dlanszírozó» (a vízrebocsátást irányító) ács elkiáltja magát: «Vigyázz, húzd el!» — magyarázta lelkesen Bükkszegi György, a hajótelep vezetője — hat-hat ember egyszerre egy e mnberként húzza meg a köteleket, azok kioldódnak, s nagy csattanással vágódnak a hajó oldalára, a hajó pedig megmozdul s az olajos csúszdákon belerohan a vízbe, fehér tajtékot s emeletmagas hullámokat verve...» ... Néhány perccel később üzenetet adtak át Bükkszeginek. A telepvezető elsápadt. Az üzenet arról szólt, hogy a hajó propellertengelyének csapágyperselyei közül kettőnek az összetétele nem megfelelő s ki kell cserélni őket, mert a sós tengeri vízben hamar tönkremennének ... Kellemetlen eset! A legbosszantóbb, hogy az utolsó pillanatban tudják meg ezt. De szerencsére a raktárban van jónéhány tartalékpersely. A perselyek megmunkálása alig pár órát vesz igénybe. Ha minden jól megy, 21-re mégis vízre ereszthetik a hajót. Bükkszeginek a zsebében volt a jutalomüdülésre szóló beutalás. Aznap kellett volna elutaznia a feleségével együtt. A felesége már becsomagolt. Atrakészen várta. — Sajnos, nem mehetek! — jelentette ki, amikor hazaért. — Gyere! Nélküled is meglesz az a hajó. — Nem, nem! Nekem ott kell lennem. Majd utánad megyek. Bükkszegi nem utazott el. Nem tudott megválni a hajótól. ★ A gyári raktárból kihozott perselyek megmunkálását Zaletnyik Sándornak, a gépgyártás vezetőjének utasítására soronkívül megkezdték. Titkovics Miklós és Andok István esztergályosok megértették, hogy az ő jó munkájuktól függ nemcsak a hajó vízrebocsátása, hanem egész sor más részlegnek a munkája is, amelyet feltárt a késedelem. Bennmaradtak, reggelig: sürgős munka, legyen meg mielőbb! Ám ekkor, többórai munka után kiderült, hogy hiába dolgoztak, mert mindkét öntvény selejt volt. Kezdhették élőlről az egészet. Dolgoztak éjjel-nappal. Fűtötte őket a remény, hogy végre jó öntvényre akadnak. Közben folyton jártak ,a nyakukra a motor szerelésén dolgozó Csomor-csoport lakatosai és zaklatták, sürgették őket. •• Mikor adtok már végre két jó perselyt? Siessetek, mert nincs mit csinálnunk, csak úgy tessék-lássék babrálunk ezenazon, hiába fecséreljük a drága időt! — Láthatjátok, hogy nem rajtunk múlik. Reméljük, hogy ez a persely jó lesz. De bizony hiába reménykedtek. Lyukacsos, szivacsos volt mind a 18 öntvény. Nyolc küzdelmes napjuk veszett kárba. A Csomor-csoport tagjainak a keresete pedig fejenként csaknem 300 forinttal, összesen 7488 forinttal csökkent. De nemcsak őket érte veszteség a selejtes öntvények okozta késedelem miatt. Az ácsok, villanyszerelők, hegesztők, tömörítők, hajókovácsok és asztalosok sem tudtak folyamatosan dolgozni. Az asztalosok több mint egy héttel késtek meg. Napi keresetük mintegy 15 százalékkal lett kevesebb. A villamosműhely dolgozóit olyan munkákra kellett beosztani, amelyekre csak hónapok múlva lesz szükség. Az 50-es hajó helyén nem kezdhették meg az új tengerjáró hajó építését. Kihasználatlanul álltak a népszigeti gépek, portáldaruk, a hajó vízrebocsátásához odakészített felszerelések. Felborult az egész gyár terve, nagy kár érte a népgazdaságot. A késedelem több műhelyben meghiúsította a kongresszusi felajánlások teljesítését. Az 50 es hajó építői, akik ha kellett, vállukon cipelték a mázsás lemezeket s nem sajnáltak időt, fáradságot, csakhogy mielőbb elkészüljenek, elkeseredve látták, hogy hajójuk még mindig ott vesztegel a parton és türelmetlenül kérdezgették: — Miért nem megy már vízre a hajónk? — Két selejtes persely miatt! A dolgozók felháborodva fogadták ezt a magyarázatot: — Érthetetlen, hogy miért nem gondoskodnak előre a szükséges alkatrészekről. — Az alkatrészek itt voltak, csak az öntők hanyag munkája miatt van a baj... ★ Meglátogattuk az RM Fémmű nehézfémformaöntödéjét, ezt az élenjáró üzemet, ahol rendszeresen túlteljesítik a tervet, s ahol áprilisban 44 dolgozó érte el a sztahanovista szintet. De azok a selejtes perselyek is itt készültek. Itt idézte elő valakinek vagy valakiknek a hanyagsága azt, hogy mind a 18 persely — csaknem másfél tonna színesfém — selejt lett. Péterfi Ákos, a formaöntöde vezetője meglepetésünkre azt közölte, hogy a perselyeket a műhely egyik legjobb sztahanovistája készítette. Kívülről kifogástalannak is látszott valamennyi — csak a megmunkálásnál tűnt ki, hogy selejt. — Valószínűleg azért váltak selejtté — mondta Péterfi — mert télen öntöttük s ilyenkor a forma sokszor a kelleténél több nedvességet szív magába. Kovács Miklós ,vegyész- és kohómérnök, a hajógyár öntödéjének vezetője szerint viszont a 18 persely azért lett lyukacsossá, mert nem tettek bele foszfort és így az olvadásnál keletkező gázok egy része bennmaradt az anyagban. Bármint legyen is, egy kétségtelen: nem természeti csapás, hanem olyan hiba okozta a selejtet, amelyet el lehetett volna kerülni. Kiváló munkát végző dolgozók pillanatnyi figyelmetlenségéből, gondatlanságából keletkezett ez a népgazdaságunknak súlyos kárt és messze tovagyűrűző kieséseket okozó selejt. De kellő előrelátással megelőzhették volna a nagyobb bajt a Gheorghiu-Dej hajógyári vezetők is. A perselyek öt hónapon át hevertek a gyár raktárában, s csak az utolsó pillanatban adták ki azokat megmunkálásra, akkor, amikor már nem volt idő a pótlásukra...★ Tizenkét nap múltán mégis vízrefutott első, teljesen hegesztéssel készült tengerjáró hajónk. Kolozsvári Endre Csehov emlékünnepség lesz szerdán Az Országos Béketanács Kulturális Bizottsága és a Magyar Írók Szövetsége június 9-én, szerdán este 6 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében emlékünnepélyt rendez A. P. Csehov, az orosz nép nagy írója halálának 50. évfordulója alkalmából. A. P. Csehovról Háy Gyula Kossuthdíjas író, az Országos Béketanács Kulturális Bizottságának titkára tart előadást. A műsorban Hernádi Lajos érdemes művész, Gobbi Hilda Kossuth-díjas, érdemes művész, Szabó Sándor, Horváth Jenő, Csákányi László és Bárczi Kató színművészek és Palotai Erzsi előadóművésznő szerepel. Kiállítás nyílt Komjáti Gyula grafikusművész alkotásaiból Szombaton délben a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárában (Egyetemutca 6.) kiállítás nyílt Komjáti Gyula grafikusművész alkotásaiból. Komjáti Gyula az idősebb magyar művészgeneráció tagja, huzamosabb ideig élt Angliában. Nemrég töltötte be 60. életévét. Neve külföldön is ismert, művei csaknem minden jelentősebb nemzetközi grafikai kiállításon szerepeltek. Magyarországon ez az első önálló kiállítása. A kiállítást Vayer Lajos, az Országos Szépművészeti Múzeum főigazgatóhelyettese nyitotta meg. (MTI) Félmázsás vizát fogtak a paksi halászok Ritka zsákmányuk akadt a napokban a paksi halászoknak: 50 kilós vizát fogtak a Dunán. A viza a tokfélék családjába tartozó tengeri hal, a Káspi és a Feketetengerben él. Csak íváskor úszik fel a tengerbe torkolló folyókba. Ikrája az annyira kedvelt kaviár. Száz évvel ezelőtt hazánkban is gyakori volt, emlékét őrzi a többi között az óbudai „Vizafogó“. A Duna torkolatvidékén ma is nagy számban fordul elő, a magyar Dunán azonban csak elvétve, ritkán kerül egy-egy a halászok hálójába. A legutóbbi — szintén 50 kilogrammos — példányt a múlt ősszel fogták. A most kifogott viza több mint két méter hosszú volt, amellett ez a kisebbek közül való, mert a tengerben nem ritka a 8—10 mázsás példány sem. A kifogott viza húsát a paksi halászok újpesti csárdájába szállították, fejét és bőrét a Mezőgazdasági Múzeum vette át. Több állami áruház szocialista szerződést kötött a Zalaegerszegi Ruhagyárral A dolgozók jobb ellátása érdekében több fővárosi állami áruház szocialista szerződést kötött a Zalaegerszegi Ruhagyárral. A szerződés értelmében a gyár az eddiginél nagyobb gondot fordít az áruházakba kerülő ruhák minőségére. Megígérte a gyár azt is, hogy az előregyártott modelleket elküldi az áruházaknak s aztán a vevők véleménye alapján kezdik meg a sorozatgyártást. Az állami áruházak havonta közüik a ruhagyárral a vásárlók véleményét és az esetleges panaszokat, a kisipari termelőszövetkezeteknél készült ruhákból pedig, amelyek megnyerték a vásárlók tetszését, egy-egy mintadarabot küldenek a ruhagyárnak, hogy a tetszetős, bevált modelleiket a gyár is elkészíthesse. (MTI) Pusztítsuk a szövőlepke tojáscsomóit és hernyófészkeit Az ország több megyéjében megfigyelték az amerikai fehér szövőlepke első rajzását, így Heves megye "füzesabonyi, Veszprém megye sümegi és pápai járásában, valamint Balatonfőkajár és Balatonkenese környékén, továbbá Szolnok megyében Tiszabő községben és Szabolcs-Szatmár megyében a kisvárdai járásban észlelték a rajzást. Erősebb rajzás volt Bács- Kiskun és Győr-Sopron megyében. A legtöbb helyen a lepkék már lerakták tojásaikat, sőt Kapuvárott hernyófészkeket is találtak. A kártevők elszaporodásának megakadályozására első teendő: a lepkék és a tojáscsomók összeszedése és elpusztítása. Ezért hetenként ajánlatos átvizsgálni a gyümölcsfákat és az összeszedett tojáscsomókat, s hernyófészkeket el kell égetni. Az első nemzedék gondos és időben történő irtásával megakadályozható a második nemzedék elszaporodása. (MTI) HÉTFŐ, 1954 JÚNIUS 7 ANTIKVÁRIUM Csöndes, nyugalmas helyiség. A polcok a mennyezetig emelkednek, rajtuk ódon foliánsok, aranycirádá" sorozatok, megkopott regények. Odább 1es festmények színes lenyomatai tornyozódnak, szomszédságukban régi térképek, rézmetszetek. A polcokon cédulák, szépirodalom, történelem, földrajz, szótárak, társadalomtudomány, anatómia, zene — mintha ebbe a kis zugolyba gyűjtötték volna minden elmúlt idők győztes tudományát. Antikvárium. E szó egyeseknek nem jelent többet ócska könyvek kereskedésénél. Mások fiatalkori álmaikat szövik köréje, a megtakarított fillérek örömét, az első izgatott böngészések lázát, vékonypénzű ifjúságuk mohó tudásszomját. Sokan csak most kezdik ízlelni a szó zamatát, nemrégiben az értelmét sem fogták fel. Antikvárium? Csak olvasó nép érti meg, menynyi költészet, szépség és igazság rejlik e szóban. Régebben háromfajta törzslátogatója volt az antikváriumoknak. Tudósok és művészek jártak ide, hogy egy-egy ritka példányt kutassanak fel, szegény diákok és «lateinerek», akik fölébe helyezték a szellem éhségét korgó gyomruknak és a különcök. . Ez utóbbiak szép számmal akadtak. Újgazdag kereskedők, akik méterrel mérték a mutatós külsejű sorozatokat, s annyi könyvet vásároltak, amennyivel elkápráztathatták «előkelő» társaságukat; bolondos gazdagok, akik úgy gyűjtötték a könyveket, mint a drágaköveket vagy a cigarettatárcákat; habókos polgárok, akik valamire «specializálták» magukat. Az Ostende Kávéház volt tulajdonosa szakácskönyveket gyűjtött, az Angol-Magyar Bank igazgatója minden francia nyelven megjelent könyvet Magyarországról. ők még a «mérsékeltek» közé tartoztak. Mert Semmler szövetkereskedő nem érte be ennyivel, ő Napoleon-gyűjtő volt: minden olyan könyvet megvásárolt, amiben Napóleon neve előfordult — az sem érdekelte, ha éppen kutyát hívtak Napóleonnak. Hiába volt azonban néhány hasonló mániákus, az antikváriumok alacsony forgalmán ez vajmi keveset lendített. Ám az antikváriumok tulajdonosai élni akartak, s lehetőleg jól élni. Ha kicsiny a forgalom, emeld meg az árakat. A felvásárlási árak lezuhantak, az eladási árak megnőttek. S amikor ez sem segített, megjelentek az ügynökök. Ez egy egészen különleges fajtája volt a lélekrombolók seregének. Jelszóként azt tartotta: a könyvet eladják, nem veszik. Az antikváriusok 50—60 százalékos engedménnyel átvették a kiadók «bóvlijait», díszesen bekötötték őket, s az ügynökök sáskaraja ellepte az országot. Egyikük-másikuk írni-olvasni alig tudott, mások jólöltözöttek, furfangosak és erőszakosak voltak. A szegénynépet hol hivatalos írásokkal, hol «előnyös» részletajánlatokkal ostromolták meg. Egyikük, egy kiöregedett színész, minden alkalommal megjátszotta, hogy a felesége halálán van. Egy másik az ország nevében vásárolt meg egy osztrák kézben lévő krónikát, s amikor az megérkezett, ünnepélyes fogadtatást rendeztetett rendőrzenekarral, díszszázaddal, megható szónoklatokkal , hogy egyetlen hazafias és nagyszerű antikváriumának dicsőségét hirdesse. A könyv a szellem diadala helyett így szolgálta a pénzeszsák dicsőségét. S a Horthy-korszak antikváriumai így lettek ravasz üzleti vállalkozásokká. Olyanokká, mint az ócskaruhakereskedések vagy a zsibvásárok. Ma 15 antikvárium van az országban, ebből kilenc Budapesten, hat vidéken. Számuk csekély a megnövekedett igényekhez képest: úgy tervezik hogy ez évben újabb négy üzletet nyitnak. (Kettőt Budapesten, egyet Szombathelyen, egyet Kaposvárott.) Hogy a számbeli növekedés ilyen szerény ütemben folyik, annak tárgyi és személyi akadályai vannak. Az antikváriumok dolgozói nem egyszerűen kereskedők , valóságos élő lexikonok. Meghökkentően széles a tárgyismeretük, gazdag a memóriájuk. Egyikük-másikuk több tízezer kötet címét, kiadási évét, kiadóját ismeri, nem beszélve írójáról és értékéről. Tudják, milyen könyvek jelentek meg a balatoni halászatról, a házinyulakról, milyen évben járt Tartakover Magyarországon, ki fordította 1923-ban Victor Hugót, mennyiért kelt el egy párizsi árverésen Rotterdami Erazmus valamely kézirata. Szív és gyakorlat kell ehhez a szakmához, lelkesedés és tapasztalat. Az antikvárium dolgozói között gyakran találni 70 éven felülieket, de Káldor Márton 80, Lőwh Miksa 81 éves. Persze, már nőnek a fiatalok is. Tavaly vagy tavalyelőtt érettségiztek, lépték át az antikvárium küszöbét , azóta tanulnak. Mert itt nem érvényesülhet az, aki jobb híján választja e pályát, aki közömbös nembánomsággal azt is vállalná, hogy illatszerész vagy optikus legyen. «Könyvesnek» lenni nem szakmát jelent — nagyszerű hivatást. A kultúrforradalom ú feladatok elé állította az államosított antikváriumokat. Megváltozott a feladatkörük, a vevőközönségük. Régebben a felesleg gyűlt itt össze, a polcokon ponyvák és zagyva bestsellerek keveredtek kopott remekművekkel és bóvlikkal. Ma nincsenek bóvlik, a polcokat nem csúfítják detektívregények, hajmeresztő gengszterszenzációk. Nagy a kereslet a klasszikus és az új kiadások iránt — könyvterjesztésünk egyelőre nem tud lépést tartani a rohamosan gyarapodó olvasótáborral. Az éhes könyvbarát végigjárja az üzleteket, Mikszáthot, Móriczot, Aranyt, Jókait keres, s ha nem talál új példányt — ez pedig gyakran megesik — belép az antikváriumba. De a kereslet itt is nagyobb, mint a kínálat. Az új kiadványok javarészét üzemek, városi és falusi könyvtárak veszik meg — s nem adnak túl rajtuk. És mintha a «privát» vevők is megmakacsolták volna magukat: többet vásárolnak, mint amenynyit eladnak, így aztán kialakult az előjegyzési rendszer. Csupán a központi antikváriumban körülbelül 1500 előjegyzést tartanak nyilván. Ha a kívánt kötet befut, értesítik a vevőket. Vannak, akik hat hónapja, de vannak, akik egy, sőt másfél éve várnak: írók, tudósok, művészek, diákok, mérnökök, munkások, orvosok. Holland-magyar szótárt keresnek, kézikönyvet az expresszhízlalásról, bevezetést a keskenyfilmvetítés technikájába, szakkönyveket és szépirodalmat. Nagyon sok szakkönyvet és még több szépirodalmat. Csupán Shakespeare műveire 23 előjegyző van, a Révai-lexikont pedig kerek negyvenen keresik. Régi és új olvasók találnak itt egymásra, olyanok, akik könyvtárukat gyarapítják, s olyanok, akik most gyűjtik első könyveiket. Az Egységár Antikváriumban pufók, magasharisnyás, svájcisapkás gyerek kutat. Balla Györgynek hívják, VII. osztályos általános iskolai tanuló. A szabadságharcról akar könyvet. Kiválasztja Thury Zsuzsa Bányai Júliáról szóló kisregényét. Egy forint. Van még 60 fillérje. Kutat tovább lázas buzgalommal. Rábukkan Jókai «A szabadságért» című füzetére. Ez kell! Csakhogy az áhított mű újabb egy forintba kerül. Mit tegyen? Mind a két könyvre nem futja . .. Az üzletvezető kölcsönöz neki 40 fillért. Gyerekek és felnőttek, pestiek és vidékiek járják az antikváriumokat. Nehéz kideríteni, ki az új, ki a régi olvasó. Kovács Ferenc Victor Hugo «Nyomorultak» című regényét kéri. Kispesten, a Wekerle-telepen lakik, nyugalmazott főmozdonyvezető. Amikor benyitunk hozzá, nincs odahaza, csinos fiatalasszony fogad bennünket. Császár Ferencné, Kovács elvtárs leánya. Hogyne, tud az előjegyzésről. Édesapja a vasutasszakszervezet nyugdíjas csoportjának helyi pénztárosa, könyvtáruk részére kívánja a könyvet. Az asztalon napilapok, hetilapok, a falon Kossuth korabeli képe, Császár Ferenc mérnök eredetileg gépészmérnöki diplomát szerzett, de nem tudott a szakmájában elhelyezkedni. Mikor is? 1926-ban vagy 1927-ben. A városmérési hivatalnál vették fel «alkalmi munkára». Több évet várt, amíg státusba került. Nem, könyvet akkoriban nemigen vásárolhattak. Császárné leánykorában részletre megvett ugyan egy tízkötetes, sorozatot, de aztán . .. Nem, nem gondolhatott könyvtárra. Érettségi után a Kovárd tisztítóüzemben léreelőmunkás lett, a piszkos ingekbe írta a számokat. Most... két fia van, az egyik 10, a másik 11 esztendős. Új és antikvár könyveket vesz nekik születésnapra, névnapra, karácsonyra — és ha jó a bizonyítvány. Miket? Jókait, Iljint, Vernét... A két Császár-gyerek kitűnő tanuló. Könyveik már el se férnek a szekrényben. Régi könyvek és új olvasók... Van ebben valami jelképszerű, megható és felemelő. Lehetnek híresek a szajnaparti böngészdék, dúsak a londoni antikváriumok — ekkora gazdagsággal nem büszkélkedhetnek. Oda ritkán lépnek be francia és angol Bálla Györgyök, Kovács Ferencel, Gera György Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói az év végéig 100 millió forintot takarítanak meg! (Tudósítónktól.) Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói szombaton délután sűrű sorokban igyekeztek a gyár kultúrotthonába. Olvasztárok, acélgyártók, berakó darusok ültek a nagy terem széksoraiban. Ott voltak a durvahengerbe tartó sorának brigádjai, amelyek reggelre példanélküli , 201,3 százalékos eredményt értek el. Eljöttek a kohászcsaládok tagjai is, hogy jelen legyenek az ünnepi eseményen: az MDP III. kongresszusa elnöksége dicsérő oklevelének és a megyei pártbizottság kongresszusi vörös versenyzászlajának átvételénél. Kovács István elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, a borsodmegyei pártbizottság első titkára adta át a kiváló munka jutalmát, amelyet hatalmas taps közben Tengely István elvtárs, Kossuth-díjas sztahanovista idomhengerész és Halik Sándor elvtárs, sztahanovista olvasztár, a szocialista munka hőse vett át. Komjáthy László elvtárs, a vaskohászati igazgatóság vezetője üdvözölte az ózdi dolgozókat, majd Somogyi Antal elvtárs, a gyár igazgatója elmondotta, hogy a termelésben elért eredmények nem elégítik ki az ózdi kohászokat. Az új feladatok új harcba szólítják a kollektívát. «A 15 millió forint, amit eddig megtakarítottunk, nem kis összeg — mondotta. — De mennyivel nagyobb lehetőségeink vannak még, ha meggondoljuk, hogy az önköltség csökkentéséért a küzdelem csak a kongresszusi verseny utolsó szakaszában indult meg tervszerűen, szervezetten. Ma már minden gyárrészlegben komplex brigádok tevékenykednek, hogy olcsóbb legyen a termelés. Somogyi elvtárs végül bejelentette, hogy Ózdon az év végéig elérik a 100 millió forintos megtakarítást! A felszólalók valamennyien sok sikert kívántak az ózdi kohászoknak. Ugyancsak szombaton vették át a kongresszus elnökségének dicsérő oklevelét a 11. számú Autóközlekedési Vállalat, a Betonútépítő Vállalat, a túrkevei gépállomás, a Posta Központi Távíróhivatala, a püspökladányi gépállomás és a Hajdúsági Gyógyszergyár dolgozói is. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért!" új száma A «Tartós békéért, népi demokráciáért!» új száma vezércikkének címe: «A népek békéjének és biztonságának védelmében». Az új szám részleteket közöl Nagy Imrének, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének az MDP III. kongresszusán elhangzott beszédéből «Az államigazgatás és a tanácsok feladatai» címmel. Beszámol a lap az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának jubileumi ülésszakáról, továbbá közli Wiktor Klosiewicznek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottsága tagjának, a lengyel szakszervezetek központi tanácsa elnökének cikkét «A lengyelországi szakszervezetek harca a dolgozók életszínvonalának emeléséért» címmel. A lap közli Florimond Bonte-nak, a Francia Kommunista Párt központi bizottsága tagjának «A franciaországi politikai helyzet» című cikkét, valamint V. Mihajlov könyvismertetését J. Wolff «Az ezer sziget országából» című könyvéről. Az új szám sajtószemlét tartalmaz Csehszlovákia Kommunista Pártja központi lapjából, a «Rudé Právo»-ból, közli a kommunista és munkáspártok híreit, valamint Jan Marek politikai jegyzeteit és sok más érdekes anyagot.