Népszabadság, 1959. július (17. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-10 / 160. szám
8 NÉPSZABAZSÁG 1959. július 10. péntek EMLÉKSOROK Reviczkyről, Komjáthyról Hetven éve halt meg —szegényen, fiatalon, az Üllői úti klinikán, szívén annyi visszfénynyel, amennyit egyetlen déli tavasz, az arcai, s egyetlen szerelem, a Jászai Marié adhatott — a fényes nevű, svihák fél-arisztokrata „törvénytelen”, alig vállalt, büszke, beteg és koldus gyereke, Reviczky Gyula. S tavaly szinte észrevétlen múlt el centenáriuma a napnak, melyen megszületett — hogy meghaljon szegényen, fiatalon, a budai Vöröskereszt ágyán, első könyvével ravatalán— a literátus nógrádi dzsentri értelmiségi proletárrá emelkedett és nyomorodott, „istenülésig” egzaltált gyereke, Komjáthy Jenő. Ők ketten, e tragikus két barát, vagyis ők négyen, Vajda Jánossal és Kiss Józseffel, a Petőfiék és Adyék közt eltelt várakozási idő nagy költészete — azaz ami abban megérintette a nagyság határait. A pálya elejét Vajda még Petőfivel autóját Kiss már Adyval futja egy időben. Vajda még megőrzi, egyedül őrzi meg százada első felének elárult, leghaladóbb hazai eszmevilágát, a márciusit, a Knyáz Potemkin Kiss Józsefe innen lép tovább, mikor már a második félszázad s a következő század leghaladóbb eszmevilágának közelébe ér. Reviczky és Komjáthy nemcsak életkorban, mindenestül közbül áll. Se még, se már, a Világos utáni évtizedben születnek s nem érik meg a XX. századot. Születnek forradalom után s meghalnak forradalmak előtt, nincs mit forradalmi élményként megőrizniük, nincs mihez forradalmi valóságként kapcsolódniok; már-már lebegnek, a stafétabotot mintha fantomkezektől vennék át s fantomkezekbe adnák, öntudatlan. Zseniális mindkettő, de alaktalanul, ha a produkciót nézzük, Vajda komor géniusza, de még a Kiss József művészi ereje is felülmarad. Komjáthy utáni tirádáinak lélegzetvétele már-már a Vörösmartyé; a költői fenség világirodalmi fokára mégis Vajda, a Harminc év után, s A vaáli erdőben távolodó s a Húsz év múlva elpihent égzengésének Vajda Jánosa emelkedik. A Heine-fordító, Novalisra visszhangzó Reviczkyt németes kultúrája s minden hajlama az érzelmesség, a méla dal, a Lied felé vonja; remekműve mégis egy égig ívelő tiráda, a Pán halála, s az érzelmesség teljes hangszerelésű művészetét a Tüzek, a Lied hazai tökélyét pedig az Ó, mert oly későn Kiss Józsefe produkálja a műremek fokán. Ez az a megcsalt nemzedék, mely eszmélkedvén, a forradalmak után színbeverődött Európa általános kompromisszumának — nálunk a kiegyezésnek — eszmény nélküli úri-polgári világával találja magát szemközt. A művelt ifjúság lázong, a belőle alakuló irodalmi ellenzék — közte Reviczky és Komjáthy, mindkettő deklasszált úr, koldus értelmiségi — az apákat bünteti. Komjáthy Arannyal, Reviczky Jókaival s mindkettő Gyulaival áll kibékíthetetlenül szemben, remegő lábszárral, de vitézül. A lábszár a jogos respektustól remeg, a vitézi indulat a kiegyezési kor irodalmi hivatalosságának szól. Csakhogy tragikus szembekötősdi ez. Az ifjak hadakozásának világos hadicélja nincs. A munkásmozgalom nálunk még kezdetleges, kapcsolatuk vele nincs, álláspontjuk ide-odaködlik a kor európai filozófiáinak vulkanikus szírtjei közt, s csak annyiban progresszív, hogy állott belvizeinkről tengerekre merészkedik, ha kétes, ha vulkáni szirteket fellökő s elnyelő tengerekre is — s az öregekben a leghevesebben épp azt támadják, ami bennük, eltorzulva bár, a legértékesebb, progresszív hagyaték, reformkori ifjúságuk felvilágosult racionalizmusát. Mert hisz’ amiben ezek az öregek felnőttek, amiért férfiként harcoltak a század derekán, abban ők — a felvilágosodásból eredő liberalizmusban Deák, a népi nemzeti irányban s annak Rő kezdeti költői realizmusában Arany és Gyulai, a romantikában Jókai —, abban az öregek még váltig jóhiszeműen látják a haladás netovábbját, tekintet nélkül a fejleményekre, saját kompromisszumaikra, mindarra, amiben mindez megrekedt, minden eszménye „Európa tavaszának”, mely elfogyott. Hosszú távra ezek maradnak pedig érvényesek, termékenyek. Ám a megcsalt ifjak alacsonynak találják az eszméket, mivel alacsonynak tapasztalták az állapotot, melynek neve hivatalosan megvalósulás. Az öregek nem vallják be maguknak sem — érezni is csak Arany érzi (s ez az érzés dramatizálja naggyá kései költészetét) —, hogy osztályérdekeik elalkudtatták velük, hogy nem képviselik többé a progressziót. Csakhogy az ifjak sem tudják, hogy egyelőre nem képviselik ők sem — vagy ha igen, csak a magatartásban, mely valamit határozottan elvet s helyébe valami mást akar, ha nem is tudja, mit. Nem tudják, hogy amit elvetnek, az épp a progresszió, s amik felé jogos csalatkozásban mjért tapogatóznak, csak Európa-szerte modernizált misztikák. Ebből a helyzetből ered minden tragikumuk, művészi tragikumuk is. Száz zsákutcából is visszaszaladván, így menekülnek abba az álomlírába is, mely Reviczky és Komjáthy legjellegzetesebb, legnagyobb hatású s álomlebegésben olykor döbbenetes dolgokra ráhibázó költészete, s amely Adynak is átadja majd motívumait. Amint Adynak adják át motívumaikat Reviczky más érzései is, kevésbé értékesen az ifjú Adynak a Reviczky-féle Perdita-ciklus motívumait, nagyszerűen A Hortobágy poétája hatalmas Adyjának az akkori magyar „ugar-érzés”, a Reviczky-féle Pálma a Hortobágyon halhatatlanná lett motívumát. Ezt a hidat verték a jövő felé. Reviczky és Komjáthy műhelyében roppant szellemi előkészület folyik: két életre elegendő esszétervet őriznek vázlataik. Pogány kísértésektől hánytorgatva bár a két ifjú a katolikus misztikával sosem készül el Álomvilágát közben Reviczky a Turgenyevével mossa egybe, prózáján Goncsarov visszfénye rezeg, dosztojevszkijánus misztikája indítja nem egy megrendítő verssorára. Schopenhauer bölcselete úgy csap össze fölötte, mint az örvény. Komjáthy az „isten-ittas” régi óriással, Spinozával telik el, de belőle csak pátoszát viszi tovább, ami „istenüléssé” és „Illés tüzes szekerévé” lesz az ő ajkán, ahonnan — Komlós Aladár mutatott rá szépen — lógott az Adyéra röppen. Törvényszerű is, hogy e pátosz, tartalmat váltva, Nietzschéhez ragadja. (Holta után viszont Komjáthyra esküsznek magyar tolsztojánusok is.) Kézirata prózai fogalmazványaiból olykor a nietzschei Zarathustra megejtő hangja zúg, sőt modora hallik. (Juhász Gyula érzelmi szocializmusa majd Komjáthy- és Nietzsche-kultusszal keveredik.) Nem tudni még, hogy szörnyű téziseit épp Nietzschéből majd a fasizmus vonja le. A század második felének polgári Európája fölött egyelőre eszmék szélvésze zúg. Benne egy immár hanyatló polgárság, mind kevésbé jóhiszeműen, a maga egykori forradalmi romantikáját véli továbbzúgatni; érzelmi életét nem tudja még oly gyorsan barikádról bankbetétre átállítani, mint politikáját: hiányérzete van, s a kizsákmányoláshoz is, melyre berendezkedett, bölcseleti jogcímet keres. Igénye kielégülni vél abban a Nietzschében, akinek elégedetlensége az ember ellen fordul s a felsőbbrendű ember jogait hirdeti. A két ifjú magyar költő nem veszi észre, hogy a hajdani progresszív polgári romantika két legnagyobb mestere, Heine és Victor Hugó másképp fejlesztette a maga romantikáját tovább, hogy zászlaját az elhanyatló polgárság egykori barikádjairól máris munkásbarikádok közelébe plántálta át. Az ő alaktalan romantikájuk tétován, vadul verdes tovább. Mert arról aztán végképp nem volt fogalmuk, hogy elégedetlennek Engels is elégedetlen — csakhogy az ő elégedetlensége nem az ember, hanem a társadalom ellen fordul, s nem a felsőbbrendű ember, hanem a felsőbbrendű társadalom jogait s eljövetelét hirdeti. Hogy ha Nietzsche szerint az ember az, akin túl kell lépni, mert a „felsőbbrendű emberhez” képest csak | „nevetség és fájdalmas szégyen” — hogy ugyanakkor Engels szerint az emberiség az, amely még csak előtörténetét éli, ahonnét igazi történelmébe kell emelkednie. Most hetven éve Reviczky harmincnégy, pár év múlva Komjáthy harminchét éves korában halt meg; a Dreyfus-ügy kipattanását sem érték már meg. Halottak ők, mire a helyzet kitisztul, mire a polgárság „észbekap”, s annak a racionalizmusnak, melyet az ő misztikájuk a kiegyezés nemzedékében kárhoztatott, még maradványait is sietve veti le, hogy talpig s egyre vadabb misztikákba bújjék. Franciaországban az ő alig-ifjabb kortársaik — s misztikájuk nem egy pontján is társaik —, a Barrések, Maurrasok, majd Claudelek ekkor fordulnak végzetes irányba. Tudománytalan-e megkérdezni, mivé fejlődtek volna ők? Nem hiszem, s annál kevésbé, mert a kínálkozó válasz nem is vigasztalan. Nálunk a helyzet is más volt; a parlagibb, a félfeudális, úri Magyarország nem is avatta volna őket Maurrasaivá s Claudeljeivé. Pekár Gyulából, noha ifjú korában Reviczky zseniális barátjához, a mindössze harmincegy évet élt Justh Zsigmondhoz csatlakozott, törvényszerűen lett prefasiszta mégis: épp mert csak Pekár, egy elmaradottabb társadalmi állapot Pekárja volt, azonkívül pedig tehetségtelen is (márpedig nálunk a minőségi kérdésen is megfordult az ügy; nálunk, parlagibb állapotainkban a minőség maga is üldözendő volt, tehát opponált). Itt, ahol egészen 1919-ig még Babitsot, a magyar Claudelt, a franciánál sokkal különb Claudelt is a progresszió táborában tartotta a hazai polgári forradalmat (a rég lezajlott francia júliusinak megfelelő magyar októberit) megelőző társadalmi állapot s annak alacsonyságával szemben a nagyság oppozíciója, a nagy lírikusé — itt Reviczkyben s Komjáthyban is nyilvánvalóan a változtatás vágya győzte volna le a misztikát. Az volt bennük az uralkodó — az telt volna el hát férfikorukban méltó tartalommal is. Hisz’ az alacsony állapot megmaradt — s ők azt ítélték pusztulandónak, ha nem is tudták, helyébe mit építsenek. A mit pusztulandónak ítéltek, el is pusztult az csakhamar; megérték volna, ha kilencven, ha nyolcvanhét évet adatik élniök. S szép elődjét a valóság az alaktalan álomban is méltán vállalja el. Rónai Mihály András Lengyel grafikusművésznő műveinek kiállítása a Lengyel Olvasóteremben A budapesti Lengyel Olvasóterem gazdag kiállítás-sorozatából kiemelkedik a legújabb tárlat, amely Halina Chrostowska grafikusművésznő több művét mutatja be az érdeklődőknek. Megnyitásának 75. évfordulójára készül az Állami Operaház Az Állami Operaházban a nyáron sem szünetel a munka. A szabadtéren színre kerülő operákat és táncjátékokat próbálják a Margitszigeten és az Operaház épületében, a balettművészek a szeptemberi bukaresti vendégszereplésre készülnek, s már régebben próbálják a Haydn-fesztivál műsorára tűzött Aki hűtlen, póruljár című operát. Ez utóbbi művet, vagyis annak kéziratát néhány évvel ezelőtt Vécsey Jenő fedezte fel, s alkalmazta mai színpadra. Az opera rendezője Huszár Klára. A Haydn-művet néhányszor előadják az Operaház színpadán, majd az Ódry Színpadon ezzel kezdik meg a kamaraopera-előadások sorát. Ősszel lesz az Operaház megnyitásának 75. évfordulója. Készül már a kiállítás, amelynek anyagát állami szervek és magángyűjtők, valamint az Operaház tulajdonában levő emléktárgyakból állítják össze. A kiállítást az Operaház nagy lépcsőcsarnokában, első emeleti teraszain, oldalfolyosóin és a Székely Bertalan-teremben tárják a látogatók elé. Gazdag képanyaggal album jelenik meg, amely röviden ismerteti a múltat, s legérdekesebb része, a dokumentáció felsorolja, melyik szerző melyik művét mikor és hányszor játszották. Képek mutatják be a legnevesebb művészeket, valamint a jelentősebb díszleteket, ismerteti az album az Operaház mai tagságát, munkáját. A képek egy része színes lesz. Szeptember 27-től kezdődően ünnepi előadássorozatot rendez az Operaház, amelynek előkészületei a nyár második felében kezdődnek. Bemutatja repertoárjának kiemelkedő darabjait, amelyek egyúttal áttekintést adnak az elmúlt hét és fél évtizedről. Az ünnepi sorozatot Erkel Bánk bánjának előadásával kezdik, majd a továbbiakban — október 4-ig — a Turandotot, a Don Carlost, az Anyegint, a Székelyfonót, a Csongor és Tündét, a Don Juant, a Walkürt és végül Bartók Béla három színpadi művét, A kékszám kállú herceg várát, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint játsszák. Mi idén kilenc játékfilmet készítenek népünk msi életéről Az idén — előreláthatólag — tizenöt játékfilm készül hazánkban, kilenc napjainkból meríti témáját és hat a munkásemberek életét ábrázolja. Ez az úgyszólván ugrásszerű változás elsősorban a fiatal művészek érdeme. Fiatal írók, rendezők, akikben még frissen élnek a családban, a munkásismerősök között összegyűjtött élmények, bátran nekivágtak egyegy jellemző történet feldolgozásának. Moldova György és Gantner János például arról írt filmet, milyen hatalmas erőt jelent a közösség, az összefogás. A történet sofőrökről szól, akik segítenek bajbajutott társukon. Munkások, élő alakok szerepelnek a filmben, olyanok, mint sok-sok társuk az üzemben. Hegedűs Zoltán szövőgyári munkáslányok hétvégéjéről írt forgatókönyvet. Szombattól hétfőig játszódik a sokszínű történet, mulattató fordulatokkal. Az író és a film állást foglal a régi és a mai erkölcsi normák, nézetek harcában, s az idősebb és a felnövekvő ifjú nemzedék összeütközéseiben. Markos Miklós és Palásti György forgatókönyve egy kamaszlányról szól, aki együtt nőtt fel Sztálinvárossal, a vasművel, s akit munkásemberek, nehézkezű, kevésszavú martinászok neveltek emberré. A Máriássy-házaspár az Álmatlan évek második részének megfilmesítésére készül. Ez a történet is már napjainkban játszódnék Csepelen. (MTI) Gothwaldovba utazott a Vasas Központi Művészegyüttes A gottwaldovi szimfonikus zenekar a Vasas Művészegyüttes vendégeként nemrégiben Magyarországon járt. A látogatást most viszonozza a Vasas Művészegyüttes. Az ének-, zene- és tánckar csütörtökön délután négy autóbusszal utazott el Csehszlovákiába. Vendéglátóiknál Gottwaldovban pénteken este mutatják be műsorukat. Vasárnap pedig Lunacsovicében vendégszerepelnek. Műsorukon több ismert szám (köztük a Bajusz című táncjáték, a Régi magyar táncok, a Forradalmi Kórus, a Borisz Godunov című operából. András Béla kórusfeldolgozásai mellett új művek is szerepelnek, cseh dalok és táncok. A 160 tagú együttes három napot tölt vendéglátóinál. Somló István a Magyar Néphadsereg Színházának új igazgatója A Magyar Néphadsereg Színházában csütörtökön évadzáró társulati ülést tartottak. Az ülésen Goda Gábor igazgató értékelte a színház elmúlt évi munkáját, majd bejelentette, hogy — tekintettel egészségi állapotára — nem tudja tovább ellátni az igazgatói teendőket. Ezután Meruk Vilmos, a Művelődésügyi Minisztérium színházi és zenei főigazgatóságának vezetője mondott beszédet, megköszönte Goda Gábornak eredményes munkásságát, majd beiktatta hivatalába a színház új igazgatóját, Somló Istvánt, a Nemzeti Színház tagját. A Magyar Néphadsereg Színháza július 12-én, vasárnap zárja kapuit. A jövő évad első társulati ülését augusztus 24-én tartják. A színház szeptember 5-én Mesterházi Lajos Pesti emberek című drámájának előadásával kezdi az új évadot. A társulat tagjai közül Ajtay Andor a Petőfi Színházhoz, Bitskey Tibor a Nemzeti Színházhoz szerződött. Az új évadban a Néphadsereg Színházához kerülő művészek szerződtetéséről most tárgyalnak. (MTI) Budapestre érkezett Eugcn Jebeleanu és Florica Cordescu A Kulturális Kapcsolatok Intézete vendégeként csütörtökön Budapestre érkezett Eugen Jebeleanu Állami-díjas román költő és felesége, Florica Cordescu festőművésznő. A neves román költő Petőfi, Ady és József Attila verseinek kiváló tolmácsolója, aki a két nép barátságát szolgáló tevékenységéért mostani látogatása idején veszi majd át a magyar Pen Club emlékérmét, míg feleségének, Florica Cordescunak szombaton nyílik kiállítása a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. A vendégek fogadására megjelent a Ferihegyi repülőtéren Rózsa Irén, a KKI főtitkára, Bölöni György, az Irodalmi Tanács elnöke, valamint Vasile Moldovan, a budapesti román nagykövetség kulturális tanácsosa. (MTI) ÁLLATKERTI SZABADTÉRI SZÍNPAD Bemutató előadás július 11-én, szombat este fél 9 SZIGET ELSEJÉRE KIAPP Zenés vígjáték 3 felvonásban. Főszereplők: SENNYEY VERA TÁBORI NÓRA SINKOVITS IMRE BESZTERCEI PÁL VÁRADI HÉDI ÁCS MARIETTA MÁNYAI LAJOS BASILIDES ZOLTÁN RÁDIÓ ESZTRÁDZENEKAR