Népszabadság, 1960. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-07 / 32. szám
12 Megjelent a Népszabadság Termelőszövetkezeti Tanácsadója Termelőszövetkezeti mozgalmunk idei nagyarányú fejlődése szükségessé tette a Népszabadság Termelőszövetkezeti Tanácsadója harmadik füzetének kiadását. Az új tanácsadó ismerteti a szövetkezeteknek, különösen a most alakult új termelőszövetkezeteknek nélkülözhetetlen tudnivalókat. Hasznos útmutatást ad a közös gazdálkodás kialakításával kapcsolatos problémák megoldásaújságárusoknál, hoz. Ismerteti a termelőszövetkezeteket, a szövetkezeti tagokat érdeklő törvényeket, legújabb rendelkezéseket. Több mint száz kérdésre ad részletes választ. Az előszót Losonczi Pál földművelésügyi miniszter írta. Az új termelőszövetkezeti tanácsadó 48 oldalon jelent meg. Ára 1 forint 50 fillér. Kapható az Új fürdőlétesítményt kapott Harkány Szombaton a Baranya megyei Tanács és a megye idegenforgalmi hivatala rendezésében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a harkányi strandfürdőhöz épített téli pihenőhelyiséget és az azt szabadtéri medencével összekötő folyosót. Harkány fejlesztésére az utóbbi két esztendőben csaknem másfélmillió forintot költöttek és további egymilliót a fürdőhely vendéglátóiparának fejlesztésére. 1959- ben mintegy 400 000 vendége volt Harkánynak, s a gyógyvizéről híres fürdőhely látogatóinak száma évről évre nő. A Tisza százhetvennyolc kilométeres szakaszon befagyott A Balatonon már 25 centiméteres a jég, a Duna erősen zajlik A második hideghullám hatására folyóink nagy része befagyott. A Dunán is erősödött a zajlás. A vízjelző szolgálat szombati jelentése szerint Pozsonytól Budapestig átlagosan a vízfelület felét fedik jégtáblák, míg az alsó szakaszon Dunaföldvárig már 80 százalékos a zajlás. A Tiszán 178 kilométeres szakaszon megakadtak a zajló jégtáblák, és összefüggő jégpáncél keletkezett. Vásárosnaménytól egészen a jugoszláv határig 5—10 kilométeres szakaszokon úgynevezett jéghidak alakultak ki. A többi részen rendkívül erősen zajlik a jég. A Rába már végig befagyott, a Dráván pedig erős a zajlás. Állóvizeinket kivétel nélkül jégpáncél borítja, a Balatonon két nap alatt 10 centimétert vastagodott a jég, a Velencei-tavon 18 centiméteres a jégréteg. A vízjelző szolgálat szakemberei szerint a Duna magyarországi szakaszán összefüggő jégréteg csak akkor alakul ki, ha az alsó szakaszon valahol megakad a jég. Jelenleg Budapesttől felfelé egyáltalán nem lehet hajózni az erős jégzajlás miatt. Komárom és Budapest között szombaton és vasárnap futnak be a téli kikötőkbe a hajók, csupán Komárom és Linz között szállít egynéhány uszály és teherhajó árut és olajat. Ha a hideg időjárás tovább tart, a Dunán hétfőn végig beszüntetik a teherhajózást. (MTI) A 16 éves Bea mosolyog. Tizenhat év óta ezekben a napokban mosolyog először. Sőt, kacag felszabadultan, hogy „mégis szép az élet, úanak jó emberek ...” Aztán elérzékenyül, szétmaszatolja az arcán a könnyeket, amikor a jelenről beszél. A bírósági tárgyalóteremben láttam először, amikor szüleit súlyos börtönbüntetésre ítélték. A lány közömbösen hallgatta végig a tárgyalást, szeme sem rebbent, amikor „édes” szülei fölött kimondták az ítéletet. Talán csak egy kicsit jobban megszorította Kardos Sándornénak, a vállalati személyzetisnek a karját. Mellette állt az egész tárgyalás alatt. Bea lánytestvérei szintén érzéketlenül fogadták szüleik elítéltetését. S nem csodálkoztam ezen a közömbösségen: gyermek és szülő elrettentő kapcsolata tárult fel a tárgyaláson. Bea most itt ül a szerkesztőségi szobában, és beszél. Anyja az első házasságából két lányt hozott magával, amikor hozzáment jelenlegi férjéhez. Ezután született a másik három. Mind lány. A legidősebb ma 28 éves, a legfiatalabb, Bea, 16 éves. — Egy él rendes életet közülük — mondja Bea. — A többi? A vak is látja, hogy kik, mik... Az első jelenség, amire Bea az életből visszaemlékszik: apja holtrészegen beesett az ajtón. A kislány négyéves lehetett ekkor. Ridegnek, idegennek érezte az otthont, szülei ütötték-verték. Folyton csak ezt hallotta: mikor hozol már pénzt haza? Elmesélte a szomszéd ház egyik lakójának, hogy neki pénzt kell hazavinnie, mert csak akkor kap enni. A szomszéd megkönyörült rajta. Ismerősei révén bejuttatta a Madách Színházhoz gyermekszínésznek. Tehetségesnek találták, szerepelt és pénzt kapott. A szülők elvették tőle: minden fillér az italra kellett. Mert nemcsak a kétszeri börtönt járt apa ivott, hanem az anya is ... Otthon nem kapott jó, nevelő szót, de a színházban megpróbálták formálni a kislány jellemét. S bár Bea szót sem ejtett az otthon történtekről, a színházban észrevették, hogy a gyerek rettentő körülmények között élhet. Nemegyszer véres volt az arca, sebes a karja, amikor próbára, előadásra ment. Második általánosba járt, amikor ez a pénzforrás is megszűnt. Az anya új lehetőségek után nézett leányának. Először a kocsmákba hurcolta, hátha össze tud a gyerek koldulni valamit. Aztán eladta egy idős fényképésznek. Bea még most is remeg, amikor visszagondol ezekre a hónapokra. — El kellett hozzá mennem, mert a szüleim azt mondták, hogy csak ott kapok enni. Előfordult, hogy szüleink hetekre eltűntek hazulról és mi éheztünk. De amikor otthon voltak, akkor sem adtak enni. A fényképész adott. Néhány nap alatt egészen megszoktam és szívesen mentem hozzá. Aztán egyszer csak elkezdett simogatni... Nem tudtam miért teszi, de nagyon megijedtem ... Bea elájult. Estére lázas lett. A részeg szülők ott álltak az ágy végénél, hálálkodva dugták zsebre a fényképésztől átvett pénzt. Felgyógyult. Az anya ismét kilökte az utcára: „Addig be ne tedd a lábad, amíg pénzt nem hozol haza.” „Éhes vagyok, fázom”— sírt a gyerek éjszakákon át az ajtó előtt. Az anya kijött és úgy megverte lányát, hogy az agyrázkódást kapott. Aztán otthagyta. S amikor a gyerek ismét jajgatni kezdett — az apa jött ki és ő verte véresre. — Négyszer volt agyrázkódásom s kétszer idegösszeroppanásom a verések miatt... — mondja borzongva. — Tetszik tudni, mi az éhezni? Szörnyű dolog... Napokig egy falatot sem evett, s akkor újra átment a fényképészhez. Kapott is az apa, anya új kabátot, ruhát, pénzt — a fényképésztől. A 9 éves gyerek pedig öngyilkos akart lenni: húsz kalmopirint vett be... De életben maradt. Kocsmázásra, italra akarták szoktatni a szülők — nem sikerült. A 9—10 éves gyereklányban az életről egy torzkép alakult ki. Azt hitte, ez az élet természetes rendje. De amikor ébredezni kezdett benne a tudat, hogy hol is él ő, mit szántak neki ebből az életből — megszökött hazulról, egyenesen a rendőrség gyermekvédelmi osztályára. Mindent elmondott. Intézetbe került — de otthon a dolgok maradtak a régiben. Jellemző, hogy egyik testvére e napokban állított haza egy gyerekkel, azt sem tudja, ki az apja... — De az intézetben sem bírtam sokáig. Mindig a szememre hányták a múltamat. A kislánynak már múltja volt! „Szabadulni akár az életem árán is ettől a környezettől” — szüntelenül ez járt a fejében. Tisztán, becsületesen akart élni, de folyton útját szegte környezete, „múltja”, megszökött az intézetből és elhelyezkedett dolgozni a VIII. kerületi Házkezelőségi Igazgatóságnál. De a munkahelyén is megkörnyékezte egy férfi s ez betetőzött mindent. Egy füzetben leírta soványka élete történetét, üzenetet hagyott hátra és egy késő estén elindult a Duna felé... Lila — miután a VIII. kerületben lakott — éppen a házkezelőségi igazgatóság épülete előtt vitt el. Odabenn állt a bál — a KISZ klubestet tartott. Rózsa Lajosné, a KISZ-vezetőség egyik tagja hazafelé igyekezett a klubestről. A sötétben egy tétován botladozó fiatal lányra lett figyelmes. — Hová megy ilyen későn Bea? — szólította meg, amikor felismerte. Zavart volt a válasz. A fiatalasszony átkarolta Beát és faggatni kezdte ... Mindketten sírtak, amikor hajnalban elváltak: „Meglátod, minden jóra fordul." Másnap a reggeli órákban a KISZ-vezetőség rendkívüli ülést hívott össze. Egyetlen napirendi pont volt: Bea jövője. Az igazgató, a párttitkár — el sem tudták képzelni, miért ez a hirtelen nagy felfordulás a KISZ-ben is ott volt. S még tartott az ülés, amikor Kardos Sándorné személyzeti vezető már ruhákat, bőröndöt szerzett neki a vállalat dolgozóitól. Bea holnap reggel üdülni megy két hétre. (A kislánynak ezek voltak élete első boldog napja.) A fiatalok pedig tanácskoztak: hová menjen lakni, miután hazajön? És jelentkezett az egyik KISZ-tag, Sárainé, hogy az ő szülei egészen biztosan szívesen befogadnák, ellátnák. Bea hazaérkezett, s már várta az újabb boldogság: szülőket kapott. Egy idős házaspárhoz, Mezei Józseféihez került. Az öregeknek mindössze egyetlen kérésük volt a kislányhoz: maminak, papinak szólítja őket. — Megérdemlik, ők az én igazi szüleim — mondja Bea. — Még a gondolatomat is lesik. Nyolc kilót híztam, amióta náluk vagyok... Bea KISZ-tag lett. Egy közösségbe került, amelynek tagjai valamennyien azon vannak, hogy az élettől meggyötört kislánynak derűs legyen a jelene és a jövője. Ezért oly boldog most Bea, ezért örül a percnek, ha a fiatalok között lehet. — Mégis szép az élet — mondja nevetve. Annyi, de annyi örömteli meglepetést, kedvességet tartogatnak számára odabenn a vállalatnál: a szeretet övezi. Egy igaz közösség befogadta s megfordította Bea sorsát. S ő sem akar hálátlan lenni. Igaz, eltitkolta, hogy csak hét általános iskolát végzett. De már tanul, hogy júniusban vizsgázhasson a nyolcadikos anyagból. Ezt még senki sem tudja. Ez lesz az ő meglepetése a KISZ-szervezetnek- Szabó László Napirend: Bea jövője NÉPSZABADSÁG 1960. február 7. vasárnap Eltemették Huszka Jenőt Szombat délután, a Farkasréti temetőben barátainak, tisztelőinek sokasága kísérte utolsó útjára Huszka Jenőt, az elhunyt kiváló zeneszerzőt. A ravatalnál dr. Péterfi István mondott búcsúztatót a Magyar Zeneművészek Szövetsége és a Népköztársaság Zenei Alapja nevében. Méltatta Huszka Jenő munkásságát, operettjeit. A sírnál Fényes Szabolcs, a Fővárosi Operettszínház igazgatója búcsúzott az elhunyttól az operettszínház társulata nevében. (MTI) Új, korszerű reuma fürdő nyir Szegeden (Tudósítónktól.) A mozgásszervi megbetegedések, porcsérv-bántalmak, gyűrűidegzsábok, reumák kezelése országosan nagy feladat elé állítja a szakorvosokat. Jelenleg már három helyen, Budapesten, Hévízen és Hajdúszoboszlón működik úgynevezett súlyfürdő, amely sajátos, újszerű gyógymódot alkalmaz. Most legújabban szombaton a Dél- Alföld egyetlen ilyen új intézményét Szegeden adták át, ahol kedvezően tudják felhasználni az Anna-forrás néven ismert, rendkívüli gyógyhatású termálkút vizét a legkorszerűbb technikai berendezések alkalmazásával. A súlyfürdő létesítésének jelentősége azért is nagy, mert Szegeden eddig csupán egyetlen orvosi reumaszakrendelésre járhattak a betegek a rendelőintézetbe. Most viszont a városi tanács, mintegy 100 000 forintos beruházásával létrehozott súlyfürdőben, naponta 90—100 kezelést adhatnak. 35 négytalálatos szelvény A lottó 6. játékhetére beérkezett 4 298 883 szelvény, öttalálatos nem volt, négy találatot 35 fogadó ért el. A nyereményösszeg egyenként 92115 forint. A háromtalálatos szelvények száma 2598, ezekre a szelvényekre egyenként 120 forintot fizetnek. Két találatot 82 966 fogadó ért el. A nyereményösszeg egyenként 19,40 Ft. (MTI) [ lu a in og u$»] 170 millió forint értékű orvosi készülék szovjet exportra Orvosi műszergyáraink az idén előreláthatólag 16-féle — a szovjet, kutatóintézetek által kifejlesztett — korszerű orvosi készülék és berendezés gyártását kezdik meg. A műszerek szovjet dokumentációit már megkapták az üzemek, s a tervek alapján hamarosan mintapéldányokat készítenek. Egyidejűleg kidolgozzák a legkorszerűbb gyártási technológiát, s az év második felében már megkezdik néhány műszer tömeges előállítását. Az előzetes megállapodás szerint már az idén körülbelül 170 millió forint értékű orvosi készüléket és berendezést gyártunk szovjet dokumentáció alapján szovjet exportra. (MTI) — A KISZ Nógrád megyei bizottsága a fiatal mezőgazdászok kívánságára megalakította a fiatal agronómusok, a pályakezdő mezőgazdászok megyei klubját. — Pormentes aszfaltutakat építenek az idén községfejlesztési alapból, 12 millió forintos költséggel Debrecenben. — Nagy László újságírónak, az MTI munkatársának temetése hétfőn 13 órakor lesz az Óbudai temetőben. Seidner Zoltán fotóművészt, az MTI fotómunkatársát ugyancsak hétfőn 13.30-kor temetik a Rákoskeresztúri köztemetőben. — Új könyvek: Ady Endre: A nacionalizmus alkonya (Kossuth). — Fagyejev: Az utolsó utege (Helikon). — Geréb László: Munkásélet és munkásmozgalom a magyar irodalomban, 1867—1872 (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár). — Kálmán—Peregi: A film és a mozi Magyarországon (Filmtudományi Intézet). — Firdauszi: Királyok könyve (Európa). — Szilágyi Jolán: Karikatúrák (Képzőművészeti). — Az egészségügyi hálózat fejlesztésére több mint 16 millió forintot költenek az idén Győr- Sopron megyében. Kilencmillió forintból a meglevő egészségügyi intézményeket korszerűsítik, hatmillió forintból újakat hoznak létre. Több szociális otthon fejlesztésére is sor kerül. — TIZENHATEZER ÚJÍTÁSI JAVASLATOT adtak be az utóbbi tíz évben a szombathelyi MÁV- igazgatósághoz tartozó vasúti üzemek és szolgálati helyek dolgozói; az újításokból származó megtakarítás megközelíti a húszmillió forintot. — Az ország legnagyobb kohászati transzformátorállomása elkészült Sztálinvárosban. — Korszerű automatikus távgépíró-központot létesített a MÁV Budán. A távgépíró-központot szombaton adták át rendeltetésének. — A TAKARÉKBETÉT-ÁLLOMÁNY 31 millió forinttal emelkedett egy év alatt Vas megyében, az üzemi kölcsönös segítő takarékpénztárak tagjainak hárommillió forintot fizettek ki. — Három, egyenként 10 000 tonnás tengerjárót épít svájci megrendelésre Lengyelország; az első építését már elkezdték. — A TÖRÖK HARCOK IDEJÉBŐL SZÁRMAZÓ ágyúgolyókat és robbanóanyagokat találtak Bécsben, a Ring alatti csatorna építésekor. — Tízhavi börtönt kapott Mihalkó József Ferenc, aki az V. és VI. kerületekben levő közértekben dolgozott, s az árudákból rendszeresen kávét, borsot és egyéb cikkeket lopkodott. — MAGYARORSZÁG KULTÚRFLDRÁJA címmel, Jávorka Sándor és Erdei Ferenc szerkesztésében új sorozatot indít az Akadémiai Kiadó. A sorozat 9 kötetben s mintegy 8000 oldalon foglalja össze a Magyarországon termesztett 180 kultúrnövény életét. Húsz faluba és 98 termelőszövetkezetbe vezeti be a villanyt az idén a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat, összesen 252 kilométer hosszú vezetéket építenek. — 200 000 juhot tartanak az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek a nagy kiterjedésű kiskunsági legelőkön. A nyájak anyabirkái most ellenek; a becslések szerint több mint 100 000 újszülött báránnyal gyarapodik az állomány. — 60 SZEMÉLYES TURISTASZÁLLÓ építését kezdik meg tavasszal Pécsett, a Mecsek város felöli oldalának legszebb pontján. — A legújabb dieselmotorral szerelték fel a Győr—Sopron— Eberfurti vasút egyik négytengelyes motorkocsiját. A győr—soproni vasútvonalon megtartott próbaúton a motorkocsi sebessége elérte az óránkénti 100 kilométert. TOVÁBB FEJLŐDIK AZ IDÉN TATABÁNYA. A többi között a város központjában 124 lakás építését fejezik be, új kenyérgyárat, egy kisebb kórházat és szakrendelőt létesítenek, s az Újvárosban tovább építik a strandfürdőt. — A magyar—finn kulturális egyezmény alapján hazánkba érkezett Juhani Jaakko Sivula, a helsinki egyetem finn nyelvi intézetének tanársegéde. — OLASZORSZÁGNAK több mint ötvenmilió lakosa van — a legújabb Hivatalos jelentés szerint. — Beleszaladt egy tehervonat egy személyvonatba Dél-Afrikában, Devon város közelében. A szerencsétlenségnek 15 halálos áldozata van. — NAGY MENNYISÉGŰ PAMUTSZÖVETET adott el Venezuelában a HUNGAROTEX Külkereskedelmi Vállalat. A hideg idő tovább tart A Meteorológiai Intézet jelenti: a hideg idő tovább tart. Várható időjárás vasárnap estig: a nyugati és a déli megyékben felhős idő, egy-két helyen kisebb havazás, az ország többi részén derült, helyenként párás idő, mérsékelt keleti, délkeleti szél, a hideg tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap mínusz 3—mínusz 7 fok között. Távolabbi kilátások: továbbra is hideg idő. A Duna vízállása Budapestnél 191 centiméter.