Népszabadság, 1958. október (16. évfolyam, 232-258. szám)
1958-10-01 / 232. szám
2 1958. október 1. szerda NÉPSZABADSÁG Sík Endre felszólalása az ENSZ közgyűlésén (Folytatás az 1. oldalról.) kormányára tekint, attól vár segítséget és általában nem is hiába. A segítséglistán ilyenek vannak, mint: Libanon elszökött miniszterelnöke, Irak volt királyi családja, Jordánia jelenlegi királya, Csang Kaj-sek, Li Szin Man és sorolhatnám a világ más tájairól megszökött politikai szélhámosok neveit is, akik, mivel alkalmasak a kihívás politikájának érvényesítésére, számíthatnak a State Department támogatására is. Ha Nagy Imre vagy Maléter Pál megszökhetett volna Magyarországról, akkor a State Department a magyar nép nyugodt élete és a közép-európai béke ellen irányuló kihívási politikájának ezek lennének a fő eszközei. A magyar bíróság ítélete nemcsak az igazságszolgáltatás érdekeinek tett eleget, hanem a nemzetközi békének is szolgálatot tett, amikor a kihívás politikájának ezeket a veszedelmes eszközeit végérvényesen eltávolította .a State Department fegyvertárából. A kihívás politikájának szótára A kihívás politikájáról a State Department ilyen nyíltan természetesen csak a szenátusi bizottság előtt beszél. A nagy nyilvánosságnak szóló megnyilatkozásokban ezt a politikát olyan jelszavakba öltözteti, amelyek bódítóan hatnak a tömegek értelmére. Ezért a kihívás politikájának megvan a maga szótára és annak szóhasználatát jól meg kell érteni, hogy reálisan lássuk a helyzetet. Az egyik jelszó a béke védelme. Arról vagyunk informálva, hogy az Egyesült Államok nagykövete Varsóban a Kínai Népköztársaság nagykövetével azért tárgyal, hogy megmentse a békét. Itt a közgyűlésen az angol és a francia külpolitika képviselői támogatásukról biztosították az Egyesült Államok kormányát a békés megoldásra irányuló erőfeszítéseiben. Hogyan kell ezt érteni a kihívás politikájának fényében? Először is arra a következetlenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy valahányszor a Szovjetunió vagy bármelyik szocialista ország részéről javaslat érkezett az Egyesült Államok kormányához arra, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket békés tárgyalások útján rendezzék, a válasz mindig az volt, hogy az Egyesült Államok csak bizonyos feltételek mellett akarja a békét. Most a távol-keleti helyzettel kapcsolatban, számítva a tömegek békevágyára, az Egyesült Államok önmagával szembeni következetlenségében a feltétel nélküli tűzszünet jelszavával lép fel. De ez a képmutatás enyhébb oldala. A súlyosabb az, hogy aki előbb rágyújtotta a házat a benne lakókra, az utána a lakókat nevezi gyújtogatóknak és velük akarja eloltatni a tüzet. Vagyis e felfogás szerint az nem békebontás, hogy Csang Kaj-sek kilenc év óta szakadatlanul támadja a kínai anyaországot, hogy hadserege jelentős részét az anyaország tőszomszédságában összpontosítja a partraszállási kísérlet nyilvánvaló szándékával, hogy Tajvan állandó kihívást jelent a Kínai Népköztársaság ellen Csang Kaj-sekkel és az ott összpontosított amerikai tengeri, légi és szárazföldi haderővel együtt. Mindez a State Department szerint nem békebontás. De az, hogy a Kínai Népköztársaság megvédi magát és végérvényesen megszünteti a támadás veszélyét saját területén •a békebontás. Ilyen jogon a betörő is érvelhetne a szabadság és a békés élet jelszavával, ha tettenérik és le akarják tartóztatni. A másik jelszó a biztonság. A kihívás politikája a biztonság szép jelszava alatt nem a néptömegek biztonságát, hanem a gyarmatosító hatalmak gyarmaturalmának és az ezzel szövetkező reakciós klikkeknek a biztonságát érti. Mind Mr. Dulles, mind Mr. Selwyn Lloyd alarmírozni igyekezett a közgyűlést azzal a bejelentéssel, hogy egyes arab rádióadások veszélyeztetik a Közép-Kelet biztonságát. Az angol külügyminiszter idézett is ilyen rádióadásból, majd a biztonság érdekében nemzetközi ellenőrzést követelt. A kihívás politikája szempontjából az ilyen rádióadások addig veszélyeztetik a biztonságot, amíg az adások a gyarmati politika uralkodó klikkjei ellen szólnak. Viszont szabad folyást kell adni, sőt a State Department támogatását kell biztosítani az olyan rádióadások számára, amelyek a néptömegek biztonságát veszélyeztetik. Az arab rádióadások az arab népek szabadságmozgalmára buzdítanak és az arab nacionalizmus ellenségeit támadják. Felhívom azonban a figyelmet az Amerika Hangja, a BBC, a Szabad Európa és a Szabad Kína hangja adásaira. Adatokat tudunk nyújtani — részben az ellenforradalomról és Nagy Imréről kiadott új Fehér Könyvben hoztunk nyilvánosságra néhányat belőlük — arról, hogy az Amerika Hangja, a BBC és a Szabad Európa az ellenforradalom alatt és után egymással versengve uszította a magyar bányászokat a bányák vízzel való elárasztására, felrobbantására, útmutatásokat adott merényletek elkövetésére és így tovább. Ez az uszítás ma sem szűnt meg. A kihívás politikájának további jelszava az igazságosság. Amikor nem a mostani távol-keleti fegyveres események megszüntetéséről van szó, hanem más vitás kérdések rendezéséről, akkor a State Department a béke szó mellé mindig kínos gondossággal teszi oda a másikat: igazságos. A kihívás politikája az igazságosság védelmének látszatával lép fel. Ismét mit mutatnak a tények? Ha Jordánia Husszein királya diktatórikus intézkedéseket tesz és tömegével küldi koncentrációs táborokba az arab nacionalizmus hőseit, akkor ezt az amerikai politika és propaganda az igazság győzelmeként ünnepli. De ha az Iraki Köztársaság rendes bírói úton felelősségre vonja a nép árulóit, a népáruló királyi család politikai ügynökeit, akkor az amerikai külpolitika és propaganda felháborodottan igyekszik beavatkozni az eljárásokba és védelmet nyújtani a bűnösöknek. Az, amerikai agressziók „igazságossága" Ha az arab országok az egység, a szövetség és az együttműködés különböző formáit keresik egymással, akkor ezt aknamunkának bélyegzik a State Department külpolitikájában és az egységbontásra irányuló törekvéseket tekintik igazságos külpolitikának. Mivel a napokban Mr. Lodge a történelemre hívta fel figyelmünket annak igazolására, hogy az amerikai külpolitikát sohasem vezették önző szándékok, hanem mindig az igazság védelme vezette, azért én most emlékezetbe szeretnék idézni néhány távolabbi és közelebbi történeti tényt. Vajon milyen igazságosság tükröződött az 1898. évi amerikai—spanyol háborúban, amikor Cuba, Portorico és a Fülöp-szigetek amerikai gyarmattá lett? Nem vett-e részt 1900-ban az Amerikai Egyesült Államok abban az expedíciós különítményben, amely a gyarmatosítók elleni kínai népfelkelést elfojtotta? Milyen igazság vezette 1903-ban az Egyesült Államokat Panama ellen? Ugyanezt lehetne kérdezni az 1910-ben Nicaragua ellen folytatott akcióival kapcsolatban. Lodge úr elfelejtette talán a Szovjetunió elleni 1918-as amerikai intervenciót? Milyen igazságnak nevezhető, hogy a második világháború alatt az Egyesült Államok Grönlandban és Izlandban támaszpontokat létesített azzal az ígérettel, hogy a háború végén megszünteti azokat, ígéretét azonban nem tartotta meg. Milyen igazság igazolja a második világháború utáni amerikai kalandokat Kínában, a Fülöp-szigeteken? Kik voltak az első idegen katonák, akik Koreában harcba szálltak? Amerikaiak. És kik lesznek az utolsók, akik Koreát elhagyják? Amerikaiak. Idézzük emlékezetbe Amerika szerepét az 1954-es guatemalai eseményekben. Talán az amerikai történelemnek ezek a lapjai hiányoznak Lodge úr történelemkönyvéből? Ami pedig a jelenkori történelmet illeti, joggal írja az XJ. S. News & World Report, hogy aki az ún. szabad világ térképének bármelyik pontját megérinti, az Egyesült Államok valamelyik támaszpontját érinti. Negyvenkilenc országban 950 támaszpontból álló hálózaton legalább másfélmillió katona tartózkodik Amerika határain kívül. Ha valaki ezt az erő jelének tartja, annak csupán azt mondhatom, hogy ez éppen a gyengeség jele, mert az igazság nem szorul ilyen jellegű védelemre. A népek igazsága pedig úgyis előbb-utóbb felszámolja ezeket a támaszpontokat. Ennek hatalmas jelei mutatkoznak már a Közép-Keleten is, éppen Libanonban is és még inkább a Távol-Keleten. (A beszéd második részét a Népszabadság holnapi számában közöljük.) Több mint 70 000 holdon vetették el az őszieket Somogyban A múlt héten lehullott eső után Somogy megyében is meggyorsultak a mezei munkák. A kapások betakarításán kívül nagy területeken földbe kerül a jövő évi kenyérnekvaló. A megye termelőszövetkezeteiben és egyéni gazdaságaiban az őszi árpa 90 százalékát és 10 000 holdon a búzát is elvetették. Somogyban eddig több mint 70 000 holdon vetettek őszi kalászosokat, s a jól előkészített mag-1 ágyban már zöldell az őszi árpa és a rozs, sőt, helyenként a búza is kikelt. (MTI) 1 Életútját a dolgozók felemelkedéséért folytatott harc jellemezte Koszorúzás Szabó Ervin síremlékénél Szabó Ervin, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége, a róla elnevezett könyvtár alapítója halálának negyvenedik évfordulója alkalmából kedden koszorúzási ünnepség volt a Farkasréti temetőben. A síremlék előtt — ahol munkásőrök álltak díszőrséget — Földes László, a belügyminiszter első helyettese, az MSZMP Központi Bizottságának tagja mondott beszédet Bevezetőben hangoztatta, hogy Szabó Ervin neve és alakja öszszeforrott a század elejei magyar munkásmozgalom legdicsőbb fejezeteivel. Szabó Ervin munkássága és tanításai elevenen hatnak korunk forradalmi mozgalmára. Életútját kora ifjúságától kezdve egészen haláláig, a magyar dolgozó nép felemelkedéséért vívott harc jellemezte. Az utókor sohasem felejti el Szabó Ervin nagy jelentőségű szerepét, a marxizmus klasszikusainak, Marx és Engels műveinek magyarra fordításában és a baloldali szocialisták szervezésében. Bátran elmondhatjuk, hogy a marxista ideológiának ő volt az első hazai terjesztője, s ő volt a halála után megalakult kommunista párt első vezetőinek nevelője és tanítója. Bár nem érte meg a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulását, mégis őt tekinthetjük a magyar kommunista mozgalom egyik előharcosának és a győztes magyar proletárforradalmak előfutárának. Nevéhez fűződik a mai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megalapítása és a magyar népkönyvtári mozgalom elindítása. Jelentős szerepe van abban, hogy népünk valóban olvasó nép lett. Emléke örökké él szívünkben, s elismeréssel hajtjuk meg pártunk Központi Bizottsága és a Budapesti Pártbizottság nevében a hála zászlaját. A beszéd után az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében Szerényi Sándor, a Központi Bizottság tudományos és kulturális osztályának helyettes vezetője és Kreszán hajós, a Ganz Vagon- és Gépgyár pártbizottságának titkára helyeztek koszorút a síremlékre. A Budapesti Pártbizottság képviseletében Földes László és Cservenka Ferencné koszorúzott. Ugyancsak koszorúkat helyeztek el a síremlékre a Művelődésügyi Minisztérium, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Országos Pedagógiai Könyvtár, a SZOT, a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a fővárosi tanács, a kerületi pártbizottságok, a különböző intézmények, egyetemek, az üzemek és számos könyvtár képviselői. (MTI) Neves szovjet és koreai vendégek érkeztek Budapestre Kedden, a menetrendszerű TU– 104-es repülőgéppel több kiváló szovjet és koreai tudós és művész érkezett hazánkba. Vendégeink között van V. I. Avgyijev professzor, a moszkvai egyetem ókori történeti tanszékének vezetője, a nagyhírű egyiptológus, aki a Tudományos Akadémia klasszikafilológiai konferenciájára jött hazánkba. A magyar—koreai kulturális egyezmény alapján hatheti tartózkodásra Budapestre jött Li Zong An zeneszerző, Kim Szun Szok író és Kan Ho műtörténész. A Bartók-fesztiválra érkezett Budapestre Nyikolaj Anoszov, a moszkvai Nagy Színház karmestere. „A dédapám is hajós volt, a fiam is az...” Bizony, mi 120 éve a Dunát járjuk — ezzel kezdi a beszélgetést Plánk Antal, a Gheorghiu-Dej Hajógyár révkapitánya. — Hajóskapitány volt az apám, a nagyapám, a dédapám —s az a fiam is. Váltjuk egymást ezen a piszkosszürkés színű és mégis olyan szép folyón... Igen. Mire az egyik Piánk elernyedő, öreg keze lecsúszik a parancsnoki híd karfájára, addigra már ott áll ifjú, acélos erővel a fia. Mert lehet szeretni a Dunát, lehet szeretni a hajózást. Erről beszél Piánk Antal, de ezt olvasni ki szeme villanásából, járásából, arca nekipirulásából — egész lényéből. Tizenhét esztendős volt, mikor először került hajóra, s 26 éves korában, 1927-ben már— kapitány. Szolgált magyar, szovjet, jugoszláv, holland, osztrák,svájci hajón, bejárta az Adriát, egész hajózható hosszában a Dunát, Drávát, Szávát, Tiszát. Volt életveszélyben egy gyenge, csak 400 lóerős vontatóval, nagy ködben agyorssodrú sztenkai csatornánál i— rábízva több mint 30 ember élete s hat uszály. Csak lélekjelenléte, határozottsága mentette meg a biztos pusztulástól. Küzdött viharral az Adrián és vittea Gheorghiu-Dej Hajógyárból a Szovjetunió rendelésére épített tengerjáró hajókat Ogyesszába... Szép, mozgalmas élet. S ha megkérdezik, ma is azt mondogatja: ha még egyszer kezdeném, fajból csak így csinálnám. Most a gyár újonnan elkészült hajóinak, úszódaruinak állópróbáit, futópróbáit irányítja. S neveli a fiatalokat — vagy 25—30 ima a keze alatt. Ahogy mondja, a szakma, a hajózás szeretetét, a helytállást, a becsületet, a sokszor bizony nehéz szolgálat által megkövetelt önmegtagadást igyekszik elplántálni, elmélyíteni bennük. S a fegyelmet. Mert vallja: „Fegyelem nélkül nem hajós a hajós’’... Csupa szeretet a hangja, amint újságolja: „fiai” közül már vagy hatan sikerrel tették le a hajóvezetői s hatan a hajógépészi vizsgát. Húsz éve szakszervezeti tag, de különösebb mozgalmi múlttal, vezetői tevékenységgel nem dicsekedhet. „Életem javát a hajón töltöttem mondja —, s nem nagyon politizáltam. Most azért valahogy más már a helyzet... Látom azt a korábban elképzelhetetlen ütemű fejlődést, amit a hajózásban, hajógyártásban a felszabadulás óta elért ez az ország. S azt is látom, hogy most megbecsülik az embert, a végzett munka dönti el az egyes ember értékét. Nem kell már félnem a két-három év múlva rámköszöntő nyugdíjazástól sem ... S ez a jóirányú változás engem is meggondolkoztatott, megmutatta, hol a helyem.” Lassan elúszik az élet java a szürkülő hajú hajós mellől... De azért becsülettel, sokszor a fiatalokat is megszégyenítő lendülettel végzi napi munkáját a hajógyárban. Utána el-elmegy színházba, moziba, keresi, veszi a hajóséletről szóló re-igényeket, könyveket. Vagy horgászni indul, s tán nem is a halakért, hanem csak a Du*náért ül órákat a víz partján ... Esténként meg a Duna melletti lakása (mert hol is lakhatna máshol?) ablakából nézi a csillagok tükörképét emlékeivel együtt tovaringató kedves vizet, az egész életén végigfolyó Dunát. S mióta Izmailban egy szovjet tengerésznő egyenruháján másodkapitányi rangjelzést látott ,A még pályaválasztás előtt álló lávnga sorsa felől is nyugodt. Szálkai Sándor