Népszabadság, 1963. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-29 / 23. szám

6 Szlovák nemzetiségi napot ren­deztek a Komárom megyei Kesz­­tölcön, Piliscséven és Vértesszől­­lősön. Az ünnepségek keretében a tatabányai Puskin Művelődési Ház szlovák együttesei adtak nagy sikerű műsort.­­ Az angol királyi akadémia je­lentése szerint a múlt évben több száz angol tudós hagyta el hazáját azért, mert a kormány nem támogatja kellőképpen a bé­kés célú tudományos kutatásokat.­­ Olaszországból érkezett Auszt­ráliába a második világháború utáni idők 250 ezredik bevándor­lója.­­ A Forr a bor című Móricz-re­­frény Fussbaum Náci alakjának valóságbani mintája, Schwartz Artúr debreceni ügyvéd elhunyt; annak idején Kisújszálláson volt az író diáktársa. * Ezres csapatokban jelennek meg — a rendkívüli időjárás következ­tében — hazánk területén a skó­ciai és skandináviai hósármá­nyok. Ezek a madarak máskor csak szórványosan tűnnek fel ná­lunk.­­ Muzsikával gyógyítják az ideg­betegeket a bécsi Hof-klinikán. A zeneterápia segítségével már ed­dig is jelentős sikereket értek el. * Emlékünnepséget rendeznek a Békés megyei Gádoroson Justh Zsigmond születésének 100. év­fordulóján. A művelődési ház és az általános iskola úttörőcsapata felveszi az író nevét, és emlékére mellszobrot avatnak. „Az élet vizének” nevezett új szintetikus anyagot állítottak elő szovjet szakemberek kőolajból. A folyékony készítmény vérzéscsil­lapító, vérnyomáscsökkentő hatá­sú, s fertőző betegségeknél a mér­gező anyagoknak a testből való eltávolítására is kitűnően alkal­mazható. A XIX. század végi nagykani­zsai Bazár-udvart (a város keres­kedelmi és pénzügyi életének egy­kori központját) több millió forin­tos költséggel újjáépítik, össz­komfortos lakások lesznek benne.­­ Feloszlott a világhírű angol bol­hacirkusz. Indok: a tökéletes ro­varirtó szerek korában nem tud­nak gondoskodni az artista-után­pótlásról ... Ők Aranydániók, ezek a ritka tró­pusi halak, első ízben láthatók — néhány napja — a budapesti Ál­latkent akváriumában. # A budai ősember nyomát kéve­tik márciustól a gellérthegyi nagy barlangban a Budapesti Történeti Múzeum régészei. Feltételezések szerint a déli fekvésű barlang al­kalmas tanyahelye lehetett az ős­embernek; régebben már ősmed­vék csontjait találták meg itt. Seribe ismert színművének színes, nyugatnémet filmváltozata Bemutató: január 31. népszabadság Magyarország és Lengyelország egyezteti távlati terveit Jegyzetek az utolsó sorbólv­ímrzmz Ma érkezik Magyarországb­a a Lengyel Állami Tervhivatal kül­döttsége, amely részt vesz a két or­szág 1980-ig terjedő távlati ter­veinek egyeztetését célzó buda­pesti tanácskozáson. A küldöttség vezetője Roman Fidelski, a terv­hivatal elnökhelyettese. A két ország tervhivatalai már folytattak előzetes megbeszélése­ket a húszéves távlati elképzelé­sek mindkét felet érintő problé­máiról; legutóbb 1962 februárjá­ban, Varsóban volt tervegyeztető tanácskozás, amelynek eredmé­nyei azt mutatták, hogy a húsz­éves terv időszakában újabb nagy lehetőségek járulnak Magyar­­ország és Lengyelország gazdasági együttműködése elé. (MTI) Előkészületek a tavaszi fásítási hónapra A fiatalok évek óta tartó fá­sítási versenyében legutóbb a sza­bolcsiak nyerték el a KISZ köz­ponti bizottságának vándorzászló­ját és az Országos Erdészeti Fő­­igazgatóság 30 000 forintos jutal­mát. A szabolcsi KISZ-esek és út­törők egy év alatt 358 hektárnyi te­rületet ültettek be, több mint négy és fél millió csemetével és tízezer suhánggal. A fiatalok se­gítőkészsége országosan több mint ezer hektárnyi területen 12 mil­lió facsemete és csaknem 300 000 suháng elültetését tette lehetővé. Ez év tavaszán különösen nagy feladatok várnak a fásítókra, mert a szárazság, majd a hideg korai beköszöntése miatt ősszel a fásí­tások csaknem teljesen elmarad­tak. Most az erdészek és a velük együttműködő termelőszövetkeze­ti, állami gazdasági és más szak­emberek összesen 6748 hektár fá­sítását készítik elő. E terület jó részét már az ősszel felszántot­ták, sőt a csemetéket is a hely­színre vitték. . A nagy munkát irányító szak­emberek fokozott mértékben tá­maszkodni kívánnak a fiatalok se­gítségére és a hagyományoknak megfelelően március 10-től április 10-ig megrendezik a fásítási hó­napot. (MTI) Mesterséges víztárolóból 150 holdat öntöznek Jászalsószentgyörgyön Az Alföld egyik legnagyobb „zöldségeskertjében”, a Jászság­ban, ötletes módon fejlesztette kertészetét a jászalsószentgyörgyi Béke Termelőszövetkezet. A sze­szélyes vízhozamú Zagyva sok­szor nehéz feladat elé állította a kertészet dolgozóit, ezért a Holt- Zagyva egy részén mesterséges víztárolót létesítettek. A több tíz­ezer köbméter vizet magában fog­laló tárolóból az aszályos nyári időszakban 60 holdas kertészetet öntöttek rendszeresen. Egész nyá­ron folyamatosan szállították a kiváló minőségű zöldségféléket és az ősz beköszöntéséig csaknem félmillió értékű kertészeti termé­ket adtak el. A víztároló azonban a múlt évinél nagyobb terület ön­tözéséhez is képes a vizet bizto­sítani. Ezért a tavaszra már 150 holdas öntözött nagyüzemi zöld­ségkertészetet alakítanak ki. A szövetkezet ettől az üzemágtól az idén egymillió forint bevételt vár. (MTI) 1963. január 29, kedd J­él még, ő szól valaki? Fiatalember a jelölt, kerületi tanácstagnak. Sokan dicsérik, hogy szerény, agilis, szereti az embereket. Jó hallani az ilyes­mit. Előttem egy bácsi is nagy­ban helyesel, bólogat, amikor sor­ra szóba kerülnek a jelölt eré­nyei. Gondolom, ebből érdekes dolog sülhet ki, a bácsi majd biztosan elmondja, miért bízik ennyire a Hazafias Népfront je­löltjében, miért tetszik neki úgy ez a fiatalember. Odamegyek hozzá a végén: „Legyen szíves, mondja el nekem, miért szavaz majd a jelöltre?” A bácsi derű­sen rám néz­ ,s mert az unoka­öcsém­ Szeged környékén, az egyik községben már a jelölté a szó, megköszöni a bizalmat, s persze nem állja meg, hogy viszonzásul ne szóljon a választókról, a la­kosságról, amely — mint mondja — példát mutat „józanságával, szorgalmával Taps, és egy öreg parasztember még ízes (sőt, eset­leg borízes) hangon kijelenti: „Ilyen ember kell nekünk, én a jelölt elvtársra szavazok.” S ma­gyarázókig fordul a többiek felé: „Ő szerezte meg a községnek a kocsmaengedélyt” Budaörsön van dolgom, s este többen megyünk a jelölő gyűlés­re. Mutatnak egy asszonyt, a fér­jét is jelölik a tanácsba. Mellé­szegődöm: „Aztán felszólal majd a férje mellett?” — kérdem az asszonyt. „Még mit nem! Hogy dicsérjem, ő meg elbizakodjék?!” # Még ingadozik a jelölt a Lágy­mányos egyik körzetében, el tud­ja-e majd látni a tanácstagi teen­dőket. Egy háziasszony közbe­szól: „Nyugodtan vállalja, elv­társ! Ezek új házak, itt még nincs beázás, nincsenek maszekok és még jóban vagyunk a házfel­ügyelőkkel.” * A tiszántúli megye képviselő­­jelöltjei megbeszélésre ülnek ösz­­sze, programjukról, gyűléseikről beszélnek. Az egyik jelölt, az ismert püspök azt mondja, hogy aggályai vannak a neki jutó köz­séggel. „Nem volt jó évük, na­gyon megérezték az aszályt.” Je­lölttársa meg akarja nyugtatni: „Püspök úr, maga igazán nem te­het az aszályról.” A püspök el­mosolyodik: „Éppen nekem fog­ják ezt elhinni?..." * Nem rejtik véka alá a véle­ményüket az emberek, még ha ez néha elég meglepő is. Az egyik megyében a textilgyárban volt a jelölő gyűlés, s amikor az új or­szággyűlés feladatairól beszéltek, az egyik munkásnőnek eszébe jutott, fel kell figyelni arra is, hogy országunkban nem kielégítő a népszaporulat. A nagy nevetés­re rögtön hozzátette: „Persze ezt nem gondoltam képviselői meg­bízatásnak!”. Réges-régi választások emlékei elevenednek most fel. Az egyik gyűlésen is így van: „Az urak csak ígérgettek mindent, hidat, utat, kutat, meg bort, pálinkát, semmit sem tartottak be. A je­lölt érdeklődik, hogy mi a hely­zet most? „Nem mondom — vá­­laszol az öreg falubeli —, a fel­­szabadulás után sokat segítettek nekünk az elvtársak, gyarapod­tunk is. Hidat, utat, kutat már kaptunk...”­ ­. Geofizikai tanácskozás a Technika Házában A Magyar Geofizikusok Egye­sülete január 31-én, csütörtök délután előadó ülést tart a Tech­niika Házában. Az előadó ülés napirendjén sze­repel az európai geofizikusok Wiesbadenban tartott konferen­ciájáról szóló beszámoló, és egy tájékoztató a magyar geofizika műszer- és szellemi exportjának lehetőségeiről. Cs­eres Tibor: VIETNAMBÓL JÖTTEM INDULÁSOM ELŐTT ezt mondták nekem a vietnamiak pesti nagyskövetségén: — Készüljön el rá, hogy nagyon szegény országot fog látni. Vára­kozását, igényeit, véleményét ehhez igazítsa. De arra figyeljen, mennyi minden új kezdődött ná­lunk. Imponált az őszinteség, de cso­dálkoztam is. Néhány hónappal azelőtt Kincses Vietnam címmel cikksorozatot olvastam egyik la­punkban. Gondoltam, itt valami ellent­mondás lappang. Aztán meggyőződtem róla, mindkét tájékoztatás igaz. Viet­nam nagyon szegény és nagyon gazdag. Erről akarok beszámolni, erről a kettősségről. S még arról, hogy a vietnami emberek nem mulasztottak el egyetlen alkal­mat sem, hogy kérjenek, ne az egzotikumot keressem hazájuk­ban, hanem a mai társadalom va­lóságát ügyeljem, főként mozgá­sának irányát és hevét, szóval azt, hogy népük milyen erőfeszítése­ket tesz a modern, tehát szocia­lista ipar megteremtésére. Megígértem, hogy parancsolni fogok figyelmemnek, bár tudtam, nem lesz könnyű magamba foj­tani, visszagyömöszölni a csodál­kozást ilyen távoli ország soha nem tapasztalt tájai, jelenségei, szokásai láttán. Sokat könnyítettek helyzetemen hazánkbeli legújabbkori utazók, akik legalább érzelmemet felké­szítették valamelyest a várható élményekre, s meg is írtak sok különlegességet, engemet felmerül­­vén a nyilvános lelkendezés kö­telezettsége alól, de az alól is, hogy felsoroljam, a szocializmusát építő ország milyen intézkedése­ket tett nagyipara megteremtésé­re.Amit nem lehet megérteni könyvekből s híradásokból — az élet, a munka zajlásának, tempó­jának különbözősége. Egzotiku­mot saját szemléletem sugall ne­kem, ha a minden ízében más világot a magaméhoz hasonlítom, s még inkább úgy, ha a magamét mindenben haladottabbnak minő­sítem, hogy a szokatlant fejlet­lennek, megváltoztatandónnak tart­hassam. Pedig ez a más világ, ami a lendületét s a makacs kitartását illeti, alapvetően más, de nincsen szüksége arra, hogy bármit is feladjon ősi szokásaiból és eré­nyeiből S amikor vietnami ba­rátaim arra kértek, ne a külön­legességet nézzem, hanem a mara­dandót, arra gondoltak, az állan­dót tekintsem fontosabbnak a felcserélhető színeknél és köntö­söknél. Nem így fogalmaztak persze — hiszen maguk is elfogul­tak az európai civilizáció iránt, gyakran a saját rovásukra. Vietnamban azután én magam így szövegeztem meg viselkedésem szabályát: csodálkozz bátran a természet szépségei előtt, de az emberi dolgok fölött ne csodál­kozz, de ne is mosolyogj, hanem tételezd fel, hogy minden csele­kedetnek, szokásnak gyökere van, mely az itteni talajból sarjadt, a tropikus éghajlat­ növényeként és gyümölcseként, í­gy már nem egzotikum az, ami különbözik a miénktől. S mégis, nem tudom, mennyire teljesíthettem ígéretemet, hiszen az európai utazó, ha baráti nép fiaként indul is, óhatatlan, hogy kérdezősködését, szemét, szemlé­letét ne a néprajzi érdeklődés kor­mányozza, mozgassa. Fejlett ipari államban a terme­lés, a munkásélet szociológiája ra­gadja meg az érdeklődőt, vagy a civilizáció legfrissebb hajtásai. Olyan tájon azonban, ahol a pa­raszti munka rendjéhez igazodik még a társadalom egésze , a kutató figyelem elsősorban az et­­nografikus jelenségek felé vonzó­dik. Hiszen a termelés, a feldol­gozás nyomozása közben, csak­nem csupa ősi eszközzel és szo­kással találkozik. Hiszen még a fejlett parasztnépek szociológiája, szociográfiája is sok néprajzi ele­met tartalmaz. A földesúri rendszer Vietnam­ban a múlté. S a mezőgazdaság­ban náluk is útban vannak az egységes paraszti osztály kialakí­tásában. Nem akartam visszaidéz­ni a mandarinmúltat, s a paraszt­nép rétegeződésének kitapintására nem jutott volna időm. Előbb meglepett, utóbb magá­tól értetődőnek tetszett, hogy a vietnamiakat nem nagyon érdekli a néprajz, még a sajátjuk sem, természetesen. Egyéb, fontosabb emlékek, tervek, feladatok motoz­nak a fejekben. A néhány éve befejezett felszabadító háború, most a békés egyesülés Déllel, s az életszínvonal emelése! Az írásbeli hagyományt persze őrzik — a közép- és ókor írott és egyéb ember munkálta emlé­keit —, ápolják és büszkék is rá­juk, ha ilyesmire sor és szó ke­rül. Ám a nép, a parasztság em­lékezetében, szokásaiban fennma­radott régiséget egy-két gyakorla­tias kivételtől eltekintve (például az ősi gyógyászat!) nemigen pá­­tyolják, gondozzák. — A mesterségekről akarok ír­ni egy könyvecskét — találtam ki, terveztem és ígértem —, a viet­nami mesterségekről. Felcsillant vendéglátóm szeme. Ez igen, gondolhatták. Én azonban elsősorban az ősi foglalkozásokra gondoltam, s mívelésjére, a halászokra, vadá­szokra s különféle kézműiparo­­sokra. De természetesen azért a bányák és az üzemek dolgozóira is, hiszen a régi és az új még a legmodernebb gyárban is kevere­dik itt , s természetesen a föld­művelés ősi és modern mesterei­re is gondoltam. HAMAROSAN BEBIZONYO­SODOTT, ilyenféle vizsgálódá­sokra hónapok, évek kellenének, s ekkora vállalkozásra az én meg­számlált heteimből nem futja Be kellett hát érnem azzal a kevéssel, amennyit időm enge­dett Cserébe itt-ott olyan mély­re ástam egy-egy jelenség meg­értésében, amennyire erőmből , leleményességemből telt Sok segítséget kaptam, mégsem volt mindig könnyű dolgom. — Azt figyelje, ami haladó, ami előre mutat — kértek újra és újra vendéglátóim. Csakhogy engem a múlt is ér­dekelt s minden, ami a mai em­ber életét keretezi. És sorba meg­néztem a kézműiparosokat mun­ka közben. Hanoiban több utcájuk van a mesterségeknek s a műhelyek széles ajtóval a zajos, eleven ut­cára nyílnak. Hogy felsoroljak néhányat: az ezüstművesek népes céhe edénye­ket, ékszert s mindenféle dísz­tárgyakat kalapál­ó exportra. Igen sok a nőmunkás köztük. (A vasgyártásuk, persze, nemsokára sokkal jelentősebb lesz!)

Next