Népszabadság, 1963. május (21. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-04 / 102. szám

6 Meglepő válasz Ugrókötelet vásárolt ismerősöm egy sportboltban. A kifizetett blokkal az árukiadóhoz ment. — Becsomagoljam? — kérdezte tőle előzékenyen a blokkját átve­vő kartárs. — Nem szükséges — válaszolta gyorsan —, hazáig már ugrálva megyek... (Pl Négy év alatt a duplája. Tavaly 110 ezer tv-s készülék került for­­galomba hazánkban. Ez a szám az idén 150 ezer, 1964-ben 200 ezer, 1965-ben pedig 220 ezer lesz. * Filmakadémia és filmintézet alapításáról hozott határozatot a svéd kormány. Mindkét intéz­mény a filmgyártás fellendítését szolgálja.­­ Három hónap múlva már csak egy feleségük lehet az állami tisztviselőknek Dél-Vietnamban. A többnejűséget hivatalosan már 1955-ben eltörölték, de a törvény tulajdonképpeni végrehajtását csak most kezdik el. * A táci falunapon, június 9-én avatják fel Gorsium, az ősi római kori romváros helyén Fejér me­gye első szabadtéri múzeumát. Ők Mindössze négyfőnyi személy­zettel járják a szibériai Irtis fo­lyót a 700 tonnás automata be­rendezéssel ellátott Diesel-moto­ros hajók.­­ Kulturális központokat alakíta­nak ki az idei szezonban a bala­toni üdülőhelyeken. Keszthely lesz a klasszikus zene, Füred a színházkultúra, Siófok a könnyű­zene, Balatonföldvár a népművé­szeti események centruma. * Nemcsak Hamupipőkét segítik már... Amerikai tudósoknak si­került galambokat betanítaniuk különböző mechanikus válogatási munkákra. Az állatokkal sikerrel lehet például gyógyszerpirulákat, gombokat stb. válogattatni. * Természetes környezetben arbo­rétumot létesítenek a Bükkben exota fafajtákból. A lillafüredi Hámori-tó mellett egészen a Nagymezőig mintegy 10 kilomé­teres távon ültetik el a Bükkben nem honos 20 ezer exota facse­metét. ■ itt Justh Zsigmondról írt érdekes tanulmányt Elek László or­szággyűlési képviselő, a Szarvasi Óvónőképző Intézet tanára. A 160 oldalas füzetet a Békés megyei Tanács művelődési osztálya a kö­zeljövőben megjelenteti. A Statisztika az ősökről. Tudósok kiszámították, hogy a történelem előtti idők óta eltelt 600 000 évben mintegy 77 milliárd ember élt a Földön.­­ Nemzetközi fotókiállítás nyílt kedden Kecskeméten. A tárlaton több mint 200 művészi felvétel szerepel, amelyet 15 országból Kecskemétre küldött 750 fekete­fehér, illetve színes képből válo­gattak össze.­­ Nagy sikerük van a milánói nemzetközi vásáron a szocialista országok termékeinek. Az olasz szakemberek elismeréssel nyilat­koztak — a többi között — a Cse­pel Művek gyártmányairól. * Újfajta talpbőrt kísérleteztek ki az Újpesti Bőrgyárban. Az „Impergal” ötszázalékos vízát­eresztő képességű az eddigi 25 helyett, s főleg a gyermekcipő­gyártás veszi hasznát. i,Roppant üze­met építünk, a élet üzemét." (Nicola Vapca­­rov) — A bánya volt a „bűnös” — mutat tré­fálkozva kísé­rőm, Boriszov elvtárs, bol­gár testvérla­ ———— pánk munka­társa a távoli hegyoldal vö­rösesbarna folt­jára. — Ott, a Sztara Planina al­jában néhány éve ólom- és volf­­ramtartalmú vasércre bukkantak, mintegy 250 millió tonna meny­­nyiségben. Ezért épül itt nemcsak Bulgária, hanem az egész Balkán legnagyobb kohászati kombinátja, Kremikovci. — Plán pokazva (a terv szerint) — folytatja — 1965-re az építkezés első szakaszának befejeztével 5 millió tonna vasércet dolgoz majd fel a kombinát, 1 100 000 tonna ön­tött vasat, 1 300 000 tonna acélt, egymillió tonna hengerelt árut ter­mel. Az építkezés második ütemé­ben pedig megháromszorozódik a kapacitása, ez az egyetlen üzem 1970-ben 3 millió tonna hengerelt árut és 3,5 millió tonna acélt ad majd a népgazdaságnak. Megvan mind a 11 üzem? Önmagukban is beszédes szá­mok, sokat mondanak annak az országnak az ipari fejlődéséről, erejéről, amelyben 18 évvel ezelőtt ércfeldolgozó iparról, vaskohászat­ról egyáltalán nem lehetett be­szélni. Hacsak ide nem számítjuk azt a három öntödét, amelyben jó­részt ócskavasat dolgoztak fel, vagy azt a két kisipari üzemet, amely kovácsolt cink-, ólom- és rézárukat készített, összesen 800 tonna mennyiségben. Most pedig több millió tonnát! Írjam azt, hogy ez több mint ezerszerese a felszabadulás előtti termelésnek? Vagy azt, hogy 1970- ben Bulgária az egy főre számított acéltermelésben egy szinten lesz a világ legfejlettebb országaival? Milyen szavakkal is lehetne érzé­keltetni ezt a szinte hihetetlenül nagy fejlődést? Kocsival próbáljuk bejárni az építkezés 20 négyzetkilométernyi területét, ám néhol a dömperek, hatalmas kotrógépek, földgyaluk úgy elállják az utat, hogy nincs más hátra, ki kell szállni és gya­log évrekeln­i tovább a vöröses­barna, bokáig érő sárban. Bori­szov elvtárs pedig fáradhatatla­nul magyaráz: — Plán pokazva: tizenegy üzem­ből áll majd a kombinát, a bányá­val együtt. Hat üzem már ebben az évben belép a termelésbe. Mint látni, a hőerőmű már elkészült rekordidő alatt, teljesen előre gyár­tott elemekből. A kokszolón és vegyiüzemen most teljes erővel dolgoznak, húszfajta vegyi anyagot, így metanolt, naftalint fognak majd ott gyártani. Amott, hátrább látni a kombinát szívét, a kohó­mát, aztán jön az acélgyár és a csőgyár. A másik oldalról látszik az a hatalmas épület, a gépgyár, odatartozik Bulgária legmodernebb öntödéje is, aztán a meleghenger­mű 900 méteres és a hideghenger­mű 700 méteres csarnoka követ­kezik. A sort a granuláló és a dú­sító zárja be. Megvan mind a 11 üzem? 170 kilométeres vasútvonal Megállunk, hogy utánaszá­moljak a jegyzeteimben, s Bori­szov elvtárs még egy hevenyé­szett térképet is rajzol a blokkom­ba, hogy jobban áttekinthessem a monumentális építkezést. És már megyünk is tovább, illetve csak mennénk, mert a vendég­marasztaló, nehéz, agyagos sár lehúzta az egyik cipőmet, előbb azt kell fél lábon állva valahogy kiszabadítanom. Boriszov elvtárs nem győz szabadkozni: — Néhány hónap múlva kellett volna idejönnie. Addigra már el­tűnik a sár, rendeződnek az utak is. Itt, alattunk a mélyben, ahol most azok a homokhegyek állnak, elkészül a kombinát vasútállomá­sa, 160—170 kilométer hosszú vas­útvonal, 20 sínpár épül, a pálya­udvar nagyobb lesz, mint a fővá­rosé. Akkor aztán már kényelme­sen lehet itt közlekedni. Mondom neki, hogy az még bi­zonyára nagyon soká lesz, addig még sok sarat elvisznek magukkal a látogatók, meg az a 18 000 mun­kás, aki jelenleg az építkezésen dolgozik. Nagyot nevet, de látom, kissé naivnak tartja megjegyzé­semet. — Talán, kételkedik benne, hogy ilyen hamar elkészülhet? És ha azt mondom, hogy néhány hónap­de olyan megelevenítő erővel, hogy az ember szinte úgy érzi, mintha már az elkészült épület­ben járna. A kettős séta azon­ban, a valódi és a képzeletbeli, hamar kimerít, s bizony fárad­tan, de a nagy élmények jóleső fáradtságával dőlök hátra a kocsi­ban. Az emberek ismerik a jövőt Másnap Dimitrovgrádba uta­zom, Bulgária első nagy szocia­lista építkezését, a vegyi kombi­nátot megnézni. Kirjakov tech­nikus kalauzol, aki mint serdülő falusi legényke került az üzem­be az építkezés kezdetén. Úgy sok olyan alapos­sággal és nem kevesebb lelke­sedéssel beszél a gyárnak az ötéves és a húszéves terv­ben előirány­zott bővítésé­ről, mint Kre­­mikoveiban az újságírói kolléga. Plán pokazva — ez a két szó végigkísér az egész után. Gabrovó me­gye­­ határában nagy rajzos tábla hirdeti, hogy a megye tex­tilipara 1965-ig ennyi és ennyi méter, 1980-ig pedig ennyi és ennyi méter gyapjúárut termel. Haszkovó megye határában a juh- és baromfitenyésztés adatait ismertetik hasonlóképpen, Tirno­­vó megyében a szőlővessző-, szőlő- és gyümölcstermelés terve üdvöz­li a megye határához érkező utast. S Kolarovgrádban a gép­gyárban, Szófiában a rádiógyár­ban, a Sztara Zagora-i hatalmas vegyi kombinát építkezésén, az uzundzsovói termelőszövetkezet­ben is megismétlődik, amit Kre­­mikovóiban még csak újságírói tájékozottságnak véltem: az em­berek ismerik, idézik a jövőt, és számon tartják szinte hónapról hónapra a tervek megvalósulá­sát. Optimizmusuk, bizalmuk a jö­vőben, tudatosságuk, amellyel vál­lalják a jövő építésével járó mai feladatokat, nehézségeket — leg­­megragadóbb élményem ez volt Bulgáriában. — Nekünk sok a pótolnivalónk — mondták minde­nütt —, fél évezredes török rab­ság okozta elmaradottságot, fa­siszta pusztítást kellett jóváten­­nünk, eltüntetnünk. Ha más sza­vakkal is, de lényegében ugyan­azt mondják,­amit a bolgár nép kiváló fia, Dimitrov így fogalma­zott meg: „Ha biztosítani akar­juk nemzeti életünk függetlensé­gét és szabadságát, népünk vi­rágzó jólétét és boldogulását, tíz vagy húsz év alatt annyi munkát kell teljesítenünk, amennyit más országok száz év alatt végeznek el." A felszabadulás óta eltelt 18 év alatt a bolgár nép teljesítette ezt a feladatot. Sőtér Edit (Folytatása következik.) ^ 'MUNKATÁRSUNK BULGÁRIAI RIPORTSOROZATA 1. Plán pokazva­ ja a kohómű helyén is ilyen sáros, tolja az eddigi fejlődés adatait, agyagos, sík terület volt csak, mintha könyvből olvasná, és nem­­mint itt, ahol most leragadta csak egyszerűen a számokat, ha-Aztán még­ az éttermeket, az nem az összefüggéseket, a felső­­öltözőket, a fürdőket, az orvosi dés, az építkezés egész folyama­­rendelőket is megmutatja, azaz lát. S aztán ő is azt mondja, hogy egyiknek-másiknak csak a plán pokozva, s a még most is tervét, építési adatait vázolja fel, gyerekképű gyáralapító ugyan­ A kremikovci kombinát látképe. TEKINTSE MEG MÁSODIK ALKALOMMAL MEGRENDEZETT „Fonott bútort a lakásba” kiállításunkat Budapest VI., Népköztársaság útja 12. sz. alatt, az OKISZ kiállítótermében Nyitva: május 4-től 14-ig mindennap 10-től 18 óráig KOSÁR ÉS FONOTTÁRU KSZV. BUDAPEST i népszabadság Mikor megpillantot­tam Cvihorek Bélát, ré­mülten futottam be a legközelebbi bérház sö­tét lépcsőházába. Ám jól sejtettem, hogy nincs menekülés. Cvihorek döngő léptekkel rohant utánam és kiráncigált az utcára. Megvetően né­zett a szemem közé: — Szégyellheted ma­gad! A legjobb barátod elől bujkálsz, akivel va­lamikor együtt loptál őszibarackot a Gellért­hegyen? — Hogy megy a so­rod? — kérdeztem, s igyekeztem, hogy ér­deklődés csillogjon a szememben. — Megint kimarad­tam — mondta dühösen. — Miből maradtál ki? — A kitüntetésekből. És ez így megy évek óta. Teljesen elfeledkez­tek rólam odafönn. — Milyen kitüntetés­re gondolsz? — érdek­lődtem. — Március tizenötig még reménykedtem egy Kossuth-díjban. Azóta túljutottunk április 4-én is. Gondoltam, talán megkapom a kiváló mű­vész címet. Esetleg be­értem volna az érde­mes művész jelöléssel. Barátom vagy, elárulha­tom, hogy egy Ybl Mik­­lós-díj is jólesett volna. Az idén is hiába vár­tam, mint már évek óta. Nehéz az élet — sóhaj­tott keserűen­­ Cvihorek Béla. — Milyen címen vár­hatod, hogy művészeti kitüntetést kapjál? Hi­szen, ha jól tudom, te kettős könyvelő vagy a külső Jászberényi úti Szilvaízfeldolgozóban. — Miért? Hát rám nem mosolyoghat egy­szer a szerencse? Ne­kem már így kell leél­nem az életemet, ilyen szürkén, színtelenül? Képzeld el, hány millió ember olvasta volna a lapokban. Cvihorek Bé­la érdemes művész. — Értsd meg, hogy ezeket a kitüntetéseket azok kapják, akik vala­mi kiemelkedőt nyújtot­tak a hivatásukban, munkájukban. Mit nyúj­tottál eddig te az or­szágnak mint kettős­könyvelő? Már kétszer el akartak bocsátani az állásodból, mert még szorozni sem tudsz ren­desen. — Tehetek én arról, hogy tehetségtelen va­gyok? Ezért érjen en­gem veszteség?! — kiál­totta felháborodva. — Ha nem lenne ilyen borús áprilisunk, azt hinném, hogy megártott neked a napsütés — mondtam idegesen. — Miért? Igazán ki­adhattak volna egy díj­jal többet. Nekik mit számítana, engem vi­szont boldoggá tehettek volna. Milyen csodás érzés lehet, ha az em­ber híres, ha mindenki róla beszél! Milyen szép lenne, ha a diáklányok az utcán összesúgnának a hátam mögött: „Itt megy a híres Cvihorek Béla. Milyen cuki pofa!" Van, akinek minden si­kerül. Ott van például ez a filmszínész, a Mar­­cello Mastroianni. Szép fiú, jó színész, sok pén­ze van, az egész világ ismeri. • — Miért hasonlítod magad Mastroiannihoz? — kérdeztem dühösen. — Hiszen még érettsé­gire sem tudtad megta­nulni az Anyám tyúk­ját. — Vegyük például Blériot-t Azzal, hogy átrepülte az óceánt, egy­szerre híres ember lett. Mikor repülhetem át én, Cvihorek Béla kettős­könyvelő az óceánt? És ha átrepülném is, ma már a kutya sem fi­gyelne fel rám. Aztán ott van Fleming, a pe­nicillin feltalálója. Dá­vid Ojsztrah és Gaga­­rin. — Hát ide figyelj. Amíg Fleming a labora­­tóriumába is kísérletezett, addig te a ligeti Fás­körben rúgtad a labdát. De még ahhoz sem volt tehetséged. Előre tudtuk a végeredményt. Min­dig az a csapat veszített, amelyikben te játszot­tál. És tudod, hány órát gyakorol naponta Ojszt­rah? Te még ahhoz is lusta voltál, hogy elvé­gezd a könyvelési to­vábbképző tanfolyamot, hogy előre juthassál a pályádon. Amíg Gaga­­rin tanult és edzett, em­berfeletti munkával ké­szült, hogy elsőnek láto­gasson az űrbe, te fe­gyelmit kaptál, mert munkaidő alatt egy ka­lauznővel csókolóztál a Csokonai moziban. S amíg Gagarin a világ­űrben repült, hogy bi­zonyítsa, mit tud az ember, te egy hűvösvöl­gyi vendéglőben ültél, vajas kenyeret ettél hó­napos retekkel, sört it­tál hozzá, s közben azon törted a fejed, mit ha­zudjál a feleségednek, amiért rablóulton elkár­tyáztad a havi fizeté­sed. Milyen jogon akarsz te híres ember lenni? Van képed hoz­zá, hogy kitüntetést, dí­jat várjál? Sohasem lesz belőled híres ember, Cvihorek Béla! — ordí­tottam dühösen. — Hiába kiabálsz, azért van még valami reményem. Jövő héten a vállalat megbízásából le kell utaznom a pécsvá­­radi kirendeltségünkre. A kiszállást pedig meg­fizetik. Elismerem, hogy egyelőre nem lehetek Kossuth-díjas. De ez sem hangzik rosszul. S búcsúzóul, ízlelgetve a szavakat, büszkén mu­tatkozott be. — Cvihorek Béla, Na­­pi-díjas. Galambos Szilveszter UítMV 1963. május 4. szombat

Next