Népszabadság, 1966. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
é Turgenyev — egy kissé régiesen Az Egy hónap falun előadása a Madách Színházban Egy valamikor nagyon aktuális, társadalmilag sokatmondó drámát vittek színre a Madách Színház művészei. A színműben — Turgenyev Egy hónap falun című darabjában — benne van szinte minden, ami a cári Oroszország nemesi értelmiségét, az úgynevezett felesleges embereket valaha erősen foglalkoztatta, s amelynek Turgenyev pátoszmentes romantikája annak idején valamilyen tágasabb, a korabeli orosz életen túlmutató érvényt is adott. Itt van a kastély, a vidéki orosz kúria, minden kényelmével. A nagy parkkal, amelyben rózsák virítanak és évszázados fák állanak, a német nevelővel, aki a hatalmas szomszéd nyelvére tanítja a földesúr egyetlen gyermekét, s a háziorvossal, az úrnő pulzusának szorgos ellenőrzőjével. Klasszicista stílus, párizsi komfort az orosz sztyeppén. Nem akármilyen kiváltság ez, Natalja Isztajeva, a kastély aszszonya igazán meg lehetne elégedve. Natalja azonban unatkozik. Unja férjét, noha nem a legroszszabb földesurak közül való; tervei vannak a vidék arculatának átalakítására, gátakat épít, mozgatja, szervezi az embereket. S unja a doktort, a németet, a társalkodónőt, s még Rakityint, a finom nagyurat, a lelki barátot is unja. Sőt, őt unja a legnagyobb mértékben. Rakityin, ez a túlfinomult, franciás modorú, szolid gavallér éppen a nagy érzés hiányára emlékezteti őt föltétlen ragaszkodásával, s azzal a különös — méltán mondhatjuk: Jurgenyevi — készségével a megalázkodásra, amellyel az imádott asszony minden sértését tűri, sőt talán kívánja is. — Micsoda kicsiny kis lelkek ezek itt mind! Mennyire híján vannak mindannak, ami mozgalmas, változatos és érdekes! Menynyire képtelenek arra, hogy bármit is igazán, teljesen akarjanak! — háborog magában az asszony, s úgy találja, hogy most már ki kell törnie az unalmas körből, ez egyszer akarnia kell, elhatároznia, cselekednie. Beljajev, a vakációzó egyetemista, a rövid időre házitanítónak szegődött diák hozza így ki sodrából a ház úrnőjét; az ő romlatlansága, természetessége és egészsége nyűgözi le, s ez az érzés ad neki nagy fölényt a többiekkel, főként a férjével és Rakityinnel, az érzelmes baráttal szemben. A dráma ennek az elhatározásnak a drámája, ennek ingadozása, kibontakozása — s végül —összeomlása, oldódása. Mert összeomlik végül a kísérlet, Natalja szerencsétlenebbnek érzi magát a végén, mint amilyen az elején volt. Néhány szép, felemelő pillanatot átélhet ugyan, de ami dominál, az a vágy és az akarat elsatnyulása, az egésznek nevetséges és bántó kicsinyessége. A fiúba nemcsak ő szerelmes, szereti őt Vara, a nevelt lánya is: át kell tehát élnie a megalázó féltékenységet, bele kell bonyolódnia a silány praktikákba. S kitűnik az is, hogy Rakityin, az áldozatkész barát sem olyan önzetlen lélek, amilyennek eddig mutatta magát. Akarni, tenni képtelen, de az irigység és a gyenge intrika nem idegen tőle: orosz földesúr, francia öltönyben, párizsi gesztusokkal. Az egyetlen, aki épen, rokonszenvesen kerül ki ebből a drámából, Beljajev, a diák. Az Apák és fiúk Bazarovjának a rokona, sok tekintetben mása ez a fiatalember. Egy típus abból a társadalmi rétegből — az úgynevezett közrendi értelmiségiek rétegéből —, amelytől Turgenyev, a nemes, viszolygott ugyan, de amelyet Turgenyev, az író lázas érdeklődéssel szemlélt, s amelytől végső soron az orosz élet megváltoztatását is várta. Mondják, hogy a nyugati országokban több helyen is műsorra tűzték ezt a drámát, mégpedig nagy sikerrel. Elképzelhető ez. Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy ebben a régi, s a maga idején aktuálisnak készült darabban Nyugaton minden további nélkül megérzik a mait, a folytatódót. Úrnak lenni s unatkozni: nemcsak a múlt század közepén volt ez ott téma, az a mostaninak, a huszadiknak a közepén is. Nekünk viszont más problémáink vannak, mi e dráma világához oly könnyen nem kapcsolódhatunk. Ahhoz, hogy fogékonyan érzékelni tudjuk az előadást, bizonyos rendezői leleményre volna szükség, különben könnyen előállhat az a szerencsésnek éppen nem mondható helyzet, hogy úgy fogjuk érezni magunkat a darab előadásán, mintha különös múzeumba látogattunk volna, hajdani ruhákat, oszlopokat, szokásokat szemlélni, múlt idők furcsaságain merengeni. Pártos Gézának, a Madách Színház rendezőjének munkájában ezúttal inkább a fölidézőnek a művészetét dicsérhetjük, mint az újrateremtőét. Az előadáson érződik, hogy a központi problémát ő sem tarthatja valami aktuálisnak, keresetlenül időszerűnek. A darab értékét, maradandóságát mintha a jellemekben, a jellemi erők játékában látná mindenekelőtt, s ennek hűséges felidézésével kívánna hatni. Lehet, s van valamiféle bravúr ebben a hűségben is; érdekes az is, ha valamit úgy állítanak elénk, ahogyan az annak idején vagy később, hosszú évtizedekkel ezelőtt volt, vagy lehetett. Néhány alakítás — Tolnay Klárié (Natalja), Horváth Jenőé (Iszlajev), Avar Istváné (a doktor) — csakugyan megragadja képzeletünket, megérezteti némely, az adott helyzeten túl is érvényes indulat erejét, mozgását, minőségét. Ennél a bravúrnál — a felidézés néha igazán tiszteletre méltó művészeténél — azonban mégiscsak jobban szerettük volna azt, ami nemcsak tájékoztatásunkat szolgálná, hanem felzaklatásunkat is. A túlságos hűség mégiscsak fékez és zavar. A gyengédségnek és a mérsékletnek az a halk és idilli formája, amely megszabta egykor e darab tónusát, s megszabja most ezét az előadásét is, időközben jócskán megkopott, s úgy gondoljuk, ezzel érdemes lett volna számolnia a rendezésnek. Rakityint (Mensáros László), a művelt, dekadens urat például csak így lehetett volna megmenteni a túlságos, s ezért már nem is nagyon érdekes dekadenciától, Verát pedig (Demján Edit) megóvni attól, hogy egy már ismert képlet benyomását keltse. S talán a fiatal házitanító (Huszti Péter főiskolai hallgató) alakja is úgy válhatott volna jelentékenyebbé, ha oldottabb ez a hűség, nagyobb a szabadság, lendületesebb a vállalkozás. A szöveg — Elbert János fordította jól, igényesen — mintha nagyobb mozgást engedett volna. Mintha a jellemek korszerűbb, mai értelmezését engedte volna meg, lehetővé téve a mostani, fakóbb színek felfokozását. Héra Zoltán Az Iszony sikeres fogadtatása a Mar dél Plata-i filmfesztiválon Mar del Plata, március 5. Magyar film, az Iszony vetítésével nyílt meg az idei Mar del Plata-i fesztivál, és jóllehet, az egyik nem éppen jóindulatú helyi lapocska ezt valami túlzott kedvezménynek vélte, ez inkább hátránynak számított: a magyar delegáció szinte egyenesen a repülőtérről érkezett a gálaestre, ünnepi öltözet nélkül. Annál meghatóbb volt az a lelkes taps, amellyel a fesztiválpalota előtt egybegyűlt többezres tömeg Hintsch György, a film rendezőjének üdvözlő szavait fogadta, mintegy elismerésképpen, hogy azért így is, mégis időre eljutottunk a messzi Magyarországról. Ugyancsak figyelmesen és barátságosan fogadta a magyar küldöttséget a sajtó nagy része. Németh Lászlóról, akinek ez a regénye eddig vagy 14 külföldi kiadást ért meg, Hintsch Györgyről, Drahota Andreáról és más szereplőkről ismertető fotók jelentek meg, és bőven tájékoztattak a lapok az egyébként nagyon érdekes, élénk sajtókonferenciáról, amelyen a filmen túl sok szó esett a magyar filmgyártásról, amelynek eredményeit az Angyalok földje Mar del Plata-i nagydíja óta itt sokan számon tartják. S ez még érdekesebb egy olyan országban, amelyben hazánkról bizony ritkán és többnyire csak elferdített hírek kapcsán esik szó. Az iszony fogadtatása a sajtókritikában várakozáson felül is jó. A nagy Buenos Aires-i lapok közül ki kell emelni a La Prensa nevű lap tekintélyes kritikusának részletes értékelését, amely kiemeli a miliő rajzát, pszichológiai igényességét, felismeri a téma országhatárokon túl is érvényes szociális és emberi érvényét, de kiemeli nemzeti jellegét is. A rendező gondos munkája mellett dicséri Hegyi Barnabás hozzáértő fényképezését, Drahota Andrea alakítását a patalogikus szerep kifejező megformálásáért, és kiválónak nevezi Kállai Ferenc játékát. Külön szól a női szereplőgárdát itt képviselő Gombos Katalinról. Mind a rendező, mind a színészi munkát kiválónak minősíti a La Náción. A Clarim kritikusa kiemeli a női főszereplő, Drahota Andrea érdekes egyéniségét. Drahotának egyébként is sok elismerő szó jutott. Amit bírálnak, az a dialógusok hosszúsága, bizonyos vontatottság. De egészében pozitív és elismerő a magyar film fogadtatása. Rényi Péter AZ ORVOS HALÁLA Magyar film Főszereplők: PAGER ANTAL és BULLA ELMA BEMUTATÓ: MÁRCIUS 1Q NÉPSZABADSÁG 1966. március 6. vasárnap jóit IColizeti. Nem az a baj, hogy nálunk sok a krimi, hanem, hogy sok a nyugati krimi, amelyet főleg az ifjúság mind kevésbé ért meg. Mert mi az például, hogy garniszálló? Ezt ma már senki sem ismeri. És mi a fezér? Ruhatáros az araboknál? Akkor miért üldözik? És miben különbözik az ópiumbarlang a cseppkőbarlangtól? És hogyan lehet Mr. Burnsnek kettős életet élni? Ez olyan, mint a másodállás? Vagy a fusi? De akkor hol kap 50 százalékot a rendelet szerint, mint szerény banktisztviselő, vagy mint az éjszaka császára, a kopasz Jim? És miért ez a nagy izgalom, kémek ésellenkémek élethalálharca egy új találmányért? Hát az újításban nem az a lényeg, hogy elfektetik? Igen, tudomásul kell venni, hogy felnőtt nálunk egy új nemzedék, amely csak azt tudja, hogy a papír érték, hiszen a MÉH is átveszi, de fogalma sincs róla, mi az értékpapír. Ezért kellene nekünk a sok érthetetlen nyugati krimi helyett sajátos magyar krimi. Hogy milyen ez, és a nyugatitól miben különbözik, íme egy példa: Mr. Smith Londonban elhatározza, hogy elrabolja a Nagybank aranykészletét — így kezdődik a nyugati krimi. Kovács úr Budapesten nem határoz el semmit — így kezdődik a magyar krimi. Mr. Smith ördögi célja érdekében pokoli tervet eszel ki: másik lakásba költözik, megváltoztatja nevét, külsejét, hogy később őrá, mint Mr. Smith-re ne gyanakodjék senki. Kovács úr teljes gyanútlanságában nem változtat meg semmit. Csak a mai újságot lapozgatja, de az is azt írja, amit a tavalyi. Mr. Smith-ről, minthogy ismerősei nem látják többé, vagy nem ismerik fel, elterjed, hogy külföldre távozott. Kovács úrról, minthogy ismerősei naponta látják, és felismerik, elterjed, hogy külföldre ment, és többé nem is fog visszatérni. Mr. Smith-ről Londonban azért terjedt el, hogy kiment, mert ő akarta így. Kovács úrról Pesten azért terjed el, hogy kiment, mert Pesten nem az a fontos, hogy itt van, aki kiment, hanem, hogy itt vannak, akik terjesztik. Főleg Szabó terjeszti, aki Kováccsal naponta találkozik, de elfordítja a fejét, hogy jobban tudja terjeszteni. És noha a többiek is látják, hogy Kovács benn van, nem ment ki, nem a szemüknek hisznek, hanem a tulajdon édes szkepszisüknek, mert benn van, benn van, de hátha benn ment ki. Ezután Mr. Smith Londonban kirabolja a Nagybankot. Ezután Kovács úr Pesten lottószelvényt tölt ki. A Scotland Yard Londonban sok embert gyanúsít, kivéve Mr. Smith-t, őrá nem gyanakszik senki. Szabó és asztaltársasága viszont Pesten a Nagybank kirablásával egyetlen embert gyanúsít, Kovácsot, aki ott ül ugyan a szomszéd asztalnál, és pörköltet eszik, de nyilvánvaló, hogy kizárólag eme szenk végett ment ki. Ezt róla aninál is inkább el lehet hinni, mert állítólag már idehaza is volt néhány homályos ügye a liliomtiprástól a gyújtogatásig, és feltehető, hogy a Vár kupoláját Kovács adta el mutyiban egy nyugatnémet özvegynek, azért ilyen kicsi. Mr. Smith Londonban a rablótt pénzen palotát bérel, és házvezetőnőnek Sophia Lorent szerződteti. Kovács úrnak Pesten felmond a főbérlője, bizonyos Gyurmák néni, mert annyi mindent beszélnek, ugye, mit lehet tudni... Mr. Smith-nek Londonban, amint éppen a Rablás következtében Lelőtt Bankpénztárosok Árváit Gyámolító Egylet jótékonysági bálján nyitópárban táncol, lehull az álszakálla. Botrány. Rendőrség. Kovács úr Pesten a szenesembertől végre megtudja, hogy miért nem köszön neki senki. Mr. Smith a Scotland Yardon kétségbeesetten tagad, de nem hisznek neki. Kovács úr Pesten kétségbeesetten magyarázza egy utcai csődületnek, hogy ő itt van, de nem hisznek neki. • A Mr. Smith Londonban a bizonyítékok súlya alatt megtörik. Kovács úr Pesten a képtelenségek súlya alatt megtörik, és így szól: — Hát jó. Kimentem. — Na ugye — bólogatnak gúnyosan a többiek. — De már nem vagyok kinn. — Mi a fene ... — Visszajöttem. — Visszajött? És miért? — csodálkoznak a többiek. — Szabó miatt. Akárhová mentem, mindenütt utánam jött, és megfúrt. Képtelen voltam megszabadulni tőle. — Szabó? Hát Szabó kinn van? — Persze. — Ne mondja! Szabó! Fantasztikus! — Magának fantasztikus, nekem nem. Én mindig sejtettem! Tudja ki a Szabó? A nagymamája volt az Arzenes Lidi. Eközben feltűnik a sarkon Szabó, gondtalanul ballag, a kirakatokat nézi. Többen észreveszik, de elfordítják a fejüket. Hogy miért? Mert most ő a heti disszidens, ő következik. És egyébként is: nem krimi az, ahol a tettes már az elején megkerül. Komlós János KULTURÁLIS HÍREK ANNA AHMATOVA, az ismert szovjet költőnő szombaton 77 éves korában elhunyt. Első verseskötete 1912-ben jelent meg. Mint műfordító is elismert nevet szerzett. AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR restaurálólaboratóriumában öt szakembernek ad állandó feladatot a megrongálódott nagy értékű könyvek, kéziratok és nyomtatványok sérüléseinek helyreállítása. A könyvtár több milliós állományából évenként mintegy hétszáz kötetet „kozmetikáznak”. * MAGYAR MÁRTÍR KÖLTŐK ÉS ÍRÓK műveiből összeállított műsort mutat be március 19-én délután fél 4 órakor az Irodalmi Színpad. A MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI SZÖVETSÉG március 14-én tartja meg második közgyűlését. Az egész napos tanácskozást a Fészek Klubban rendezik. ■ SZOMBATHELYEN hatholdas szabadtéri múzeum építését tervezik; a több évig tartó, alapos tudományos és technikai felkészültséget igénylő munka tízmillió forintba kerül. Az idén egymilliót költenek erre a célra.HÁROMMILLIÓ KÖTETTEL bővül a szakszervezeti könyvtárak állománya a harmadik ötéves terv időszakában, s tovább növelik a lakosságnak is kölcsönző könyvtárak hálózatát.