Népszabadság, 1963. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-29 / 23. szám
6 Szlovák nemzetiségi napot rendeztek a Komárom megyei Kesztölcön, Piliscséven és Vértesszőllősön. Az ünnepségek keretében a tatabányai Puskin Művelődési Ház szlovák együttesei adtak nagy sikerű műsort. Az angol királyi akadémia jelentése szerint a múlt évben több száz angol tudós hagyta el hazáját azért, mert a kormány nem támogatja kellőképpen a békés célú tudományos kutatásokat. Olaszországból érkezett Ausztráliába a második világháború utáni idők 250 ezredik bevándorlója. A Forr a bor című Móricz-refrény Fussbaum Náci alakjának valóságbani mintája, Schwartz Artúr debreceni ügyvéd elhunyt; annak idején Kisújszálláson volt az író diáktársa. * Ezres csapatokban jelennek meg — a rendkívüli időjárás következtében — hazánk területén a skóciai és skandináviai hósármányok. Ezek a madarak máskor csak szórványosan tűnnek fel nálunk. Muzsikával gyógyítják az idegbetegeket a bécsi Hof-klinikán. A zeneterápia segítségével már eddig is jelentős sikereket értek el. * Emlékünnepséget rendeznek a Békés megyei Gádoroson Justh Zsigmond születésének 100. évfordulóján. A művelődési ház és az általános iskola úttörőcsapata felveszi az író nevét, és emlékére mellszobrot avatnak. „Az élet vizének” nevezett új szintetikus anyagot állítottak elő szovjet szakemberek kőolajból. A folyékony készítmény vérzéscsillapító, vérnyomáscsökkentő hatású, s fertőző betegségeknél a mérgező anyagoknak a testből való eltávolítására is kitűnően alkalmazható. A XIX. század végi nagykanizsai Bazár-udvart (a város kereskedelmi és pénzügyi életének egykori központját) több millió forintos költséggel újjáépítik, összkomfortos lakások lesznek benne. Feloszlott a világhírű angol bolhacirkusz. Indok: a tökéletes rovarirtó szerek korában nem tudnak gondoskodni az artista-utánpótlásról ... Ők Aranydániók, ezek a ritka trópusi halak, első ízben láthatók — néhány napja — a budapesti Állatkent akváriumában. # A budai ősember nyomát kévetik márciustól a gellérthegyi nagy barlangban a Budapesti Történeti Múzeum régészei. Feltételezések szerint a déli fekvésű barlang alkalmas tanyahelye lehetett az ősembernek; régebben már ősmedvék csontjait találták meg itt. Seribe ismert színművének színes, nyugatnémet filmváltozata Bemutató: január 31. népszabadság Magyarország és Lengyelország egyezteti távlati terveit Jegyzetek az utolsó sorbólvímrzmz Ma érkezik Magyarországba a Lengyel Állami Tervhivatal küldöttsége, amely részt vesz a két ország 1980-ig terjedő távlati terveinek egyeztetését célzó budapesti tanácskozáson. A küldöttség vezetője Roman Fidelski, a tervhivatal elnökhelyettese. A két ország tervhivatalai már folytattak előzetes megbeszéléseket a húszéves távlati elképzelések mindkét felet érintő problémáiról; legutóbb 1962 februárjában, Varsóban volt tervegyeztető tanácskozás, amelynek eredményei azt mutatták, hogy a húszéves terv időszakában újabb nagy lehetőségek járulnak Magyarország és Lengyelország gazdasági együttműködése elé. (MTI) Előkészületek a tavaszi fásítási hónapra A fiatalok évek óta tartó fásítási versenyében legutóbb a szabolcsiak nyerték el a KISZ központi bizottságának vándorzászlóját és az Országos Erdészeti Főigazgatóság 30 000 forintos jutalmát. A szabolcsi KISZ-esek és úttörők egy év alatt 358 hektárnyi területet ültettek be, több mint négy és fél millió csemetével és tízezer suhánggal. A fiatalok segítőkészsége országosan több mint ezer hektárnyi területen 12 millió facsemete és csaknem 300 000 suháng elültetését tette lehetővé. Ez év tavaszán különösen nagy feladatok várnak a fásítókra, mert a szárazság, majd a hideg korai beköszöntése miatt ősszel a fásítások csaknem teljesen elmaradtak. Most az erdészek és a velük együttműködő termelőszövetkezeti, állami gazdasági és más szakemberek összesen 6748 hektár fásítását készítik elő. E terület jó részét már az ősszel felszántották, sőt a csemetéket is a helyszínre vitték. . A nagy munkát irányító szakemberek fokozott mértékben támaszkodni kívánnak a fiatalok segítségére és a hagyományoknak megfelelően március 10-től április 10-ig megrendezik a fásítási hónapot. (MTI) Mesterséges víztárolóból 150 holdat öntöznek Jászalsószentgyörgyön Az Alföld egyik legnagyobb „zöldségeskertjében”, a Jászságban, ötletes módon fejlesztette kertészetét a jászalsószentgyörgyi Béke Termelőszövetkezet. A szeszélyes vízhozamú Zagyva sokszor nehéz feladat elé állította a kertészet dolgozóit, ezért a Holt- Zagyva egy részén mesterséges víztárolót létesítettek. A több tízezer köbméter vizet magában foglaló tárolóból az aszályos nyári időszakban 60 holdas kertészetet öntöttek rendszeresen. Egész nyáron folyamatosan szállították a kiváló minőségű zöldségféléket és az ősz beköszöntéséig csaknem félmillió értékű kertészeti terméket adtak el. A víztároló azonban a múlt évinél nagyobb terület öntözéséhez is képes a vizet biztosítani. Ezért a tavaszra már 150 holdas öntözött nagyüzemi zöldségkertészetet alakítanak ki. A szövetkezet ettől az üzemágtól az idén egymillió forint bevételt vár. (MTI) 1963. január 29, kedd Jél még, ő szól valaki? Fiatalember a jelölt, kerületi tanácstagnak. Sokan dicsérik, hogy szerény, agilis, szereti az embereket. Jó hallani az ilyesmit. Előttem egy bácsi is nagyban helyesel, bólogat, amikor sorra szóba kerülnek a jelölt erényei. Gondolom, ebből érdekes dolog sülhet ki, a bácsi majd biztosan elmondja, miért bízik ennyire a Hazafias Népfront jelöltjében, miért tetszik neki úgy ez a fiatalember. Odamegyek hozzá a végén: „Legyen szíves, mondja el nekem, miért szavaz majd a jelöltre?” A bácsi derűsen rám néz ,s mert az unokaöcsém Szeged környékén, az egyik községben már a jelölté a szó, megköszöni a bizalmat, s persze nem állja meg, hogy viszonzásul ne szóljon a választókról, a lakosságról, amely — mint mondja — példát mutat „józanságával, szorgalmával Taps, és egy öreg parasztember még ízes (sőt, esetleg borízes) hangon kijelenti: „Ilyen ember kell nekünk, én a jelölt elvtársra szavazok.” S magyarázókig fordul a többiek felé: „Ő szerezte meg a községnek a kocsmaengedélyt” Budaörsön van dolgom, s este többen megyünk a jelölő gyűlésre. Mutatnak egy asszonyt, a férjét is jelölik a tanácsba. Mellészegődöm: „Aztán felszólal majd a férje mellett?” — kérdem az asszonyt. „Még mit nem! Hogy dicsérjem, ő meg elbizakodjék?!” # Még ingadozik a jelölt a Lágymányos egyik körzetében, el tudja-e majd látni a tanácstagi teendőket. Egy háziasszony közbeszól: „Nyugodtan vállalja, elvtárs! Ezek új házak, itt még nincs beázás, nincsenek maszekok és még jóban vagyunk a házfelügyelőkkel.” * A tiszántúli megye képviselőjelöltjei megbeszélésre ülnek öszsze, programjukról, gyűléseikről beszélnek. Az egyik jelölt, az ismert püspök azt mondja, hogy aggályai vannak a neki jutó községgel. „Nem volt jó évük, nagyon megérezték az aszályt.” Jelölttársa meg akarja nyugtatni: „Püspök úr, maga igazán nem tehet az aszályról.” A püspök elmosolyodik: „Éppen nekem fogják ezt elhinni?..." * Nem rejtik véka alá a véleményüket az emberek, még ha ez néha elég meglepő is. Az egyik megyében a textilgyárban volt a jelölő gyűlés, s amikor az új országgyűlés feladatairól beszéltek, az egyik munkásnőnek eszébe jutott, fel kell figyelni arra is, hogy országunkban nem kielégítő a népszaporulat. A nagy nevetésre rögtön hozzátette: „Persze ezt nem gondoltam képviselői megbízatásnak!”. Réges-régi választások emlékei elevenednek most fel. Az egyik gyűlésen is így van: „Az urak csak ígérgettek mindent, hidat, utat, kutat, meg bort, pálinkát, semmit sem tartottak be. A jelölt érdeklődik, hogy mi a helyzet most? „Nem mondom — válaszol az öreg falubeli —, a felszabadulás után sokat segítettek nekünk az elvtársak, gyarapodtunk is. Hidat, utat, kutat már kaptunk...” . Geofizikai tanácskozás a Technika Házában A Magyar Geofizikusok Egyesülete január 31-én, csütörtök délután előadó ülést tart a Techniika Házában. Az előadó ülés napirendjén szerepel az európai geofizikusok Wiesbadenban tartott konferenciájáról szóló beszámoló, és egy tájékoztató a magyar geofizika műszer- és szellemi exportjának lehetőségeiről. Cseres Tibor: VIETNAMBÓL JÖTTEM INDULÁSOM ELŐTT ezt mondták nekem a vietnamiak pesti nagyskövetségén: — Készüljön el rá, hogy nagyon szegény országot fog látni. Várakozását, igényeit, véleményét ehhez igazítsa. De arra figyeljen, mennyi minden új kezdődött nálunk. Imponált az őszinteség, de csodálkoztam is. Néhány hónappal azelőtt Kincses Vietnam címmel cikksorozatot olvastam egyik lapunkban. Gondoltam, itt valami ellentmondás lappang. Aztán meggyőződtem róla, mindkét tájékoztatás igaz. Vietnam nagyon szegény és nagyon gazdag. Erről akarok beszámolni, erről a kettősségről. S még arról, hogy a vietnami emberek nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy kérjenek, ne az egzotikumot keressem hazájukban, hanem a mai társadalom valóságát ügyeljem, főként mozgásának irányát és hevét, szóval azt, hogy népük milyen erőfeszítéseket tesz a modern, tehát szocialista ipar megteremtésére. Megígértem, hogy parancsolni fogok figyelmemnek, bár tudtam, nem lesz könnyű magamba fojtani, visszagyömöszölni a csodálkozást ilyen távoli ország soha nem tapasztalt tájai, jelenségei, szokásai láttán. Sokat könnyítettek helyzetemen hazánkbeli legújabbkori utazók, akik legalább érzelmemet felkészítették valamelyest a várható élményekre, s meg is írtak sok különlegességet, engemet felmerülvén a nyilvános lelkendezés kötelezettsége alól, de az alól is, hogy felsoroljam, a szocializmusát építő ország milyen intézkedéseket tett nagyipara megteremtésére.Amit nem lehet megérteni könyvekből s híradásokból — az élet, a munka zajlásának, tempójának különbözősége. Egzotikumot saját szemléletem sugall nekem, ha a minden ízében más világot a magaméhoz hasonlítom, s még inkább úgy, ha a magamét mindenben haladottabbnak minősítem, hogy a szokatlant fejletlennek, megváltoztatandónnak tarthassam. Pedig ez a más világ, ami a lendületét s a makacs kitartását illeti, alapvetően más, de nincsen szüksége arra, hogy bármit is feladjon ősi szokásaiból és erényeiből S amikor vietnami barátaim arra kértek, ne a különlegességet nézzem, hanem a maradandót, arra gondoltak, az állandót tekintsem fontosabbnak a felcserélhető színeknél és köntösöknél. Nem így fogalmaztak persze — hiszen maguk is elfogultak az európai civilizáció iránt, gyakran a saját rovásukra. Vietnamban azután én magam így szövegeztem meg viselkedésem szabályát: csodálkozz bátran a természet szépségei előtt, de az emberi dolgok fölött ne csodálkozz, de ne is mosolyogj, hanem tételezd fel, hogy minden cselekedetnek, szokásnak gyökere van, mely az itteni talajból sarjadt, a tropikus éghajlat növényeként és gyümölcseként, így már nem egzotikum az, ami különbözik a miénktől. S mégis, nem tudom, mennyire teljesíthettem ígéretemet, hiszen az európai utazó, ha baráti nép fiaként indul is, óhatatlan, hogy kérdezősködését, szemét, szemléletét ne a néprajzi érdeklődés kormányozza, mozgassa. Fejlett ipari államban a termelés, a munkásélet szociológiája ragadja meg az érdeklődőt, vagy a civilizáció legfrissebb hajtásai. Olyan tájon azonban, ahol a paraszti munka rendjéhez igazodik még a társadalom egésze , a kutató figyelem elsősorban az etnografikus jelenségek felé vonzódik. Hiszen a termelés, a feldolgozás nyomozása közben, csaknem csupa ősi eszközzel és szokással találkozik. Hiszen még a fejlett parasztnépek szociológiája, szociográfiája is sok néprajzi elemet tartalmaz. A földesúri rendszer Vietnamban a múlté. S a mezőgazdaságban náluk is útban vannak az egységes paraszti osztály kialakításában. Nem akartam visszaidézni a mandarinmúltat, s a parasztnép rétegeződésének kitapintására nem jutott volna időm. Előbb meglepett, utóbb magától értetődőnek tetszett, hogy a vietnamiakat nem nagyon érdekli a néprajz, még a sajátjuk sem, természetesen. Egyéb, fontosabb emlékek, tervek, feladatok motoznak a fejekben. A néhány éve befejezett felszabadító háború, most a békés egyesülés Déllel, s az életszínvonal emelése! Az írásbeli hagyományt persze őrzik — a közép- és ókor írott és egyéb ember munkálta emlékeit —, ápolják és büszkék is rájuk, ha ilyesmire sor és szó kerül. Ám a nép, a parasztság emlékezetében, szokásaiban fennmaradott régiséget egy-két gyakorlatias kivételtől eltekintve (például az ősi gyógyászat!) nemigen pátyolják, gondozzák. — A mesterségekről akarok írni egy könyvecskét — találtam ki, terveztem és ígértem —, a vietnami mesterségekről. Felcsillant vendéglátóm szeme. Ez igen, gondolhatták. Én azonban elsősorban az ősi foglalkozásokra gondoltam, s mívelésjére, a halászokra, vadászokra s különféle kézműiparosokra. De természetesen azért a bányák és az üzemek dolgozóira is, hiszen a régi és az új még a legmodernebb gyárban is keveredik itt , s természetesen a földművelés ősi és modern mestereire is gondoltam. HAMAROSAN BEBIZONYOSODOTT, ilyenféle vizsgálódásokra hónapok, évek kellenének, s ekkora vállalkozásra az én megszámlált heteimből nem futja Be kellett hát érnem azzal a kevéssel, amennyit időm engedett Cserébe itt-ott olyan mélyre ástam egy-egy jelenség megértésében, amennyire erőmből , leleményességemből telt Sok segítséget kaptam, mégsem volt mindig könnyű dolgom. — Azt figyelje, ami haladó, ami előre mutat — kértek újra és újra vendéglátóim. Csakhogy engem a múlt is érdekelt s minden, ami a mai ember életét keretezi. És sorba megnéztem a kézműiparosokat munka közben. Hanoiban több utcájuk van a mesterségeknek s a műhelyek széles ajtóval a zajos, eleven utcára nyílnak. Hogy felsoroljak néhányat: az ezüstművesek népes céhe edényeket, ékszert s mindenféle dísztárgyakat kalapáló exportra. Igen sok a nőmunkás köztük. (A vasgyártásuk, persze, nemsokára sokkal jelentősebb lesz!)