Népszabadság, 1970. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VASÁRNAPI MELLÉKLETTEL 24 OLDAL • ÁRA: 1,20 FT NÉPSZABADSÁG 1970. szeptember 27. vasárnap A MAGYAR SZOCIALISTA M LAKÁS PÁRT KÖZPONTI LAPJA XXVIII. évfolyam, 227. szám A jordániai fegyverszünetért Csaknem két hete, hogy a világ újból aggodalomtól eltelve olvassa a híreket a Közel-Keletről. Az amerikai imperialisták hadikészültségbe helyezték a földközitengeri flottájukat és partraszálló egységekkel a fedélzetükön az arab partok elé vezényelték a J. F. Kennedy repülőgép-anyahajót, valamint a Guam helikopterhordozó hajót. Riadóztatták nyugat-németországi egységeiket, támadó Phantom típusú repülőket és katonai szállítógépeket vezényeltek a törökországi és görögországi támaszpontokra. És mindezt a Jordániában kirobbantó polgárháború, az Ammanban élő amerikai állampolgárok megmentése, az elrabolt repülőgépek még fogva tartott utasainak kiszabadítása címén. Nyilvánvaló, hogy ezek a katonai előkészületek nem állnak arányban a meghirdetett céllal. Sokkal inkább arról van szó, hogy az Egyesült Államok, amely — mit sem törődve az elpusztított emberi életek százezreivel, ideértve az elesett amerikai katonákat is —évek óta véres háborút folytat Vietnamban, most a humanitás jelszavával álcázza igazi arcát. Ha nem lenne oly tragikus és vészterhes mindaz, ami történik, azt hihetnénk, hogy egy szövevényes színdarab előadásának vagyunk a nézői, ahol a szerzők ördögien bonyolítják a dráma szálait.Hogy melyek is ezek a szálak, ahhoz érdemes visszapergetni az eseményeket 1967 júniusára, amikor az amerikai imperialisták és az izraeli „kivitelezők” úgy vélték, elérik céljukat: halálos csapást mérnek a haladó arab orszgokra, elsősorban az arab világban legnagyobb tekintélyt élvező Egyesült Arab Köztársaságra. De az események másként alakultak. Nemcsak nem tudták megdönteni a progresszív arab rendszereket, hanem ezekben az országokban meggyorsult és elmélyült a fejlődés, és a társadalmi haladás útjára lépett Dél-Jemen, Szudán és Líbia is. Olyan helyzet keletkezett, amelyben a Nyugatbarát politikusnak tartott jordániai uralkodó, Husszein, egyre inkább szembekerült az országa legtermékenyebb részét meghódító Izrael főpatrónusával, az Egyesült Államokkal. Erre késztették őt azok a Palesztinai menekült tömegek is, amelyek otthonaikból elűzve, Jordániában telepedtek le és ott különböző harci szervezetekbe tömörültek, hogy kivívják, hazájuk szabadságát és az emberi életet. Ezek fokozatosan valóságos kettős hatalmat valósítottak meg az országban. A legfontosabb változás azonban az EAK-ban következett be és éppen a legutóbbi hónapokban. A három évvel ezelőtt elszenvedett vereség után, a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió segítségére támaszkodva, az EAK vezetői szívós munkába kezdtek, amelynek eredményeként nemcsak helyreállították és újjászervezték, hanem a korábbit lényegesen meghaladó szinten, korszerű alapokra is helyezték az ország védelmi erejét. Izrael, amely korábban korlátlanul folytathatta kalózkodásait Egyiptom légterében, most ,egymás után vesztette el a legújabb típusú amerikai harci généit. Az imperialisták és csatlósaik számára egyre negatívabban alakultak a katonai erőviszonyok. Ez volt az a pont, ahol az Egyesült Államok rákényszerült, hogy visszatérjen a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatához, amely kimondja: az agreszszornak ki kell vonulnia a megszállt területekről. Ez a felismerés kényszerítette ki a BT határozatát alapul vevő úgynevezett Rogers-tervet. Már csak azért is, hogy az amerikai kormányt színvallásra kényszerítse, az EAK elfogadta ezt a tervet. Nem így az izraeli szélsőségesek, akiknek eszük ágában sem volt feladni az elrabolt területeket. A washingtoni kormányra támaszkodva kezdettől szabotálták a békés rendezést elősegíteni hivatott úgynevezett Jarring-tárgyalásokat. Ők ugyanis a maguk elképzeléseit szeretnék megvalósítani : különbékére kívánják rávenni Jordániát, hogy fölszámolják a keleti frontot, megtörjék az arab országok együttműködését és elszigeteljék az EAK-ot. Játszmájukat az arab világ gyönge pontjára, az egység hiányára s mindenekelőtt a jordán reakcióra építették. És ebben — éppen a legdöntőbb pillanatban (!!) — két tényező is a kezükre játszott. Az elkeserítő helyzetben levő Palesztinai tömegekben talajt találtak ultraradikális, veszélyes kalandokra kész irányzatok is. A tucatnyi ellenállási szervezet legszélsőségesebb csoportja látványos repülőgéprablásokat hajtott végre, amelyek nemcsak arra bizonyultak alkalmasnak, hogy a nyugati propaganda elterelje a figyelmet Izrael tárgyalásokat szabotáló magatartásáról, hanem ürügyet szolgáltattak arra is, hogy az amerikai haderőt mozgósítsák a Földközi-tenger térségében. Ebben a helyzetben határozták el magukat a jordániai hadsereg reakciós tisztjei, hogy — a monarchia védelme címén, Husszein nevében — katonai úton vetnek véget a kettős hatalomnak. (Az is ösztönözte ezeket a tiszteket, hogy ha elérkezik a politikai rendezés ideje, a két évtizeddel ezelőtt Jordániába olvasztott Palesztinai területek hovatartozásába a felszabadító mozgalom erői már ne szólhassanak bele. Ez a törekvésük egyébként objektíve egybeesett az Egyesült Államok és Izrael hasonló elképzeléseivel.) Mindennek nyomán véres polgárháború robbant ki, amely már eddig is több ezer Palesztinai harcos és polgári személy, pusztulásához vezetett. Az időközben felvonult és beavatkozásra kész (egyes nyugati hírügynökségek szerint adott körülmények között behívásra váró) amerikai haderő és az ugyancsak mozgósított izraeli hadsereg mindehhez megadta a hátteret. Az amerikai vezetés ultrái elérkezettnek látták az időt arra, hogy éppen a jordániai konfliktus segítségével megfordítsák a helyzetet az arab Közel-Keleten. Nyilvánvaló, hogy egy amerikai beavatkozás a világ békéjét is kockára tehette volna. A legrosszabbat kellett tehát elhárítani: meg kellett akadályozni az imperialista beavatkozást. Erre vállalkoztak az EAK fővárosában összegyűlt arab államfők, amikor tűzszünetre szólították fel a szemben álló feleket és az EAK-kal szoros szövetségben álló Szudán vezetőjét, Nimerit küldték Ammanba, hogy ráébresztve Husszeint felelősségére és meggyőzve a Palesztinai ellenállókat is, segítsen véget vetni a polgárháborúnak. Egy rendkívül veszélyekkel terhes, talán minden eddiginél bonyolultabb helyzetben ismét az EAK és a vele szoros szövetségben álló Szudán és Líbia az öszszes érintett fél számára elfogadható, igazságos és ugyanakkor a világ békéjét is megőrző megoldást javasolt. Ma már mind nyilvánvalóbb, hogy az amerikai imperialisták és izraeli szövetségeseik minden számítása ellenére, ez a hármas szövetség egyre meghatározóbb szerepet tölt be az arab világban, s hogy csak velük együtt, csak a fő fronton harcolókkal összhangban lehet valóra váltani a palesztinai nép igazságos célkitűzéseit is. Mellettük áll teljes súlyával az arab népek ügyét mindenkor támogató Szovjetunió is, amely a kritikus pillanatban a leghatározottabban figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjék a jordániai eseményekbe való beavatkozástól és vesse latba befolyását izraeli szövetségesénél, hogy ő se használja ki a jordániai fejleményeket. A Szovjetunió aktív diplomáciai tevékenysége — legalábbis egyelőre — segített meghátrálásra kényszeríteni a Pentagon harcias köreit. Ebbe az irányba hatott a világ békéért aggódó népeinek elítélő hangja. Az Egyesült Államok józanabb körei és az arab olajban nagyon is érdekelt európai tőkésállamok nem utolsósorban ezért is riadozni kezdtek. Igaz, a jordániai események még távolról sem zárultak le. Tovább folyik az Egyesült Államok erődemonstrációja és folytatják fenyegetőzéseiket az izraeli vezetők is. S ahogy arról mai lapunkban hírt adunk, Nasszer elnök az arab állam- és kormányfők nevében a jordániai királyhoz írt üzenetében megállapítja: a hadsereg vezetői, első sikereik és vélt fölényük birtokában elérkezettnek látják az időt, hogy felszámolják az ellenállási mozgalmat és fizikailag megsemmisítsék a palesztinai felszabadító csoportokat. Nyilvánvaló, hogy ez az eljárás egyedül és kizárólag a reakciót és az imperialistákat segíti. Ha Huszszein továbbra is támogatja a hadsereg vezetőinek ezt a politikáját, súlyos felelősséget vesz magára. A dráma szálai azonban mégsem a háttérben álló sötét és körmönfont erők akarata szerint szövődnek. Az imperialisták nem lesznek képesek megőrizni az agreszszor hódításait, s előbb-utóbb rákényszerülnek a politikai rendezés elfogadására is. Várnai Ferenc NIMERI SAJTÓÉRTEKEZLETE KAIRÓBAN A kormánycsapatok megszegték a fegyverszünetet Jordániában Polgári kormány alakult Ammanban Nimeri szudáni kormányfő, visszatérve a kairói találkozóról, súlyosan elítélte a jordániai hatóságokat. Ezzel csatlakozott Nasszerhoz, aki Husszein királyhoz intézett táviratában leszögezte: értesülései szerint Jordániában a Palesztinai ellenállási mozgalom tudatos felszámolása folyik. Husszein király választáviratában tagadta azt, s a súlyos helyzet ellenére derűlátó választáviratot küldött Nasszernak. Új, polgári kormány alakult Ammanban. A Kairóban tartózkodó arab vezetők péntek este a Hiltonszállóban folytatták a tűzszünet nyomán kialakult jordániai helyzet megvitatását. A hajnali órákig elhúzódó tanácskozáson részt vett Jasszer Arafat, a PFSZ központi bizottságának elnöke is, aki péntek este érkezett az egyiptomi fővárosba Nimeri szudáni elnökkel, a különleges békéltető bizottság vezetőjével együtt. Tervek a palesztinai nép megsemmisítésére A megbeszélések befejeztével Nasszer elnök a Kairóban tanácskozó arab állam- és kormányfők nevében táviratot intézett Huszszein királyhoz. Az üzenetben Nasszer leszögezi: a Nimeri-féle bizottság birtokában levő értesülések egyértelműen bizonyítják, hogy Jordániában a palesztinai ellenállási mozgalom tudatos, módszeres felszámolása folyik. A jordániai hatóságok a tűzszünet ellenére változatlanul katonai erőkkel támadják a palesztinai kommandókat, a tűzszünet betartására adott ammani biztosítékok „értéktelen, üres szavak”. Jordániában az összes emberi elvek megsértésével, rettenetes vérontás folyik — hangzik a távirat. Nimeri szudáni elnök, az Ammanból péntek este visszatért különleges békéltető bizottság vezetője szombaton Kairóban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a bizottság részletes jelentésben számolt be az egyiptomi fővárosban tárgyaló arab vezetőknek a valóságos jordániai helyzetről. A vérontás méreteiről Nimeri elmondotta, a harcok során 25 ezer palesztinai arab vesztette életét vagy sebesült meg. A bizottság abban a meggyőződésben tért vissza Ammanból, hogy a jordániai hatóságok Huszszein közreműködésével az egész palesztinai nép fizikai megsemmisítésére szőttek terveket. Jordánia azonnal megsértette a tűzszüneti megállapodást. A kormánycsapatok több ízben tüzet nyitottak a békéltető bizottságot szállító páncélozott járműre is. (Folytatás a 2. oldalon.) Teherautókkal szállítják a sebesülteket az ammani utcákon. Szerdán összeül az országgyűlés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1970. szeptember 30-án — szerdán — délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) Október 4-én érkezik hazánkba V. V. Gíri indiai elnök Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására V. V. Giri, az Indiai Köztársaság elnöke és felesége október 4. és 7. között hivatalos látogatást tesz Magyarországon. (MTI) Tímár Mátyás hazaérkezett Olaszországból Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton hazaérkezett Olaszországból, ahol Mario Zagari külkereskedelmi miniszter meghívására néhány napos hivatalos látogatást tett. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, Vályi Péter pénzügyminiszter, Marjai József külügyminiszterhelyettes; jelen volt Ludovico Barattieri di San Pietro, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete. (Hazaérkezése után Tímár Mátyás sajtónyilatkozatot adott. Ezt a 3. oldalon ismertetjük.)