Népszabadság, 1967. május (25. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-03 / 102. szám

Budapestre érkezett dr. Josef Klaus osztrák kancellár Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására kedden hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett dr. Josef Klaus osztrák szövetségi kancellár és felesége. A kancellárt magyarországi látogatására elkísérte dr. Lujo Toncic-Sorinj külügyminiszter, dr. Heinrich Haymerle nagykövet, a külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Franz Meznik, a kancellári hivatal sajtófőnöke, dr. Franz Karasek követ, az oktatásügyi minisztérium főosztályvezetője, dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete és felesége, aki a magyar határállomáson csatlakoztak a küldöttséghez, dr. Viktor Canisius, a kereskedelmi minisztérium miniszteri tanácsosa, dr. Alois Mock, a kancellári hivatal kabinetirodájának vezetője és dr. Franz Parák, a kancellári hivatal titkára. A vendégek a menetrend szerinti gyorsvonattal fél 12 óra után néhány perccel érkeztek meg a hegyeshalmi határállomásra, ahol Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes és feleségedr. Simó Jenő, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete és felesége, és Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokollosztályának vezetője fogadta őket. A vonat néhány perccel háromnegyed három után érkezett a Keleti pályaudvarra. Az épület ünnepi díszt öltött: osztrák és magyar zászlókat lengetett a szél. A téren sok dolgozó gyűlt egybe. A kancellár tiszteletére díszőrség sorakozott fel. Az osztrák kancellárnak és feleségének, valamint kíséretének fogadására megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és felesége, Fehér Lajos és dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettesei, Péter János külügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, s a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több más vezető személyisége. Ott voltak a budapesti osztrák nagykövetség tagjai. Jelen volt a fogadásnál dr. Dusán Csalics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nagykövete, a budapesti diplomáciai testület doyenje. A Rákóczi-induló hangjai mellett gördült be a vonat a csarnokba. Klaus kancellárt és feleségét, valamint kíséretének tagjait elsőként Fock Jenő, majd Fehér Lajos és Péter János köszöntötte. Fock Jenőné virágcsokorral kedveskedett Klaus kancellár feleségének. Népviseletbe öltözött leányok virágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek, ezután Klaus kancellárnak és kíséretének bemutatták a fogadáson megjelent közéleti személyiségeket. Katonai díszjel hangzott, majd a téren a díszőrség parancsnoka jelentést tett az osztrák kancellárnak. Felcsendült az osztrák és a magyar himnusz. Dr. Josef Klaus Fock Jenő társaságában elhaladt a díszőrség előtt és magyar nyelven. Jó napot, katonák! köszöntéssel üdvözölte az egységet. Erőt, egészséget! — hangzott a válasz. A fogadtatási ünnepség a díszőrség díszmenetével ért véget, ezután Klaus kancellár, felesége és kíséretének tagjai a magyar államférfiak társaságában gépkocsikba ültek és rendőri díszmotorosok kíséretében szállásukra hajtattak. Fock Jenő és dr. Josef Klaus a megérkezés után. Losonczi Pál fogalta dr. Josef Klaus! — Az osztrák kancellár látogatása Fock Jenőnél és Kállai Iúriánál Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedd délután az Országházban fogadta dr. Josef Klauts osztrák szövetségi kancellárt. Ezt követően a kancellár látogatást tett Fock Jenőnél, a Minisztertanács elnökénél és Kállai Gyulánál, az országgyűlés elnökénél. Dr. Josef Klaust elkísérte dr. Lujo Toncic-Sorinj külügyminiszter, dr. Heinrich Haymerle nagykövet, az osztrák külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Franz Meznik, a kancellári hivatal sajtófőnöke és dr. Simon Koller, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. A fogadáson, illetve a látogatásokon jelen volt Péter János külügyminiszter és dr. Simó Jenő, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete. Az osztrák vendégek az Operaház előadásán Dr. Josef Klaus és felesége, valamint kísérete kedd este az Operaházban részt vett Mozart Varázsfuvola című operájának előadásán. A vendégekkel együtt megtekintette az előadást Fock Jenő és felesége, Ilku Pál, Péter János és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Az osztrák és a magyar himnusz elhangzása után Lukács Miklós, az Operaház igazgatója üdvözölte az osztrák vendégeket, akiket a megjelentek meleg ünneplésben részesítettek. Az előadás végén dr. Josef Klaus nevében virágkosarat nyújtottak át a művészeknek. Péter János fogadta az osztrák külügyminisztert Péter János külügyminiszter hivatalában fogadta dr. Lujo Toncic-Sorinj osztrák külügyminisztert, akit a látogatásra elkísért dr. Heinrich Haymerle és dr. Simon Koller. Jelen volt a látogatásnál Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes, Beck István nagykövet, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és dr. Simó Jenő. Nyugati szomszédunk kormányának feje — a szövetségi kancellár Ausztriában a miniszterelnöknek megfelelő tisztség — tegnap hivatalos látogatásra hazánkba érkezett. Dr. Josef Klaus személyében olyan politikust üdvözölhetünk, aki közéleti pályafutását lényegében a második világháború után kezdte el. Klaus 1910. augusztus 10-én született a karintiai Mauthenban. A pók fia középiskolai tanulmányait Klagenfurtban végezte, majd beiratkozott a bécsi egyetemre és a jogi fakultáson szerzett doktori diplomát. Egyetemista korában bekapcsolódott a katolikus ifjúsági mozgalomba és egyik vezetője lett a diákszervezetnek. A fiatal jogász 1934-től a bécsi munkáskamara funkcionáriusaként dolgozott, a többi között e kamara gazdaságpolitikai irodájának munkatársaként. Amikor a hitleri Németország 1938-ban bekebelezte Ausztriát, Klaus visszavonult a magángazdaságba, fakereskedő lett. A második világháborúban mint a Wehrmacht tisztje vett részt. Ausztria felszabadulása után dr. Klaus Salzburgban telepedett le, előbb egy ügyvédi iroda munkatársaként, majd 1948-ban önálló ügyvédi irodát nyitott. Ebben az időben kapcsolódott be az Osztrák Néppárt tevékenységébe DR. JOSEF KLAUS és 1949-ben már meg is választották Salzburg tartományi főnökévé. Salzburgi hivatalát dr. Klaus 1961- ig töltötte be, közben azonban a néppárton belül mind nagyobb befolyásra tett szert, és egyik reprezentánsa lett a párton belüli, úgynevezett reformista szárnynak — ehhez a körhöz tartozik a néppárt jelenlegi főtitkára, Wilhelm is. 1961-ben Alfons Gorbach akkori szövetségi kancellár meghívta kormányába dr. Klaust, aki a pénzügyi tárcát kapta meg. Az 1962- es választások után kiderült, hogy Klausnak nem sikerül megvalósítania elképzeléseit a pénzügyi politika területén, mire lemondott. Ez azonban korántsem jelentette a visszavonulást a politikai küzdőtérről, éppen ellenkezőleg: a néppárton belül a Klaus—Wilhelm vezette szárny támadásba lendült Gorbach kancellár ellen, aki — szerintük — túl sok engedményt tett a szociáldemokratáknak. 1963 őszén a néppárt klagenfurti kongresszusán Klaus győzelmet aratott, megválasztották a párt elnökéül és ezt a változást hamarosan követte a kormány átalakítása is. 1964 áprilisában Josef Klaus kapott megbízást kormányalakításra, azóta ő Ausztria kancellárja. A konzervatív polgári párt offenzívája nyomán 1965 őszén kirobbant az a politikai válság, amelynek eredményeképpen Ausztriában véget ért az ország háború utáni történelmének kétévtizedes periódusa: az 1966 tavaszán megtartott parlamenti választásokon a néppárt abszolút többséget szerzett és azóta egyedül kormányoz, a szocialisták ellenzékbe vonultak. Mint ismeretes, a dr. Klaus vezetése alatt álló osztrák néppárti kormány arra törekszik, hogy tető alá hozza Ausztria és az Európai Gazdasági Közösség valamilyen formájú társulását. A szocialista országok ezzel kapcsolatban ismételten kifejezték azt az álláspontjukat, hogy e terv megvalósulása kockáztatja Ausztriának az államszerződésben önként vállalt örökös semlegességét. A Klaus-kormány több jelét adta annak a törekvésnek, hogy javítsa Ausztria és szocialista szomszédainak kapcsolatait. Ezt tapasztalhattuk osztrák—magyar vonatkozásban is. A magyar kormány hasonló szándékainak bizonyítéka, hogy az utóbbi években valóban sokat fejlődtek jószomszédi kapcsolataink. Végeredményben ennek egyik jele az is, hogy a második világháborút megelőző évek óta, most először kerül sor ilyen magas szintű találkozóra a két ország vezetői között. népszabadság 1961. május 1. fordí. K Köszöntjük a szakszervezetek XXI. kongresszusát Több mint hárommillió szervezett dolgozó képviseletében ül ma össze a szakszervezetek XXI. kongresszusa, hogy öszszegezze a legutóbbi négy év tapasztalatait, s megszabja a következő idők tennivalóit. A szakszervezeti mozgalomnak mindig fontos, ünnepélyes eseménye e kongresszus. A mostani mégis különös jelentőségű, mert arra hivatott, hogy az MSZMP IX. kongresszusának határozataiból kiindulva, olyan időszakra szabja meg a szakszervezetek feladatait, amikor a gazdaságirányítás reformja van napirenden, s amikor a párt programja alapján nagyobb léptekkel akarunk előrehaladni a szocialista építésben, a dolgozók életszínvonalának emelésében. A Szakszervezetek Országos Tanácsának a kongresszus elé terjesztett írásos jelentése azt igazolja, hogy az elmúlt négy évben a szakszervezetek szervezeti ereje, befolyása gyarapodott, s a szakszervezeti mozgalom nagyobb súlyához mérten vett részt a népgazdaság erősödését, az életszínvonal emelését szolgáló feladatok végrehajtásában. A gazdasági mechanizmus reformja azonban a szakszervezeti munkában is új helyzetet teremt, minőségileg új, az eddiginél bonyolultabb feladatok megoldását követeli. A XXI. kongresszusra hárul az a nagyszabású munka, hogy felvázolja a szakszervezeti mozgalom perspektíváit, s az eddig végzett, alapjában eredményes tevékenységet tovább fejlesztve, új elemekkel gazdagítva, felkészítse a tisztségviselőiket, aktivistákat a nagyobb követelményekre. Az új gazdaságirányítási rendszer mindenekelőtt azt igényli a szakszervezetektől, hogy társadalmi segítséget adjanak a reform céljainak megvalósításához. Fokozott mértékben vonják be tagságukat a gazdasági fejlődést szolgáló intézkedések végrehajtásába, a bürokratizmussal, a közömbösséggel bátran szembeszállva segítsék a dolgozók valamenynyi rétege aktivitásának, kezdeményezői készségének kibontakozását, véleményének, tapasztalatainak érvényesítését, s a szakszervezeti érdekvédelem sajátos, sokrétű lehetőségeivel élve, segítsék az életszínvonal emelését, az élet- és munkakörülmények javulását. A feladat változatlanul kettős: az össztársadalom és az egyén érdekeinek harmonikus összehangolása, amely a közösségi érdekek hatás és szolgálata útján elégíti ki az egyes társadalmi rétegek, egyének érdekeit. Hogyan, milyen eszközökkel, módszerekkel fejlesszék e tekintetben tevékenységüket a szakszervezetek, erre ad majd a kongresszus választ. Napjainkban a fejlődés számos, a dolgozók élet- és munkakörülményeit befolyásoló kérdés megoldását tűzi napirendre. A szakszervezetek tapasztalata, kezdeményezése, közreműködése nélkülözhetetlen az ösztönző bérpolitika kialakításához, a juttatások rendszerének fejlesztéséhez, a gazdaságos foglalkoztatás megszervezéséhez, a csökkentett munkaidő bevezetéséhez, a lakások igazságosabb elosztásához stb. A kongresszus állásfoglalása hozzásegíti az alapszervek tisztségviselőit, hogy a társadalmi és a vállalati, egyéni érdekeket egyeztetve, helyesen oldhassák meg helyileg e feladatokat. A szakszervezetek kellő súlylyal, hatáskörrel rendelkeznek munkájuk elvégzéséhez. A kongresszus minden bizonnyal egyértelműen tisztázza majd, hogy milyen kérdésekben kerül sor a döntési, egyetértési, véleményezési jog gyakorlására, mit jelenít a szakszervezetek vétójoga, s hogyan, milyen körülmények közt élhetnek vele. A szakszervezetek tagsága azt várja a kongresszustól, hogy e jogok alkalmazásához messzemenő önállóságot ad az alapszervezeteknek, világosan körvonalazza a vállalati szervek, szakszervezeti bizottságok, szakszervezeti tanácsok hatáskörét. A szakszervezeti munka fejlődésének egyik legfontosabb követelménye a szakszervezeti demokrácia még teljesebb kibontakoztatása, a vezető szervek és a tagság kapcsolatának további erősítése. A szakszervezetek csak akkor képviselhetik jól a szervezett dolgozók érdekeit, ha rendszeresen tanácskoznak a tagsággal, törekednek az emberek véleményének, tapasztalatainak, problémáinak megismerésére és a sokoldalú véleménycsere alapján alakítják ki állásfoglalásukat. A kongresszus elé terjesztett írásos jelentés és várhatóan a négynapos tanácskozás vitája is fokozott figyelmet szentel majd a fentiekből kiindulva a bizalmiak tevékenységének és a taggyűléseknek. A bizalmi, a szakszervezeti csoport tevékenysége, s a taggyűlés a szakszervezeti mozgalom olyan bevált hagyománya, amely nélkülözhetetlen eleme a széles körű demokrácia érvényesülésének, a szakszervezeti élet fellendülésének, a tagság aktivitása erősödésének. A magyar szakszervezetek a Szakszervezeti Világszövetség tagjaként tevékenyen részt vesznek a nemzetközi munkásmozgalom egységéért folyó harcban. A szocialista országok szakszervezeteivel összefogva szolidaritást vállalnak a kizsákmányolás, a gyarmati elnyomás ellen küzdő testvérszervezetekkel, s erkölcsi és anyagi erejüket latba vetve segítiki őket. Fellépnek az imperialisták agressziós háborúis politikája ellen, követelik a munkásokat sújtó ,törvényellenes intézkedések beszüntetését. A magyar szervezett dolgozók több mint hárommilliós tábora helyesli, támogatja a szakszervezetek nemzetközi tevékenységét és azt várja a XXI. kongresszustól, hogy további tettekre, kezdeményezésekre ösztönözze tagságát a proletár internacionalizmus elmélyítéséért, a szolidaritásból fakadó kötelezettségek vállalásáért és teljesítéséért. Felelősségteljes, nagy munka vár tehát a kongresszus mintegy 600 küldöttére, hogy eleget tegyenek annak a várakozásnak és bizalomnak, amellyel a tagság aszakszervezetek legfelsőbb fórumára választotta őket. Négynapos tanácskozásuk elé érdeklődéssel tekint egész közvéleményünk. Kívánjuk, hogy a kongresszus országos jelentőségű munkája sikeres, eredményes legyen.