Népszabadság, 1970. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: SO fillér M Psmm&G 1970. január 13. kedd AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXVIII. évfolyam, 10. szám Foglalkoztatottság a tsz-ekben Sok szó­ esett a tsz-tagok és al­kalmazottak foglalkoztatottságá­ról az utóbbi években. Szenvedé­lyes vitákra is sor került. Ismere­tesek a faluról való elvándorlás okai, és érezhető a mezőgazdasági gépesítés korszerűsödésének a hatása. Bonyolult, sokoldalú probléma ez, mely országrészen­ként, sőt szövetkezetenként is sokféle képet mutat A mezőgazdasági termelés idényszerűsége idézi elő, hogy bizonyos időszakokban, a­­nagy munkák heteiben kevésnek bizo­nyul a falusi munkáskezek szá­ma. A téli hónapokban viszont szinte mindenütt — még a ked­vezőtlen adottságú, gyenge tsz­­ekben is — nehéz elegendő, meg­felelő­­ m­unkaalkalma­t teremteni. Eléggé pontos számítások szerint a magyar szövetkezetekben no­vember végétől március elejéig több mint 300 ezer olyan ember van, aki szívesen dolgozna ezek­ben a hónapokban is, de nem jut munkához. Sok tsz-ben ma még csak any­­nyit tesznek meg a teljesebb fog­lalkoztatottságért, hogy a tagok egy részének lepecsételt írást ad­nak, mely szerint télen bárhol munkát vállalhatnak. Egyre több azonban az olyan szövetkezet, amely szervezett formában te­remt megfelelő munkaalkalmat tagjai, alkalmazottai számára. Is­meretesek az ipari üzemek, erdő­­gazdaságok és a tsz-ek munka­erő-együttműködésének különfé­le törvényes formái, amelyek sok tsz-tagot juttatnak munkához. A lehetőségek kihasználásának azonban még csak a kezdetén tartunk. Az eddiginél több, hasz­nos munkát tudnának elvégezni a tsz-műhelyekben — a mezőgaz­dasági gépek gondos kijavításán kívül — a szerelők, traktorosok is, ha megfelelő bedolgozói kap­csolat jönne létre a tsz-ek és a gyárak, üzemek között. Könnyebb helyzetben vannak ezekben a hetekben azok a közös gazdaságok, melyek kiegészítő te­vékenységekkel is foglalkoznak. A bátaszéki Búzakalász Tsz kon­zervüzemében, a dunapatajd­ai Élet Tsz tésztaüzemében naponta sok lány, asszony talál munkát. Százszámra lehetne sorolni a helyes, követendő példákat. Mind­ez a tsz-ek kezdeményező készsé­gét, az új gazdaságirányítási rend­szer ösztönző hatását bizonyítja Nem véletlen, hogy az utóbbi 3—4 év alatt a közös gazdaságok ki­egészítő tevékenysége az 1966. évi 3,5 milliárd forintos termelési ér­tékről 1969-ben mintegy 10 milli­­árdra emelkedett. A tsz-ek egész bruttó termelési értékéhez viszo­nyítva az 1966. évi 9 százalékos arányból 1968-ban 17 százalék­ra, 1969-ben pedig 20 százalékra emelkedett a kiegészítő tevékeny­ség termelési értéke. És ez az előrehaladás egyáltalán nem ár­tott a mezőgazdasági termelésnek, hiszen épp a tavalyi év volt az, amikor a tsz-ek kiemelkedően jó eredményt értek el. A múlt év utolsó napján meg­jelent rendelkezések — melyek­ről lapunkban beszámoltunk — sok eddigi akadályt elhárítottak, így a mezőgazdasági nagyüze­gek kiegészítő tevékenysége gyorsab­ban és egészséges irányba fejlőd­het tovább. Csak hasznos lenne, ha a tsz-ek most a zárszámadás és a tervkészítés idején újra meg­vizsgálnák lehetőségeiket és az új rendelkezéseket figyelembe véve, erőfeszítéseket tennének tevé­kenységi körük bővítése, újabb falusi munkaalkalmak megterem­tése érdekében. Tóth Benedek PRÓBATERMELÉS AZ ÚJ BUDAPESTI HÁZGYÁRBAN Évente 4200 lakással több komplett fürdőszobák készülnek Az idén megkezdik a negyedik házgyár építését A harmadik budapesti házgyár legtöbb részlegében befejeződött a műszaki átadás és megkezdődött a próbatermelés. Ebből az alka­lomból az új létesítmény tervezői­nek nevében Takács Gyula, az IPARTERV igazgatója és a kivi­telezők képviseletében Süveges László, a 31-es Építőipari Válla­lat főépítésvezetője hétfőn bemu­tatta­ a sajtónak az új üzemet, amely évente 4200 új lakással se­gíti majd a fővárosi lakásgondok csökkentését. A negyedik ötéves tervben már évente több mint nyolcezer új otthon épül Buda­pesten nagyüzemi módszerrel. A harmadik, legnagyobb buda­pesti házgyárban felszerelt szov­jet gépsorokhoz készített hazai k­i­­egészítő berendezések lehetővé te­szik, hogy több mint tízféle épüle­tet szereljenek össze a falelemek­ből. A próbagyártásból kikerült elemekből egyébként már meg­kezdődött az első lakóház össze­állítása. Az új üzemben a lakások fürdőszobáit is gyárilag állítják elő, s ezt a fürdőkáddal és min­den egyéb tartozékkal teljesen felszerelt, berendezett térelemet daru helyezi el az épületben. A Gazdasági Bizottság hozzájá­rult ahhoz, hogy még az idén megkezdjék Budapest negyedik házgyárának építését is. Az IPAR­TERV és a 31-es vállalat máris hozzáfogott­ az előkészületekhez, mert 1973-ban az évi 2300 laká­sos kapacitású házgyárnak meg kell kezdenie a próbagyártást. Ez az üzem évente 2500 fürdőszobát is gyárt, hogy kisegíthesse, meg­gyorsíthassa az első két házgyár elemeit felhasználó építkezések munkáját is. Az új üzemben a korábbinál nagyobb, átlagosan 57 négyzetméter alapterületű laká­sokhoz készítenek elemeket és to­vább bővítik az épületfajták vá­lasztékát is. Összeomlott a szakadár biafrai rezsim A nigériai központi kormány csapatai az egész ország területét ellenőrzik Megadási felhívás — Gowon bántatlanságot és gyors segélyt ígér az ibo lakosságnak Efflong vezérőrnagy, a szakadár Biafra csapatainak főparancsnoka hétfő délután rádión felhívta csa­patait, hogy tegyék le a fegyvert és jelentkezzenek a szövetségi kormány csapatainak parancsno­kainál. Effiong vezérőrnagy a megadási parancsot azután adta ki, hogy Ojukwu, a szakadár tar­tomány vezetője ismeretlen hely­re távozott, és a hatalmat reá ru­házta. A k­elet-nigériai hadműveleti térségből érkező jelentések sze­rint a szövetségi csapatok, mi­után vasárnap elfoglalták Ower­­ri városát, a szeparatisták fő tá­maszpontját , tovább folytatták támadó hadműveleteiket. A szö­vetségi hadsereg egységei harcol­va haladta­k Umuahia város felé és egyidejűleg felszámolták az el­lenfél környező ellenállási gócait. A szeparatisták táborában pánik és fejvesztettség lett úrrá. Sok szeparatista vezető elmenekült Nigériából. Ojuikwuról egyes külföldi tudósítók biafrai forrá­sokra hivatkozva azt állítják, hogy a gaboni Libreville-be me­nekült. Gowon, a nigériai szövetségi kormány vezetője a felesleges vérontás elkerülése végett felhí­vással fordult a szeparatistákhoz, hogy tegyék le a fegyvert és eb­ben az esetben szavatolja bizton­ságukat. Ugyanakkor figyelmez­tette a külföldi államok kormá­nyait, valamint a különböző szer­vezeteket és a magánszemélyeket, tartózkodjanak a nigériai ügyek­be való beavatkozástól. A nigériai központi kor­­ány továbbá felszólította a biafrai la­kosokat: maradjanak házaikban, és várják be az előrenyomuló kor­mány­csapatok­at, amelyek élelmi­szerekkel látják el a nélkülöző­ket. Ukpabi Asika, akit a nigé­riai kormány a keleti tartomány­ba megbízottnak nevezett ki, rá­dióbeszédben felszólította az ibo törzsbelieket: a központi kormány csapatai elől ne meneküljenek az őserdőbe, mivel a csapatok átve­szik a lakosság ellátását. A központi kormány csapatai közben folytatják előrenyomulá­sukat a még szakadárok kezén le­vő területeken. Nigéria római nagykövete közölte, hogy a kor­­mánycsapatokkal szembeni szer­vezett ellenállás összeomlott. A megadást bejelentő rádió­üzenetében Effiong felkérte Go­won tábornokot, a központi kor­mány vezetőjét, az emberiesség nevében állítsa meg csapatainak (Folytatás a 2. oldalon.) Épül a Moszkva téri metróállomás A Moszkva téri villamosvágányok áthelyezése után megkezdték a metró mélyállomásához vezető mozgólépcső lejtaknájának épí­­tését. Jelenleg a földmunkánál tartanak és ha az időjárás meg­engedi, februárban megkezdik a betonozást. (Mikó László felvétele.) MAI SZÁMUNKBAN: Kádermunka Az ember és jellemzése (3. oldal.) . Japán: aggort­omok és remények Munkatársunk útijegyzetei (4. oldal.) Borsodi szénbányák, 1970: Ötmillió tonna szén (5. oldal.) Januári-februári pártnapok (6. oldal.) Jatobár Kálmán halálára (7. oldal.) Tudomány és technika Tiszta levegőt! (10. oldal.) Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter B­­dapestre érkezett Péter János külügyminiszter meghívására hétfő este hivata­los, baráti látogatásra Budapest­re érkezett Mirko Tepavac, a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminisztere. Jaksa Petrics külügyminiszter­­helyettes és a jugoszláv külügy­minisztérium több vezető mun­katársa kíséretében. A magas rangú vendégeket a Keleti pályaudvaron Péter János külügyminiszter, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, Mar­jai József, a Magyar Népköztár­saság belgrádi nagykövete és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa fogadta. Jelen volt Géza Tikvicki, Jugoszlávia buda­pesti nagykövete. Koszigin fogadta McCarthyt Moszkvában hivatalosan közöl­ték, hogy Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke vasárnap a Kremlben fo­gadta Eugene McCarthy szená­tort, az ismert amerikai közéleti személyiséget, és tanácskozott ve­le. A találkozó McCarthy kezde­ményezésére jött létre. McCarthy szenátor hétfőn Moszkvából Párizsba repült, ahol kétórás megbeszélést folytatott Nguyen Thi Binh asszonnyal, a dél-vietnami ideiglenes forradal­mi kormány külügyminiszterével. McCarthy nem nyilatkozott a miniszterasszony Párizs környéki szálláshelyén folytatott tárgyalá­sok részleteiről. Szóvivője szerint a vietnami háború befejezésének és egy koalíciós kormány alakítá­sának lehetőségeiről volt szó. (MTI) M­­elota 92 ezer holdon A főútvonalakon nincs közlekedési akadály A felmelegedéssel járó olvadás és a hétfői csapadék fokozta a belvízveszélyt. Az országban ösz­­szesen 82 ezer holdnyi­ mélyen fekvő területen, elsősorban réten és legelőn gyűlt össze a belvíz. Ebből több mint hatvanezer hold a Tisza alsó szakasza mentén van, főleg Csongrád megyében. A me­gye két városában, Makón és Sze­geden, valamint hat községben: Csanádpalotán, Kiszomboron, Maroslellén, Algyőn, Mórahalmán és Mártélyon tartanak vízkárel­hárítási készültséget. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium központi ügyeleté­nek tájékoztatása szerint a főbb útvonalakon nincs ak­adály, a közlekedés zavartalan. Néhány alsóbbrendű útszakaszon azon­ban — például Fejér megyében három, Tolnában két, Borsodban egy helyen — a korábbi hótorla­szokat mind a mai napig nem sikerült teljesen megszüntetni, Komárom megyében pedig a va­sárnapi hófúvás hat mellékes út­vonalat átmenetileg ismét elzárt a forgalom elől. Két Rába menti Vas megyei község, Molnaszecsőd és Egyhá­­zashollós lakói több napja küz­delmet vívnak a Rába hídjáért, amelyet a zajló folyó jég torlaszai megsemmisüléssel fenyegetnek. Robbantással és más mód­on egyelőre megtisztították a híd környékét a jégtől, Molnaszecsőd térségében azonban nagy jégmező alakult ki, s ha ez elindul, ismét veszélybe kerül az Egyházashol­­lós számára létfontosságú 60 mé­teres fahíd.

Next