Szabad Nép, 1956. március (14. évfolyam, 61-91. szám)
1956-03-04 / 64. szám
Egy amerikai cég szovjet szabadalmat vásárolt Moszkva, március 3. (TASZSZ) 1956. március 2-án a Dresser Industries amerikai társaság és a szovjet Masinoexport Vállalat között tíz évre szóló egyezményt írtak alá Moszkvában. Ennek értelmében a Dresser Industries Társaság olaj- és gázkutak fúrására szolgáló szovjetszerkesztésű turboforgógépeket gyárthat üzemeiben. Az egyezmény előírja, hogy a Dresser Industries Társaságnak átadják a szovjet szerkesztésű turbofúrógépek gyártásához szükséges technikai dokumentációt, és az Egyesült Államokba szovjet mérnökök utaznak, hogy jelen legyenek a kísérleti fúrásnál. A Dresser Industries Társaság az említett engedélyt oly módon fizeti meg, hogy a Masinoexport Vállalatnak százalékot fizet a társaság által gyártott és eladott turbófúrógépek és a hozzájuk szükséges tartalékalkatrészek értékéből. A Dresser Industries Társaság ezenkívül átadja a Masinoexport Vállalatnak az olaj- és gázkutak fúrásánál alkalmazott fúróvésők készítésének technológiáját. Amerikai hatóságok megtagadták a vízumot szovjet szakemberektől Március 12-én nyílik meg New Yorkban a korrózió kérdésével foglalkozó 12. évi konferencia. A konferencia szervezői szovjet szakembereket is meghívtak az értekezletre. A Szovjetunió külügyminisztériuma február 2-án az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége útján vízumot kért a konferencián részt venni szándékozó szovjet szakembereknek. Az amerikai külügyminisztérium azonban február 28-án közölte a washingtoni szovjet nagykövetséggel, hogy nem adnak amerikai vízumot a szovjet szakembereknek. (TASZSZ) A Szocialista Internacionálé tanácsának határozata a leszerelésről Zürichben pénteken megkezdődött a Szocialista Internacionálé tanácsának ülésszaka. A pénteki ülésen határozati javaslatot fogadtak el a leszerelésről. A határozati javaslatban a tanács felhívja a világ szocialista pártjait, fokozzák erőfeszítéseiket, hassanak a kormányokra, hogy azok belássák a leszerelés fontosságát, s a kormányokkal fogadtassanak el leszerelési terveket. (MTI) A sarkkutató „Ob" hajó expedíciós útra indult A Szovjetunió déli-sarki expedíciójának tengeri részlege Vlagyimir Kortnak, a földrajztudományok doktorának vezetésével február 28-án a dieselmotoros „Ob”* *hajón elhagyta a „Mirnij” déli-sarki obszervatórium térségét és az Antarktisz vizein nagy expedíciós útra indult. * Az expedíció tagjai tudományos célokból tengeri utat tesznek az Indiai-óceán déli részén, a Déli-sark keleti partvidéke mentén a keleti hosszúság 93 — 165 fokéig. Innen a Balleng-szigetekről a hajó északra, Új-Zéland felé indul, majd átkutatja Ausztrália partjait. Az „Ob” ezután visszatér a Davis-tengerre, ahonnan az Indiai-óceán nyugati része felé in- S dul és az Atlanti-óceánon át hazatér Leningrádba. ) Nyugat-Németország az idén öt hadosztályt állít fel Nyugati hírügynökségek és rádióállomások ismertetik Theodor Blank, nyugatnémet hadügyminiszter bejelentését. Eszerint ez év végéig a Német Szövetségi Köztársaságban öt hadosztályt állítanak fel. A 12 hadosztályra tervezett nyugatnémet hadsereg keretében elsősorban két páncélos és három gyalogos hadosztályt szerveznek. 1956. december 31-ig 98 000 nyugatnémet katonát szerelnek fel. (MTI) Dehler visszautasította Adenauer együttműködési indítványát Dehler, a Szabad Demokrata Párt elnöke Adenauer javaslatát a koalíció visszaállítására pénteken a következő szavakkal utasította vissza: „A Szabad Demokrata Párt nem hajlandó járomban húzni az igát. Nem vállal koalíciós kötelezettséget mindaddig, amíg Adenauer alapvetően nem változtat az együttműködés feltételein. Adenauer kancellár most meglepően békülékenynek mutatkozik. Minden bizonnyal érzékenyen érintette, hogy nem a Szabad Demokrata Párt lett gyengébb, hanem a kormány alapja rendült meg.’’ Több mint 1900 új tag lépett be a békési tsz-ekbe az idén Az év első két hónapjában jelentősen erősödtek a Békés megyei termelőszövetkezetek. Két hónap alatt 1979 dolgozó paraszt választotta a közös gazdálkodást. Február hónapban 1000 család 1207 taggal lépett be a termelőszövetkezetekbe. A legtöbb belépő a szeghalmi, a mezőkovácsházi és a gyomai járásban volt. A füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet legutóbbi taggyűlésén 50 új tagot vettek fel, a gyomai Dózsa Termelőszövetkezetbe 40 családkérte felvételét az év első két hónapjában. Eltemették Riesz Frigyes akadémikust Szombaton délben a tudományos élet széleskörű részvéte mellett kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőben Riesz Frigyes Kossuth-díjas akadémikust, egyetemi tanárt, a Párizsi Tudományos Akadémia levelező tagját, a budapesti és a párizsi egyetem díszdoktorát. Megjelent a temetésen Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter, Gombás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke is. A ravatalnál a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége és a matematikai-fizikai tudományok osztálya nevében Alexits György Kossuth-díjas akadémikus mondott búcsúbeszédet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematikai-fizikai-késmiai karának, s Matematikai Intézetének nevében Fuchs László dékán, a szegedi Tudományegyetem és Bolyai Intézete nevében Szőkefalvi Nagy Béla akadémiai levelező, tag, a Bolyai János Matematikai Társulat nevében Surányi János főtitkár, tanítványai nevében pedig Fábián József negyedéves hallgató vett búcsút Riesz Frigyestől. Nem akármilyen nap van ma. Ez az a vasárnap, amikor a családfő reggel egy tapodtat sem menne el hazulról, ellenben vidáman és kezét dörzsölgetve hússzor is benyit a konyhába, hogy kész-e már az ebéd. Ez az a nap, amelyen kiváló alkalom nyílik a kisfiúnak, hogy rollert csikarjon ki az aputól, az anyunak meg, hogy elnyerje a beleegyezést egy új tavaszi kardigánhoz. A férfiak engedékenységének ma nincs határa. Ugyanis ma kezdődik a futballbajnokság.☆ Az ember nem is érti, miért örülnek egyesek annyira ennek, hisz nem egyszerű mesterség szurkolónak lenni. Téved, aki azt hiszi — az csak annyiból áll, hogy — mondjuk — az Orosz és a Kertész, vagy a Sándor és a Szimcsák rúg egy vár gólt, s hétfőn reggel az ember a munkahelyén inkaszszálhatja az üdvözléseket. De nem ám! Sok minden más iskell a szurkoláshoz! Például bizonyos színészi képesség, nehogy az istenért kiderüljön, melyik csapat szedves szívünknek. Elvégre mindenkit érhet baleset ... S nem valami kellemes a vereséget követő „húzást“ eltűrni. Legjobb, ha az ember azt hír észleli magáról, hogy utálja a labdarúgást, nem is ismeri a szóbanforgó csapatokat, hiszen ő közismerten régi veszprémi gyerek és érvel ezért a Lókúti Sportkör elvakult röplabda-szurkolója. Csak ez érdekli, semmi más! És hogy hol van az a Lókut? Ott délre Zirctől, nem messze van Akali-puszta, na. Csak úgy unalomból jött ide rá labdarúgásra, s ha már itt van, ki tilthatja meg, hogy csak úgy, igazán minden érdek nélkül, szidja a bírót? Elvégre a futballszabályok nem merev dogmák. A jó futballszurkoló, még ha álmából is keltik fel, akkor is meg tudja indokolni, hogy az ő csapatának az ártatlan bárányokkal vetekedő csatárai miért nem lehetnek sohasem lesen és a csaló játékvezetőnek miért kellett volna feltétlenül 11-est ítélnie az ellenfél ellen, bár a brutális hátvéd csak a • • , 1 rogy /izei ) szemöldökét ráncolta Egyszóval az igazi szurkoló mindig szeré-nyen bevallja: úgy ért a labdarúgáshoz, hogy a FIFA — a nemzközi labdarúgó szövetség — elnöke nála legfeljebb labdaszedő gyerek lehetne. Azután az sem hány • nyiti meg a szurkoló dolgát, hogy újabban nemcsak a saját csapatát és a szabályokat kell tüzetesen ismernie, hanem a földkerekség valamennyi fut-ballegyesületének erő- ) viszonyait. Nehogy „Na, te is értesz a fut- 1 bálihoz“ r meghatáro- zással illesse a nagy ma- ma a totószelvény ki- 1 töltése közben. Állítom : — hála a totónak —, • ugrásszerűen megnöve- kedett széles rétegek földrajzi tudása. A szurkolók megismer- ték a francia kupává- 1 rososzat, az olasz baj-noki nevezetességeket ( stb. : ☆ ! Egyszóval: nehéz mesterség ez, akárki , megmondhatja. Aki- nek maréhoz való esze van, messze elkerüli a futballpályák tájékát. Na, de azért most már kész lehetne az az ebéd...! ) Vető József : Szibífia miatti&ulám A kommunizmus nagyszerű építésének hívei s most, különösen az M SZKP XX. kongresszusának a hatodik ötéves terv kidolgozására vonatkozó irányelvei eléggé hozzászoktattak már bennünket az óriási számadatokhoz, a gigászi méretekhez és a roppant arányokhoz. Mégis elgondolkoztató az összehasonlítás: 1913-ban az egész cári Oroszország 1,9 milliárd kilowattóra villamosenergiát termelt. Most, az ötödik és a hatodik ötéves terv mezsgyéjén évi 170,2 milliárd kilowattóra villamosenergiát — majdnem kilencvenszer annyit! — állítanak elő a szovjetország víz- és hőerőművei. 1960- ban pedig, a hatodik ötéves terv utolsó esztendejében 320 milliárd kilowattórára — tehát a jelenleginek majdnem a kétszeresére! — nő a Szovjetunió évi villamosenergia-termelése. A kommunizmus építésének sikereiről beszélő szónokok ajkán nem , egyszer elhangzott a kongresszuson: „ha Vlagyimir Iljics Lenin látná!...“, mint ahogy minden beszámolót, felszólalást, a kongresszus valamennyi határozatát a lenini elképzelések szelleme hatotta át. Ha Lenin látná!... Történelmi tény, hogy Lenin a néhány évtizede még vakmerőnek tűnt, de azóta rendre megvalósult, vagy napjainkban megvalósuló nagy tervek közül az egész ország villamosítási tervét látta szinte a legvilágosabban, amikor 35 évvel és néhány hónappal ezelőtt, 1920 egy zimankós decemberi napján a fűtetlen moszkvai Nagy Színház színpadán állt és a tíz-tizenöt évre szóló GOELKO- tervről beszélt a VIII. összoroszországi kongresszus küldötteinek. Felemelte pálcáját, a színpad mélyébe mutatott, s ott egymásután gyúltak ki az építendő erőműveket jelző kis villanykörték. Mire befejezte beszámolóját, a lenini tervtől fellelkesült Putyilov- és Guzsongyári munkások, a paraszt- és katonaküldöttek szeme is parázslód. A GOELRO-bizottság mérnökei nemsokára Lenin elé terjesztették az ország térképét, amelyen kijelölték a Szovjetunió európai részén építendő harminc erőmű helyét. Lenin akkor az Urál mögötti óriási fehér foltra mutatott, ahová a szakemberek egyetlen miniatűr erőművet sem rajzoltak ... Miért ne építhetnénk itt is távvezetékeket? — kérdezte. Egyedülálló teljesítményű energetikai bázis Szibériában Az akkori terv ma már az eredetit sokszorosan túlszárnyaló valóság. Nemcsak a térképen, hanem a valóságban is lágyultak a villamosenergia kilowattóráinak milliárdjait szerte építő erőművek fényei. Most pedig a szovjet energetikai alkotás a lenini útmutatásokat követve átlépte az Éráit és a szovjet nép a hatodik ötéves terv feladatait megvalósítva, olyan nagy teljesítményű energetikai bázist hoz létre Nyugat- és Kelet-Szibéria végtelen térségein, amelynek nincs párja az egész világon. Az energia- és nyersanyag-tartalékokban dúsgazdag keleti területek mérhetetlen kincseinek feltárásáról és hasznosításáról, új, hatalmas ipari központok létesítéséről van szó Szibéria szívében. S e nagy mű megalkotása következetes tervszerűséggel folyik. Először megteremtették az élelmiszerbázist. A Bajkál-tótól északra és nyugatra, míg az Angara, a Jenyiszej, az Ob és az Irtis partjain épülő ipari kombinátok megalapítói számára már nem kell Ukrajnából s a központi feketeföldekről szállítani a kenyeret és a húst, mint egykor az Amur menti Komszomolszk építőinek. A szűz és parlagföldek ifjú meghódítói a párt hívó szavát követve jóval a határidő előtt túlteljesítették a harmincmillió hektár új föld termővé tételének tervét . Szibéria ma már nemcsak jelenlegi lakosságának többszörösét láthatja el bőven, hanem zónáiról a súlyosan megrakott vasúti szerelvények végtelen sora szállítja nyugatra az acélosan kemény búza aranyló hegyeit, amelyeket évenként kivet magából a nemrég még szűzföld, új kolhozainak és állami gazdaságainak állattenyésztő telepeiről pedig nemsokára megindul a hús és a zsír áradata az Urál mögé. Házasodjatok, alapítsatok otthont, telepedjetek meg az új földeken — mondta Hruscsov elvtárs a szűzföldek ifjú meghódítóinak, s ma már az új honfoglalók százezrei népesítk be keleti országrészek nemrég még ritkán lakott területeit. A Szibériában már gyökeret vert új nemzedék foghat tehát azoknak a mérhetetlen természeti kincseknek a feltárásához, amelyeket jóformán még nem is érintett emberi kéz. Szibéria, s különösen keleti része rendkívül gazdag értékes nyersanyagokban. Az Angara és a Jenyiszej vidékén, valamint Cseremhov környékén nagy szénlelőhelyek terülnek el, s, ami különösen fontos: nagy részük alkalmas a külszíni fejtésre. A természet szinte tenyerén nyújtja kincsét az embernek: tessék, vedd el! És a szén mellett itt van közvetlenül a vasérc. A nyersvas és az acél újabb és újabb millió tonnáinak roppant bölcsőst építi fel az új szibériai nemzedék és napfényre hozza a még érintetlen óriási földgáz-, bauxit-, színes, és ritkafém tartalékokat, a gazdagon előforduló helyi építőanyagokat, valamint a szintetikus kaucsuk, a nikkel-karbid és más fontos vegyi gyártmányok készítéséhez nélkülözhetetlen nagy nyersanyagkészleteket. De ahhoz, hogy az új honfoglalók teljesíthessék a hatodik ötéves terv óriási feladatait, hogy ezeken a keleti területeken már 1960-ban több szettet termeljenek ki és több vasat gyártsanak, mint amennyit az egész ország 1950-ben kitermelt, illetve gyártott, hogy több cementet állítsanak elő, mint amennyit valamennyi szovjet cementgyár 1954-ben adott az országnak, hogy felépítsék Szibériában a több mint 100 gépgyárat és valóban realizálják a keleti területeknek nyújtott roppant nagy beruházásokat, amelyek az egész ország beruházásainak körülbelül a felét teszik ki — hatalmas mennyiségű villamosenergiára van szükségük. És a következetesen tervszerű országépítés — az élelmiszerbázis és a munkaerő biztosítása után — elsősorban valóban erről gondoskodik. Az öt év alatt tervezett roppant villamosenergia-gyarapodás túlnyomó részét Szibéria új erőművei nyújtják majd az országnak. A keleti vidékeken épülő erőmű-gigászok 1960-ban jelentősen több villamosenergiát termelnek majd, mint amennyit az ország valamennyi erőműve 1954-ben előállított. Ennek az óriási tervfeladatnak a megvalósítását elsősorban az teszi lehetővé, hogy a szibériai föld nemcsak szénben, vasércben s más ásványi kincsekben gazdag, hanem Nyugat- és Kelet-Szibéria folyamóriásai — az Angara, a Jenyiszej, az Ob és az Irtis — az egész szovjetország vízenergia-tartalékának 80—90 százalékát rejtik magukban. Ebből a tartalékból merítenek bőven a szovjet emberek, hogy a hatodik ötéves tervben végrehajtsák a lenini párt kitűzte fontos gazdaságpolitikai feladatot. Az energiatermelés megelőzi a többi iparág fejlődését, a munka áramellátottságának növelése pedig mindenképpen a munkatermelékenység emelése előtt jár. A hatodik ötéves tervben az ipari termelés 35 százalékkal, a termelési eszközöket előállító „Alcsoporthoz tartozó iparágak termelése 70 százalékkal, a gépipar termelése pedig 80 százalékkal nő, de az energiatermelés gyarapításának elsődlegességét következetesen szem előtt tartó kongresszusi irányelvek előírják, hogy az energiatermelés 88 százalékkal emelkedjék. Ugyanakkor a tervben előírt 50 százalékos munkatermelékenység-emelkedést a munka áramellátottságának 65 százalékos fokozásával biztosítják, így kapcsolódnak harmonikus egészbe a terv óriási részfeladatai. Így alkot a kommunizmust építő szovjet nép a párt bátran szárnyaló lenini tervei szerint új, virágzó ipari országot Szibéria végtelen térségein. atalmas új ipar fejlődik Az Ural hegygerincét átlépő szovjet villamosítás legkiemelkedőbb alkotása lesz a világ legnagyobb „természetes vízgyűjtő medencéjéből“ táplálkozó nagyesésű Angarán a bratszki és a bővizű Jenyiszejen épülő krasznojarszki vízerőmű-gigász. A világ e két legnagyobb energetikai alkotása egyenként 3 200 000 kilowatt kapacitású lesz és mindegyik több energiát termel majd évente, mint a kujbisevi és a sztálingrádi vízierőművek együttvéve. És Szibériában mindenütt megindul az energetikai építés hatalmas kultúrhadjárata az eddigi fehér foltok ellen. Az Angarán már ebben az évben megindulnak az első vízlépcső — az irkutszki vízerőmű — első turbinái, az Irtisen egész kapacitásával munkába lendül az uszty—kamenogorszki, épül a buhturmini vízerőmű és kijelölték már a harmadik vízlépcső helyét, az Obon pedig a hatodik ötéves tervben befejezik a novoszibirszki vízerőmű építését és sor kerül az Ob-lépcső következő fokára. új, nagykapacitású hőerőművek épülnek a külszíni lejtésű szénbányák tőszomszédságában és az ekszkavátorok közvetlenül a hőerőműbe termelt szenet. Az összesen évi több mint százmilliárd kilowattóra villamosenergiát termelő víz és hőerőműveket távvezeték-hálózat kapcsolja majd az egységes szibériai energetikai rendszer egészébe. 400 000 volt feszültségű távvezetéket építenek a bratszki vízerőmű és az irkutszk—cseremhovi energiarendszer, majd a Tajset—Kanszk-vidéken keresztül a bratszki vízerőmű és a krasznojarszki vízerőmű között. Az olcsó energiabőség alapján óriási méretű új ipar fejlődik ki. Befejezik a cserepoveci és az orszkhalinovói kohókombinát építését. Korsunovban új ércbányát helyeznek üzembe, Omszkban, a krasznojarszki határterületen és az Amur vidékén új olajfinomító üzemeket építenek. Kiaknázzák az Ob alsó folyásánál a berjozovói földgázlelőhelyet és új gázvezetékeket helyeznek üzembe Tujmazi és Omszk, Omszk és Irkutszk, Omszk— Novoszibirszk, Ufa—Omszk, Novoszibirszk—Irkutszk között. A karagandai kolhóműben két, évenként 1 350 000 tonna nyersvasat termelő nagyolvasz-, tót és folyamatos lemezhengersort, Pavlodarban alumínium-, vasötvözet- és kombájngyárat. Petropavlovszkban hengerdej felszerelés-gyárat. Dzsambulban vegyiüzemet. Szemipalatyinszkben és Csimkentben cementgyárat. ■ továbbá gyapotfeldolgozó kombinátot építenek fel. Üzembehelyezik a turgaji bauxitbányát és a tízmillió tonna nyersvasérc-kapacitással működő szokolovszki szárdaji ércdúsító kombinátot. Valóra válnak Lenin elképzelései De a kincses Szibéria az Urálig kiépülő távvezetéken át bőven juttathat majd energiafeleslegéből az európai országrészeknek is, így alakul majd ki az egész szovjetországot át- meg átszelő távvezetékek hálózata, a Szovjetunió egységes energetikai rendszere, amelyből bőségesen meríthet az egész ország. Lenin azt mondotta azon az emlékezetes 1920. évi decemberi estén a moszkvai Nagy Színházban, hogy a kommunizmus egyenlő a szovjethatalommal, meg az egész ország villamosításával. Napjainkban íme így valósítja meg a négy évtized távlatába előrelátó Lenin legszebb terveit a kommunizmust építő szovjet nép. Lóránt L. Endre : A Szovjetunió villamosenergia-termelésének növekedése. SZABAD NÉP Egészséges, boldog gyermekek Szakavatott, lelkiismeretes gondozónők ügyelnek a dolgozók gyermekeire a váci Magyar Bélés- és Szövetárugyár üzemi bölcsődéjében. (Fényes Tamás felvé-tele: Magyar Foto) 5 Tíz képzőművészeti kiállítás nyílik márciusban vidéken A Műcsarnok márciusban tíz vidéki városban rendez képzőművészeti kiállítást. Így — a többi közt — Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban bemutatják Gross Arnold grafikusművész gyűjteményes kiállítását, a szolnoki Damjanich János Múzeumban és a komlói művelődési otthonban A realizmus nagy mesterei című kiállítást, Baló Ede festőművész olajmásolataiban. A székesfehérvári István király Múzeumban március 16-án nyílik Bencze László Kossuth-díjas festőművész gyűjteményes kiállítása, amelyet egy hónapig tartanak nyitva. Bonyhádon A képzőművészet klasszikusai címmel olasz, francia és németalföldi mesterek műveinek reprodukcióiból rendeznek kiállítást. 600 tonna acéls terven felül felszabadulási verseny Diósgyőrben A Lenin Kohászati Művek Acélművének dolgozói csütörtökön reggel röpgyűlést tartottak, amelyen elhatározták, hogy április 4 tiszteletére felszabadulási versenyt indítanak. A többi között megfogadták, hogy április 4-ig 600 tonnával túlteljesítik az acélmű termelési tervét, 4,2 százalékkal csökkentik a selejtet és 97,5 százalékon felüli tervszerűséggel dolgoznak. A vállalások teljesítésére az üzem valamennyi dolgozóját versenyre hívták. Az acélműbenek versenykihívása nagy visszhangra talált a diósgyőri üzemben, és még aznap délután mindenütt röpgyűléseket tartottak a dolgozók, amelyeken csatlakoztak az acélmű versenyfelhívásához. 375 908 négyzetmérföldnyi „veszélyes övezet“ a Csendes-óceán déli medencéjében A londoni rádió jelentése szerint az amerikai atomerőbizottság nyilatkozatot tett közzé, amelynek értelmében április 20-án kezdődő hatállyal körülbelül 375 000 négyzetmérföldnyi területet nyilvánít „veszélyes övezetnek“ a Csendes-óceán déli medencéjének térségében a kilátásba vett atomrobbantások újabb sorozatának céljaira. Átépítik a csongrádi tiszahidat A csongrádi tiszahidat átépítik: a régi pontonhídból készített, átalakított új hídon, a szekereken kívül autóbuszok és teherautók is közlekedhetnek majd. A híd megerősítéséhez felhasználják a régi Petőfi-híd pontonjait is. Az átépített hídon az eddigi 40 méteres hajókapu helyett 50 méteres kaput lehet majd nyitni, s így könynyebben közlekedhetnek a tiszai hajók. A híd májusra készül el. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa munkásmozgalmi tevékenységükért Rostás Istvánnak, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottsága elnökhelyettesének 50. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét; Baranyai Jánosnak, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottsága elnökhelyettesének 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrendet adományozta. A MAI SPORTMŰSOR Asztalitenisz: A Vörös Meteor Vendéglátó SK asztalitenisz-versenye. Bajza u. 49. sz., 8. — Birkózás: Magyarország 1956. évi ifj. szabadfogású birkózóbajnoksága. Sportcsarnok, 10. — Céllövés: A MOHOSZ futószarvas-tövű és hadipisztoly versenye Pécsett. — Kerékpár: A kerékpáros Téli Kupa-verseny 4. fordulója, Népliget. 11. — Labdarúgás: NB I. oszt. mérkőzések: Bp. Honvéd—Cs. Vasas, Népliget. 10.45. Bp. Dózsa—Tatab. Bányász, Dózsa-stadion. 13.15. Bp. Vor. Lob. — Dorogi Bányász, Dózsa-stadion. 15. Pécsi Dózsa—Bp. Kinizsi, Pécs 14.30. Salg. Bányász—Bp. Vasas, Salgótarján. 15. Szeg. Haladás—Szomb. Törekvés, Szeged. 15. — Mator: Motorkerékpáros terepbajnokság első fordulója Békéscsabán és Székesfehérvárott. — Röplabda: I. oszt. női Téli Kupa-mérkőzések az Egyesült Izzó kultúrtermében, 12 órától. — Vívás: Országos ifj. női tőrvívó-bajnokság. Pasaréti úti vívóterem 9, illetve 17 óra. — Szűcs Áron elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa és a felszabadulás után Rákospalota első polgármestere elhunyt. *— Kiosztották szombaton az országházban az 1955. évi Ybl Miklósdíjakat. — Új futószalagot helyeztek üzembe — majdnem egy hónappal a határidő előtt — a pápai Elekthermax-gyárban. Az új szalag hétfőn kezdi meg munkáját és segítségével mintegy 50 százalékkal növelik majd az üzem termelékenységét. Volt szovjet ösztöndíjasok tartottak tanácskozást szombaton a DISZ Központi Vezetőségének székházában. A vita során a fiatal szakemberek beszámoltak arról, hogyan hasznosítják az élenjáró szovjet módszereket munkájukban, a népgazdaság különböző területén. Higanygőzcsöves villanyégőket szerelnek fel több nagy budapesti téren, először a Marx és a November 7 téren. Az úti lámpák fényereje tízszer akkora, mint a rendes villanyégőké, s élettartama is nagyobb. — Mártír-emlékművet állítanak a fehérterroristák által 1919—20-ban megölt munkás-vértanúk tiszteletére Gyulán, a népfront-bizottság kezdeményezésére. — Több mint 1200 csilleszenet termeltek terven felül az elmúlt hónapban a komlói vájáriskolások, akik mind a tanulásban, mind a gyakorlati munkában példásan helytállnak. 148 község és 24 termelőszövetkezet csatlakozott Zala megyében az április 4 tiszteletére kezdeményezett begyűjtési versenyhez. 2000 dolgozó paraszt is vállalta, hogy április 4-ig eleget tesz félévi beadási kötelezettségének. Több mint 44 000 forintot sikkasztott Dényei Tasziló egykori földbirtokos, a fővárosi XI. kerületi Lakáskarbantartó Szövetkezet volt műszaki vezetője. A bíróság hatévi börtönbüntetésre és tízévi politikai jogvesztésre ítélte. — Útnak indították Debrecenből az első, több mint ezer darabból álló női ruha exportszállítmányt a Szovjetunióba. — A Zdenek Nejedly csehszlovák szakszervezeti ének- és táncegyüttes a magyar közlekedési dolgozók meghívására májusban vendégszereplésre hazánkba látogat. — Új magyar film forgatását kezdődik meg a napokban: A hazafiak című film Hajnóczi Józsefről és az első magyar köztársasági mozgalom hőseiről szól. — A Szegedi Kenderfonógyár MNDSZ-asszonyai a nemzetközi nőnap megünneplésére háromnapos MNDSZ műszakot tartanak. — Meghalt Fáry Béla 88 éves hódmezővásárhelyi orvos, aki még az idén is — mint iskolaorvos — fáradhatatlanul tevékenykedett. A kiváló orvost 1954-ben gyémántdiplomával tüntették ki. — Az első vidéki önkiszolgáló bolt építését Pécsett kezdték meg. Az üzletet előreláthatólag március végén megnyitják. — Bolgár—magyar általános szótárt ad ki az Akadémiai Könyvkiadó; a hézagpótló mű csaknem 1000 oldalán gazdag szóanyagot ölel fel. — A Szovjetunió iparművészetéről tart előadást ma délelőtt 11 órakor az Iparművészeti Múzeum (IX., Üllői út 33—37.) dísztermében Dobrovits Aladár, a múzeum főigazgatója. A nagyszabású műszaki könyvkiállítás nyílt szombaton a komlói Május 1 bányász-kultúrotthonban. l»OJ Alí A . A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás ma estig, jobbára borult idő. Sokfelé eső. Időnként még élénk nyugati-északnyugati szél. Az enyheség tovább tart Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 6 —plusz 9 fok között. A Duna vízállása szombaton reggel Budapestnél 339 centiméter. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséllet 1 fok felett. VASÁRNAP, 1958. MÁRCIUS ! ☆ ☆ HÍREK Egyetlen mondat az egész. A főváros egyik legforgalmasabb pontján, a Tanács körút és a Kossuth Lajos utca sarkán, a nagy gyógyszertár falán hirdeti egy felirat, fekete alapon, ezüstszínű fémbetűkkel: ÓVJAD EGÉSZSÉGEDET, MERT MINDEN DOLGOZÓ KÉZRE SZÜKSÉG VAN. Naponta sok száz ember fordul meg itt, egy hónapban sok-sok ezer. Közülük bizonyára jó néhánynak átvillant agyon a gondolat: „Hát az én egészségem csak azért fontos az államnak, hogy dolgozni tudjak?“ Nekem, bevallom, nem ez jutott mindjárt eszembe. Egy másik felirat rémlett fel előttem, valamelyik nagyüzemben láttam pár év előtt: „Tartsd be a munkavédelmi előírásokat, mert baleseteddel kiesést okozol a termelésben!“ ... Azután a közlekedési rendőrség autójának hangszórójából gyakran hallott szavak csengtek a fülembe: „Tartsd be a közlekedés szabályait, mert egy baleset emberek százait tarthatja vissza a munkából!“ ... Az említett gyógyszertár vezetője — akivel negyedórán át hasztalan próbáltam megértetni, miért káros az a mondat a falon, miért idegen a mi eszmevilágunktól — megnyugtatott, hogy tisztában van mindennel, elvégre mintakonferencián tanulja a marxizmus—leninizmust... Elképzeltem, amint egy ilyenfajta ember szólásra jelentkezik akonferencián és szépen gördülő mondataikban kifejti, hogy a szocialista társadalom legfőbb célja az emberek anyagi és szellemi jóléte, boldogsága, s hogy ennek legfőbb eszköze a gyárban, iskolában, hivatalban és egyebütt végzett alkotó munka. De ha hirtelen megkérdeznék tőle: melyik ház a cél, s melyik az eszköz, a munkáért élünk-e, vagy a szebb, jobb életért dolgozunk — emberünknek talán elakadna a szava. ... Egyetlen mondat az egész, s mennyi elégtelen járna érte marxizmus a leninizmusból... Berényi György A Mapesti színházak mai műsora Operaházi Diótörő (üzemi előadás, délelőtt 11). A hattyúk tava (A bérlet 6. sz., 7). — Az Operaház Erkel Színháza: Trubadúr (ifjúsági előadás, délelőtt 11), Don Juan (7). — Nemzeti Színház: A titkárnő (fél 3), Az anya (7). — Katona József Színház: Pygmalion (fél 3), Tartuffe (7). — Madách Színház: Dulszka asszony erkölcse (fél 3), A Kreml toronyórája (M. K. XV-ös bérlet, 7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Egy pohár víz (fél 3) Vannak még kísértetek (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: A Néphadsereg Művészegyüttesének hangversenye (délelőtt 11) A néma levente (fél 3), Sirály (7). — József Attila Színház: Vándormadarak (3, 7). — József Attila Színház vendégjátéka a Rákosi Művek Kultúrotthonában (XXI . Csepel, Táncsics u. 22). A nagymama (7), a Rózsa Ferenc Kultúrotthonban (VI., Gorki fíasor 50) • Fanny első színdarabja (3, 7 ). — Petőfi Színház: Csilicsala csodái (délelőtt fél 11). Kard és kocka (3). Három szegény szabólegény (7). — Jókai Színház: Fenn az ernyő nincsen kar (3). Az igazgató úr neve* napja (7 . — Fővárosi Operettszínház: Szabadság, szerelem (negyed 3). Csárdáskirálynő (7) — Blaha Lujza Színház: Balkezes bajnok (3). Montmartrel Ibolya (7). — Déryné Színház (Nagymező u. 11): A szerelem komédiája (7). — Zeneakadémia: Beethoven összes szimfóniája, ifjúsági bérlet (2. sz., de. 11). Csak a szépre emlékezem . . . (fél 5 és 8). — Bartók-terem: Chansonok ... és amit mindenki énekel (4 és 8). — Csepeli Sportcsarnok: Fővárosi Tánczenekar hangversenye ‘3 óra a február 23-ra megváltott jegyek érvényesek ». — Vidám Színpad: Csak egy evőkanállal (3, 7). — Kis Színpad: Bukfenc (fél 4, fél 8) — Budapest Varieté: Fele is tréfa (2 fél 6, fél 9). — Kamara Varieté: özönvicc előtt (fél 4 , fél 9) — Állami Bábszínház: Hófehérke (délelőtt. 11), Andersen (3, 5). Pesti mesék (fél 8). — Fővárosi Nagycirkusz: Nincs előadás. .4 RÁDIÓ MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ: 4.30—6.00-ig: Népzene. — 6.00—7.59-ig: Reggeli zene. — 8.00: Hírek. — 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — 8.53: Fotoamatőrök öt perce. — 9.00: Új Zenei tújság. — 10.00: Vasárnapi versek. — Balassi Bálint versei. — 10-10: Ifjúsági műsor — 11.00: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel — 11.10: Beethoven összes szimfóniái. 1 ív. szimfónia. 2. III. szimfónia (Eroica). — Közben, kb.: 11.45: Hírek. — 12.05: A hangverseny folytatása. — 13.09: Jó munkáért — szép muzsikát. — 13.28: Hangos Naptár Szerkeszti Bokor Péter, Bonyhádi Jenő és Teknős Péter. — 14.15: A Fővárosi Népi Zenekar játszik — 15.01: Szív küldi . . — 15.45: Egy hét a külpolitikában — 16.00: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 16.50: Részletek Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című operettjéből. — 17.15: Hírek. Sport. — 17.25: Az épülő kommunizmus nagy országában 18.05: Kincses Kalendárium — 19.00: Tánczene. — Közben: Sporthírek — 19.34: Jóéissakát, gyerekek! — 20.00: Esti Híradó — 20.20: Tarka-barka. Vidám zenés műsor. — 22.00: Hírek. — 22.10: A vasárnap sportja. Toto — 22.30: A mikrofon előtt. Béres Mária — 23.04: Zenekari hangverseny. — 21.00: Hírek. — 0.10: Csárdások. PETŐFI-RÁDIÓ: 8.00: Vidám dalok. — 8.30: Református vallásos félóra — 9.00: Részletek Fali Leó operettjeiből — 9.30: Miska bácsi lemezesládája — 10.10: Szív küldi ... — 10.50: Vidám fúvósmuzsika. — 11.05: Szórakoztató zene. — 12.05: Népi zene. — 12.30: Irodalmi játék Rejtvényműsor — 13.00: Művészlemezek — 11.00: Román táncok. — 14.20: Mit láttunk a Szovjetunióban? Beszélgetés Geleji Sándor és Verő József akadémikusokkal az acélgyártás kérdéseiről. — 14.40: Madrigálok. — 15.00: Balladák, dalok, mesék palóc faluinkból — 15.43: Walter Scott—Donizetti: Lammermoori Lucia — 17.30: A fürgelábú futár. Mesejáték. — 18.10: A kamarazene gyöngyei III. César —Franck: A-dúr szonáta. — 18.15: Eseményjáték V. Belinszkij életéből. — 19.15: Nének dalai. — 20.00: Operettegyvelegek. — 20.30: A Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lap ismertetése. — 20.45: Könnyűzene — 22.05: Tánczene. A SZIKRA Lapnyomda. * * * * 'm SZABAD NÉP A Magyar Dolgozók Pártjának központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a SZABADSÁG Lapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Tel. *343—100, *142—220. Terjeszti a Posta Központi Hírlapirodája.