Népszabadság, 1961. augusztus (19. évfolyam, 181-207. szám)
1961-08-25 / 202. szám
t t jég néhány nap és megkezdődik a napraforgó betakarítása, ami igen nagy feladat, mert a napraforgó vetésterülete a múlt évihez képest igen sok termelőszövetkezetben jelentősen növekedett és országosan az előző évi vetésterületnek csaknem kétszerese A múlt évben mindössze 225 kombájnra szerelhető napraforgóarató adapter volt a gépállomásokon. A napraforgó vetésterületének jelentős növelésével egy időben azonban a Fölművelésügyi Minisztérium gondoskodott arról, hogy a betakarítás idejére újabb berendezések álljanak rendelkezésre. A hónap végéig a gépállomások 500 olyan új adaptert kapnak, amelyek az AC—400 típusú magyar gabonakombájnokra szerelhetők és 120 olyan berendezést, amelyek az SZK—3 típusú szovjet gabonakombájnokkal üzemeltethetők, így összesen 845 gép segíti a termelőszövetkezetekben a napraforgó gyors, minél kisebb szem veszteséggel történő betakarítása . Az adapterrel felszerelt gabonakombájnokkal a napraforgó learatható és elcsépelhető. Emellett megvan a lehetőség az adapterrel fel nem szerelt gabonakombájnok munkába állítására is a kézzel learatott napraforgó elcsépléséhez. Mind az adapterrel felszerelt, mind pedig csak a napraforgót csépelő gabonakombájnoknál a dobfordulatot 450— 550 fordulatra kell csökkenteni. Növelni kell a cséplőzést, továbbá a motolla kerületi sebességét másodpercenként 1,2—1,3 méterre kell állítani. A motolla és a terelőcsiga között pedig akkora távolságot hagyjunk, hogy köztük a napraforgótányér könnyen áthaladjon. A gépállomási és a termelőszövetkezeti szakemberek mielőbb jelöljék ki azokat a napraforgótáblákat, amelyek a gépi betakarításra a legalkalmasabbak. Elsősorban a sima talajú, kevésbé gyomos, egyenletes felszínű táblákat jelöljék ki gépi betakarításra, hogy minél kevesebb legyen a gépkiesés, a betakarítási veszteség és minél nagyobb lehessen a teljesítmény. Olyan napraforgótáblát ne jelöljünk ki gépi betakarításra, ahol a napraforgó túlságosan magas. A kombájnnal történő betakarításra az a napraforgó alkalmas, amelynek átlagos szármagassága az 1,5 métert nem haladja meg és a szár nem túlságosan vastag. . . A termelőszövetkezetek már most jelöljék ki mindenütt a napraforgó gépi betakarításában részt vevő tagjaikat. Feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy minden átalakított gabonakombájnhoz a két gépkezelőn kívül egy zsákoló és a napraforgótányérok összegyűjtése esetén a szalmagyűjtő kocsira további két ember álljon rendelkezésre. A termény beszállításához a szállítási távolságtól és a várható átlagterméstől függően a szállítójárművek számát annak figyelembevételével állapítják meg, hogy egy-egy gabonakombájnnal naponta mintegy 10—12 kát.hold aratható le és csépelhető el. A rendelkezésre álló gépek száma ma még nem teszi lehetővé az egész terület gépi betakarítását. Ezért jelentős területen kézi erővel kell gondoskodni a napraforgótányérok levágásáról. A tányérok elcséplésére az adapterrel nem rendelkező gabonakombájnok az előírt fordulatszámcsökkentés után igen jól beváltak. A cséplést úgy célszerű szervezni, hogy a napraforgótáblában 25—30 méterenként utat vágunk és a kézi erővel levágott tányérokat kosárba rakva, az úton haladó gabonakombájnba szórva csépeljük el. A napraforgó ilyen módon történő csépléséhez azonban a gépkezelőkön, a zsákolón és a szalmagyűjtő kocsin dolgozó tsz-tagokon kívül, további 25—35 ember szükséges a folyamatos üzemeltetés biztosításához. Helyes, ha a termelőszövetkezetek a napraforgó betakarításában részt vevő tagjaikat a kombájnvezető részére előírt műszaknorma teljesítmény túlteljesítése esetén prémiumban részesítik. Az Alföldön célravezető lehet az is, ha a napraforgó-betakarításban részt vevő tsz-tagok az általuk betakarított területről a napraforgókórót díjmentesen megkapják. Mészáros István az FM Gépesítési és Gépállomási Főigazgatóságának helyettes vezetője ^ Minél nagyobb területen takarítsuk be kombájnnal a napraforgót §|íWRMELYSZÖVETKEZETI TANMSADÍfíB Készüljünk fel az őszi gyümölcsszedésre Napokon belül szedésre alkalmassá érnek legnemesebb őszi gyümölcseink, a téli almák. Az idei időjárás következtében a szokástnál korábbi szüretre számíthatunk. Máris szedhető a téli arany parmen és az ország egyes helyein a Baumann Janet. E nyitó fajtákat folyamatosan követik a többiek, tehát a szüreti felkészüléssel nem lehet késlekedni. a jól szervezett almaszedés lényege, hogy a megtermett gyümölcs lehetőleg a fán talált minőségben kerüljön átadásra, raktárba, tárolóba. A fán talált minőség megóvása a szedés során nem kiányy feladat. Még a szedés kezdését megelőzően gondoskodni kell a megfelelő mennyiségű segédeszköz beszerzéséről, illetve összeállításáról. Szedőedényeket és szedőlétrákat kell előkészíteni. A szedőedényt — általában vödröt — hullámpapírral ki kell bélelni, hogy a gyümölcs ne törődjön, nyomódást ne szenvedjen. A létrák lehetőleg kétágúak legyenek és a biztonsági igényeknek megfeleljenek. A szedőedényből az alma tárolóládákba kerül. A tárolóláda általában azonos a később szállítógöngyölegként használt ládával. A szövetkezet már most, a szedés előtt igényelje a ládákat attól a fogadó vállalattól, amellyel a gyümölcs értékesítésére szerződést kötött. A gyümölccsel való „bánásmódot” részletesen meg kell beszélni a szedőbrigádok tagjaival. A szedéskor megnyomódott alma értékének több mint felét elveszti. Egyéves termelői munka gondossága értéktelenedhet el egy gondatlan mozdulat miatt. Az almát rázni vagy leütni nem szabad. Kocsányával együtt kell leszedni, majd a hullámpapírral bélelt vödörbe helyezni (és nem dobni). A vödörből nem szabad magasról „önteni” az almát a ládákba, hahanem úgy kell átrakni vagy átgurítani. Fontos a szedési időpont helyes megállapítása. Szedésre akkor érett az alma, ha az ágon még szilárdan ül (nem kezdi hullatni a fa), de kézzel a kocsány az ágtól könnyen elválasztható. A mag már szedésnél barna színű legyen, a fajtától függő mértékig. A behordott gyümölcsnek szüksége van mintegy 10 napi „forrási időre” a beszíneződéshez a tárolóládákban. A tárolási idő második felében meg lehet kezdeni az áruvá történő feldolgozást. Helyes, ha a termelőszövetkezet a szerződő vállalat megbízottját már a szedési időpont meghatározásához, de legalább a válogatás megindulásához meghívja. Nagy László az ÁGKER kertészet! osztály előadója Szilázs baromfiaknak A Szolnok megyei termelőszövetkezetek igen kedvező eredményeket értek el a baromfiaknak készített szilázs etetésével, így a kisújszállási Búzakalász Tsz-ben télen 70 napon át etettek szilázst a tojótyúkokkal. Ezalatt az egy tyúkra jutó tojáshozam 31 volt, szemben a szilázsban nem részesült állomány 19,7 darabos termelésével. Jó hatást váltott ki a szilázs a tojások keltezhetőségére is. Azokon a helyeken, ahol a tojóállomány szilázst kapott 84,1 volt a kelési százalék. A kisújszállási Búzakalász Tsz kiscsibéi 11 hetes korukra 1,05 kg átlagsúlyt értek el, bizonyítva, hogy a csibenevelésben is kedvező hatású a szilázs etetése. Tojóállomány részére jól bevált az alábbi összetételű szilázs: 45 százalék zsenge pépesített lucerna, 40 százalék pépesített leveles káposzta, 12 százalék darált sárgarépa, 2 százalék hígított melasz, 1 százalék darált vöröshagyma, vagy 50 százalék zsenge szecskázott lucerna, 20 százalék darált karalábé, 20 százalék tejes csöves kukorica, 7 százalék darált sárgarépa, 2 százalék hígított melasz, 1 százalék vöröshagyma szárával. A csibenevelésnél jó eredménnyel etették az alábbi összetételű szilázst: 40 százalék darált sárgarépa, 40 százalék pépesített zsenge lucerna, 18 százalék zúzott paradicsom, 2 százalék hígított melasz, vagy 40 százalék tejeskukorica szecskázva, 38 százalék darált sárgarépa, 20 százalék zsenge pépesített lucerna és 2 százalék darált vöröshagyma. Baromfiszilázsnak csak olyan növényeket használjunk, amelyek kis rost- és nagy víztartalmúak, továbbá a baromfiak részére ízletesek. A hagyma nagyon jó étrendi hatást vált ki, ha szilázsban szerepel, de a Szolnok megyei tapasztalatok szerint a tojótyúkok szilázsába 2 százaléknál nagyobb mennyiségben ne adagoljuk, mert akkor kellemetlen ízt ad a tojásnak. A szilázs készítésénél fontos, hogy az összeőrölt szilázsalkotórészeket jól, egyenletesen keverjük össze. A szükséges szilázs mennyiségének megtervezésénél irányszámként elfogadható, ha 150 takarmányozási napra 1000 tyúknak 3—5, 1000 csibének pedig 1—2 köbméter szilázst számolunk. Silótérnek igen jól megfelel a betongyűrűből készített, de jó szolgálatot tesz a műanyaggal bélelt silógödör is. A vetőburgonya-termelés időszerű munkái Az értékes vetőburgonyát különös gonddal kell szedni és tárolni, hogy a veszteségeket elkerüljük. Az idén a korai és középérésű fajták életműködésüket 2—3 héttel korábban fejezték be, de a középkésői és késői fajták is — különösen a csapadékban szegény és a gyenge víztárolóképességű talajokon — már az érés jeleit mutatják, kényszerérésben vannak. Ismeretes, hogy a kényszerérett gumón nagyobb esőzések hatására — amennyiben a szárak még zöldek — ikernövés, fiasodás, esetleg fűtésképződés indulhat meg. Ezért a korai, középérésű fajták szedését — ahol az még nem történt meg — azonnal kezdjük meg, de a középkésői és késői fajták szedésével se késsünk, mihelyt az érési idő kezdetét jelző levélsárgulás az életműködés befejezését jelzi. Régi tapasztalat, hogy a vetőburgonya teljes beérését, illetve lombozatának leszáradását megvárni nem szabad. A vetőburgonyát száraz időben, jól beállított gépekkel, minél kevesebb sérüléssel szedjük. A sáros, nedves burgonya megszárítása munka- és költségtöbbletet jelent. A kiszedett burgonyát óvatosan kezeljük, mert gyakori tapasztalat, hogy a gumók mozgatása, szállítása nem történik elég körültekintéssel. Még mindig sok az ütéstől, a nyomástól, a zúzódástól sérült gumó. Ezért ha lehet, a termést zsákokban szállítsuk az ideiglenes tárolóhelyre. A téli tárolás sikerét biztosítja a gondos előkészítés. Ezért a kiszedett vetőburgonya válogatását megfelelő gépekkel — annak hiányában kézzel — a szedést követően kezdjük meg, mert tárolásra csak a jól válogatott, egészséges burgonya alkalmas. A tárolt burgonyában a legnagyobb veszteségek rendszerint rothadásból származnak. Amíg a párolgás, a légzés, a csírázás, természetes életfolyamatok csak a súlyt csökkentik, addig a rothadás a tárolt készlet egész mennyiségét megsemmisítheti. Ezért kell már az őszi előkészítő válogatáskor a beteg, a betegségre gyanús, valamint sérült, vágott gumót mind kiszedni, de főként a fitoftórás és nedves, rothadásos gumókat, mert ezek jelentik a legnagyobb veszélyt a burgonyára. A szabadföldi tárolás sikere érdekében nem közömbös, hogy az előtároláskor, vagy később, a végleges prizmában köbméterenként mennyi burgonyát helyezünk. Ismeretes, hogy vastag rétegben a burgonya könnyen melegszik, a romlási és az apadási veszteségek fokozódnak. Ezért a burgonyát 120—140 cm széles, 60—70 cm-nél nem magasabb prizmába rakjuk. Az előtárolásnál a burgonyát csak szalmával fedjük be és ne burgonyaszárral, mert az ezekben levő kórokozók szaporító szervei (spórák stb.) a gumókra kerülnek és az egészségeseket is megfertőzhetik. Nagyon fontos a tárolásra váró burgonya lehűtése, mert különben a kórokozó mikroorganizmusoknak a kártevésre kedvező feltételeket teremtünk. Ezért a fagyveszélyig a burgonyát csak szalmatakaró alatt tartsuk és így védjük az időjárás viszontagságaitól. Csák Zoltán tudományos kutató Hogyan takarítsuk be nagyüzemi módon az aprómagvakat? A NYÁRI IDŐJÁRÁS lehetővé TETTE a kedvező magfogást. Különösen azok a vöröshere- és lucernatáblák ígérnek jó termést, amelyeknél mind a kaszálás, mind pedig a növényvédelem megfelelő időben és minőségben megtörtént. Az utóbbi években a jó termést csak nagy veszteségek árán lehetett betakarítani. A kupacolás, a rakodás, a szállítás és a kazalban állás nemcsak a termény megmozgatásával idézte elő a szempergést, hanem — főleg a kazalban állás — a növényi kártevők elszaporodását is elősegítette. Az állami gazdaságok 1956 óta mind gyakrabban alkalmazzák az aprómagvak betakarításához a kombájnokat. Az állami gazdaságok Veszprém—Zala megyei igazgatóságának gazdaságai 1960-ban a 2400 kat. hold maglucerna, és magvöröshere-területük 87 százalékát takarították be kombájnnal. E módszer alkalmazásával az igazgatóság október végére már lényegében befejezte az aprómagvak betakarítását. Ez évben már a termelőszövetkezetek is nagy területen fogtak lucerna- és vörösheremagot. Az aprómag keresett exportcikk, kereskedelmi ára is magas. Hogyan alkalmazzuk tehát a kombájnt maglucerna és vöröshere betakarításához? Az alapvető módszer a kétmenetes betakarítás. A maglucernát akkor aratjuk rendre, amikor a csigák nagy része — 80—85 százaléka — megbámul és a magok sárgásbarnás színeződésűek. A vöröshere pedig akkor kaszaérett, ha a gubók barnák és már elszáradtak, megdörzsölve, a mag könynyűn kipereg. Tovább nem szabad várni, mert a csigák, vagy gubók letöredezhetnek. A rendrearatást terelővel ellátott Maulwurf, vagy KZ—2-es lengyel fűkaszával végezzük, ezek vágnak a legkisebb tarlóra. A terményt közvetlenül kaszálás után rendsodróval rendregyűjtjük. Kétoldali rendsodrással négy rendből képezhetünk egyet. Mind a kaszálást, mind pedig az ezt követő rendsodrást a veszteségek elkerülésére a harmatos reggeli, vagy késő délutáni órákban végezzük. Az így kapott rendeket 3—5 napos száradás után rendfelszedővel felszerelt SZK—3-as szovjet kombájnnal csépeljük el. A kombájnon mindössze egy átalakítást kell végezni: a kombájn cséplődobjára az eddig használt bordás verőlécek helyett szögvas verőléceket kell feltenni. Az 50 x50x4 mm-es szögvasat az eredeti verőléc hosszára feldaraboljuk, egyik szárát 15 mm-re levesszük és a rövidebb szárral a cséplődob forgásiránya felé téve, az eredeti csavarokkal — kellően biztosítva — felszereljük. A cséplődob fordulatszámát 80—100 percenkénti fordulattal megnöveljük. A cséplőrés belépő nyílását 10— 12 mm-re, a legszűkebb méretet pedig 2—3 mm-re állítjuk be. Az így átalakított cséplődobszögvas verőléceinek lapjával és éleivel képes olyan ütőhatást gyakorolni a magot körülvevő csigára, vagy gubóra, hogy az kifejlődik. AZ ÁTALAKÍTÁS MELLETT ELLENŐRIZZÜK a kombájnt, hogy kellően tömített legyen, vagyis a gépen áthaladó mag a tömítések mellett ne tudjon „elszökni”. A tisztítószerkezet felső rostáját közepesre állítjuk, így a gubók egy része is átesik. Az alsó rostával pedig a mag tisztaságát szabályozzuk. A szelet lehető legkisebbre állítjuk be és fokozatosan növeljük, figyelve a gépből a pelyvával együtt kijövő szemveszteséget. A gépi betakarításnál elsőrendű feladat a szemveszteség megakadályozása, így szennyezettebb magot is engedhetünk a tartályba. Egy-egy kombájn kiszolgálásához elegendő egy traktor, két pótkocsival. Ajánlatos aprómag-kombájnszerűt is létesíteni, ahol a kombájn által ki nem fejtett gubókat, csigákat herefejtős cséplőgépen átengedjük. Helyenként alkalmazzák az egymenetes módszert is, teljes beérés esetén elsősorban magvörösherénél. A gépbe kerülő sok zöld anyag, gyom azonban megnehezíti a magtisztítást és növeli a mag nedvességtartalmát is. Mélykúti Csaba a Veszprém—Zala megyei állami gazdaságok főmérnöke